Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Álomlátogató


Szomorúan néztem, ahogyan alszol. Ott voltam melletted, ott álltam az ágyad mellett, de te nem láthattál és nem is érezhetted a jelenlétemet sem.
Megpróbáltalak megérinteni – kezemet gyengéden a válladra tettem, mintegy bátorításképpen -, de mivel nem volt testem, így csak átnyúltam rajtad. Elég kellemetlen érzés volt.

Noha sejtettem, hogy fizikai módon nem fog menni a dolog, de mégis azzal próbálkoztam először. Aztán legilimenciához folyamodtam, ami így, pálca nélkül, és a nemlétezés határán hihetetlen nagy koncentrációt igényelt, s bár nagy nehezen sikerült behatolnom elmédbe, ám te azon nyomban ki is löktél. Még így, álmodban sem hagytad, hogy bárki illetéktelen hozzáférhessen féltve őrzött gondolataidhoz és érzéseidhez. Felsóhajtottam. Rá kellett döbbennem, hogy sokkal nehezebb lesz kapcsolatba lépnem veled a túlvilágról, mint azt gondoltam.

Végül aztán az álmod birodalmában sikerült megtalálnom téged, ám ez sem volt valami egyszerű. Az a világ a tiéd volt, így minden kifejezetten hozzád idomult, én pedig nem tudtam kiigazodni az emlékeid, vágyaid és félelmeid labirintusában, melyek mind-mind furcsábbnál furcsább álomalakot öltöttek, és ott örvénylettek körülöttem mindenfele, s melyek ki is akartak vetni engem, mert én nem tartoztam oda. Elméd pedig ezt megérezte, és először erősen küzdött jelenlétem ellen, és nehezen tudtam csak beékelni magam jelenlegi álmod szövetei közé.

Álmodban farkas voltál. Egy szelíd, békés farkas, aki szabadon nyargalt át az erdőkön és mezőkön, és boldogan vonyította le a Holdat az égről, mely vidáman mosolygott ránk, és akárha lemenőben lévő nap lenne, bíborpirosra festette be az eget. Aztán a Hold fogyásnak indult, majd hamarosan félholddá változott, melyen Nymphadora feküdt el lustán és mosolygott le rád, szivárványszínű hajszálain pedig ott csüngtek a csillagok.
Elmosolyodtam. Tudtam jól, hogy érzel az unokahúgom iránt, és azt is, mit gondolsz erről a kapcsolatról. Nem sokkal halálom előtt döbbentem rá az érzéseitekre, ám sajnálatos módon nem volt alkalmam beszélni veletek erről. Most pedig pontosan ez volt látogatásom oka. Az pedig, hogy még álmodban is rá gondolsz, megmosolyogtatott, és reményt adott nekem. Reményt, hogy ő majd vigyáz rád helyettem is, és boldoggá tesz majd, és te is belátod hamarosan, hogy nektek együtt kell lennetek, mert Merlin is egymásnak teremtett benneteket.

Aztán végre észrevettél engem, amint kutya alakban ott ültem a vízesés peremén, és veled együtt bámultam le a mélybe, mert időközben megint megváltozott a táj, s immáron egy vízesés mellett álltunk, és annak szélén néztél le a mélybe, s figyelted, amint apró lélekcseppek törnek fel a felszínre, és mint egy merengő mindegyik egy-egy emléket mutatott meg neked (s így természetesen nekem is) egy-egy pillanatra.

- Sirius, hát te mit keresel itt? – kérdezted tőlem csodálkozva.

- Téged kerestelek, Holdsáp! Beszélnünk kell! – feleltem komolyan, de azért egy apró mosolyt megeresztettem feléd.

- Mégis miről szeretnél velem beszélni, Tapmancs? Mi olyan fontos, ami miatt felkerestél a túlvilágról? Mert már ott vagy, igaz? És ez csak egy álom, a képzeletem szüleménye mindez, s semmi sem valóságos… - szomorúan ráztad meg a fejed.

- Igen, álmodsz – ismertem be, majd odamentem hozzád, és mint ahogy a valóságban szerettem volna, a válladra tettem a kezem. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor láttam, hogy itt sikerrel jártam.

– Ám ettől ez még nem lesz kevésbé valóságos, és minden, amit most mondani fogok neked nem a te agyszüleményed lesz csupán! A lelkem egy része van most itt veled, s ez teszi lehetővé, hogy elmondhassak neked egy fontos dolgot!

- Mégis miről lenne szó? – kérdezted. A szemedbe nézve láttam, hogy megértetted az előbbieket, és komolyan fogod venni a szavaimat.

- Rólad és Nymphadoráról – kezdtem, majd nem törődve a fájdalmas és bosszús grimaszoddal, tovább folytattam:
- Látom, hogyan néztek egymásra, és ellátok a szívetekig! Tudom, hogy szeretitek egymást, s ne is próbáld tagadni ezt, mert mindketten tudjuk, hogy így van! Szereted őt! Azt is látom, hogy folyamatosan visszautasítod, és újra meg újra megforgatod a kést a szívében…

- Az ő érdekében teszem! – vágtál a szavamba indulatosan, amit én egy legyintéssel reagáltam le.

- Jól tudom, hogy úgy véled, neki ez a legjobb, de szereted téged! – mutattam rá.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem aggódok a testi épségéért, hogy úgy gondolom, teljesen veszélytelen lenne, ha együtt lennétek. Ám őszinte leszek; jelenleg sokkal jobban aggaszt a lelki épsége! Márpedig valahányszor eltaszítod őt, a lelkében teszel kárt! És ezeket a sérüléseket sokkal nehezebb begyógyítani, mint a testen keletkező hegeket – figyelmeztettem őt halk, szomorkás hangon.
- Szóval kérlek, Én kérlek arra, hogy legyél vele, tedd őt boldoggá, és hagyd, hogy az egymás iránt érzett szerelmetek begyógyítsa az eddig elszenvedett sebeket! Légy vele, és vigyázz rá helyettem is! És szeresd! Szeresd teljes szívedből, öleld át és ne engedd el őt soha többé! Tedd meg most, amint felébredsz ebből az álomból! Most, amíg még nem késő! – fejeztem be mondatomat szenvedélyes hévvel.

Úgy éreztem nem bírnám már tovább nézni azt, ahogyan marjátok egymást, és szenvedtek a szerelem miatt, mikor boldogok is lehetnétek. Ám a válaszod már nem hallottam, mert elfogyott az erőm; elméd kivetett magából, és én visszatértem a csillagok közé, s csak remélni mertem, hogy megfogadod majd a tanácsomat.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)