Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Találkozások


Utolsó évedet kezdted a Roxfotban, mikor elsőnek találkoztál vele, és mikor évek múltával újra látod őt, egyből felelevenedik előtted vidám, csilingelő kacagása és a szív alakú arcát körülrajongó, élénk rózsaszín tincsei, melyekkel már akkor belopta magát a szívedbe. Még csak ötéves volt, mikor először megpillantottad, és végig mosolyogva figyelted, ahogy szüleitől folyton elcsatangolva vidáman ugrálta körül a boltokat, és egy színes lepkét kergetve, másokra oda sem figyelve, nevetve szaladt a színes szárnyacskák után, majd hasra esett egy nagyobb kavicsban, és meglepetten pislogott, mikor nagyot huppant a porban, hogy aztán felpattanva újra a pillangó nyomába eredjen. Te pedig addig követted őt a tekinteteddel, míg el nem tűnt előled, ám csengettyűkacaja még sokáig ott visszhangzott füledben.

Most viszont már nem egy kislányt látsz magad előtt, hanem egy fiatal nőt, aki az aurortanoncok jellegzetes lila talárját viseli, mely tökéletes harmóniában van rózsaszín fürtjeivel.
Nem nagyon érted, mit keres itt, pont ebben a lepukkant kocsmában, melyben te tervezted eltölteni az estéd, hogy néhány lángnyelv whiskyvel enyhítsed a szívedbe maró fájdalmat, és leöblítsed vele magányod keserű ízét, mely évek óta kísért téged, bármerre is mész.
Követed Őt tekinteteddel most is, mint akkor régen, ám most nem mosolyogsz, és jelenléte is teljesen más hatással van rád. Most éhesen figyeled őt, a benned eddig elfojtott, szunnyadó farkas vágyakozva sóhajt fel kecses idomai láttán. Máskor biztos egyből hagytad volna, hogy magával sodorjon az elemi ösztön, és mint egy prédát becserkészted volna a nőt, ám egyrészt azoknak a kétségbeesett időknek vége már, elzártad ezt az éned egyszer s mindenkorra, másrészről pedig ez most más. Te magad sem tudod, miért, de érzékeled, amint mágiád felizzik a jelenlétében és körülvibrálja az övét, s minden sejteddel érzed, hogy valami különleges kötelék feszül kettőtök között.
Így hát csak bámulod Őt, és arra gondolsz, bárcsak egészséges és fiatalabb lennél, és lenne némi pénzed, hogy elhívd ezt a titokzatos, rózsaszín hajú angyalt valahová, aki már a puszta megjelenésével életet lehelt sivár lelked kopár mezejére, megtöltve azt színes virágok ezreivel. Ám még csak egy szál virágot sem tudsz átnyújtani, hiszen nincs nálad semmi sem, és betegséged abban is megakadályoz, hogy szíved zálogát add örökbe neki. Szomorúan nézed Őt, és hallgatod szavainak lágy dallamát, mely mind jobban dalra fakasztja szíved eddig néma hegedűjét.

Aztán egyszer csak feléd fordul, és egyenest a szemedbe néz. Szeme olyan, mint egy ékkő; gyönyörű kékség, melynek felszínén mintha apró könnytó csillogna, ami mégis vidámságot és gyengédséget áraszt magából.
Tekintete megigéz és simogatja lelkedet, elapasztja bánatod kínzó, ezüst folyamát, ellopja szíved féltve őrzött aranyát, és felkavarja annak nyugalmát. Ettől a pillanattól fogva rabbá válsz; saját érzéseid ejtenek rabul.
Amint tekintetetek összekapcsolódik, tudod, hogy Ő is érzi ezt a különös varázst. Aztán elfordul, és többé vissza sem néz feléd, ám te nem tudsz már másra koncentrálni, teljesen kitölti minden érzékszervedet, s minden mondata úgy tör át a levegőn és jut el hozzád, mintha közvetlen a füledbe suttogná őket.

Aztán ahogy jött olyan gyorsan távozik is, ám mielőtt végleg kilépne életedből, megbotlik asztalod mellett, és mintha csak véletlen lenne, egy cetlit ejt le rá. Kíváncsian olvasod el. Az aprócska pergamendarabon pusztán egy név: Nymphadora Tonks és egy cím áll. Elmosolyodsz, bár tudod, hogy sosem fogod meglátogatni, s még csak írni sem fogsz neki, és valószínűleg nem is fogod látni Őt soha többé, de úgy őrzöd azt a kis cetlit, mintha ez lenne a világ legféltettebb kincse. Merthogy számodra az is, hiszen szíved már az övé, amíg csak élsz. Számodra e naptól kezdve csak egy név létezik, ezt suttogja neked már az erdő, a fű, és a szellő is: Nymphadora.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)