Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 11]

+++ betűméret ---
<< >>


Érdekes két hónap telt el Tom életében. Először is, ott volt a terhesség. Eleinte egész szokványos dolgok váltak rendkívül dühítővé, minek hála mostanra teljesen újjá kellett építeni a dolgozó- és könyvtárszobát, valamint Tom teljes lakosztályát. Mivel úgy tűnt, a legváratlanabb pillanatokban nem képes visszafogni a haragját, a javításokat ráhagyta a manókra. Ez a helyzet szerencsére csak addig tartott, amíg el nem kezdődtek a legkülönösebb hangulatváltozások, amiket Tom valaha megtapasztalt. Általában kezelhetők voltak és csak Tom vette magán észre, hogy nagyon gyorsan vált szomorúból boldogba, de külső jelei nem voltak. Bár tartott attól, hogy ez a tünet később még erősödni fog, úgy érezte, jól viseli. Nem úgy, mint Lucifer hiányát.

A férfi az első hónapban szinte teljesen eltűnt a villából. Bár ott volt, ezt Tom fájdalmasan jól érezte, mégsem mutatkozott. Kezdetben Tom meggyőzte magát, hogy nem érdekli, látja-e a másikat, vagy sem, de hamarosan be kellett vallania, hogy hiányozni kezdett neki. Már nem próbálta kerülni a férfit, sokkal inkább várta, mikor hagyja el Lucifer a lakosztályát, hogy belefuthasson és úgy tehessen, mint aki véletlenül járt arra. Üres perceiben azon agyalt, vajon hogy tölthetne el egy kis időt a másik társaságában úgy, hogy közben ne sérüljön a büszkesége. Végül is ő volt az, aki nem akart tovább egy szobában maradni a férfival. Hogy nézne ki, ha most visszakéredzkedne? És persze miért is akarna újra azzal a pokolfajzattal lenni? Ő soha nem akart ilyen kapcsolatot. Jöjjön el hozzá Lucifer!

Persze ezek a belső vívódások egy cseppet sem segítettek a furcsán sajgó szívén és a magzattól érkező, nagyon erős vágyódáson. Mert igen, Tom tisztán érezte, hogy a porontynak hiányzik az apja. Furcsa volt valaki más érzéseit ennyire jól elkülöníthetően felfedezni magában, és Tom először nem is tudott napirendre térni a furcsaság felett. Főleg, mivel mindössze hét hetes terhes volt, amikor felfedezte a kettős érzéseket. Szívesen megkérdezte volna Lucifert a dologról, de ahhoz legalább beszélő viszonyban kellett volna lenniük. Ezért Tom megmakacsolta magát és úgy döntött, nem fogja tovább elviselni ezt a viselkedést Lucifertől. Neki kellett a gyerek, hát akkor törődjön is vele ő!

Az elhatározást tettek követték, és Tom egyszerűen bemasírozott Lucifer szobájába, ahol már több, mint hat hete nem járt. Lucifer az ágyán feküdt, kezében egy könyvvel, szárnyai két oldalt szétterülve, mint egy hatalmas, fekete palást. Meglepetten nézett fel Tomra, aki egy pillanatra megfeledkezett mondandójáról, amikor megpillantotta a szívet tépően jóképű férfit.

– Én… khm – köszörülte meg torkát, hogy visszanyerje hangjába az erőt. – Én ezt nem vagyok hajlandó tovább elviselni, Lucifer! A gyereked hiányol! Mégis miféle apa vagy te, hogy így mersz viselkedni…?
Nem tudta befejezni a mondatot. Lucifer ugyanis pillanatok alatt ott termett előtte, és olyan mélyen és szenvedélyesen csókolta, ahogy talán még soha. Tom teljesen belefeledkezett a pillanatba. Belesimult a másik karjaiba és élvezte az oly régen érzett ízt a szájában. Lucifer mámorító csókjai elvették eszét, és már csak arra eszmélt fel, hogy ledöntik az ágyra. Épp időben, mivel lábai már kezdték feladni a harcot az elsöprő szenvedély ellen. Míg a csók érzelmes volt, a szex köztük csupán a testi hiányról szólt. Tom ezt pont elégszer elismételte magában, hogy elhiggye, miközben hagyta, hogy Lucifer kiélje rajta testi vágyait. Ez mindössze a kölcsönös kielégülést szolgálja, semmi többet. És bár fejben jól működött az elmélet, a végén Tom mégis lyukat érzett a mellkasában. Egy pillanattal sem maradt tovább a kelleténél az ágyban. Azonnal öltözni kezdett, és amikor végzett, érzelem mentes arccal fordult a még mindig ágyban fekvő Lucifer felé.

– Találj megfelelő időpontot az elfoglalt napirendedben arra, hogy meglátogasd a férgedet, világos? – köpte gúnyosan a szavakat. – Neked kellett, foglalkozz vele!

Nem indult el rögtön. Nem tudta, mire vár, csak nézte a férfi hátát, majd amikor nem érkezett felelet, elhagyta a szobát. Alig pár lépést tett, mikor hatalmas robajt hallott az ajtón túlról, ezért meggyorsította lépteit. Nem volt benne biztos, hogy félelemből, vagy csak nem akarta hallani, hogy mennyire közel állt ahhoz, hogy azok a bútorok felé repüljenek halálos sebességgel.

Bár két nap kellett hozzá, Lucifer végül megjelent az addigra körültekintően renovált könyvtár szobában. Tom szíve hatalmasat dobbant már a férfi látványára is, ezért mint egy mantrát kezdte el ismételgetni magában a már jól ismert szavakat. „Csak a magzatért teszi! Csak ez érdekli.”

Tom az egyik asztalnál ült és jegyzetelt. Épp egy varázsló terhességről szóló könyvből írta ki azokat a lehetséges tüneteket, amik ilyenkor érik a férfiakat. Az angoloknál nem volt jellemző a szülés ilyen módja, és bár tiltva sem volt, mégiscsak francia nyelvű könyveket talált a témában. Ha jobban belegondolt, ez nem volt meglepő. A sajt zabálók sokkal befogadóbbak voltak ezen a téren is.

Lucifer odasétált az egyik Tomhoz közeli polchoz és a könyveket kezdte vizsgálni elmélyülten. Már a jelenléte is elég volt ahhoz, hogy a terem megteljen fénnyel és melegséggel. Vagy csak Tomnak tűnt így? Minden esetre a magzat kezdett megnyugodni, de amikor már majdnem teljesen eltűnt a hiány érzése, Lucifer elhátrált a polctól és kifelé vette az irányt. A magzat azonnal reagált, és Tom olyan hirtelen állt fel, hogy a kényelmetlen faszék eldőlt mögötte.

– Hova mész? – kérdezte némi pánikkal a hangjában, amiről fogalma sem volt, hogy a saját, vagy a magzat érzései miatt szólt ilyen kétségbeesetten.

Lucifer megfordult, miközben szája sarkában egy apró mosoly bujkált. Tom, az elégedettségét látva megzabolázta magát, és kiegyenesedve jobban felmérte a helyzetet. Ekkor jött rá arra a kellemetlen tényre, hogy a férfi már túllépett az ajtón, így valószínűsíthetően csak át akart menni egy másik polchoz.

– Csak mert a kijárat ott van, épp melletted – mutatott az ajtóra, mire Lucifer arcáról eltűnt a mosoly.
– Ott és addig tartózkodom, ameddig akarok – felelte Lucifer, és elfordulva folytatta útját egy polc felé. Alig nézte meg a könyveket, lekapott egyet a polcról, majd határozott léptekkel távozott.

Tom az ajtó csapódását már ülve hallhatta, és amint a férfi elhagyta a szobát, a magzat szörnyű dühvel ostromolta őt. Legszívesebben Tom is széttört volna valamit. Valami nagyot és nehezet, hogy az ő nehéz természete is azzal együtt pusztuljon.

Másnap újra összefutottak az étkezőben és ezután minden nap, épp csak annyi időre, míg az az izé jobban nem érezte magát. És bár a magzat kezdett elviselhetőbb lenni, Tom úgy érezte, ő egyre elviselhetetlenebb lesz. Minden alkalommal volt valami epés megjegyzése, vagy kritikája, amivel Lucifert illette. Egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne szóljon a férfihoz, aki viszont úgy tűnt, némasági fogadalmat tett és nem reagált Tom szavaira. Ami természetesen csak még több olaj volt a tűzre. A végén Tom már egészen úgy viselkedett, mintha Lucifer az ellensége lenne, pedig épp az ellenkezőjét gondolta. Az, hogy Lucifer ilyen egyszerűen elviselte a szavait, és nem csak hogy nem bántotta Tomot, de ráadásul még mindezek ellenére is rendszeresen látogatta, egyszerűen letaglózta őt. Éjjelente, amikor a fotelben ülve nézte az éjszakai égboltot, kezét minden alkalommal véletlenül a hasán felejtve, Lucifer járt a fejében és az ő aznap hozzá intézett szidalmai.

– Jó apád lesz. Még szinte alig létezel, de már most minden büszkeségét feladja érted – mondta, miközben kezét mozgatni kezdte a hasán. Csak az első simításig jutott, mire feleszmélt, és felpattant a fotelból.

Bár senki nem lehetett tanúja az esetnek, ezután nagy ívben kerülte a fotel társaságát.

Tíz hetes terhesen Tom nagyon éhesen ébredt. Amikor kidörzsölte szeméből az álmot, meglátta a mostanában kedvenc csemegéjévé vált majonéz és uborka kombinációt a kis asztalon, a komód mellett. Mégsem tudott rögtön az asztalhoz menni, mert két lebegő cetli is várt rá az ágy mellett. Ezek az éjszaka érkező értesítések voltak halálfalóitól. Ásítva fogta meg az egyiket, mire az sisteregni kezdett, majd spontán meggyulladt. Tom döbbenten nézte az érintése nyomán keletkezett tüzet, de ahogy a lángokba bámult, furcsa egyhangúság tört rá.

Bizonyára csak belázasodott egy kicsit. A másik cetlivel nem törődve ment reggelijéhez. Remekül érezte magát ezen a csodás reggelen. Igazából több, mint jól. Az uborkát rágva nézett körbe szobájában, amit ezen a fantasztikus reggelen különösen szépnek talált, de a felkelő nap látványa, még ha a sűrű téli felhőkön át alig látszott is, még jobban lenyűgözte. Mivel úgyis melege volt, hát úgy döntött, az erkély tökéletes helyszín, hogy megegye az üveg uborkáját, majonézbe mártogatva. Így tehát fogta magát és egy szál köntösben lépett ki az erkélyre, hogy a hideg téli levegőben lehűtve magát megehesse reggelijét.

– Te meg mit csinálsz? – érkezett a kérdés srégen alulról.

Lenézett és Lucifert látta meg saját szobájának erkélyén. A férfi gyönyörűnek tűnt a hóesésben. Óh, hát esik a hó? Ezt eddig miért nem vette észre? Bárgyún elvigyorodott, miközben hol Lucifert, hol a hópelyheket nézte. Egy szállingózó hópihe épp előtte szállt el, de hiába nyúlt utána, nem sikerült elkapnia. Az a nyavalyás korlát útban volt. Talán, ha felmászna rá...

– Megőrültél? – rántották vissza a kovácsoltvas korlát tetejétől. Egyébként is nehéz volt egyensúlyozni az üveggel és közben megkapaszkodni a hideg fémben. Felnézett Luciferre, aki összehúzott szemöldökkel nézett rá. Tom elmosolyodott és tenyerét a másik arcára fektette.

– Mondták már neked, hogy milyen jóképű vagy? – Lucifer szemei kikerekedtek, majd megértés csillant a tekintetében.

– Tehát ez a második periódus – mondta, miközben erősebbre fonta karjait Tom körül, aki vergődve próbált egy másik hópehely után kapni. – Most bemegyünk – jelentette ki Lucifer, és nem törődve az ellenállással bevitte a másikat a szobába.

– Ne! Melegem van idebent.

– Azért, mert a második periódusban vagy! Teljesen megzavarja a viselősök fejét és komoly lázzal jár.

– Én nem vagyok ostoba! – csattant fel Tom. A dühnek hála hirtelen kitisztult a feje, és végre felfogta a helyzetet. Egy szál köntösben áll a szobája közepén, vele szemben élete megkeserítője, és ő azért harcol, hogy kimehessen az erkélyre hópihékre vadászni. – Mi volt ez az előbb? Miért viselkedtem olyan… – Nem akarta hangosan befejezni. Így is elég kínos volt. – Mi az a második periódus?

– A pokolban a terhesség egyik periódusa. Akkor tapasztalható, amikor a babákban megjelenik a démoni erejük. Nagyon veszélyes időszak, mert teljesen megzavarja a fejet. Hallucinációkat és irracionális cselekedeteket eredményez. Ebben az időszakban a legtöbb a haláleset is.

Tom elhűlve hallgatta Lucifert. Irracionális cselekedetek? Hogy viselkedhetne éppen most ésszerűtlenül, amikor ennyire közel a végső leszámolás?

– Ez nem lehet – suttogta maga elé, miközben eltámolygott az ágyig és lerogyott rá. – És ez meddig fog tartani? – kérdezte, de félt a választól.

– Nem tudni, változó. Van, akinél csak egy vagy két hét, de előfordul, hogy hosszabb időről beszélhetünk.

Tom a kezébe temette arcát. Akkor legalább két hétig be kell zárkóznia a szobába, hogy ne ölje meg magát? Mert abban biztos volt, hogyha az előbb Lucifer nem állítja meg, leugrott volna a korlátról. Mi lesz így a terveivel? Részt akart venni a következő rajtaütésen, hogy végre megmutassa magát a muglik számára is, de így nem mehet. A végén még ő lenne az, aki elront mindent. Míg Tom a lehetőségein agyalt, a szobára csend borult. Lucifer ott állt a helyiség közepén és Tomot nézte, aki teljesen kiesve az utóbbi időben felvett elutasító szerepéből hagyta, hogy a férfi ott maradjon vele. Vajon milyen sűrűséggel fognak jelentkezni nála ezek az ostoba gondolatok? Lehetséges lenne, hogy naponta csak egyszer? Mert abban az esetben talán nem lenne gond, ha…

A gondolata megszakadt, mert megpillantott valami csillogó dolgot a sarokban. Úgy vetette utána magát, mint egy macska, és bár csak egy celofán darabka volt, valamiért mégis csodálkozva tekintett az átlátszó kis dologra. Feltartotta a fény felé, ahol, ha bizonyos szögbe fordította, megcsillant. Ez valamiért hihetetlenül szórakoztatta, és felkacagott, amikor újra sikerült a művelet. Megismételte, majd újra és újra, minden alkalommal nagyot nevetve a csillanáson. Hamarosan viszont valaki benyúlt a hóna alá és felhúzta a földről.

– Naaa! – duzzogott, és a csúnyán nézett a bűnösre. Amikor meglátta Lucifer vigyorát, elfelejtette, miért volt bosszús és elmosolyodva vetette magát a másik nyakába. – Olyan édes vagy ilyenkor! Sokkal többet kellene mosolyognod! – miközben ezeket mondta, keresett magának egy kényelmes helyet Lucifer válla és nyaka között, ahol a legjobban érezte a férfi illatát. Mélyeket lélegezve sóhajtott fel. – Ez lesz a kedvenc helyem – jelentette ki, és úgy, ahogy volt, állva elaludt.

Egy idegen hangra kelt. Ahogy lassan feleszmélt, tudatára ébredt annak, ami történt, és azonnal elszégyellte magát. Hogy viselkedhetett így? Ez annyira nem ő volt! Ráadásul az a bosszantó démon is szemtanúja volt megbolondulásának. Lehetne ennél rosszabb?

– A Pokolban szükség van önre, császárom! – szólt újra az idegen hang. Tom ekkor döbbent rá, hogy a saját ágyában fekszik, de nincs egyedül a szobában. Úgy döntött, jobb, ha nem fedi fel magát és továbbra is csukva tartja szemét. – Egyre feszültebb a helyzet és egyre nehezebb kezelni a... Hiszen tudja, mit hagyott ott! Nem bírom már visszatartani az eseményeket.
– Többet várnék el tőled, Andras. Azt hittem, nem kérek lehetetlent, ha csupán arra utasítalak, ami már több ezer éve a feladatod – mondta Lucifer feszülten. Tom érezte a levegőben terjedő feszültség szikráit. Lucifer nagyon dühös volt.
– Tudja, hogy most nem erről van szó. Kérem, jöjjön vissza a pokolba és tegye meg a kötelességét! – könyörgött Andras, és a kétségbeesett hang hallatán Tom kíváncsi lett a férfi külsejére.
– Nem megyek sehová! – szólt a felelet, és valami hangos csörömpölés hangzott, ami alkalmat adott Tomnak, hogy a beszélők felé forduljon „álmában”.
– Könyörgöm, császárom... – kezdett bele Andras, de azonnal elhallgatott, amikor a Pokol ura a szavába vágott.
– Elég legyen! – mordult rá Lucifer.

Tom közben résnyire nyitotta a szemét és végignézett a démonon, aki leszegett fejjel térdelt császára előtt. Teljesen emberi alakját csak egy fekete, villás farok törte meg. Robusztus alakját hatalmas, fekete páncél fedte és miközben térdelt, kezében egy fekete, holló fejre hasonlító sisakot tartott.

– Tudod jól, hogy mi vár a világra, ha nem cselekszem. Ezért vagyok itt. Megmondtam! Herceget fogok adni a pokolnak! – mondta Lucifer, majd bal kezével egyenesen a mögötte fekvő Tomra mutatott. – Ez a férfi itt a hercegeteket várja! Az idő közeleg. Mindenki meg fogja kapni azt, amire vágyik.

A kijelentésre Andras felkapta a fejét, Tom pedig gyorsan újra behunyta szemét. Bőrén érezte a démon vizslató tekintetét. A percek némán teltek. Tom kezdte magát rosszul érezni. Úgy tűnt, a magzat is ébredezik benne.

– Értettem – szólalt meg Andras derűsen. – Megteszek mindent, hogy rendet tudjunk tartani, míg a Herceg megszületik. Hírét viszem – folytatta Andras. Tom épp akkor nyitotta ki újra a szemét, amikor a démon meghajolt, majd felcsaptak körülötte a lángok és eltűnt.
– Mióta vagy ébren? – kérdezte Lucifer, még mindig háttal állva neki.
– Ez ki volt? – hagyta figyelmen kívül a kérdést. Lucifer nem felelt azonnal. Helyette sóhajtott egyet, majd Tom felé fordult és a szemébe nézve válaszolt.
– Andras, a légióim kiképző parancsnoka, valamint a veszekedés démona.

Tomot zavarta Lucifer nyílt, vizslató tekintete, ezért elkapta tekintetét és felült az ágyban.

– Miről beszéltetek az előbb? – kérdezte Tom, miközben takarója gyűrődéseit simítgatta. – Miért ilyen fontos ez a gyerek? Én azt hittem, csak neked kell, de most már úgy tűnik, valamiért minden démonnak fontos.
– Miért érdekel? Semmi köze a háborúdhoz.
– Ez igaz… – Jó kérdés volt. Miért akar belefolyni Lucifer ügyeibe? Végülis mi köze lenne hozzá? Ekkor a hasára nézett, amin alig észrevehetően, de már fel lehetett fedezni egy kis kitüremkedést. Nincs köze hozzá, de mégis… – De mégis tudni akarom! – A válaszra Lucifer keserűen elmosolyodott, majd az ablakhoz sétált.
– Vezetőként nekem is megvan a magam gondja. Elég, ha ennyit tudsz – felelte ellenkezést nem tűrő hangon.

Tom mérgesen nézett rá, mert bár a logikának ellent mondott, mégis úgy érezte, hogy joga lenne tudni. Miért nem mond semmit? Megint ez van. Ha olyanra kérdez rá, amit nem akar elmondani neki a másik, akkor kitérő válaszokat kap, vagy egyszerűen meg sem szólal. Talán Lucifer észlelte egyre gyűlő dühét, mert ezután folytatta.

– Szükségem van rá, és megvan rá a magam oka. Ahogy én sem kérdezlek erről az ostoba háborúdról, úgy te se kérdezz a gyerekemről. – Tomot valamiért bántotta, hogy Lucifer így beszél a magzatról. Aztán, amikor Lucifer felé fordulva folytatta, csak még dühösebb lett. – Végtére is, ő csak az enyém, nem igaz?

Már épp válaszolt volna valami csípőset, amikor a szoba kivilágosodott és a színek káprázatos egyvelege elvonta a figyelmét. Teljesen elfelejtette, miről is beszéltek az előbb, csak azt a kis nyuszit nézte, ami megjelent az ágya végében.

– Már megint? – hallott oldalról egy szórakozott horkantást. Közben a nyuszi felé ugrált, és Tom elragadtatva kiáltott fel.
– Te jó ég, de édes vagy! Nyuszmamusz lesz a neved! Luci, nézd! – fordult a férfi felé, aki vigyorogva nézte őt. – Ne engem, a nyuszit!
– Te sokkal érdekesebb vagy, mint a nyuszid – mondta Lucifer. Tom elpirult a bókot hallva és inkább visszanézett a nyuszira, aki valamilyen különös oknál fogva szőrén-szálán eltűnt.
– Hol van?! – kiáltott fel Tom, és könnyek gyűltek a szemébe. – Luci, eltűnt a nyuszi!

Tom zokogása betöltötte a szobát és csak akkor csillapodott, amikor Lucifer leült az ágyra és egy meleg ölelésbe vonta a pityergő óriás csecsemőt. Tom szeretett ölelve lenni. Főleg, mert ez az ölelés nem csak a magzatot nyugtatta meg, hanem az ő zavart, oly sokszor megtépázott lelkét is.

– Szeretem ezt az érzést – suttogta közelebb bújva Luciferhez. – Szeretnék pillangókra vadászni, Luci – jelentette ki, miközben megpróbált kiszabadulni az ölelő karok közül, mire azok még erősebben fonódtak köré. Hamarosan újra elálmosodott, pedig csak nemrég kelt fel. De még mielőtt elaludt volna, egy halk kuncogással felelt Lucifer halkan elsuttogott szavaira.

– Bárcsak ne neveznél Lucinak!


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)