Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


17. fejezet
Borúra derű

Már két egész nap telt el azóta, hogy Lucifer elment. Tom azt hitte, hogy a Pokol ura másnap vissza fog térni, de nem ez történt. Különös űrt érzett magában, de elnyomta ezt az érzést. A kúria is furcsán üresnek tűnt még akkor is, amikor a halálfalói ott tartózkodtak. Ezzel sem akart foglalkozni, és amikor ebbe az irányba kanyarodtak a gondolatai, mindig másra terelte őket, vagy vissza az eredeti mederbe.

A háborúnak még nincs vége, még terveznie kell, nem hagyhatta, hogy ezek a gondolatok és érzések kibillentsék a napi ritmusából. Viszont akárhányszor megfogadta ezt magának, mindig azon kapta magát, hogy éjszakánként, amikor egyedül maradt, a gondolatai újra és újra Lucifer körül forogtak. Számtalanszor eszébe jutott a bál estéje, amikor letámadta Paimont, és azok a szavak visszhangot vertek a fejében. „Ne nyúlj ahhoz, ami az enyém!”

Tomban ismétlődött ez a mondat, és sehogy sem tudta elűzni. A fejére húzta a takarót és összegömbölyödött alatta, miközben kezét a hasán nyugtatta. Lucifer megtámadta Paimont, mert hozzáért és megcsókolta. Féltékeny volt. Talán végig hallotta a beszélgetésüket is. Ha ez így történt, akkor miért nem lépett hamarabb közbe? Kíváncsi volt rá, hogy mit lép erre ő? Akkor is ezt tette volna, ha enged Paimon erőszakos nyomulásának?

Tom sóhajtva takarózott ki, majd kiült az ágy szélére. Nem tudott aludni és éhes is volt. Mostanában a legváratlanabb időpontokban támadt ehetnékje és olyan ételeket is megkívánt, amiket eddig nem szívesen, vagy egyáltalán nem evett meg. Magára vette a köntösét, aztán lement a konyhába, ahol körülnézett, hogy mit tudna falatozni. Végül talált egy kis dobozú csokis fagylaltot és még pár darab savanyú uborkát. Éppen megfordult zsákmányaival, amikor Gaapot pillantotta meg maga előtt.

– Basszus... Mióta vagy itt?
– Csak nemrég – mondta, majd lenézett a Tom kezében tartott ételekre és felvonta a szemöldökét. – Érdekes ízvilág.
– Fogd be! Miért vagy itt? – kérdezte Tom, miközben megkerülte a férfit. – Lucifer nincs itt...
– Tudom. A pokolban van – felelte Gaap.
– Jó neki – mondta Tom, és leült a konyhaszigethez. Felbontotta a fagylaltot, aztán bekapta az első falatot.
– Haragszol rá?
– Miért tenném? Nem mintha megállíthattam volna – mondta Tom egy újabb falat előtt. – Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Miért vagy itt?
– Ellenőrzök – felelte Gaap, mire a másik ránézett.
– Engem?
– Az állapotod – mondta bólintva a démon. – Úgy látom, jól vagy.
– Természetesen. Nyugodtan tovább adhatod neki – felelte Tom, és tovább kanalazta a fagylaltot. – Most már el is mehetsz. Nincs szükségem társaságra.
– Bánt, hogy csak így itt hagyott, igaz?
– Hagyj békén! Semmi közöd az egészhez. Az érzéseimhez meg végképp – mondta Tom, és dühösen nézett Gaapra, aztán visszapillantott az előtte heverő ételekre. – Menj el!
– Szereted? – tette fel Gaap a következő kérdést.
– Nem! Utálom! Tűnés! – kelt ki magából Tom a démonra tekintve, aki egy mosoly után eltűnt a helyiségből, csak egy fekete toll hullott le magányosan a konyha kövezetére. – A francba! – csapott a konyhasziget pultjára Tom, majd egy rövid pillanatig maga elé bámult. Aztán a hasára simítva a kezét megette az uborkákat. Végül fogta a fagylaltot és felfelé menet útközben is kanalazgatott belőle. Magában pedig szidta az idegesítő démonokat.

Gaap egy szárnycsapással szállt le egy hegyekkel körülzárt, nagy területen. Hátranézett a nyitott, hatalmas kőkapura, amit latin írás és koponyák díszítettek. A Pokol tornácának egy szegletében volt, egy lélekátjáró előtt. Viszont nem ide akart érkezni. Történt már ilyen vele, akkor Lucifer lezárta az átjárókat, amiket használva közvetlenül a Palotába érkezhettek. Odament az egyik őrhöz, aki a kapu jobb oldalán állt. Innen már csak gyalog tudná megtenni az utat.

– Lezárta a démonkapukat? – kérdezte az őrtől, aki azonnal válaszolt neki.
– Igen, mindegyiket.
– Már megint? – sóhajtotta Gaap, majd elfordulva az egyetlen kijáratra nézett.

Egy ösvény nyílt a hegyek között, aminek tetejébe még keskeny is volt. Ráadásul ezen a területen még repülni sem lehetett. Az elektromosságtól telített felhőkből bármikor lecsaphatott egy villám, és ha ez nem lenne elég, nem egy vulkanikus gejzír helyezkedik el a környéken. Úgyhogy vagy ropogósra ég, vagy elsétál egyenesen a Palotáig.

– Én meg pont itt kötöttem ki. Ez az átkozott sétány a pokol leghosszabb útja, és még ott van utána az az iszonyatos lépcsősor is. Az az átkozott, szadista állat – dohogott Gaap, miközben elindult. Még látta, ahogy a két őr egymásra néz. Nem érdekelte. Néha tényleg nem értette Lucifer lépéseit. – Aztán meg ő sürget – morogta maga elé.

Gaap, miután lelépett a sétányról, elkezdte útját a lépcsősoron. Lávafolyamokon és kiszáradt, sötét földű területeken ment át, míg meg nem pillantotta a csontokkal, koponyákkal tarkított ösvényt, ami többfelé ágazott és lávatavakat vett körbe. A tavak mellett elhaladva figyelte a buborékokat, amik szétrobbantak, majd újak keletkeztek. Egyenesen a Palota felé tartott.

Lucifer egy hatalmas terem közepén ült, egy koponyákkal díszített, nagy trónszékben, ami egy pár lépcsőfokos márványból készült emelvény tetején kapott helyet. A lépcsőn fekete, vörös szegélyes szőnyeg feküdt, ami egészen a csarnok bejárati ajtajáig tartott. A trónus mögött egy hatalmas ablak volt, amelynek üvegén át behatolt a fény. Az egyszerű kőfalakon a fáklyák gyér fényének lobogása ijesztő árnyakat vetett a kövezetre. Egyes fáklyák között néhány lánc is függött. Az egyik láncon egy szőke, félmeztelen férfi lógott ernyedten. Felsőtestére már rászáradt a vér. Egy páncélba öltözött őr állt tőle pár lépésnyire, ahogy a hatalmas ajtónál is rostokolt kettő. Lucifer unottan rakta könyökét a trónszék karfájára, majd öklére hajtotta a fejét. Szeme sarkából az erőtlenül, látszólag ájultan lógó férfit figyelte. Talán el kéne engednie. Eleget bűnhődött, de még mindig dühös lett attól, ahogy visszaemlékezett, mit is tett a halandójával. Tom az övé, és nem lehetett senki másé. Senki más nem érintheti, csókolhatja, főleg nem viheti az ágyába. Dühösen morrant föl, majd a nyíló ajtóra kapta a tekintetét, amin Gaap lépett be.

– Késtél! – rivallt rá.
– Mégis kinek a hibája? Mi a kénköves francnak zárod le az átjáróinkat? – dohogott Gaap, miközben felé tartott. – A Tornáctól jövök a fenébe is!
– Akkor biztos kellemes sétát tettél. Gyönyörködtél a tájban? – kérdezte egy gonosz mosoly kíséretében.
– Menj a francba! – mondta frusztráltan Gaap, és megrázta a szárnyait.
– Nos? Milyen az állapota? – kérdezte megenyhülve Lucifer.
– Nem lepne meg, ha nem szólna hozzád, miután visszatértél, vagy nem próbálná meg leátkozni a fejed. Bár az eléggé hihetetlen lenne, ha végül a nyakadba ugrana. Kissé neheztel, végül is nem hibáztathatod. Terhesen ott hagytad egy „Itt maradsz!” paranccsal, azóta pedig semmit sem tud rólad – mondta Gaap, majd vállat vont.
– Erős, nincs gond – felelte Lucifer.
– Természetesen, ezt nem vitatom – felelte Gaap.

A következő pillanatban láncok csörrenése törte meg a csendet.

– Ó, magához tért. Nem akarod elengedni?
– Jó helyen van – felelte Lucifer. – Még dolgom van vele. Nincs más, Gaap?
– Nincs. Egyáltalán nem volt kíváncsi semmire, vagy csak túl büszke hozzá, hogy rákérdezzen – mondta megvonva a vállát a démon.
– Értem. Elmehetsz.
– Engedelmeddel – mondta Gaap meghajolva, majd ott távozott, ahol bejött. Lucifer egyedül maradt az őrökkel és a láncain függő szőke démonnal. Nem dugta el egy cellába, mindenki szeme előtt tartotta.
– Ennyire haragszol? – kérdezte felemelve a fejét Paimon.
– Olyanra vetettél szemet, ami az enyém – mondta Lucifer felállva, majd egy szárnycsapással a magasba emelkedett, aztán leszállt a démon előtt. Megragadta az állát és a szemébe nézett. – Hatalmas hibát követtél el. Viseld a következményeit! – lassú mosoly kúszott arcára, majd hátrébb lépve megjelent egy szöges ostor a kezében.

A szőke démon összeszorított fogakkal elnyomott egy kiáltást, amikor az ostor a felsőtestén csattant. A közelben lévő őr az első ütésnél összerezzent, majd összeszedve magát kiegyenesedett és mereven bámult előre. Lucifer könyörtelenül csapott le, minden egyes csapásába beleadta valamennyi erejét, míg végül egy idő után abbahagyta. A Pokol ura az álla alá nyúlt az ostor nyelével és arra kényszerítette, hogy felnézzen rá.

– Szóval... Mit próbálok én neked megtanítani? – kérdezte, miközben végighúzta ujjait a még sebes mellkason. Paimon arcizmai megrándultak a fájdalomtól.
– Hogy... – kezdett bele a szőke démon, majd nyelt egyet. – … ne nyúljak ahhoz, ami a tiéd.
– Jól van. Remek! Most már tegyünk is azért, hogy rögzüljön – mondta egy gonosz mosollyal Lucifer. Ellépett Paimontól, aztán újrakezdte az ostorozást, módosítva a tárgyon. Egy vastüskékkel ellátott, láncokból álló kilencfarkú macska jelent meg a kezében, majd meglengette. – Kezdjük ezzel.
– Kérlek... – kezdett bele Paimon, de egy fájdalmas kiáltással minden egyéb szava elhalt.
– Mire? Hogy álljak le? Hagyjam abba? – kérdezte Lucifer, miközben sorban egymás után újabb csapásokat mért a démon testére. – Miért tenném? Unatkozom. Halljam a sikolyaid, Paimon!

A Pokol ura elégedett mosollyal hallgatta a démon kiáltásait és sikolyait, amikor a tüskék mélyen beléje mélyedve szántottak végig a húsában. Hatalmas kínokat kellett átélnie az utóbbi időben. Mióta Lucifer visszatért a pokolba, a mindennapos munkája mellett Paimonra is szakított időt. Napok óta nem evett, nem kapott inni, mindenki szeme előtt lett tartva, de nem fog meghalni. Egy démon ennyitől nem hal meg, a teste túl gyorsan regenerálja magát. Paimon hörögve vett levegőt, majd felkiáltva rántotta meg láncait. Lucifer később egy utolsót lendített, aztán ellépve elhajította a vérben úszó tárgyat a kezéből.

– Szomjas vagy, Paimon? – kérdezte a Pokol ura, miközben pár lépést tett felé, ahol aztán kihúzott egy követ, amiből egy áttetsző folyadékkal teli üveget vett elő. Amikor a démon rápillantott, rémülten kerekedett ki a szeme, majd ismét rángatni kezdte a láncait.
– Ne... Kérlek! Csak azt ne! NE!
Lucifer egyre közelebb ment a már vadul, de mindhiába rángatózó szőkéhez. Megragadta az állát és erősen tartotta.
– Nyisd ki a szád! Nyisd ki! – parancsolt rá erélyesen a Pokol ura. Paimon elkínzottan nézett rá, majd összeszorított szemmel, remegve nyitotta ki a száját. – Jó fiú – mondta, aztán az üveg száját az ajkaihoz érintve megdöntötte. A szőke démonnak még egy kétségbeesett nyögésre futotta, mielőtt a szenteltvíz végigcsorgott a nyelőcsövén, maró érzést hagyva maga után. Ordítani próbált, a teste fájdalmas ívbe hajlott, a láncok a húsába martak, ahogy rángatta őket. Lucifer ellépett tőle, amikor fuldokolva köpte vissza a vizet, ami vérrel vegyült. Paimon tátogva, hörögve és vért köpve bukott előre. A szenteltvíztől lassabban gyógyult, de nagyobb fájdalmat élt át, mint eddig bármelyik kínzó eszköztől, amit rajta használt. A Pokol ura végül odalépett a démonhoz, belemarkolt a hajába és hátrarántotta a fejét.

– Még van egy kicsi – mondta meglengetve előtte az üveget. Paimon szeme rémülten kerekedett el, majd megrántotta a láncait. Mivel a torka még nem jött helyre az előző incidensből, csak néma kiáltásra nyíltak ajkai. Teste belefeszült a fájdalomba, amikor a felsőtestére öntött szenteltvíz végigmarva beleégett a bőrébe. Lucifer végül félredobta a kiürült üveget, ami hangos zajjal tört szét a kövezeten. Élvezettel figyelte a szenvedő, kínokat átélő szőke démont. Paimon hamarosan már erőtlenül lógott béklyóin.

– Remélem, megtanultad a leckét, démonom – mondta Lucifer, felemelve Paimon fejét, megragadva az állát, miközben a kíntól kába és elgyötört tekintetbe nézett. A szőke férfi lehunyta a szemét helyeslése képpen, majd a következő pillanatban elvesztette az eszméletét. A Pokol ura lassan elhúzta a kezét, aztán felkiáltott. – Szolgák!
Az ajtó hamarosan kinyílt, és két démon sietett oda hozzá. Egy pillantást vetettek a láncain függő démonra, mielőtt mélyen meghajoltak volna uruk előtt.
– Miben lehetünk szolgálatára, Lucifer Nagyúr? – kérdezte az egyik, háta mögött pedig megmozdult fekete farka, ami a végén kétfelé nyílt.
– Vegyétek le onnan és vigyétek el! – adta ki a parancsot, miközben elindult a trónszéke felé. Végül helyet foglalt és figyelte, ahogy a két szolga leszedi a bilincseket. Megfogták az ernyedt testet, majd távoztak Paimonnal.

Lucifer egyedül maradt az őrökkel a teremben. Ismét megtámaszkodott a könyökén és az öklére hajtotta a fejét, miközben elgondolkodott. Megijedt a saját érzéseitől, amit egy halandó váltott ki belőle. Túl új volt, túlságosan ismeretlen. Mindig is megvetette az emberiséget. Gyengék, törékenyek és ostobák. Mégis lenyűgözőek. Életük rövid, sosem tudják, mikor érhet véget, mégis küzdenek és élnek. Viszont nem a furcsa érzelmei miatt hagyta ott Tomot. Nem, meg akarta büntetni Paimont azért, amit azon a bálon tett és mondott. Végül ma fejezte be. Talán már ott elkezdtek változni az érzelmei, amikor visszaadta Tom fiatal valóját, az igazi alakját. Már akkor megfogta őt, de csak a célja vezérelte. Minél hamarabb teherbe kellett ejtenie, ezen természetesen nem segített a férfi örökös küzdelme ellene.

Viszont valamilyen szinten élvezte az ellenállásait, hogy nem akart olyan könnyen meghajolni előtte, de tűrte minden lépését, még ha nem is volt ínyére. Nem mert ellene szegülni, de többször megtette volna, látta a szemében. Megtetszett neki Tom, végül ez az érzés felerősödött. Megkedvelte, de a mostani más. Erősebb érzület még a dühénél is. Olyan erős, hogy még féltékennyé is vált miatta. Elhatalmasodtak rajta a gondolatok, a haragját azt táplálta, hogy más karjai között látta, hogy más csókolta azokat az édes, telt ajkakat. Végül nem bírta tovább, és muszáj volt rátámadnia Paimonra. Nem hagyhatta annyiban a dolgot. Rá kellett döbbennie, hogy amiről azt hitte, hogy soha nem érezhet, most mégis megjelent. Ez az érzelem pedig nem más, mint a szerelem. Beleszeretett egy halandóba, aki most már nem egyszerűen egy tároló, egy élő inkubátor, akiben örököse növekszik. Nem. Sokkal többé vált számára.

Már csak annyi dolga volt, hogy a következő pár napban lerendezze az ügyeket, aztán visszatérjen a Földre. Szükség van ott is a jelenlétére, és egyre inkább közeleg az a fontos pillanat. Nem tudta még, hogyan fog reagálni Tom a visszatértére, de már kezdett frusztrált lenni, hogy nem lehet a közelében. Meg akarta csókolni, újra a magáévá tenni, hogy ismét hallja azokat a kéjes hangokat. Hamarosan megteheti mindezt, már nem kell sokat várnia.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)