Szivárvány és Holdsarló írta: Saszta

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Egymáshoz láncolva


Álmatlanul forgolódok az ágyban. Meztelen tested az enyémnek simul, rózsaszín hajad a hátamat cirógatja. Felsóhajtok, és szememet lehunyva újabb kétségbeesett próbálkozást teszek az elalvásra, ám agyam egyből csukott szemhéjam vásznára forró szeretkezésünk képeit vetíti elém. Felnyögök a vágytól, és inkább kinyitom szememet, hátha attól jobb lesz, majd megpróbálom elterelni a gondolataimat, de képtelen vagyok nem rád gondolni.

Ma éjjel ismét elgyengültem, újra elérted, hogy ne tudjak ellenállni neked…
Magadhoz láncoltál, rózsaszín hajzuhatagod birtoklón ölel most is körül, kezeddel összefontad ujjainkat, és szorosan húzol magadhoz, hogy ha akarnék, se tudjalak elhagyni téged, mint azt megtettem már oly sokszor ezelőtt. Pedig valójában sosem hagytalak el, hisz egy részem, a legbecsesebb mindig itt maradt veled…
És most újra meg kéne ezt tennem, tudom. Ki kéne bontakoznom ölelő karjaidból, még egyszer végignéznem rajtad, ahogyan békésen szuszogsz, és el kéne mennem. De képtelen vagyok rá…
Itt vagy mellettem, leheleted a tarkómat csiklandozza, és hallom a hangodat, ahogy elalvás előtt még a fülembe suttogtad: „- Kérlek, Remus, maradj velem reggelig. Ne hagyj magamra megint… Szeretlek.” Beleborzongok pusztán az emlékébe is. Én pedig persze megígértem, hogy itt leszek veled, ha felkél a nap, és abban a percben bármit kérhettél volna tőlem, Nymphadora… akár a csillagokat is leígértem volna neked az égről! Tudtam, hogy hamarosan el kell majd mennem megint, vissza kell térnem a vérfarkasok közé, de abban a pillanatban ez nem számított. Szerelmed minden kétséget kiégetett belőlem, és nem akartam mást, csak érezni.

És most itt fekszem veled a takaród alatt, és próbálok nem a meztelen testedre gondolni, sem pedig arra, hogy ha eljön a pirkadat, akkor el kell válnom tőled. Talán örökre… Mindkettőnknek jobb lenne, ha véget vetnék ennek minél előbb, még mielőtt bajod esne miattam, hiszen így csak szenvedünk. Újabb és újabb fájdalmat okozok neked, ez pedig jobban kínoz bárminél. Döntöttem; ha feljön a nap elválok tőled, széttépem ezt a láncot, ami egymáshoz köt minket.

Egész éjszaka nem jön álom a szememre, és kétségbeesetten nézem, ahogy telik-múlik az idő, majd lassan felkél a nap, vörösre festve az ég alját, majd félszegen bekukucskál az ablakon. Érzem, ahogy megmozdulsz és ébredezni kezdesz; kezed egyre bátrabban barangolja be testemet a takaró alatt. Felsóhajtok, majd gyengéden lefogom a kezedet, mely vészesen közel kalandozott ágyékom felé, aztán szembefordulok veled, és csak remélni merem, hogy nem veszed észre szememben a vágy lángjait.
A számat szólásra nyitom, de te csak szomorú mosollyal megrázod a fejed és ujjaidat az ajkamra téve elhallgattatsz.

- Csss, ne szólj semmit, kérlek… El kell menned, tudom – szólalsz meg.

Hangod tele van az elválás fájdalmával, hajad pedig fakulni kezd, ez pedig összeszorítja szívemet. Ujjaidat elveszed szám elől, de nem kísérlek meg újra megszólalni. Rájövök, hogy képtelen vagyok megtenni, nem tudok búcsút venni tőled mindörökre, de még arra sem vagyok képes, hogy most elmenjek, és itt hagyjalak. Helyette szorosan húzlak magamhoz és ölellek át, mire hajad ismét élénkrózsaszínűvé válik. Elmosolyodom, és puszit nyomok fejed búbjára. Rám emeled tekinteted; szemed ragyog a boldogságtól, arcod kipirul.
Kezeddel gyengéden végigsimítasz mellkasomon, majd ajkaiddal az enyémet keresed, én pedig sóhajtva adom meg magam, és elveszek mézédes csókodban. Képtelen vagyok betelni veled, újra és újra meg kell érintselek… hallanom kell vágyakozó sóhajaidat, érezni akarom, ahogy felhevült tested az enyémnek simul. Azt akarom, hogy egyek legyünk, újra és újra, míg fel nem jön a telihold… Telihold. Ma éjjel telihold lesz - fut át az agyamon a rémisztő gondolat, ami elég erőt ad nekem ahhoz, hogy megszakítsam a csókot, és gyengéden eltoljalak magamtól.

- Igazad van, el kell mennem – suttogom a vágytól rekedt hangon. – Minden vágyam, hogy együtt lehessünk, de nem lehet, Nymphadora – folytatom halkan. A kiejtett szavak tőrként hasítják fel szívemet. – Ma éjjel visszamegyek a vérfarkasok közé, és ezúttal ott is maradok hónapokig. Nem tudom, mikor térek vissza. A legjobb az lenne, ha elfelejtenél… Én nem vagyok hozzád való – fejezem be keserűen. Szememet lesütöm, nem merek rád nézni.

- Nem érdekel, ha sokára térsz vissza, Remus. Várni fogok rád! És ha akarnám, sem tudnám elfelejteni, ami köztünk történt – jelented ki makacsul.

- Nymphadora…

- Nem érdekel, Remus – csattansz fel szenvedélyesen –, és hányszor mondjam még, hogy nem vagyok Nymphadora!? Mindegy is… - rázod meg bosszúsan a fejed. - Megértem, hogy el kell menned, de nem léphetsz folyton ki-be az életemből! Tudom, hogy mi vagy, és elfogadlak úgy, ahogy vagy! Tudom, hogy a rend miatt kémkedned kell közöttük, és ezért nem lehetsz mindig velem, de ne akard szétszakítani a szerelmünket! Már egymáshoz tartozunk – nézel kihívóan a szemembe.

- Tudom – ismerem be -, de…

- Nincs de – szakítod ismét félbe a mondandómat. – Ezen már nem tudsz változtatni, és ezt te is tudod!

- Igazad van – vallom be végül kelletlenül. – Most itt kell hagynom téged, de visszatérek hozzád, amint tudok, ígérem. – Kezünket összekulcsolom bátorításképpen. – És ha akkor is így érzel majd, újra veled leszek, míg a kegyetlen hold megint el nem szakít minket egymástól. Ám ha találsz magadnak valaki mást… - Látom, hogy közbe akarsz szólni, ezért elhallgatok egy pillanatra, és egyik ujjamat a szádra teszem. – Ha találnál magadnak valaki mást, akkor ne várj rám tovább – fejezem be a mondatot, majd gyengéden elengedem a kezedet, és elkezdek öltözni. Némán figyeled minden mozdulatomat.

– Ígérd meg, hogy így lesz! – kérlek még erre, mielőtt becsuknám az ajtót magam mögött.

Te csak egy bólintással felelsz, és még látom, ahogy hajad lassan ismét szürkévé változik, ahogyan az én életemből is eltűnik minden szín, egészen addig, míg nem láthatlak téged viszont.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)