Elveszett és megtalált írta: Ancsanna

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<<


Egy héttel később, Scorpius egy hatalmas vigyorral az arcán kelt fel, továbbra sem tudta elhinni, hogy ő, egy Malfoy, együtt lehet egy Potterrel, ráadásul Albusszal. Ez a szombati nap csodásnak ígérkezett, egyszerűen semmi sem ronthatta el. Ahogy felült és kinézett az ablakon, még boldogabbnak érezte magát. Ahogy ott elmélkedett magában, hirtelen két kéz fonta közre a mellkasát és húzta magához. Míg Scorpiusnak felfelé kellett néznie, Albus lefelé pillantott rá. A szőke fiú megfordult az ölelésben és továbbra is a másikat fürkészte.
Hiába láthatta már olyan sokszor, nap, mint nap együtt voltak, nem tudott betelni Albus látványával. Minden csábította benne, a haja selymessége, a szeme csillogó zöldessége, az ajkai puhasága, de legfőképp a szerelme. Most látták csak be, hogy mennyit kellett várni, hogy végre tisztázhassák az érzéseiket, de szükség volt erre az időre, így már éretten vághattak bele a kalandba.
Albus lehajolt és ráérősen megcsókolta a másikat.
- Óvatosan! Mi lesz, ha felébrednek és meglátnak? – aggodalmaskodott Scorpius.
- Akkor ugyanazt teszem, amit most is – mosolyodott el Albus, és egy apró puszit nyomott a másik szájára.
Scorpius szíve nagyot dobbant. Csupán egy hete történt, hogy megcsókolta a fiút a pincében, de ez a hét eddigi élete legjobb pillanataival ajándékozta meg. A közösen eltöltött pillanatok a szobájukban, amikor senki sem volt ott. Szerettek egymást átkarolva beszélgetni, vagy hosszú csókcsatákat vívni, melyekben a nyelveik háborúztak szüntelenül. Ilyenkor legszívesebben megállították volna az időt, és ott maradtak volna együtt, boldogan és gondtalanul, de sajnos az élet nem ilyen volt. A lopott csókok és bujkálás mellett egyéb dolgaik is akadtak, mint például a tanulás. A roxmortsi kirándulás végre adott a szerelmeseknek egy szabad szombatot. A fiúk a szokottnál korábban és izgatottabban keltek fel.
- Mit gondolsz hova menjünk? – tette fel a kérdést Albus.
- Valami eldugott helyre, ahol csak ketten lehetünk – válaszolta Scorpius, akit a másik fiú még mindig szeretetteljesen ölelt.
- Szellemszállás? – vigyorgott gúnyosan Albus, mire oldalról jövő taszítás volt a válasz. Albus úgy tett, mintha ez elég lenne ahhoz, hogy hanyatt dőljön. Magával rántotta Scorpiust, aminek következtében mind a ketten a puha ágyon fekve kötöttek ki.
- Ügyes trükk, de az a helyzet én még ügyesebb vagyok – Scorpius egy rövid, cinkos pillantást vetten a másikra, majd hátára fordította. Felülre kerülve lehajolt és gyengéden Albus ajkára fektette a sajátját, lassan csókolóztak egy darabig. Pár perccel később már fogaik csattanását és nyelveik édesen ritmikus táncát érzékelték csak.
Scorpius semmihez sem tudta hasonlítani azt, ami ezekben a helyzetekben hatalmába kerítette. Egy láthatatlan erő, egyre közelebb és közelebb lökdöste Albushoz. Nem tudta és nem is akarta megállítani, boldogan megtett volna bármit, csakhogy ne veszítse el ezt az érzést. Régóta szerelmes volt már a fiúba, de az, hogy ő viszont szerette, minden volt. A gondolatait, a látását, a légzését, a szaglását, a tapintást, minden egyes érzékszervét Albus töltötte ki. Félt mi lesz velük, ha Rose-on kívül valaki tudomást szerez a dologról, de biztos volt benne, hogy meg fog küzdeni vele. Ha Albus Perselus Potter vele van, mindent és mindenkit le tudnak győzni.
Szaggatottabb kezdték el venni a levegőt, kevés oxigén jutott a tüdejükbe, de nem igazán törődtek vele. Mozgolódást hallottak a hátuk mögül, kelletlenül bár, de muszáj volt elengedniük a másikat. Nézte, ahogy a fekete haj tulajdona felkel, a saját fekhelyéhez megy és öltözködni kezd. Őneki is ezt kéne tennie, de nem tudta rávenni magát, csak figyelte azokat a csodásan kidolgozott izmokat, amikről fogalma sem volt, hogy lehetnek ilyenek, hisz egyikük sem sportolt túl sokat. Vagy talán ez egy újabb titok?
Erőt vett magán és ő is lerántotta a felsőtestéről a pizsamát, nem is sejtette, hogy két méterrel arrébb a szeme sarkából, valaki ugyanúgy figyeli, mint ahogy ő tette az imént.
Miután felöltöztek és kellőképpen rendbe tették a hajukat, amit előzetesen az alvás, majd ők maguk kócoltak össze menthetetlenül. Kipirult arcukkal és felduzzadt ajkaikkal azonban nem tudtak tenni semmit, így jobb lehetőség híján elindultak reggelizni. Az út alatt inkább csak olyan jelentéktelen dolgok kerültek szóba, mint a házi feladatok, vagy a közeledő húsvéti kikapcsolódás.

- Azért örülök, hogy nem kaptak el minket – szólalt meg Scorpius, az eltelt napokban nem igazán volt alkalmuk a történtekről beszélni. Ha sikerült kettesben maradniuk, nem igazán jártatták a szájukat. Vagyis de, csak nem szavak jöttek ki rajtuk. – Most gondolj bele, a tanév hátralévő részét tölthetnék büntetőfeladatokkal.
- Ne is mondd! Elég volt az két éve – idézte fel az emléket Albus és egy nemtetszését kimutató fintorral kísérte a mondandóját. A másik fiú felnevetett, igaz ő sem élvezte a plusz munkát és a bezártságot, Albus feje túl mulatságos volt. Ha nem a folyosón lettek volna, rögtön megcsókolja, de ezzel még várnia kellett.
A nagyteremhez érve három alakot pillantottak meg, mindegyikük griffendéles sálat kötött a nyakára. Rose, Lily és Dominique mintha vártak volna valakire.
- Á, csak, hogy itt vagytok! – kiáltott fel Rose, amikor megpillantotta a feléjük sétáló fiúkat.
- Ránk vártok? – kérdezte Albus.
- Fogalmunk sincs – felelte Lily. – Épp jöttünk enni, amikor megláttuk, hogy Rose itt álldogál egyedül és megkérdeztük vár-e valakit, de nem válaszolt.
- És nem is fogok – mosolygott sejtelmesen a lány.
Albus felvont szemöldökkel nézett az unokatestvérére.
- Mit csináltál? – forgatta a szemét, és kérdőn nézett Rose-ra.
- Én?! – hűlt el az említett. – Miből gondolod, hogy bármit is csináltam?
- Elég rosszul játszod az ártatlan, azt meg kell hagyni – nevetett fel Scorpius. A kis éjszakai kalandjuk után, sokkal bátrabban mert szólni a lányhoz. – Szóval hallgatunk.
- Komolyan mondom, nem csináltam semmit! – védekezett tovább Rose, majd sarkon fordult és besietett a nagyterembe esélyt sem adva a többieknek, hogy további kérdéseket tegyenek fel.
- Szerintetek mi történt? – kérdezte Dominique.
- Hát nem egyértelmű? – lelkesült fel Lily. – Randija lesz! Hisz olyan piros volt az arca, amikor ideértünk. Biztos azért menekült el, hogy ne a mi társaságunkban kelljen találkoznia a fiúval.
- Randija? Pont Rose-nak, na ne nevetess – kacagott Albus.
- Pont te beszélsz? – vágott vissza a húga. – Pontosan hány barátnőd is volt eddig? Ja, igen, nulla.
Albus egy pillanatra megdermedt a mondat hallatára, de utána csak még jobban nevetett.
- Hogy megeredt a nyelved – a fiú arca vegyesen tükrözött meglepetést és elismerést. – Tudod, nem mindenki érdemli meg ezt a testet.
Most Scorpiuson volt a sor, hogy elmosolyodjon. Egy röpke pillanat erejéig Albusra sandított, aki szintén őt figyelte. Ez egy titkos szövetség volt, a kimondatlan szavak ott lebegtek a levegőben, de ismerték már annyira egymást, hogy a puszta nézésekből is tudják, mit akar mondani a másik.
- Szerintem menjünk be és reggelizzünk meg, szívesen beszélgetnék veletek egész nap, de akkor végképp elfelejthetjük Roxmortsot – mondta Scorpius és elindult.
- Menjetek csak, mi úgyse megyünk. – Lily hangja kissé elkeseredett volt.
- Nem megyünk?! – lepődött meg Dominique. – Hova nem megyünk, enni?
- Nem, a faluba. – A lány még inkább elszontyolodott, majd barátnőjére nézett. – Vagyis, te mehetsz, ha szeretnél, nekem nincs hozzá kedvem.
- De hát miért? – kérdezte egyszerre Albus és Dominique.
- Fogalmam sincs, csak nem akarok és kész – jelentette ki idegesen és elfordult az ellentétes irányba.
- Lily! – kiáltott utána a bátyja, és megindult arra, amerre a lány is, de Scorpius megállította.

- Hagyd, majd én utána megyek.
- Miért te? – értetlenkedett Albus.
- Ti mind a ketten nagyon közel álltok hozzá – kezdte az érvelést a fiú. – Ha nektek nem meri elmondani, hogy mi bántja, hátha nekem igen.
- Ezt mire alapozod? – feszegette tovább a dolgot Albus.
- Csak reménykedem – válaszolta mosolyogva Scorpius és a fekete hajú varázsló elé lépett. Kedvesen megcirógatta az arcát, mit sem törődve az őket vizslató Dominique-kal és az arra sétáló emberekkel. – Bízz bennem – a mondat végeztével elszaladt.
Fogalma sem volt merre keresse Lilyt, ezért futás közben erősen azon gondolkodott, ő hova megy, amikor szomorú. A válasz egyértelműen a könyvtár, vagy a csillagvizsgáló torony volt. De a lány a könyveket sem szerette túlzottan és az asztronómiáért sem volt oda. De hisz Lily kedvence a jóslástan, jutott hirtelen Scorpius eszébe a dolog. Az elvarázsolt terem felé vette tehát az irányt és nem is kellett csalódnia. Ahogy benyitott nem tartott sok ideig, hogy észrevegye a fa alatt kuporgó vörös csomagot. Albus húga, bár negyedikes volt, mindig is kissé érzelgős volt a jelleme. Nem sírt, de látni lehetett az arcán, hogy valami nagyon bántja. Mikor felnézett egy cseppet meglepettnek látszott.
- Azt hittem Albus fog utánam jönni – mondta színtelen hangon.
- Valóban ő akart, de megállítottam. Gondoltam nem arra van most szükséged, hogy vele beszélgess. Néha elég forrófejű tud lenni.
- Az egyszer biztos. – Halvány mosoly jelent meg a lány arcán.
- Beszélgessünk – jelentette ki Scorpius és leült Lily mellé. – Úgy látom, szereted ezt a helyet.
- Tudod, hogy igen különben nem találtál volna meg. Biztos vagyok benne, hogy Albusnak ötlete sem lett volna, hogy hol keressen. – Ezúttal düh költözött a szemeibe. Scorpius nem értette ezt a hirtelen hangulatváltást.
- Halljunk, miért is nem vele szeretnél itt ülni és ezt a beszélgetést folytatni? – kíváncsiskodott a fiú.
- Miért hiszed, hogy körülötte forog az egész világom? – csattant fel a lány.
- Két perc alatt csak kétszer említetted a nevét és egyik sem volt túlságosan vidám.
- Mondd, miért van neked ennyi eszed? - nézett rá Lily, mire Scorpius csak megvonta a vállát, így a boszorkány nem tehetett mást, belement a játékba és beszélni kezdett.
- Tudom, furán viselkedtem vele az előbb. – Csak egy bólintás volt a válasz. – De fogalmam sincs, hogyan viselkedjek vele, azután amit tett értem. Akkor olyan kedves volt, de úgy érzem, neheztel rám a történek miatt.
- Miből gondolod ezt? – kérdezte Scorpius, továbbra sem tudott dűlőre jutni a lány érzéseivel.
- Azóta rám se nézett, vagyis amikor olyan mintha engem nézne, valójában a semmibe mered, és ez ürességgel tölt el, mintha nem is léteznék. Ha egyedül van, mindig siet valahova, így nem tudok beszélni vele, ha veled van, akkor meg nem szeretnélek megzavarni titeket, hisz tudom, hogy te vagy az egyetlen igazi barátja.
E szavak hallatára Scorpius kissé rosszul érezte magát. Részben ő volt az oka annak, hogy Lily azt hiszi, hogy a bátyja haragszik rá. Megfogta a lány vállát, az felnézett rá. A fiú elmosolyodott, amit a vele szembeülő nem igazán értett.
- Te most kinevetsz?
- Dehogy! – vigyorgott tovább a másik. – Pusztán csak egyáltalán nem úgy látod a dolgokat, mint azok valójában vannak.
- Ezek szerint Albus nem haragszik rám? – Élénkült fel Lily, a szemeiben egy halvány öröm csillant meg.

- Nem hát, csak az a helyzet, hogy mostanában mással van elfoglalva – nézett félre Scorpius, és visszaemlékezett az elmúlt hét történéseire. Valószínű a lány is észrevette a változást, mert egyre izgatottabb lett.
- Mi történt? – Nyoma sem volt a percekkel ezelőtti rossz kedvének. Scorpius egy hangyányi hasonlóságot vélt felfedezni kettejükben.
- Tudod, pénteken, amíg Albus és Hagrid téged keresett, én Rose-zal maradtam és mondott egy- két érdekes dolgot. – A fiú még azelőtti leintette a lányt, hogy bármilyen kérdést is feltehetett volna, és felkészült, hogy a teljes igazságot elmesélje. Úgy érezte nem tudja magában tartani, valakinek muszáj beszélnie a boldogságáról. – Aznap délután Albusszal beszélgettek és fény derült pár titokra.
Lily feszülten figyelt, imádta a hasonlóan kezdődő meséket.
- Miután visszajöttünk a kastélyba és Madam Pomfrey helyre tette a lábam, megemlítettem a bátyádnak a két beszélgetést. Úgy tett, mint aki nem érti, hogy miről beszélek, pedig nagyon is tisztában volt vele. – Scorpius magát is meglepte azzal, hogy pont Lilynek mondja el ezeket, de ezzel legalább belátta, hogy az ötlet, amivel eredetileg elindult, valójában saját magán is működik. – Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy Rose igazat beszélt, ezért megcsókoltam.
- Te csókolóztál a bátyámmal? – kiáltott fel Lily meglepetten. Az arcán rengeteg érzelmet lehetett látni. Hitetlenkedett, de ugyanakkor természetesnek találta a dolgot. Megrökönyödött, de örült is a dolognak.
- Ne olyan hangosan! – figyelmeztette Scorpius komoran. – És igen, csókolóztam vele.
- És mit szólt hozzá? – kíváncsiskodott tovább a lány.
- Szerintem egyértelmű – tárta szét karjait a varázsló.
- Még szóba áll veled, szóval akkora trauma nem lehetett a számára. Hacsak…? – gondolkodott el Lily. – Hacsak nem csókolt vissza!
Scorpius egy mindent elmondó pillantást vetett rá.
- De hát miért nem mondta el? Vagy mondtátok el? – folytatódott a csodálkozás.
- Miattam van, félek, hogy mit szólnak az emberek.
- De miért? – értetlenkedett a boszorkány, majd felnevetett. – Mit gondolsz hányan szőttek már történeteket rólatok?
- Sokan? – kacagott kínosan Scorpius.
- Talán a mi világunk kicsit maradi, de a mugliszületésűek körében elég elterjedt pletykatémának számítotok.
- Erre nem gondoltam volna! – csodálkozott el a fiú, majd felállt és a kezét a még ülő Lilynek nyújtotta, aki mosolyogva el is fogadta azt. – Ideje lenne mennünk, míg végül mindkettőnket keresni kezdenek.
Az ajtóhoz ment és kitessékelte rajta a lányt. Útjukat a nagyterem felé vették, hogy végre meg tudjanak reggelizni.
- Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem személy szerint kilyukad a gyomrom – szólalt meg Lily és két tenyerét a hasára tette.
- Húsz perccel hamarabb is ehettünk volna – mondta Scorpius, de a rosszalló tekintetet látva inkább témát váltott. – Na és mondd, miket mesélnek rólunk?
Lily hosszan mesébe kezdett arról, hogy az órákon, a klubhelyiségben vagy épp az udvaron járva milyen fordulatosabbnál fordulatosabb dolgokat hallott. Scorpius nem bírta megállni, hogy néhányon el ne mosolyodjon. Az egyiket különösen megjegyezte, miszerint a titkos pillanataikat a Szükség Szobájában töltik, távol a kíváncsi szemek elöl. Amikor elértek a célhoz, az ajtó előtt nem állt senki, Albus és Dominique minden bizonnyal már végeztek, de amint beléptek csalódniuk kellett, a varázsló és a boszorkány a helyén ült, egy-egy tál zabkása fölött.
- Nekem arra kell mennem – intett Scorpius a mardekárosok asztala felé. – Ígérd meg, hogy ha legközelebb gondod van, megbeszéled valakivel – kötötte a lány lelkére. – Valamint ezek után remélem, lemész a faluba, Dominique magányos lenne nélküled.
- Úgy lesz, és köszönöm – mosolyodott el a lány. Scorpius már indult volna a helye felé, amikor Lily még egy utolsó vidám mondat erejéig odaszólt neki. – Elmondhatom neki?
- Ha szeretnéd – vonta meg a vállat a fiú és mosolyogva odasétált az asztalukhoz, majd leült Albus mellé, aki nem mondhatni, hogy kitörő örömmel fogadta.
- Karl Jenkins – mondta Albus egyszerre dühösen és megsemmisülten.
- Tessék? – értetlenkedett Scorpius.
- Rose randipartnere – süllyedt el még jobban a fiú. Karl az első pár évükben okozott néhány kellemetlenséget Albusnak.
- Ugyan már! – kacagott a másik. – Az csak kisfiús irigység volt, nehogy már komolyan vedd. Örülj inkább annak, hogy Rose boldog.
- De el sem hiszem, hogy pont azzal a gyökérrel – bosszankodott még néhány sort a varázsló, majd eszébe jutott Scorpius késésének az oka. – És mesélj mi volt Lilyvel? Sikerült kiszedned belőle, hogy mi a baja?
- Majd mindent elmesélek odafent – kacsintott a fiú.
- Hol fent?
- Majd meglátod, a húgod adott egy nagyon jó ötletet.

Reggeli után a két fiú a legtöbb diákkal ellentétben a hetedik emelet felé vette az irányt. Mind Albus, mind Scorpius sokat hallott már a Szükség Szobájáról, de jelenleg csak az egyikük tudta, hogy oda készülnek. A folyosóra érve már Albus számára is világossá vált barátja célja. Háromszor elsétáltak azelőtt a bizonyos fal előtt, közben pedig egy olyan helyre gondoltak, ahol a kettesben lehetnek.
A hatalmas ajtón belépve egy első látásra cseppet sem romantikus szoba, nem is szoba, inkább lakosztály tárult a szemük elé. Az egyik sarokban könyvespolcok álltak, roskadásig megrakva érdekesnél érdekesebb olvasmányokkal. Az íróasztal Albust a sajátjára emlékeztette, Scorpius pedig megesküdött volna, hogy a fotelek és a kanpék az ő házukból kerültek ide. A nagy ágy pedig tökéletes mása volt azoknak, amik pár emelettel lejjebb a hálótermeikben foglaltak helyet. Itt mind a ketten otthon érezték magukat, együtt.
A kanapéra huppantak le elsőként. Scorpius mesélni kezdte, hogy mi történt amíg Lilyvel beszélgetett. Albust sokféle érzelem kerítette hatalmába. Örült, hogy sikerült tisztázniuk a félreértést és, hogy Lily ilyen örömmel reagált a szerelmükre. Kifejezetten hálás volt a lány akaratán kívül adott ötletére. Szomorú volt, mert a húga úgy hiszi, elhanyagolta őt. Az eszébe véste, hogy másnap feltétlen keresse meg és beszéljen vele. Végül pedig büszke volt. Scorpius be merte vallani a kapcsolatukat.
A nap hátralévő részét ott töltötték, kettesben.
Ahogy egyre közeledett az este érezték, hogy bár most el kell búcsúzniuk a helytől, de még vissza fognak jönni. Albus már nyitotta volna ki az ajtót, de Scorpius megfogta a kezét is visszarántotta.
- Maradjunk még egy kicsit! – fonta karjait a másik köré és megcsókolta. Hiába volt övék az egész nap, ezzel az érzéssel nem tudott betelni.
Az a pár perc, amit indulásuk előtt így töltöttek, kezek, lábak kusza kavalkádjává vált. Míg az egyik kezük a másik haját vagy hátát markolta, a másikkal egymást testét fedezték fel. Egy-egy csók újra és újra lángra lobbantotta őket. Albus nyelvével Scorpius ajkait, fogát és nyelvét simogatta, kezdetben könnyedén, majd egyre vadabbul, majd fordult a kocka. Elkezdett akadozni a levegővételük, de nem törődtek a dologgal.
Scorpiust elborította a szerelem, néha abban a kevés nyugodt pillanatban, amikor vettek egy nagy levegőt, az újabb csatára készülve, kinyitották a szemeiket és egymásra néztek. Az az egy másodperc, amíg egymást nézték végtelennek tűnt. Ez volt az ő helyük, ott lenne abban az örökkévalóságban együtt.
Senki sem tudja mennyi idő múlva, de sikerült abbahagyni egymás szájának lassú és könyörtelen, de ugyanakkor szenvedélyes és meseszép elfogyasztását. Megálltak és kéz a kézben léptek ki az ajtón, tudva, hogy még visszatérnek.
---------------------------------
Halihó! ^^
Íme az utolsó fejezet. Köszönöm annak aki velem tartott ezen a kis rövid úton, remélem jól éreztétek magatok. Kritikát mág mindig szívesen olvasok :)
Ancsanna


<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)