Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Elveszve a Paradicsomban


¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤× Remus ¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×¤×


Leszegett fejjel ülök a tanácsteremben a többiek társaságában. Nem merek felnézni, mert tudom jól, hogy Ő pont velem szemben ül. A szívem vadul kalapál, olyan hangosan, hogy biztos vagyok benne, hogy a jobbomon ülő Sirius tisztán hallja kétségbeesett dobbanásait.
Egészen ma estig képes voltam elhitetni magammal, hogy Nymphadora semmit nem jelent a számomra, hogy pusztán csak azért kerestem a társaságát, mert Ő mindeddig nem tudta, mi vagyok, s ezért emberként bánt velem. Sikerült elhitetnem magammal, hogy csak annyira vágyom, hogy egy időre valaki ne a vérfarkast lássa bennem, és ezért esett annyira nehezemre elmondani neki az igazságot.

Ám ma este végre erőt vettem magamon és bevallottam neki, hogy mi vagyok, majd szégyenkezve, tőle elfordulva vártam, hogy a fejemhez vágjon mindenféle szörnyűséget, amit mindenképpen megérdemlek ezek után; hogy hazug vagyok, hogy szörnyeteg vagyok, és soha nem akar látni többet…
Legnagyobb meglepetésemre azonban ennek pont az ellenkezője történt.
Egy hosszú, örökkévalóságnak tűnő, megfagyott, néma perc következett. Aztán egyszer csak ott volt mögöttem, és gyengéden a vállamra tette a kezét. Én döbbenten fordultam felé.

- Annyira sajnálom, ami veled történt, Remus! - suttogta halkan. Arcát beárnyékolta a szomorúság, szemében apró könnyek csillogtak.

Én csak bambán bámultam Őt, némán, tanácstalanul. Teljesen összezavarodtam, hiszen erre számítottam a legkevésbé. Érintése pedig, ha lehet, még jobban felkavart, mint a szavai. Csak egyetlen egy gondolat zakatolt a fejemben: még sosem akartam ennyire egészséges ember lenni, mint most.

- Megértem, miért nem mondtad ezt el eddig. Azt kívánom, bár ne kelljen ennyit szenvednek. Te nem ezt érdemled – folytatta, majd még egyszer végigsimított a vállamon, aztán magamra hagyott örvénylő érzéseimmel és gondolataimmal.

Most pedig itt ül velem szemben, hangja kissé fátyolos, s mégis ez számomra gyógyító melódia, mely megpengeti szívem húrjait. És ezt a fájdalmas, mégis oly szép dallamot hallgatva rá kell döbbennem, hogy nincsen hova rejtőznöm már előle, s kénytelen vagyok bevallani magamnak: Nymphadora teljesen megbabonázott. Ő valószínűleg sosem fog így érezni irántam, de nem hibáztatom ezért. Én azonban elhatároztam: szeretni fogom őt, még ha távolról és reménytelenül is. Elmosolyodtam. Már pusztán a tudat, hogy szeretem, boldogsággal tölt el, s tudtam, engem pusztán ez az érzés lesz, ami boldoggá tesz majd.


~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤ Nymphadora ¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~¤~


Mikor Remus elmondta nekem titkát, hogy vérfarkas, teljesen megdöbbentem, lábaim pedig földbe gyökereztek. Olyan érzés lett úrrá rajtam, mintha valaki jéggé fagyasztotta volna a szívemet, majd pedig egy kalapáccsal ezer darabra törte volna szét. Akkor még nem tudtam, miért volt ez a vallomás ekkora hatással rám, miért mart így a szívembe a fájdalom, s miért fojtogattak a könnyek.

Láttam rajta, hogy emészti magát, amiért nem mondta ezt el nekem hamarabb, és hogy azt várja, hogy kiabáljak vele, megvessem, vagy rácsapjam az ajtót. Én azonban nem akartam egy lenni a sok közül, aki eltaszítja és elítéli őt ezért. Hisz erről nem ő tehet, nem ő kérte ezt az életet. Ezt pedig mindenképpen a tudtára akartam adni. Azt akartam, hogy tudja; az én szememben ettől még ugyan az az ember marad, akit megismertem, és remélem, egyszer eljön az a nap, amikor nem kell elszenvednie az ebből fakadó kínokat, mert ott lesz mellette majd valaki, aki elmulasztja azokat.

Ám mindezt nehezen tudtam szavakba foglalni, és hiába próbáltam Őt megnyugtatni, úgy éreztem mindez üres és jelentéktelen. Végül inkább kimentem és otthagytam Őt egyedül a szalonban, mert éreztem, hogy ismét könnyek szöknek a szemembe, s nem akartam, hogy lássa könnyeimet.
A gyűlésre érve közvetlenül szembe ültem le vele, s reméltem, hogy megérti, mit akarok üzenni neki ezzel; hogy semmi sem változott kettőnk között, és még mindig barátként tekintek rá, és nem fogom Őt magára hagyni, csak azért, mert holmi betegség miatt havonta egyszer el kell mennie az emberek közeléből.
Egész végig Őt bámultam, szinte egy percre se vettem le róla a szemem, de Remus konokul az asztal lapjára szegezte tekintetét, ami szomorúsággal vegyes bosszúsággal töltött el.

Dumbledore azonban nem hagyta, hogy továbbra is az ő gyerekes viselkedésén morgolódjak magamban, mert felszólított, hogy tegyek jelentést, hogy hogy halad a Sirius utáni hajtóvadászat elterelése, így kénytelen-kelletlen felé fordultam hát, és eleget tettem kérésének. Hangomból bárhogy próbáltam is palástolni, sütött a fájdalom. Kissé elhaló és rekedtes volt, mintha egy súlyos megfázásból lábadoznék.

Miután befejeztem mondandómat, vádlón Remusra néztem. Akkor azonban a férfi végre rám emelte meleg, borostyánszínű pillantását, és sosem látott ragyogással elmosolyodott. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor Remus lángra lobbantotta a szívemet.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)