Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Pipacsvirág


Pipacsvörös fürtök táncolják körbe a boszorkány szív alakú, pirospozsgás arcát, valahányszor Remus ott van a közelben, mikor felborít valamit. Azaz gyakorlatilag mindig, ha a férfi egy szobában tartózkodik vele, akkor ugyanis ilyenkor állandóan kicsúsznak a dolgok a kezei közül, vagy éppen hasra esik valamiben, mert Remuson kívül semmi másra nem tud koncentrálni.
Ügyetlenkedése persze a rendtagok figyelmét sem kerüli el. Eleinte bosszankodnak rajta, aztán lassan megszokják, majd végül, lassan morfondírozni kezdenek, mi lehet ennek az oka.

Molly volt az első, aki összerakta a képet. Az asszony figyelmét ugyanis soha semmi nem kerülte el, úgy figyelt a rend minden tagjára, mintha ők is a családjához tartoztak volna, hiszen gyakorlatilag (persze Mundungust kivéve) úgy is tekintett rájuk. Így hát hamar észrevette, hogy Nymphadora ügyetlenkedései Remus jelenlétéhez köthetők, és hogy ilyenkor a fiatal nő fürtjei rózsaszínből azon nyomban pipacsszínűvé változnak, és az arca is követi ezt a színbeli változást. A férfi pedig ilyenkor minduntalan a segítségére sietett, és halvány, féloldalas mosollyal ajándékozta meg a boszorkányt, mire Tonks arca még pirosabbá változott.
Molly pedig mindentudóan mosolygott, valahányszor megismétlődtek ezek a jelenetek. Ő ugyanis látta azt, amit más nem; a boszorkány szíve lángra kapott, és ezért égnek pírban fürtjei. És hamarosan arra is rádöbbent, hogy Remus is hasonlóan érez iránta; látta a szerelmes ragyogást a férfi borostyánszín pillantásában, amikor csak a piruló Tonksra nézett. Mollynak pedig ennyi bőven elég volt, hogy elhatározásra jusson; ha törik, ha szakad, ő összehozza őket! Hiszen milyen szép pár is lennének ők együtt! Remus mindenki másnál jobban megérdemli a boldogságot, ám a férfi láthatólag nem mer, vagy nem akar lépni ez ügyben. Úgy gondolta hát, hogy itt az ideje neki megadni a kezdő lökést, és ha minden a terv szerint megy majd, akkor a gerlepár végre egymásra talál.

Ezért megbeszélte a rendtagokkal, hogy másnap este senki se látogassa meg a főhadiszállást, és bár mindenki kérdezgette őt, mi ennek a kérésnek az oka, ő csak mosolygott, és mindösszesen annyit felelt; titok, s nem kell mindenbe beleütniük az orrukat.

Remust és Tonkst pedig külön-külön megkérte, hogy jöjjenek el másnap este, mert beszélni szeretne velük valami fontos dologról.
Molly másnap este rendesen kitett magáért, és a kedvenc ételeiket készítette el nekik, és szépen megterítette a konyhaasztalt, melyet pipacsszirommal szórt tele, és hangulatos gyertyákkal varázsolt romantikussá.

Elsőnek Tonks érkezett meg, Molly pedig kedvesen a konyha felé terelte őt, és türelemre intette. Nymphadora felvont szemöldökkel nézett körül, de nem szólt semmit, csak leült az asztalhoz, és várt. Kisvártatva Remus is befutott, Molly őt is a konyhába tessékelte, majd valami légből kapott ürüggyel (hogy meg kell etetnie Csikócsőrt) a padlásra ment, és kettesbe hagyta őket.
Remus mikor meglátta a szépen feldíszített étkezőasztalt és a mellette ülő Nymphadorát, majdnem egyből kifordult a konyhából, de végül kelletlenül mégiscsak leült a boszorkánnyal szemközti székre. Ez az egész szituáció zavarba hozta, és fogalma sem volt, mit kéne tennie vagy mondania.

A hosszúra nyúló, kínos csendet aztán Tonks törte meg:

- Szép a teríték, és az ételek is ínycsiklandozóak. Molly most igazán kitett magáért – jegyezte meg a boszorkány mosolyogva.

- Valóban – válaszolt a varázsló kissé zavartan.

- Úgy tűnik Molly mindkettőnket csapdába csalt – nevetett Tonks, próbálva oldani a feszültséget, ám ez nem vezetett eredményre, Remus ugyanis csak egy biccentéssel válaszolt.

A vacsora alatt a boszorkány többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, ám minden próbálkozása hasztalannak bizonyult, a férfi leginkább csak egyszavas válaszokat adott. A vége felé azonban kissé oldódott a feszült légkör kettejük között, s hála a bor jótékony hatásának, Remus nyelve megeredt, és végül már jóízűen nevetett, mikor Tonks néhány vicces, roxfortos kalandját mesélte el neki. Molly mindezt az ajtó résén keresztül követte figyelemmel, és miután látta, hogy minden sínen megy, és végre jól érzik magukat egymás társaságában, úgy gondolta, itt az ideje tovább fokozni a hangulatot; a varázspálcája egy finom kis lendítésével megszólaltatta a szekrényen lévő kis rádiót, mely halkan zengeni kezdte Calestina Magica Vággyal teli üst a szív című számát.

Nymphadora mosolyogva fordult a férfi felé:

- Nincs kedved táncolni? – kérdezte ragyogó arccal.

Remus nem felelt azonnal, a nő kipirult arca, és csillogó szemei teljesen elvarázsolták, azonban tudta, hogy ezt nem teheti meg. Azon nyomban el kellett volna mennie innét, amint rájött, mit is tervez Molly, ám mint akkor, úgy most sem tudta ezt megtenni. Nemet akart mondani a boszorkánynak (dehogyis akart, pusztán csak úgy vélte ezt kell tennie), anélkül, hogy megbántaná őt, ám rájött; képtelen fájdalmat okozni neki. Így hát végül mosolyogva biccentett, majd finoman meghajolt előtte, és kezet csókolt Nymphadorának, aztán hagyta, hogy a nő a „parkettre” húzza őt. Kezét gyengéden a derekára tette. Tekintetük összekapcsolódott, és elmerültek egymás tekintetében. Lassan andalogtak a szép számra, ám egyikőjük sem hallotta a zenét, helyette a lelkük muzsikált, és csak szívük szerelmes, szertelen dobbánásai jutottak el fülükbe. Aztán Tonks egy rossz mozdulat következtében megbotlott Remus lábában, és majdnem hanyatt esett, ám a férfi nevetve utána kapott, és megtartotta őt a levegőben. Arcuk vészesen közel került egymáshoz, és a férfi nem tudta megállni, hogy ne hajoljon közelebb hozzá, s ne leheljen gyengéd csókot a nő ajkaira, aki szenvedélyes hévvel viszonozta azt. Remus percekig nem tért magához, teljesen elmerült a csókban. Aztán, mint aki álomból ébredt, finoman eltolta magától a boszorkányt, és még mindig tündöklő pillantásának rabjaként, halkan motyogta:

- Én… Ezt nem lett volna szabad, sajnálom – szabadkozott. – Nagy hiba volt, bocsánat… Én… Nem fordul elő többet… - Zavartan túrt bele a hajába. - Nekem most mennem kell – hadarta és elengedte őt, majd gyorsan hátrált pár lépést, aztán már hátra is fordult, és elindult az ajtó felé.

- Remus, várj! – kiáltott utána Tonks, ám a férfi nem hallgatott rá, addigra már kirohant a szobából, és mire Nymphadora felocsúdott és utána szaladt, addigra Remus mögött már csapódott a bejárati ajtó, és a boszorkány még hallotta, amint dehoppanál.

Egy ideig tanácstalanul ácsorgott a küszöbön, majd kissé elszontyolodva visszaballagott a nappaliba, és levetette magát az egyik fotelba. Egy valamit azonban most már biztosan tudott: Remust akarta, és megfizeti az árát, bármibe is kerüljön számára a varázsló szerelme.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)