Holdpír írta: Saszta

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


A Sirius csillag fénye


Álmodsz.
Én már a csillagokból nézek le rád, és szomorúsággal tölt el az a tudat, hogy szenvedsz. Még így, álmodban is csak a fájdalom tükröződik arcodról. Nyoma sincsen már a békességnek és boldogságnak, amit mindig láttam, valahányszor az én ölelő karjaimban aludtál el, én pedig mosolyogva néztem még egy ideig, ahogy halkan szuszogsz.
Szerettem nézi, ahogy alszol…

Most azonban még ebben sem lelek örömöt, hiszen csak azt látom, hogy még álmodban is gyötör téged a hiányom. Ez pedig nem hagy békében nyugodni…
Vissza akarnék térni hozzád, ott akarnék lenni melletted, hogy elmossam lelked fájdalmának kínzó, jeges hullámait, de bárhogy könyörgök a többi csillagnak, nem engednek vissza hozzád. Ők nem érthetik, hogy mily tiszta is volt a szerelmünk, és hogy neked még szükséged lenne rám! Hiszen épphogy csak visszakaptál, erre a sors ismét elvett engem tőled. Én átzuhantam az életet a haláltól elválasztó fátyol kapuján, és éreztem, ahogy selymes érintéssel magával ragad a halál. Kezemet kinyújtottam feléd, próbáltalak elérni téged, pedig tudtam, hogy ehhez túl messze vagy tőlem, s minden hiába. Nem a haláltól féltem, hanem attól, hogy Veled mi lesz, ha én már nem lehetek melletted…
Félelmem pedig úgy tűnik nem volt alaptalan, hiszen mióta elmentem, Te csak árnyéka vagy egykori önmagadnak. Meggyötört vagy, fáradt, rosszkedvű, elcsigázott… Bárcsak elmondhatnám Neked, hogy mennyire fáj ezt látnom onnan fentről, Remus!

Álmodsz.
Szempilláid meg-megrebbennek, kezeddel bele-belemarkolsz a takaród durva szövetébe, ahogy rémálmaiddal küzdesz.
Én pedig egyre csak könyörgök a csillagoknak, hogy hadd szálljak alá az égből, csak egy pillanatra, hogy hozzád bújhassak még egyszer, utoljára, hogy elvegyem fájdalmad egy szeletét, és a füledbe suttoghassam, milyen sokat jelentesz nekem még most, a halálon túl is.
És a csillagok végre hagyják, hogy megtegyem. Csak egy röpke percig ugyan, de belemászok elméd rejtett zugaiba, és meglátogatlak álmodban. Kutya alakban bár, de ott vagyok melletted, te pedig sírva öleled át a nyakamat, és a nevemet suttogod, majd végül jelenlétem megnyugtat, és ragyogón rám mosolyogsz.
Aztán már mennem is kell, de még épp van annyi időm, hogy a füledbe suttogjam:

- Szeretlek, Remus! Esküdj meg, hogy nem adod fel, hogy a végsőkig küzdesz, és hogy vigyázol Harryre! Esküdj meg!

Te erre szomorkás mosollyal bólintasz, mire megnyugodva sóhajtok fel, miközben már szállok is vissza az ég felé.

- Ég veled, Sirius! Szeretni foglak, mindörökké! – kiáltod még utánam, mielőtt végleg elnyelne az ég, és megcsillanna a Göncölszekérhez tartozó Sirius csillag fénye.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)