Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Farkaslélek


Rohanok. Olyan gyorsan futok, amilyen gyorsan csak tudok, megpróbálva lehagyni üldözőimet. Az árnyakat, akik követnek engem, mióta elhagytam a tábort. Vérfarkasok vannak a nyomomban…

Nem igen tudom, miért indultam útnak, miért is szöktem meg a vérfarkasok közül. Egyszer csak arra eszméltem, hogy futni kezdtem, és hátra sem nézve hagytam a tábort magam mögött. Csak ez maradt meg, s a rettegés, ami még most is összeszorítja a torkomat. Azt sem tudom, mitől is félek annyira. Alig-alig emlékszem valamire… Minden olyan zavaros.
Ám most nincs is időm ilyeneken gondolkodni, hiszen Greyback a legkegyetlenebb fenevadait küldte utánam, ezért minden készségemre szükségem van, ha nem akarom, hogy elkapjanak és darabokra szaggassanak. Megborzongok a gondolatra.
Nem ismerem túl jól ezt a terepet, hiszen alig pár napja költöztünk át ebbe az erdőbe. Greyback mindig mozgásban maradt; pár hétnél tovább sosem maradtunk egy helyen. Ez pedig hátrányomra van. Ugyan használhatnám farkasénem érzékszerveit, és akkor minden bizonnyal még gyorsabban haladhatnék, de a farkasölőfű főzetet megosztottam társammal (hiszen két emberre való adagra nem futotta Perselusnak a roxforti bájitalkészletéből), így azzal azt kockáztatnám, hogy azt a maradék kis kontrollt is elveszthetném felette, amim még megmaradt.

Nagy rémületemre hamarosan egy szakadékot veszek észre magam előtt, alatt pedig vízesés terül el, és a másik oldal vagy tíz méterre van. Biztosra veszem, hogy nem tudnám átugrani, de nincs más választásom; meg kell próbálnom. Ugrok.
Legnagyobb megdöbbenésemre pedig mancsaim szilárd talajnak ütköznek. Átértem. Hátranézek. Üldözőim inkább nem próbáltak meg követni. Most már kissé megnyugodhatok; legalább a vérfarkasoktól nem kell tartanom. Immáron tiszta az út előttem, és nyugodtan folytathatom utamat célom felé. Csak éppen fogalmam nincs, hová is tartottam épp, hová is akartak vinni mancsaim… Lenézek az előttem lévő tócsába, melybe mancsom félig belelóg. A víz tükréről egy szürke, sovány farkas néz vissza rám: szemében szomorúság és zavartság.

Olyan nehéz kibogozni miért is indultam útnak zavaros, félig állati, félig emberi gondolataim közül… Megpróbálok visszaemlékezni, mi is történt az átváltozásom előtt, de ezek az emlékek most alig-alig buknak fel a felszínre, már tűnnek is el, mint mikor az ember egy csomó emlékfonalat dob a merengőbe, majd megkavarja azt.
Ugyan ilyen homályosak és gyorsan illanóak az enyémek is, de lehunyom a szemem, s így néhányat csak sikerül megragadnom, mielőtt ismét emberi elmém hátsó zugába merülnének el.

Arra tisztán emlékszem, hogy Nymphadora volt az utolsó gondolatom az átváltozás előtt. Az ő arcát még most is tisztán látom magam előtt. Először a jól megszokott, vidám, lilahajú, szív alakú arca jelenik meg előttem, ahogy rám mosolyog. Szívem nagyot dobban, ha csak rá gondolok… Majd ez gyorsan megváltozik, és egy másik képnek, egy másik Nymphadorának adja át a helyet. Ennek a Nymhadorának a szemében könnyek ülnek, haja szürkésbarna, csapzott, ápolatlan, szeme alatt pedig óriási karikák ülnek a sírástól és a kialvatlanságtól. Szívemet a bűntudat és a fájdalom facsarja össze; alig jutok levegőhöz tőle.
Aztán felsejlik előttem, hogy veszekedtünk. Durván… Borzalmas dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Összetörtem a szívét… és vele együtt az enyémet is.
Majd ez a kép is tovatűnik, és egy egészen más emlék bukkan a felszínre. Ebben már a vérfarkasokkal voltam. Valami történt… Valami félreértés talán? Vagy valami más? Olyan homályos az egész… Pár vérfarkassal összeszólalkoztam… Aztán Greyback színe elé vittek, aki mondott valamit, de a szavait nem tudom kivenni. Csak a nevetését hallom tisztán: állatias, kegyetlen nevetés. És két dolog az, ami még megmaradt. Az egyik egy név; Nymphadora Tonks, és egy fenyegetés: ha még egyszer ellenem szegülsz, megölöm! Vagy nem is… átváltoztatom.

Megborzongok, és soha nem tapasztalt rettegés lesz úrrá rajtam. Hiszen ma éjjel, az átváltozásom előtt ismét szembeszálltam vele! Most már erre is emlékszem… Egy fiatal farkast védelmeztem. Meg akarták ölni, én meg nem hagytam… Biztosra veszem, hogy Greyback be fogja váltani a fenyegetését. Ezért indultam hát útnak! Hogy megvédjem Nymphadorát, hogy megakadályozzam, hogy bármi baja essen! Azt egészen biztosan nem élném túl… Nagyot nyelek. Pontosan ezért nem akartam, hogy együtt legyünk. Pontosan ettől akartam megóvni! Erre a makacsságom és botorságom miatt máris halálos veszélybe sodortam! Hihetetlenül dühös vagyok magamra. Nem, nem pusztán harag ez… Gyűlölet. Gyűlölöm önmagamat ezért a tettemért, és tudom, hogy sosem fogom tudni ezt megbocsájtani magamnak. Főleg, ha miattam baja esik… Nem! Azt nem engedem!

Kinyitom a szemem: a víztükörről már egy villogó szemű, eltökélt farkas néz vissza rám.
Futásnak eredek, ezúttal már célirányosan haladok Nymphadora háza felé. Semmi sem állhat az utamba. Végig készen állok arra, hogy harcba szálljak, ám szerencsére senki és semmi sem próbál feltartóztatni, akadálymentesen érem el a boszorkány házát.

Odaérve kissé elbizonytalanodok, és erőt vesz rajtam a félelem, hogy vajon mit fogok ott találni. Ahogy közeledek, úgy kúszik egyre feljebb és feljebb a rettegés a mellkasomban, mint valami tüzes méreg.
Először tanácstalanul állok pár percig az ajtó előtt, és fülelek, ám nem hallok semmi neszt. Végül úgy döntök, hogy elég, ha csak benézek az ablakon. Így, vérfarkas alakban nagyobb vagyok, mint egy átlagos farkas, így könnyűszerrel fel tudom tenni mellső mancsimat az ablakpárkányra, hogy bekukucskálhassak.
Bent a hálószobában minden csendes, Nymphadora pedig békésen szuszog a takaró alatt. Megkönnyebbülök egy pillanatra, hiszen láthatólag semmi baja sincs, ám Greyback fenyegetése még mindig ott visszhangzik a fülemben. Végül úgy döntök, hogy bemegyek hozzá, és hajnalig, míg fogyásnak nem indul a hold, itt maradok vele. Az ablak szerencsémre félig nyitva van, így elég pusztán meglöknöm azt mancsaimmal, és már bent is vagyok. Mancsaim puhán, nesztelenül érintik a padlót. Halkan osonok oda hozzá, és ugrok fel mellé az ágyba. Elhelyezkedek a lábánál, és éberen lesek az éjszakába.
Ám úgy tűnik nem voltam elég óvatos, Nymphadora ugyanis nemsokára felül az ágyban, és csodálkozva pislog rám.

- Remus? – kérdezi döbbenten. Bűntudatosan lehorgasztottam a fejem. – Jaj, Remus, Merlinre, mit keresel itt? - néz rám csodálkozva.

- Nem számít, a lényeg, hogy itt vagy – válaszolja meg saját kérdését, s megrázza a fejét, majd elmosolyodik. Közelebb kúszik hozzám, majd átkarolja a nyakamat.

– Ó, Remus, annyira hiányoztál – dörmögi a bundámba temetve arcát. Érzem, hogy sír… Le akarnám törölni a könnyeit, de így nem tudom megtenni, így hát csak hagyom, hogy a bundámba kapaszkodva megnyugodjon. Végül így alszik el; engem ölelve farkasként, és így talál minket a hajnal is.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)