Holdpír írta: Saszta

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


Holdsuttogás ~1


Gondolataimba merülve figyeltem a kandalló táncoló lángnyelveit, ahogyan egymást körülölelik, majd szinte elrettenve húzódnak vissza, mintha megijednének attól, hogy a másik lángocskát közel engedték magukhoz egy pillanatra.

Felsóhajtok. Hihetetlen, hogy még erről is Remus jut eszembe…
Lehunyom a szemem, s máris ezernyi kép jelenik meg csukott szemhéjam sötét vászna előtt, mintha egy kisfilmet játszana le nekem elmém. Látom magunkat, ahogy Teliholdkor állatalakban játékosan kergetjük egymást, ahogy kiveszem Remus kezéből a könyvet és elrángatom őt egy kalandos kiruccanásra a roxforti birtokon, érzem első csókunk ízét…
Mily régen is volt az már!

Az élet pedig kegyetlenül elszakított minket egymástól, és bár tudtam, hogy soha többé semmi sem lesz ugyan olyan, mint régen, azért titkon reménykedtem abban, hogy Remus még mindig érez irántam valamit. Ám az utóbbi időben valami nagyon nem stimmelt kettőnk között; Holdsáp láthatólag került engem. És ha ez még nem lett volna elég, úgy vettem észre, hogy a kelleténél jóval közelebb került az unokahúgomhoz.

- Ugyan már, még csak a gondolat is nevetséges! Remus és Tonks… - próbáltam nyugtatgatni magam. - Tényleg nevetséges vagy, Sirius Black! Te, és a féltékenykedés… Ez nem vall rád!

Ám a gondolat csak azért sem hagyott nyugodni, és hétről-hétre jobban rágott belülről a kétely alattomos szörnyetege. Végül aztán úgy határoztam, hogy itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és nyíltan megkérdezem Remustól, mit érez Nymphadora iránt.

Idegesen járkáltam hát fel-alá a kandalló előtt, arra várva, hogy Remus végre méltóztasson lejönni a könyvtárszobából. Tíz perccel ezelőtt szóltam be neki, hogy szeretnék valami fontos dologról beszélni vele, és azt ígérte, mindjárt jön, ám tudtam; ha Remus Lupin belefeledkezik egy könyvbe, akkor a várakozás percek helyett könnyen órákká duzzadnak. Ez a tudat pedig cseppet sem segített zaklatottságomon.
Újabb hosszúra nyúló percek teltek el, mire végre valahára lábak dobogása hallatszódott a lépcső felől; Remus komótos léptekkel elindult a könyvtárszobából.

- Nos, miről szerettél volna velem beszélni, Tapmancs? – kérdezte barátom felvont szemöldökkel.

Én kissé dühösen néztem rá, amiért így megvárakoztatott. Mióta eltelt a Karácsony, és Harryék ismét visszatértek a Roxfortba, a szokásosnál is morózusabbá váltam, főleg mivel a rendtagok is alig-alig lépték át e poros, otromba ház küszöbét; kivéve Nymphadorát, aki az utóbbi időben folyton itt lebzselt, és Remus körül sündörgött. Ez pedig ha lehet még a magánynál is jobban irritált. Erre pedig még a legjobb barátom is napokra elbújik könyvei mögé, és még ha fontos dologról is akarok beszélni vele, akkor is csak fél óra múlva hajlandó lejönni! Remus továbbra is kérdőn nézett rám, és bár nem akartam ajtóstul rontani a házba, de ezzel a viselkedésével kihúzta nálam a gyufát, úgyhogy kertelés nélkül, foghegyről nekiszegeztem a kérdést:

- Mi van közted és Nymphadora között?

Remus láthatólag megdöbbent. Erre a kérdésre aztán nem számított. Hosszú, kínos csend következett, majd nyugtatónak szánt hangon így felelt:

- Nincs semmi sem kettőnk között, rémeket látsz, Sirius – csóválta meg a fejét.

- Csakugyan? Csak mert én úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben igencsak közel kerültetek egymáshoz – jelentettem ki.

- Félreérted a helyzetet, Sirius… - emelte fel a kezét Remus védekezőn. Ezt általában akkor tette, mikor hazudni készült.

– Mi csak… szóval Tonksszal csak barátok vagyunk. El sem tudom képzelni, hogy bárki többet érezhetne irántam. Persze rajtad kívül – mosolyodott el, ám ez hamis mosoly volt, szemében nyoma sem volt vidámságnak.

- Vagyis Te érzel iránta valamit, igaz? – döbbentem meg. Nem akartam elhinni, hogy tényleg így van… - És fáj neked, hogy ő nem érez ugyan úgy irántad – tettem hozzá elkomorodva.

- Én nem ezt mondtam – motyogta bizonytalanul.

- De ez az igazság, jól gondolom?! Beleszerettél… - Hangomban némi fájdalom csendült.

- Én… - kezdte, de aztán megakadt. Összeráncolt homlokkal próbált valamilyen választ kipréselni magából, ám én feltartottam a kezemet, és a szavába vágtam, mielőtt még folytathatta volna.

- Nem, nem, nem akarok több hazugságot hallani, Remus! Tartozol nekem az igazsággal! – szóltam, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Igen, igazad van – sóhajtott végül megadóan. – Szeretem őt. De nem terveztem beleszeretni, Tapmancs! Én… - ismét elharapta a mondatot.
- Ó, bárcsak visszafordíthatnám ezt az egészet, Sirius! Azt kívánom, bár eltemethetném ezeket az érzéseimet, és mindent onnan folytathatnánk, ahol annak idején abbahagytuk. Mi ketten… De a szívem már másé. Annyira sajnálom… - Remus összetörten lerogyott egy székre, és a kezébe temette arcát.

Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék erre. Végül rájöttem, hogy nem lehetek önző, és nem kényszeríthetem arra, hogy engem szeressen, bár tudtam, az én szívem örökké az övé lesz.

- Ha így érzel, hát elfogadom – feleltem végül csendesen. – Azt kívánom, hogy légy boldog vele, Holdsáp, és Nymphadora adjon meg neked mindent, amit én nem tudnék. Szeresd! Remélem ő is meglátja majd benned azt, amit én látok még most is, és ellát majd szívedig, és ő is viszont szeret majd téged. Találd meg vele a boldogságot, és ha megszerezted őt magadnak, akkor ne engedd el őt soha többé! – mondtam, majd hátat fordítottam döbbent barátomnak, és magára hagytam őt a kandalló előtti fotelben.

A tűz immáron kialudt, ahogyan a mi szerelmünk is hamuvá lett. Immáron a múlt szellője hordta szét fiatalkori lángolásunk hamvait. Ám míg az én szívem kihűlt és jéggé fagyott, addig Remus szíve új lángra kapott, felszítva az új élet reményének magjait.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)