Rózsatövisek írta: Saszta

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Csak barátok...


Csak barátok vagyunk, semmi több...
Ezt hajtogatod magadban egyfolytában, mióta elkezdődött a lakodalom.

Már évek óta szolgálsz Renly Baratheonnál, mint fegyverhordozó, de egyszerűen képtelen vagy hozzászokni a körülötte sürgölődő lányok hadához, valahányszor mulatságot tart Viharvég nagycsarnokában. Most azonban még az eddigieknél is jobban zavar téged a jelenlétük, és az, hogy Renly látszólag kimondottan élvezi a rá irányuló figyelmet és a lányok „zaklatását”. (Csak barátok vagyunk... - mantrázod, mintha ezzel igazzá tehetnéd ezt a mondatot.) Duzzogva nézed, amint az egyik szőke szépség valami finomsággal kínálja meg uradat, aki szerényen mosolyogva (amit te inkább egy kaján vigyornak látsz) fogadja azt el. Ekkor határozod el, hogy neked ebből elég mára, és inkább sértődötten elvonulsz a lakodalomról. A hiányodat bizonyára senki sem fogja észrevenni.

- Legfőképpen nem Renly, őt túlságosan is lefoglalják női vendégei – gondolod magadban gúnyosan.

Mivel a gyakorlótéren ilyenkor természetesen nincsen senki, ezért úgy döntesz, hogy kivágtatsz az erdőbe, és valami máson vezeted le a benned felgyülemlett feszültséget. A dühöt, amiről szeretnéd azt hinni, hogy pusztán csak azért van, mert Renly időközben nemcsak az uraddá, de a barátoddá is vált (csakis kizárólag baráttá), és zavar, hogy ilyenkor láthatólag eszébe sem jutsz. Igen, mindösszesen ennyiről van csak szó. Barátok vagytok és semmi egyéb…

A rövid lovaglás alatt egész jól meg tudod magad győzni erről, olyan szinten, hogy már-már te magad is elhiszed ezt az egészet.
Aztán leugrasz szép, hófehér lovadról, kipányvázod az egyik fához, és körülnézel a csendes, idilli kis tisztáson, melynek közepén ott áll Viharvég szív fája, egy több száz éves, óriásira nőtt égerfa, és eszedbe jut, hogy nem olyan rég maga Renly hozott el téged ide, mondván; ez a kedvenc helye.

Elmosolyodsz erre a gondolatra.

Barátok vagyunk. Közeli barátok, csak ezért mutatta meg nekem a kedvenc helyét. Csak barátok, semmi egyéb...

Aztán egy pillanattal később ismét elfut a méreg, hisz egyből beúszik lelki szemeid elé a kép, amint Renly mosolyogva fogadja női imádóitól a bókokat, és hagyja, hogy végigsimítsanak hosszú, hollófekete haján (a gyönyörű hollófekete haján, mely - ha rásüt a nap - úgy csillog, akár az éjszakai égbolt, mit megvilágít a holdfény ezüst derengése).
Dühödten emeled fel kardodat, és esel neki az egyik fának (egy percig még azon is elgondolkozol, hogy egyenest a szívfát kaszabolod szét, de aztán végül mégis meggondoltad magad), nem törődve azzal sem, hogy teljesen kicsorbítod kardod élét. Te csak semmivel sem törődve vagdalkozol, és közben félhagosan átkozódsz; átkozod Renlyt, amiért ilyen tökéletesnek és vonzónak mert megszületni, a lányokat, amiért ők is észrevették azt, amit te; hogy milyen jóvágású és kedves Viharvég ura, és önmagadat, amiért ilyen könnyen feldühített téged ez az egész. Egészen addig aprítod a fát, míg egyszer csak egy jókedvű, kedves hang meg nem szólal a hátad mögött:

- Elárulnád, hogy mégis mit ártott neked az a fa, Loras? – kérdi tőled haragod okozója. Hangjában nevetés bujkál.

- Mit keresel itt, uram? – kérdezel vissza válasz helyett durcásan, erősen megnyomva az uram szót.

- Követtelek – feleli úgy, mintha ez magától értetődő volna, és közben mosolyogva közelebb lép hozzád.

- Mégis minek? Egész jól megvoltál nélkülem is, és láthatólag jól elszórakoztál azokkal a nőcskékkel. Uram. – Bármennyire is próbálod palástolni, hangodból tisztán kicsendül a sértődöttség.

- Hiányoltam hű fegyverhordozómat – adja meg a választ Renly, miközben azt a csekély távolságot is áthidalja, ami eddig még köztetek volt, és gyengéden válladra teszi a kezét, majd mélyen a szemedbe néz.

Először megpróbálod lerázni magadról a kezét, de ő nem hagyja. Aztán mikor viszonzod pillantását, rájössz, hogy ezzel a lehető legnagyobb hibát követted el, mert úgy érzed, Renly átható, jégkék tekintete egészen a szívedig hatol, ami megborzongatja lelkedet is. Teljesen elveszel benne. Mosolya megigéz. Az az elégedett, mégis gyengéd mosoly, mely ott van most is szája szegletében, és amelyet úgy tűnik kimondottan neked tartogat, mert még sosem láttad, hogy mást megajándékozott volna ezzel, ám rád nézve mindig előveszi
bársonymosolyát.

- Szóval, miért is döntöttél úgy, hogy kardoddal bünteted azt a mit sem sejtő, ártatlan fát? – érdeklődik ismét, kezét még mindig a válladon pihentetve.

- Mégis mióta állsz itt? – tereled el ismét a témát. – Uram – teszed hozzá gyorsan, mikor rájössz, hogy megint elfelejtetted ezt a megszólítást, mint az mostanában egyre gyakrabban előfordult nálad.

- Már egy jó ideje figyeltelek – vallja be Renly, egyre szélesebben mosolyogva, ami kimondottan idegesít téged. És – bár magadnak sosem vallanád ezt be – zavarba is hoz, és érzed, ahogy elvörösödsz a dühtől. – Az a mondatod különösen tetszett, hogy „a Mások vigyék el csábító mosolyom, és hívogató ajkaim” – folytatja, mire te még jobban elpirulsz. Szemében apró, táncoló lángok jelennek mennek, mely a tábortűzre emlékeztet téged. Sosem láttál még olyan szempárt, mely ennyire élettel teli lett volna, s mely így megszólította volna szívedet.

- Most inkább őrjítően idegesítőnek találom őket – feleled pimaszul -, és jobban örülnék, ha beszéd helyett egészen másra használnád a szádat.

Erre Renly vidám kacagással felel, majd végül ennyit mond:

- Ha ez az óhajod… Lorasom. - Az utolsó szót egy apró szünet után suttogva, gyengéden ejti ki, majd kezét a nyakad köré fonva közelebb hajol hozzád, és szenvedélyesen megcsókol.
Te pedig legalább olyan hévvel viszonozod azt, teljesen elmerülve első csókotok perzselő vágytüzében, mely átmelengeti és lágyan simogatja féltékenységtől eddig fájdalmasan kalapáló szívedet.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)