Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Tom szerencsére épp egy tiszta pillanatát élte meg, amikor megérkezett a levél. Már lassan egy hónapja nem fogadott senkit se a birtokon, se a Malfoy kúriában. Halálfalóitól levélben kért jelentéseket, amiket alattvalóinak kétszer is el kellett küldeniük. Ehhez nem fűzött különösebb magyarázatot, és a halálfalóknak úgy tűnhetett, hogy még körültekintőbb lett. Az igazság viszont az volt, hogy Tomra napjában akár négyszer-ötször is rájött a hoppáré, és ilyenkor a levelek gyújtogatása is jó program volt borult elméjének.

Amikor Lucifer belépett a Tom által csak „zárt osztályként” becézett lakosztály ajtaján, Tom a mellkasának nyomta a borítékot.

– Ez mi? – kérdezte a férfi.
– Olvasd el és megtudod – vetette oda barátságtalanul Tom.

Amikor magánál volt, gyűlölte a démon társaságát. Bár az igazat megvallva ez leginkább azért volt, mert olyan ostobán viselkedett a másikkal a rohamok alatt. Becézte, hozzábújt, játszott vele. És ha nem lett volna elég borzalmas a saját viselkedése, ott volt Luciferé. A démon olyan türelemmel és kedvességgel állt a helyzethez, ami már félelmetes volt.

– Egy meghívó Draco Malfoy és Pansy Parkinson eljegyzési partijára? Ezek halálfalók? Ugye nem akarsz elmenni? – kérdezte Lucifer, felnézve a levélből.
– Két nap múlva lesz, hétkor – felelte Tom, miközben a ruhásszekrényhez sétált.
– Nem mehetsz.
– Bocsáss meg, de úgy hallottam, mintha mondtál volna valamit. Megismételnéd? – kérdezte gúnyosan. A legkevésbé sem érdekelte Lucifer mondandója. Már napok óta nem volt teljes elborulása és nem hagyhatott ki egy ilyen nagyszabású eseményt.
– Tom, még nem vagy jól.

Hallotta a férfit, de nem értett egyet vele. Sokkal jobban volt, mint pár héttel ezelőtt. Vajon belefér ebbe a szekrénybe? Félretolta a fogasokat, belépett a szekrénybe és magára húzta az ajtót. Befér.

– Tom! – nyitott rá Lucifer az ajtócsukódást követő pillanatban. Már majdnem takargatni kezdte magát, mire rájött, hogy van rajta ruha.
– Túlreagálod – mondta Tom Lucifer megrovó pillantását látva. – Csak érdekelt, hogy beleférek-e. Nem nagy ügy – vont vállat, miközben ellépett a másik mellett.
– Persze. A partin pedig majd valaki kivakar az asztal alól. Egyáltalán nem lesz furcsa, hogy az oly nagyságos Sötét Nagyúr ott keres kagylókat a nyakláncához.
– Az csak egyszer fordult elő! Nem hozhatod fel állandóan. – Nem szívesen emlékezett vissza arra az esetre. Ahogy a többi dilijére sem. – És egyébként pedig, ezért jössz velem te is.
– Nem. – A válasz olyan gyorsan jött, hogy Tom elfelejtette kerülni Lucifer tekintetét és belenézett az ezüst szempárba.

A következő pillanatban a fények erősebbek lettek és Tom csaknem teljesen átadta magát az őrületnek. Már majdnem egy hónapja ment ez így. Voltak bizonyos történések, amik előhozták dilinyós énjét. A szálló, vagy fénylő dolgok, a reggeli napfény, vagy Lucifer szikrázó szemei. Ha kerülte ezeket, akár egy nap is eltelt úgy, hogy szinte teljesen jól volt. Szinte. Most viszont megszegte saját szabályát. Az ismerős bódulat rátört elméjére és józaneszét egy félreeső fiókba száműzte. A napokban viszont észrevette, hogy képes ezt a fiókot valamelyest kinyitni, és így valamilyen szinten kontrollálhatta magát.

Tom elmosolyodott, és pár lépés után megállt közvetlenül Lucifer előtt. Két kezével átkulcsolta a másik nyakát és így gyönyörködve Lucifer arcában, folytatta a megkezdett beszélgetést.

– Hmm, Luci édes, csak nem hagynád, hogy a babánknak bármi baja essen? Hogy vigyázzak rá egyedül, ha ilyen vagyok? – A végére még kiskutya szemeket is bevetett a hatás elérése végett.

– Tom. Tudod, hogy gyűlölöm ezt a becenevet és látom, hogy most nem vagy teljesen a periódus hatása alatt. Ne próbálj becsapni.

– Attól, hogy már képes vagyok valamennyire kontrolálni azt, amit mondok… – Egyik kezével elindult lefelé a másik nyakán, majd mellkasán. – A tetteimet még nem tudom olyan jól irányítani – fejezte be szinte suttogva.

– Biztos ez? – kérdezte Lucifer mély hangon, és ráfogva Tom fenekére közelebb húzta magához a ködös tekintetű férfit.

A következő pillanatban mosolytól széles ajkak találtak egymásra. Csókjuktól Tom pillangókat érzett a gyomrában. A periódus idegesítő és szégyenletes hatásai mellett ezt a részét szerette állapotának. Ezt a gondtalan és könnyed énjét, aki megtehette, hogy átlépi a büszkeségét és megbánás nélkül veti magát a másik karjaiba.

Ebben a hónapban a kölyök is remekül érezte magát. Mióta átlépett a harmadik hónapba, már magában sem volt képes magzatnak nevezni a születendő gyermeket, de ez valahogy egy ideje nem is számított. Ez az átkozott állapot valahogy áldás lett Lucifer és Tom kapcsolatában. Az a mély szakadék, ami ott tátongott köztük, úgy tűnt, áthidalható. Talán csak a második periódus tehetett róla, de Tom már nem érezte úgy, hogy a gyermek tehet arról a sok rosszról, ami vele történik. Vagy legalábbis nem mindről.

A csók hirtelen szakadt meg, amikor kellemetlen ismerősök jelenléte érződött a szobában. Paimon, Gaap és Astaroth állt a szoba közepén.

– Nézd, hát nem édesek? – szólalt meg Paimon, gondosan becsomagolva gúnyos hangját alázatos hangnembe.

Tom dühösen nézett a szőke démonra. Hogy merészelte őt édesnek nevezni? Őt csak Luci hívhatja… Nem fejezte be a gondolatot. Érezte, hogy a periódusa miatt alkalmanként fellépő hiszti rohama kitörni készül rajta. Ellépett hát Lucifertől és a démonoknak hátat fordítva igyekezett úrrá lenni magán. Nehezebb feladat volt, mint hitte. Eközben Lucifer a démonaival beszélt.

– Jobban válogasd meg szavaid, Paimon – figyelmeztette alattvalóját Lucifer. – Mit akartok?
– Ahogy parancsolta, jelentést teszünk, felség – kezdte Astaroth. – A démon helyzet kezelhető, de még a Herceg születésének a híre sem tudta teljesen lenyugtatni a kedélyeket.
– Nem is vártam, hogy a feszültség hirtelen megszűnik majd. Mi a helyzet angyal fronton?
– Nálam minden csendes továbbra is. Így belegondolva elég régen nem láttam már angyalt a területemen – felelte Paimon.

Tom már a hangjától is rosszul volt. Eddig csupán kétszer találkoztak, de már ez alapján is gyűlölte a démont. A módot, ahogy méregette, a hangot, amin mindig félreérthetően és pimaszul beszélt, de már az undorító kisugárzása is fintorgásra késztette Tomot. A lehető legnagyobb távolságot is kevésnek érezte kettejük közt.

– Nálam is ugyanez a helyzet. Kicsit aggaszt, hogy ennyire elcsendesedtek – mondta Gaap.
– Ott vannak ők. Figyelnek. Tartsátok nyitva a szemeteket, nehogy váratlanul érjen egy támadásuk! Ne hibázzatok – mondta Lucifer fenyegető éllel a hangjában.
– Alázattal fogadjuk parancsát, felség – felelték egyszerre.
– Ha holnap utánig nem történik semmi rendkívüli, feljöhettek a felszínre. A halandók bált tartanak, eljöhettek rá, mint Tom vendégei.
– Ó! Lazíthatunk? Ki nem hagynám – kiáltott fel Paimon boldogan. Tom viszont még levegőt venni is elfelejtett.
– Kötelező a részvétel, felség? – kérdezte Gaap.
– Fogalmazzunk úgy, hogy fontos a biztonság azon a bálon. Andrasnak is említsétek meg. Elmehettek – fejezte be Lucifer.

A hangtalan érkezés után a távozás most is felcsapó tűz ropogása mellett történt. Tomnak sejtelme sem volt arról, hogy miért különbözik ennyire a két utazási forma, de idegesítő volt, hogy nem tehetett ellene semmit.

– Miért hívtad el őket? – vonta kérdőre Tom Lucifert. Mivel időközben szinte teljesen visszanyerte normális énjét, most szikrákat szóró szemmel méregette a másikat, gondosan kerülve annak tekintetét.
– Így biztonságosabb.
– Igen? És kinek? – csattant fel hevesen Tom.

Már megint csak a gyereken jár az esze Lucifernek. Fogalma sincs arról, hogy ő mit érez, de nem is érdekli. Persze, miért is érdekelné! Mert amikor végre elhiszi, hogy áthidalható a köztük lévő távolság, a rideg valóság ismét arcul csapja.

– Most miért vagy mérges? Te akartad, hogy menjek veled – Lucifer arcán tisztán látszott a fáradt közöny, ami csak még jobban felhúzta Tomot.
– Állandóan a fejemben olvasol, és mégsem értesz?
– Ez nem így működik – sóhajtotta a másik, de aztán nem folytatta.

Tessék, már itt is van Lucifer másik legrosszabb tulajdonsága a teljes érdektelenség mellett: a hallgatás. Tom legszívesebben ráordított volna: „Miért, akkor hogy működik, te szarházi?”, de visszafogta magát. A haragját viszont képtelen volt féken tartani.

– Takarodj a szobámból! – szűrte fogai közt.

Lucifer egy szó nélkül indult az ajtó felé, de alig tette ki a lábát, Tom már nyúlt is az éjjeli lámpáért, hogy azt vágja a becsukódó ajtónak.

– Dögölj meg! – kiabálta túl az ajtófélfán széttörő kerámia hangját.

Órákkal később Tomot elkapta egy újabb roham, de most furcsa mód nem lett boldog. A színek ugyan élesebbek lettek, de hiába lett oda a józan esze, az elfojtott indulatoktól és gondolatoktól olyan szomorúság lett úrrá rajta, amilyet még soha nem érzett. A könnyek először némán indultak útjuknak, de ahogy felszínre törtek, egyre több érzelem szakadt fel benne. A végén az ágy mellé csúszva, a földön ülve zokogott.

– Gyűlölöm őt! Gyűlölöm! … Miért nem érti? Pedig már téged sem utállak, és mégsem… – A gyermek nem közvetített felé érzelmet, habár talán nem is érezte volna a rátörő bánat súlya alatt. – Az egész a démonok hibája! Nyomorult, alávaló, hitvány férgek! Aljas pokolfajzatok...

Nem tudta, mennyi idő telt el, de óráknak tűnt. A zokogása már csillapodott, de úgy látszott, a néma könnyek kiapadhatatlanok. Fejét az ágy oldalának döntötte, úgy nézte könnyein át tenyerét. Nem volt mit nézni rajta. Egyszerű férfikezek voltak, mégis megpróbálta elképzelni, milyen lenne köztük egy csecsemő. A próbálkozás kudarcba fulladt, és ettől vállai újra megremegtek.
Amikor megérezte a vállán Lucifer érintését, ugrott egyet ijedtében, de aztán dacosan csak még jobban összehúzta magát. El akart húzódni a melegséget sugárzó kezek elől, mert úgy érezte, ha nem teszi, újra sírni kezd. De a kéz nem távozott, sőt, hamarosan egy másik is csatlakozott, hogy egy határozott mozdulattal a lába alá nyúljanak és felvegyék a földről. Egy pillanat volt az egész, és Lucifer máris elengedte. Tomnak tiltakozni sem volt ideje, de már az ágyról nézhette a szoba másik sarkába húzódó férfit.

Tom nem tudta levenni könnyes szemeit a falnak támaszkodó Luciferről. Miért van itt? Semmi baja nem lesz a babának attól, hogy ő a földön ül. Miért ment oda hozzá mégis? És most miért nem megy el? Hisz látnia kellene, hogy már elmúlt a periódus hatása. Már nem kell vigyáznia rá. Ő most megint csak az a mogorva halandó, aki bár képtelen az érzésekre, mégis szánalmas könnyeket hullajt. Miközben ezekkel a gondolatokkal küzdött, valami feltűnt neki. És ez a felfedezés egy pillanatra meg is állította könnyeit.

Ha Lucifer most hallja ezeket a gondolatokat, miért nem megy el, vagy válaszol rájuk valamit? Ugye az nem lehet, hogy eddig félreértette a másik gondolatolvasó képességét? Lucifer épp az egyik csészét nézte a kisasztalon, amikor Tom gondolatban határozottan rákiáltott. „Lucifer!” A szólított alig észrevehetően összerándult, majd tekintetét az ágyon ülőre szegezte. Tom levegője bennakadt. „Hallasz engem?”

– Igen – felelte hangosan a férfi.

„És hallottál az előbb is?"

Lucifer tekintete megváltozott. Ha Tom nem lett volna teljesen összezavarodva, talán mosolynak hívta volna a jelenséget, amit a másik arcán lát.

– Nem – érkezett a válasz.
– Dehát én tisztán emlékszem, hogy a gondolataim közt olvastál.
– Az emberek gondolatai közt könnyű, de te már nem vagy ember. Mióta megvolt az első átalakulásod, csak azt hallom, amit megosztasz velem.
– Az első átváltozás? Dehát az már nagyon rég...

Vagyis akkor semmiről sem tud. Egy érzésről sem, vagy gondról, amivel ő már régóta küszködik. Ő pedig azt hitte, Lucifer a hallgatásával válaszol a káoszba borult elméjének minden aggályára. Mégis, változtat ez bármin is? Így már nem olyan egyértelmű, hogy Lucifer miről tud és miről nem, de attól a viselkedése még ugyanolyan, mint eddig volt. Semmi sem változott.

~ * ~ * ~


Másnap este Tom a szobában készülődött, miközben Lucifer lezuhanyozott és a fürdőben öltözött fel. Amikor a férfi kilépett, ő felé fordult, majd a lélegzete is elakadt. Lucifer hosszú haját egy fekete selyemszalaggal kötötte lófarokba, amit aztán előre rakott. Testre simuló fekete nadrág és ugyanolyan színű selyeming volt rajta, aminek a felső két gombját szabadon hagyta. Az egészben az újdonság az volt, hogy nem voltak ott a szárnyak. Furcsa, de egyben lélegzetelállító látvány volt.

– Azért vegyél levegőt – mondta elé lépve, és mosolyogva simított végig Tom arcán. – Pedig nem sok minden változott rajtam.
– Öhm... Igen, de... Másabb... – makogta Tom, majd felnézett a szürke szempárba. – J-Jól nézel ki.
– Köszönöm a bókot – mondta Lucifer, mire a másik elpirulva folytatta az inge begombolását. Nem öltözött nagyon ki, de sikerült neki is feketébe bújnia, csupán annyi különbséggel, hogy vörös nyakkendőt kötött.

Éppen a talárját kanyarította magára, amikor megérkeztek a démonok. Paimon, Gaap, Astaroth és nagy meglepetésére Andras is megjelent. Mindegyikük az alkalomhoz illően öltözött. Paimon egy sötétvörös, hosszú, díszes kabátot viselt, hozzá fekete nadrággal és egy bézs színű sállal. Gaap fehér inget, fekete nadrágot és talárt viselt, semmi cicoma. Astaroth sötétlila, felsliccelt, mélyen dekoltált ruhába bújt és hozzá illő selyemsálat tekert lazán a nyaka köré. Andrason sötétkék ing és fekete nadrág volt, a nyakában egy fekete köves medál lógott.

– Kitettetek magatokért. Indulhatunk? – kérdezte Tom Luciferre pillantva.
– Mehetünk – mondta a démon, majd magához vonta őt, aztán fekete füst kíséretében eltűntek a szobából. Tom még nem utazott így a Pokol urával, de az érzést ahhoz tudta volna hasonlítani, mint amikor az ember nagyon könnyűnek érzi magát és mintha lebegne. Miután megjelentek a Malfoy birtok kapujában, a vendégként érkezett démonok sorban mögöttük megérkeztek. Tom ellépett Lucifertől, aztán bevezette őket a kúriába.
– Nagyuram, örülök, hogy eljött – mondta az ajtóban álló Narcissa, aki férjével együtt az érkező vendégeket fogadta. – Fáradjanak beljebb!
– Köszönöm a meghívást – mondta Tom, majd az egyik házimanó mutatta nekik az utat a bálteremhez. Miután beléptek, Tom odament néhány személyhez, váltott velük pár szót, hogy aztán az italos pultnál vizet vegyen magához. Lucifer a készülődésük előtt világosan kijelentette, hogy nem ihat alkoholt. Nem mintha szeretett volna. Az alkohol szagától felfordult a gyomra, még csak meginni sem tudná, de a közelében sem tűri meg túl sokáig.

– Nagyuram – szólította meg egy ismerős hang. A forrás felé fordította a fejét, és az ifjabb Malfoyt pillantotta meg.
– Draco. Gratulálok az eljegyzéshez.
– Köszönöm, Nagyuram... Elnézést... Igaz, hogy én is meg fogom kapni a Jegyet? – kérdezte Draco.
– Igaz. A barátaid közül kiképzés alá veszünk párat, de gondolom, ebbe Lucius beavatott. Esetleg nem szeretnéd viselni?
– Nem, nem erről van szó – tiltakozott hevesen a fiú. – Sőt, megtiszteltetés.
– Ezt örömmel hallom. Történt valami előrelépés a feladatodban?
– Még mindig folyik a keresés. Viszont felröppent egy pletyka Potterről, hogy mostanában feltűnően sokat van Piton professzorral. A griffendélesek szeretnek sokat fecsegni. Úgy tűnik, hogy Potter érez valamit iránta.
– Ezt miért is fontos tudnom? – kérdezte Tom felvont szemöldökkel.
– Nos, Potter elég népszerű – mondta Draco grimaszolva. – Talán találok olyasvalakit, aki emiatt neheztel rá, vagy utálja.
– Jól van. Figyelj oda minden apró jelre! Ahogy mondtad, sokan szeretnek fecsegni – mondta Tom.
– Értettem, Nagyuram. Azonnal értesítem önt, amint megtaláltam a potenciális áldozatot a kém szerepére – mondta Draco, majd meghajolva távozott, amikor Pansy odakiáltott neki. A lány meghajolt felé, amikor észrevette, hogy figyeli. Tom belekortyolt a vizébe, miközben tekintetét végighordozta a termen. Astaroth egy Minisztériumban dolgozó emberével beszélgetett, Gaap éppen Narcisszával volt, és a nő magyarázott neki valamit a kézmozdulataiból ítélve. Andrast nők gyűrűjében találta meg tekintetével. Felvont szemöldökkel vett róla tudomást, hogy még neki is megvan a maga vonzereje. Szúrós tekintettel meredt Paimonra, amikor a démon megjelent mellette, majd átkarolta a vállát.

– Nézelődünk? – kérdezte vigyorogva.
– Megtennéd, hogy nem mászol rám? – kérdezte ingerülten Tom, és ellépett a másiktól.
– De én szeretnék rád mászni – mondta Paimon, kihangsúlyozva az utolsó előtti szót, miközben közelebb hajolt hozzá. – Meg mást is csinálni – tette hozzá végignézve rajta, majd éhesen megnyalta ajkait.
– Örülnék, ha hanyagolnád a rólam való fantáziálást – mondta Tom, aztán elindult Lucifer felé, akit végre kiszúrt a tömegben. Viszont Paimon utána nyúlt és megragadta a csuklóját.
– Ugyan, ne kéresd magad, hiszen Luciferrel is ágyba bújtál. Mit számít még egy démon?
– Eressz! – sziszegte Tom dühösen, szeme pedig vörösen villant, miközben kirántotta a csuklóját.
– Hujjuj, de dühös lett valaki! Hosszú még az este – mondta mosolyogva Paimon, majd odacsapódott egy közeli kis csoporthoz, hogy csatlakozzon a beszélgetéshez.

Tom Luciferhez ment, aki már kint áll a fal mellett. Vajon mit szólt volna az előző jelenethez? Érdekelte volna egyáltalán?

– Sápadt vagy. Jól érzed magad? – kérdezte rápillantva a férfi.
– Jól vagyok, semmi bajom – válaszolta Tom, majd nekidőlt a falnak és belekortyolt a vizébe. Talán igen, gondolta, miközben visszatért előző gondolatmenetéhez. Mostanában amúgy is nagyon aggodalmaskodó. Törődni kezdett vele. Lucifer hirtelen haragú, talán rögtön nekiesett volna Paimonnak... Akkor viszont már féltékeny lenne. Ha féltékeny, akkor szereti? Vagy az nála olyan érzelem lenne, mint a harag? Ő vajon mit is érez pontosan a démon iránt?

Tom sóhajtva túrt bele a hajába, majd felnézett a másikra. Ezt még nem tudta, vagy inkább nem akarta bevallani. Lehetetlen. Hamarosan halk zene szólalt meg és néhányan a terem közepén gyűltek össze, hogy táncoljanak. Közöttük volt Draco és Pansy is. Tom a táncosokat figyelte, miközben tovább iszogatta a vizét. Meglepetten nézett föl, amikor Lucifer elé lépett és felé nyújtotta a kezét.

– Táncolj velem! – mondta a démon.
– Muszáj?
– Kötelező – mondta Lucifer. Tom lerakta a kezéből a poharat, aztán megfogta a felé nyújtott kezet. Lucifer ezután a tánctér felé vezette, a jelenlévők legnagyobb döbbenetére. Nem nagyon szeretett táncolni, és ha el is jött ilyen eljövetelekre, akkor csak beszélgetett az itt lévőkkel, aztán pedig csak figyelt, majd távozott. Nem mintha bárki is fel merte volna őt kérni táncolni. Túlságosan féltek tőle ahhoz, hogy egy ilyen lépést megengedjenek maguknak. Lucifernek még ő sem tudott igazán nemet mondani. Amikor a parkettre értek, a démon egyik kezével átkarolta a derekát, közelebb vonva magához, másik kezével pedig továbbra is az övét fogta. Lassú zene volt, így hát annak ütemére vezette őt Lucifer, miközben végig a szemébe nézett. Ő pedig képtelen volt elszakadni a szürke tekintettől, mintha csak megbabonázta volna.

– Még mindig elég sápadt vagy.
– Ne aggódj, jól érzem magam. Kicsit felidegesítettek, ennyi – mondta Tom.
– Értem. Meddig szeretnél maradni?
– Még pár órát, aztán elmehetünk – felelte Tom felnézve rá. Általában ilyenkor itt maradt végig és itt is aludt, de talán Lucifer nem szívesen tartózkodna itt. Paimonnal viszont nem szívesen találkozna az este további részében. Viszont látványosan sem akart Lucifer mellett megrekedni. Idegesítette a szőke démon nyomulása és hogy még csak nem is kertelt azt illetően, hogy mit is akar tőle. Legszívesebben visszaátkozta volna oda, ahonnan jött.
– Már megint kezded felhúzni magad – szólalt meg Lucifer, majd egy csókot nyomott Tom homlokára, ahol összeráncolta mérgében.
– M-mit művelsz? – kérdezte felháborodva, miközben el is pirult.
– Nem látta senki – válaszolta Lucifer, Tom pedig oldalra pillantott, hogy igazolja az állítást. Mivel nem látott sokkos arcokat, megnyugodott.
– Nem hiszem el, hogy képes voltál megtenni – mondta visszanézve rá Tom. Lucifer elmosolyodott, és amikor elhalt az utolsó dallam is, elengedte őt.

– Szabad egy táncra? – kérdezte a mellettük megálló Paimon enyhén meghajolva, miközben egy kihívó pillantást küldött Tom felé.
– Nem vagyok köteles táncolni veled – mondta Tom ridegen, majd megfordulva levonult a tánctérről. Magán érezte Paimon tekintetét, és még hallotta a rövid beszélgetésüket.
– Te bosszantod? – kérdezte bosszúsan Lucifer.
– Ugyan, ártatlan vagyok – védekezett Paimon, Tom pedig ezután az italos asztal felé vette az irányt. Elvett egy pohár gyümölcslevet, aztán kiment a teraszra, ahol aztán belekortyolt az italába. Tom dühösen morrant egyet, majd két korttyal el is tüntette italát, a kiürült poharat pedig lerakta a kőkorlátra, amin megtámaszkodott. A hasára simította a kezét, miközben lehunyta a szemét. Kicsit hányingere lett.

– Haragszol? – jött a kérdés a háta mögül.
– Miért követsz? Szúrj ki magadnak valaki mást! Más halandó is van itt rajtam kívül! – kelt ki magából Tom, miközben felé pördült.
– Nekem te kellesz – mondta Paimon elé lépve, és végigsimított az arcán. Tom ellépett tőle, mire ő utánanyúlva magához rántotta.
– Eressz már el! – mondta Tom dühösen, miközben szabadulni próbált. – Lehet, hogy démon vagy, de még rajtad is fog a varázserőm.
– Biztos vagy benne? – kérdezte kihívóan Paimon.
– Kipróbálod? – nézett rá villámló tekintettel. A következő pillanatban a szőke démon megragadta a tarkójánál, aztán az ajkaira tapadt. Tom szeme döbbenten kerekedett el, majd dühösen lökte el magától a másikat. – Mi a fenét képzelsz?!
– Tán szereted Lucifert? – kérdezte hirtelen Paimon, meglepve kérdésével Tomot.
– Hogy jön ez most ide?
– Ha nem szereted... Akkor mit játszod itt meg magad? Vagy ha már felcsinált, akkor hűséges maradsz? – kérdezte elmosolyodva, miközben egyre közelebb ment a másikhoz. Tom pedig egyre inkább kezdte felhúzni magát, és végig hátrált a démontól. Mire jó ez neki? Mit tenne, ha Lucifer mindezt hallaná és látná? Egyáltalán érdekelné bármelyiküket? Kezdte úgy érezni, hogy ő az egyetlen, aki így meggyengült érzelmileg. Vajon tényleg beleszeretett a Pokol urába? Dühös volt magára, hogy Paimon hátrálásra kényszeríti. Érezte, hogy ereje már ott feszül a bőre alatt, mintha arra várakozna, hogy kitörhessen, hogy megnyíljon egy láthatatlan kapu, amin aztán kiáramolhat és tombolhat. Még sosem érezte ezt, de tartott tőle, hogy ebből még baj lehet.
– Ne gyere közelebb! – mordult rá Tom, miközben megállt. Paimon megállt, nézte őt egy darabig, majd elvigyorodott.
– Ugyan, ugyan. Ne húzd fel így magad, még a végén megárt a kis hercegnek. Nem akarsz rosszul lenni, ugye? – kérdezte, majd hirtelen mozdulva Tom előtt termett, akinek a pillanatnyi ledermedtségét kihasználva lecsapott ajkaira.

Paimon a szemébe nézett, miközben nyelve átsiklott a szájába, karjaival pedig úgy ölelte magához, hogy Tomét a testéhez szorította. Tom ereje pulzálni kezdett a bőre alatt, majd hirtelen kitörve a szőke démont átrepítette a korláton, le a kertbe, a bokrok közé. Szitkozódást hallott és ágak törését. Paimon a bokrok közül próbált kimászni, Tom pedig képtelen volt visszafogni az erejét, ettől viszont megijedt. Mielőtt elkapta volna a teljes pánik, a következő pillanatban mintha minden ereje elhagyta volna, a földre csuklott. Felnézve már csak azt látta, hogy egy sötét árny bukik alá arra a helyre, ahová Paimon zuhant, majd meghallotta a démon fájdalmas kiáltását. Mivel nem rohant ki senki, hogy mi történik, úgy gondolta, hogy illúzió, vagy egy bűbáj játszik közre, hogy nem jöttek még kíváncsiskodók. Felállva odament a korláthoz és lenézett a kertbe, ahol füvön fekve meglátta a rémült Paimont, aki éppen a fölötte térdelő Luciferre bámult. A Pokol ura éppen akkor húzta a hátára a szárnyait, jobb keze pedig eltűnt a másik démon hasában. Paimon ismét felkiáltott, amikor Lucifer megcsavarta a kezét.

– Légy hálás azért, hogy fontos vagy odalent, különben itt helyben véged lenne – kezdett bele fojtott hangon a Pokol ura. – Ne nyúlj ahhoz, ami az enyém! Értetted? Egyetlen ujjadat sem akarom rajta látni többé, különben nagyobb büntetést szabok ki rád, Paimon! Világos voltam? – sziszegte a rémült démon arcába.
– Igen... Sajnálom, Lucifer Nagyúr, soha többé nem fordul elő – mondta Paimon fájdalomtól eltorzult arccal. Lucifer kirántotta a kezét és felállva lerázta kezéről a vért. A szőke démon felnyögve gördült az oldalára és összegömbölyödve szorította a hasára a kezeit. Hamarosan lángok csaptak fel körülötte, amire meglepetten kapta fel a fejét, és mielőtt eltűnt volna, még a Pokol urára tekintett. Lucifer ezután felemelkedett a levegőbe egy szárnylendítéssel, majd Tom előtt landolt, aki akaratlanul lépett egyet hátra, amikor megpillantotta a dühös, vörös szempárt. Lucifer utána nyúlva megragadta a karját, Tom a fájdalomtól felszisszent, majd egyensúlyát vesztve bukdácsolt pár lépést, amikor a Pokol ura elindult vele.
– Lucifer...
– Kuss legyen! Nem maradsz tovább! – jelentette ki dühödten, aztán eltűnt vele. A következő pillanatban már a kúriája birtokán vágtak át.

Amint beértek a szobájukba, Lucifer durván és birtoklón tapadt az ajkaira. Tom felnyögve hunyta le a szemét. Hiába volt ilyen a csók, neki tetszett, csak ennek a démonnak a csókjaira vágyott. Lucifer az ágyhoz vezette közben, aztán rálökte. Ő nyögve terült el rajta, majd hamarosan egy újabb birtokló, heves csókkal tapadtak újra a szájára. A Pokol ura közben türelmetlenül kezdte levenni róla a ruhákat, szinte leszaggatta róla, míg végül meztelenül feküdt előtte. Lucifer megfogta Tom kezeit és lefogta a feje fölött, egyúttal egy varázslattal ott is tartotta őket. Végigsimított a másik testén, lehajolt és erősen megszívta az egyik mellbimbót. Tom háta ívbe feszült, miközben hangosan felnyögött. Lucifer eljátszadozott velük, mielőtt lejjebb haladva a másik férfiasságát vette volna célba. Tomból kéjes hangok törtek fel, és combjait szélesebbre nyitotta a démonnak, felkínálva magát. A Pokol ura felmorranva kezdte előkészíteni, majd belé hatolt. Tom hátravetett fejjel fogadta magába, aztán zihálva nézett fel rá. Lucifer megtámaszkodva fölé magasodott, végigsimított az arcán, a nyakán, ahol meg is állt a keze.
– Kié vagy? – kérdezte hüvelykujjával simogatva a nyaka oldalát.
– A... tiéd – mondta Tom. Lucifer erre a csípője alá nyúlva kissé megemelte és mozogni kezdett, újabb kéjes hangokat kicsalva belőle.
– Kihez tartozol?
– Hozzád – nyögte Tom, majd felkiáltott, amikor Lucifer lökése érzékeny pontot talált. Nyögései egyre sűrűbbé váltak, ahogy a másik gyorsabban kezdett mozogni. Hamarosan mind a ketten eljutottak a csúcsra. Tom zihálva, lehunyt szemmel, ernyedten feküdt a démon alatt. Lucifer kisimított egy nedves tincset az arcából, megcsókolta, majd leszállt az ágyról és elindult a fürdő felé.
– Legalább eressz el! – kiáltott utána Tom, miközben megrángatta láthatatlan kötelékeit. Amint kezei szabadok lettek, felült az ágyban, magához hívta a köntösét és felvette.

Lucifer hamarosan felöltözve kilépett a fürdőből és egyenesen az erkélyre vezető ajtóhoz ment.
– Itt maradsz! – parancsolt rá, majd kilépett. Tom már csak annyit hallott, hogy csap párat a szárnyával, aztán csönd lett. Meglepetten pislogott egyet, leugrott az ágyról és odasietett a nyitott ajtóhoz. Még látta a levegőben a sötét tűzben eltűnni Lucifert.
– Most mégis hova mész? Mi volt ez az egész? – motyogta maga elé Tom, miközben az eget figyelte, majd a hideg levegőtől megborzongva becsukta az erkélyajtót. Most először látta ilyen dühösnek Lucifert. Még ő sem idegesítette fel ennyire, hogy így kiboruljon.
– Nem értem...


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)