A megtalált varázslat írta: Merilwen

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<<


III. Amikor segítség érkezett


(történik a Negyedkor 6. évében)


Rowena úgy érezte, a torkában dobog a szíve, miközben Aragorn szobája felé sietett. Nem volt benne biztos, hogy helyesen cselekszik, de nem bírta tovább. Több, mint három éven át tűrt, most viszont ki akarta használni a (még nem is biztos, hogy létező) lehetőséget.
Mire az ajtóhoz ért, kissé lehiggadt. Elhatározása véglegessé érlelődött.
Bármi is lesz, muszáj beszélnie vele.

Bekopogtatott.
– Szabad – felelte odabentről a barátságos hang.
– Jó estét, Vándor – nyitott be, vidámsággal palástolva izgatottságát. – Nem zavarlak?
– Dehogyis – mosolygott rá a férfi. – Kerülj beljebb. Minek köszönhetem látogatásodat?
– A segítségedre van szükségem – kezdte kertelés nélkül a leány. – Szeretnék beszélni a királyi testőrgárda új tagjával. Négyszemközt, ha lehet.
Aragorn alig tudta palástolni meglepettségét.
– Mi dolgod van neked Baranorral?
– Ööö… magánügy.

A király fürkész tekintettel nézett végig a szemlátomást kissé feszengő lányon.
– Sosem akarsz felhagyni a titkolózással? – kérdezte szemrehányóan.
– Ez nem oda tartozik – felelte határozottan a lány. – Titkolózásnak azt nevezik, ha elhallgatok előled valamit, ami rád is tartozik, vagy ha nem válaszolok egyenesen valamely kérdésedre.
„Magánügy.” Ez szerinted egyenes válasz?
– Igen. Egyenesen megmondom, hogy nem szeretnék beszélni róla.
Aragorn elnyomott egy mosolyt, és hümmentett. Szó ami szó, Rowena sem szokott kérdezősködni, ha valami nem tartozik rá.

Megrázott egy csengőt, és a belépő szolgálóhoz fordult.
– Kéretem Angbor fia Baranor királyi testőrt. Most azonnal.
A szolgáló meghajolt, és távozott.
– A szomszédos szobában leszek – fordult vissza Rowenához a király. – A falak vastagok, nem hallatszik át a beszéd.

A lány szemmel láthatóan felengedett. Kinyitotta a száját, aztán mégsem mondott semmit. Helyette hevesen odalépett barátjához, és átölelte.
– Köszönöm – suttogta.
– Köszönd is, mert fúrja az oldalam a kíváncsiság – morogta a Vándor, szavait a leány hátának gyengéd simogatásával ellensúlyozva.
– Most miért? A Helytartó lányának nem lehet magánügye? – Rowena hangján érződött, hogy mosolyog.
– Lehet, de az szokatlan, hogy egy testőrrel… Egy pillanat! – engedte el Aragorn a lányt. – Csak nem úgy érted, hogy ő megtetszett neked mint férfi?
– Dehogyis, még csak az kéne! – kiáltott fel a lány elvörösödve, és igaz riadalmát látva a király elnevette magát.
– Nyugalom, én is csak félig gondoltam komolyan. Most kimegyek; tárgyald meg, amit akarsz, aztán legalább köszönj még be, mielőtt elmész!
– Úgy lesz – felelte Rowena. Aragorn homlokon csókolta még védencét, aztán a belső szobába sétált, és magára zárta az ajtót.

És itt végre megengedhetett magának egy homlokráncolást. Gondterhelten járkált fel-alá.
Mi a csudát akarhat Rowena Baranortól? Magánügyben…

Miért ijedt meg a lány ennyire a vonzalomnak már az említésétől is? Az bizonyos, hogy valami van a háttérben, mert látszott rajta, hogy idegenkedik a gondolattól. Jobban is, mint kéne.
Csak nem keveredett valami bajba, ami ehhez a testőrhöz köthető? És ha igen, miért nem kér segítséget? Nem teheti? Vagy talán csak nem mer?

A dúnadan pillantása a zárt ajtóra esett.
Való igaz, a kőfalakon semmi sem hallatszik át, a faajtóval azonban már más a helyzet. Kivált ha tekintetbe vesszük a király Kósza-élete során tökélyre fejlesztett, még mindig kiemelkedő hallását.
Tétován állt. Jól tudta, hogy nem becsületes dolog, ami megfordult a fejében. De úgy érezte, most Rowena biztonsága az elsődleges; Rowenáé, akit húgaként szeretett és védelmezett mindig. A felelősségérzete felülírta az alapvető udvariassági szabályokat.
A deszkára szorította a fülét.

*****


Fél óra élénk beszélgetés után Rowena az ajtóhoz kísérte Baranort. A testőr kezet csókolt a lánynak; vidám arcán cinkos mosoly játszott.
– Tehát mától minden délután öt és hat óra között, a királyi palota déli sarkánál várok rád.
– Ott leszek – felelte a leány hasonló hunyorítással, majd hátát a becsukódó ajtónak vetette, és boldogan lehunyta a szemét.
Sokat várt ettől a beszélgetéstől, és többet kapott, mint amennyit remélt.
Csak pár másodpercig állt mozdulatlanul, aztán kinyitotta a szemét, hogy a belső szoba ajtajához sétáljon, és megköszönje Aragornnak a segítséget.

Az ajtó azonban már nyitva állt, és Rowenának egyetlen pillantás elég volt barátja tekintetébe, hogy belehasítson a felismerés.
– Te hallgatóztál – suttogta döbbenten.
– Nos: igen.
– De miért…
– Nézd: több, mint nyolc évvel ezelőtt megígértem apádnak, hogy vigyázok rád. És ehhez az ígérethez ma is tartom magam. Féltettelek, hogy valami bajba keveredtél, amiről nem akarsz beszélni.
– De hát az első pár percben hallhattad, hogy nem.
– Ne haragudj, de ez nézőpont kérdése.

Rowena lélegzete elállt egy pillanatra.
– Szerintem te valamit nem jól hallottál. Szerelmes vagyok, Vándor!
– A te érzéseidben nem kételkedem, Rowena. Arról viszont fogalmam sincs, hogy kinek ajándékoztad szíved. Abban hogyan lehetnék biztos, hogy ő őszinte veled? Hogy nem csak áltat a szerelmével?
– Onnan, hogy több, mint nyolc éve ismerjük – felelte határozottan a lány.
– Elmondanád végre, ki ő egyáltalán?
– Haldamir, Angbor fia.
A név gyengéden szállt Rowena ajkáról.
– Tényleg ismerős a név – töprengett Aragorn.
– Persze, mert öt éven át a személyi testőröm volt – akarta felelni a lány, a férfi azonban megelőzte.
– Tudom már: ő az a fiatal Ithiliai Kósza, akiről a kapitány minden havi jelentésében szó van, miszerint hősiességéért és taktikai ötleteiért előléptették vagy kitüntették… Életemben nem láttam még senkit ilyen gyorsan haladni a ranglétrán.

Rowena szapora pislogásba kezdett, majd gyors léptekkel átszelte a szobát, és a férfi nyakába borult.
– Köszönöm – suttogta.
– Mégis mit? – kérdezte Aragorn értetlenül.
– Mit?! Tudod, mennyit jelent ez nekem? Három éve egy szót sem hallottam Haldamirról, és nem is reméltem, hogy hallhatok. Csodás tudni, hogy teljesíti a lehetetlent.
– Nem tudlak követni – kopogtatta meg a lány vállát a Vándor.
– Nem baj – felelte Rowena titokzatosan és kissé pimaszul, majd kibontakozott barátja karjaiból, és mélyen a szemébe nézett. – Kérlek… szólíthatlak Estelnek?
A férfinek egyik döbbenetből a másikba esett. Ez már sok volt neki. Végül méltóságát visszanyerve kihúzta magát.

– Nézd, Rowena: most vagy őszinte leszel velem szemben, vagy…
– Ne folytasd, kérlek! – vágott közbe a lány. – Kérdezz! Felelni fogok. Őszintén.
Annyira mindenre elszántan mondta mindezt, hogy Aragorn elmosolyodott.
– Azért nem kell megijedned. Most sem mint király és alattvaló társalgunk egymással. Csak azt kérem, hogy légy velem őszinte, mint bátyádhoz lennél; ahogy mindig is tetted.
Rowena némileg megkönnyebbülten, szeretettel mosolygott vissza.
– Talán jobb is lesz így. Legalább lesz valaki, aki szükség esetén meg tudja győzni apámékat is.
– Nagyon biztos vagy a dolgodban – nevette el magát a férfi. – Gyere, üljünk le.
A lány még mindig hevesen dobogó szívvel foglalt helyet. Tudta: a játszma tétje itt saját és kedvese boldogsága is lehet.

– Először is: mikor és hogyan találkoztál vele először?
Bár fájdalmas emlékeket ébresztett benne, Rowena elmesélte az osgiliathi csatát. Aztán egész eddigi történetüket kérés nélkül is. Csupán a határidőről hallgatott, félvén attól, hogy a király teljesíthetetlennek tartaná, és megsemmisítené minden reményét.

– Tehát a fiú érted küzdi feljebb magát a ranglétrán, és nem puszta feltörekvésből – foglalta össze Aragorn az eddigieket. – Legalábbis te így gondolod.
– Nem csak gondolom. Így van.
– A csatában látott önfeláldozása mindenesetre mellette szól. A baj csak az, hogy eddig csak a te róla alkotott véleményedet hallottam.
– Ami most nem elég megbízható közvetítő, úgy érzed – tette hozzá a lány elnéző gúnnyal. – Szeretnéd tudni, ő mit mondana ebben az ügyben?
– Hogyne szeretném, ha nem lenne lehetetlen…

Rowena erre a szoknyája redői között megbúvó zsebből egy papírt vett elő, és odanyújtotta barátjának.
– Ezt Baranor hozta Haldamirtól. Olvasd csak el.
Aragorn biccentett, majd átvette a levelet. Szép kézírással, de szűkszavúan volt írva.


Rowena,

Sokadszor írom újra ezt a levelet. Mostanra rájöttem: az érzelmeimet nem tudom belesűríteni egy levélbe, de talán nincs is rá szükség. Hiszen mindketten tudjuk, mit érzünk egymástól távol, és ezáltal mégis együtt.
Baranorban megbízhatsz, neki mindent elmondtam. Az ő segítségével levelezhetünk is. Írj; egyetlen szavadnál csak arra vágyom jobban, hogy újra láthassalak végre.

A mellékelt köpenycsat családom ősi öröksége. Mostantól a tiéd, akárcsak én magam. Viseld egyezségünkért; talán kevésbé feltűnő, mint a jegygyűrű.
Tarts ki, kedvesem. Nem kell már soká.
Szeretlek.

Haldamir



– Megmutatnád a… – kezdte volna Aragorn, azonban még mielőtt befejezhette volna mondatot, már a kezében volt a levélben említett köpenycsat. Egyszerű, rézből domborgatott tölgyfalevelet formázott. Látszott rajta, hogy régi, de jól vigyáztak rá.

– Nehéz eset – szólalt meg a Vándor hosszas gondolkozás után. – Az a helyzet, hogy valóban ilyesmit ír és küld egy szerelmes, harcos férfi – de az egykedvű is.
– Elnézést, de szerintem az egykedvű egyáltalán nem küld semmit – szólt közbe a leány.
– Ez csak részben igaz. Ha például ámít, hogy veled együtt kerülhessen a trónra…
– Akkor sem így írna – szögezte le magabiztosan a lány. – Akkor a fogadalmunkról szólna az egész levél. És nem küldene jegyajándékot sem. Végképp nem a családi örökségét.

Aragorn csak hümmentett, de Rowena érezte, hogy közel jár ahhoz, hogy teljesen meggyőzze. Fellelkesülve folytatta hát:
– Nézd csak meg ezt a mondatot: „Hiszen mindketten tudjuk, mit érzünk egymástól távol, és ezáltal mégis együtt.” Kicsit később: „Mostantól a tiéd, akárcsak én magam.” Vagy akár az elköszönést: egyetlen szó, mégis benne van minden. Cicomátlanul szép.

– Engem inkább a kezdőmondat fogott meg – emelte fel a tekintetét a férfi. – Emlékszem arra az időre, amit Arwentől távol kellett töltenem. Én ugyan nem írhattam neki levelet, de ezerszer meg- és újrafogalmaztam magamban, mit mondok majd neki, mikor újra találkozunk. Csiszolgattam, szépítettem a vallomással egybekötött élménybeszámolón. Aztán amikor újra ott álltam előtte, semmivé foszlott minden előkészített, kicirkalmazott beszéd. Nem volt jelentősége már annak, mit éltem át nélküle. Csupán az számított, hogy újra együtt vagyunk. A szerelemről pedig szükségtelen hosszan beszélni, hiszen – ahogy te is mondtad – minden újabb szófordulat visszavezethető egyetlen szóra: szeretlek. Hogy hogyan és mennyire, arról pedig többet mond a szónál a szem és a csók.
– Ez… azt jelenti, hogy… – suttogta Rowena, meghatottan a saját érzéseit visszatükröző szónoklattól.
– Úgy van – bólintott Aragorn. – Meggyőztetek. Áldásomat adom rátok.

A leány közelebb csúszott hozzá, és újfent átölelte.
– Jól tudod, hogy a szüleim elfogadása mellett a tiéd a legfontosabb számomra. Köszönöm.
– Nincs mit – felelte a férfi őszintén, a hozzá simuló lány hátát simogatva.

– Akkor most újra megkérdem: szólíthatlak Estelnek?
– Ha ragaszkodsz hozzá… – mosolyodott el a Vándor.
– Három évig bizonytalanságban éltem, csak szívem volt támpont. Most te adtál nekem kézzelfogható reményt, királyom. Igen: nagyon szeretnélek így hívni. Egy darabig mindenképp.
– Megtisztelsz – nevetett a férfi. – Már csak egy kérdésem van: miért tartottad ezt az egészet titokban?
– Nos, épp kérni akartalak, hogy mindenki más előtt egyelőre még maradjon is titok. Haldamir büszke ember. Önnön érdemeiért, bármiféle tőled vagy atyámtól jövő segítség nélkül akarja elnyerni a kapitányi címet, hogy aztán elétek járuljon és feleségül kérjen. És hogy ne könnyítsétek meg a dolgát, azt akarta, hogy ne is tudjatok a céljairól.
– Ez kár, pedig épp most akartam felajánlani a segítségem a levelezésetek kapcsán.

Rowena döbbenten bontakozott ki az ölelésből.
– Tessék?
– Ne haragudj, de amit te meg Baranor kiterveltetek, az igencsak kockázatos, nehezen összehozható és akár még észrevehető is. Tudok egy jobb megoldást. Én mindkettőtökkel szabadon és négyszemközt találkozhatom, így lehetek közvetítő köztetek. Add át nekem a vőlegényednek címzett leveleid, én majd továbbítom őket Baranornak – és viszont. Elfogadod?
– Ezt talán Haldamir sem ellenezné – mondta boldogan a lány. – Köszönettel elfogadom kettőnk nevében. Hálával tartozunk neked.
Aragorn erre csak legyintett.

*****


Újabb félórával később Rowena elégedetten sietett vissza szobájába. Zsebében ott volt nemcsak a Haldamirtól kapott levél és ajándék, hanem egy apró bőrhenger is, Baranor pecsétjével.
Neki már csak a levelet kell majd beletennie.

Ha ugyan meg tudja fogalmazni.




<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)