Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


Pár nap múlva Tom éppen az irodájából lépett ki, amikor kinyílt a bejárati ajtó és Lucius Malfoyt pillantotta meg. Nem szokta meglepni, hogy néha itt látja valamelyik halálfalóját. Általában ő töltötte a napokat az embereinél, mikor melyiknél. Legfőképpen a Malfoyoknál. Mióta saját kúriára tett szert, azóta a halálfalói tartózkodnak itt, néha hetekig, ha éppen nincs feladatuk. Viszont most mindenkinek van bőven munkája, főleg a Főnix Rendjének figyelése. Megállt az ajtóban és nézte, ahogy a szőke férfi felé igyekszik. Amikor odaért elé, féltérdre ereszkedett.

– Nagyuram! Híreket hoztam – mondta, majd felállt.
– Gyere be! – felelte, aztán bementek az irodába, ahol Tom leült az asztala mögé. – Hallgatlak.
– A ránk bízott rendtagokkal végeztünk, az északi terület most már a miénk. A kém ügyében pedig úgy néz ki, hogy a fiam talált egy megfelelő személyt.
– Nocsak! Szóval Draco is jeleskedik. Örömmel hallom, hogy jól haladnak a dolgok – mondta Tom, és összefűzte ujjait az asztal lapján. – Tudjuk már, ki az a diák?
– Sajnálom, Nagyuram. Nem árulta el. Ő maga akar beszámolni róla – válaszolta Lucius.
– Igaz is, hamarosan szünetük lesz – mondta Tom elgondolkodva. – Nálatok leszek.
– Megtisztel, Nagyuram – mondta fejet hajtva Lucius.
– Más hír?
– Nincs több.
– Elmehetsz – felelte Tom, majd a másik egy tiszteletteljes meghajlás után elhagyta az irodát. Tom hátradőlve hunyta le a szemét. Pár perc néma csöndet követően felállt és felment a hálószobájukba.

– Minden a tervek szerint? – kérdezte Lucifer az ágyon ülve.
– Eddig igen – felelte Tom. – Holnap átmennénk Malfoyékhoz, ha nem bánod.
– Engem nem érdekel, hol vagyok. Te nem mehetsz sehova az engedélyem nélkül – mondta Lucifer, és magához intette a másikat. Tom felmászott mellé az ágyra, majd nekidőlt.
– A börtönőröm nélkül nem megyek sehová hosszú távra – felelte.
– Jól is teszed – mondta a Pokol ura, miközben átkarolta a vállát és végigsimított ujjbegyeivel a torkán. – Hogy érzed magad?
– Kicsit fáradtan, de minden rendben – felelte Tom. – Nagyon unatkozol?
– Rajtad kívül más feladatom nincs idefenn – mondta Lucifer. Tom felsóhajtott, majd lovagló ülésben a másik ölébe ült és átkarolta a nyakát.
– Szerinted mi lenne a világgal, ha én végül a világos oldalon kötöttem volna ki? – kérdezte a démontól.
– Több lehetőség is van. Megjelent volna egy másik Sötét Nagyúr és most ő háborúzna. Talán az a fiatal kölyök vált volna azzá. Minden elindulhat más irányba. Bármi lehet. Honnan jött ez most?
– Mindig is utáltam azt a vén kecskét. Már az elejétől kezdve a jóról papolt, de végül rá kellett jönnie, hogy nálam nem működnek a bölcs szavai. Tudod, mit mondott nekem? Hogy a szeretet ereje megmenti a világot és mindent legyőz. Állítólag a Potter kölyköt az anyja szeretetének az ereje védte meg – mondta Tom, mire Lucifer felszabadultan felnevetett.

– Szeretet? Őrület. Bolond az, aki azt hiszi, hogy egy ilyen érzés bármire is képes. Nem itt tartana a világ – mondta, majd tovább kuncogott. Tom meglepetten figyelte, ahogy a másik nevet. Látta már a valódi mosolyát, de még sosem nevetett ennyire szívből. Tényleg mulattatta Dumbledore gondolata a szeretetről. Végül elmosolyodva figyelte a kuncogó férfit. Tetszett neki a mosolya, amivel néha megajándékozta. Ez a nevetés pedig heves dobogásra késztette szívét. Beletúrt Lucifer hajába, majd előrehajolva összeérintette ajkaikat. A Pokol ura a tarkójára csúsztatta a kezét és átvéve az irányítást elmélyítette a csókot.

Tom sokkal jobban érezte magát, mint hetekkel ezelőtt, amikor azok a furcsa rohamok törtek rá. Szerencsére mostanra elmúltak és újra önmaga lett. Persze még akadnak vitáik Luciferrel, de úgy érzi, hogy kezdik megtalálni a közös hangot. Legalábbis már nem akarja örökké kizavarni a szobából, és egyre inkább azt tapasztalja, hogy szüksége van a jelenlétére. A terhessége gondolatát is elfogadta, már nem tekinti olyan lehúzó erőnek a babát, mint korábban. A zavaros érzései, a rohamok nem sokat segítettek és néha idegesítőek voltak, bár olykor egész szép pillanatokat is megélt. Viszont nem akarna még egyszer átesni ezen.

Amikor elhúzódott a csókból, Lucifer a hasára tette a kezét, Tom pedig egy apró mosolyt látott az arcán. Egyre inkább elhitte azt, hogy a Pokol ura nem csak a baba miatt aggódik, hanem ő is számít neki - még ha csak egy kicsit is -, ez pedig jó érzéssel töltötte el.

– Ahhoz képest, hogy meg akartad ölni, sokat fejlődtél – jegyezte meg, megtörve a hosszan beállt csendet.
– Köszönöm a dicséretet. Azt hiszem, most, hogy azok a furcsa rohamok elmúltak, kicsit tisztábban látok. Legalábbis próbálkoztam túljutni a saját érzelmi káoszomon – mondta Tom, majd Lucifer végigsimított az arcán és magához ölelte.

Tom közelebb siklott hozzá és átkarolta a derekát. A mostani békés helyzet szöges ellentéte azoknak a pillanatoknak, amikben régebben részük volt. Mialatt azt hitte, hogy Lucifer képes minden egyes gondolatát olvasni és mindent tud róla, mégis úgy viselkedett vele, hogy másodpercek alatt felhúzta magát rajta... Rá kellett jönnie, hogy tévedett. Nem tudta, hogy mi zajlik benne, és ő ezért is hibáztatta, ezért is mérges volt rá, mert végig abban a hitben volt, hogy ő nem számít, csak a baba miatt van minden. Mostanra viszont sok dolgot átlátott és át kellett értékelnie. Már nem csak egy eszköznek látta magát a másik szemében. Jólesően sóhajtott fel, amikor Lucifer a hátát kezdte el simogatni. A keze melegsége jó érzéssel töltötte el. Sokáig így maradtak összeölelkezve, mielőtt Tom úgy döntött, hogy ideje lenne vacsora előtt összepakolnia néhány holmit arra a pár napra, amit a Malfoy kúriában fognak tölteni.

Miután letudták az esti étkezést és fürdést, Tom befészkelte magát a takaró alá egy könyvvel, hogy olvashasson még egy kicsit elalvás előtt. Lucifer közben a hasán helyezkedett el, fekete szárnyait a hátára húzta.

Másnap reggeli után átmentek a Malfoy kúriába, ahol elfoglalták a szobát, amit Tom mindig is használt, mikor ott tartózkodott. Nagini kúszott be a félig nyitva hagyott szoba ajtón, miközben Tom a szekrénybe pakolta be a ruhákat néhány intéssel. Lucifer ismét szárnyatlanul közlekedett, továbbra sem hagyhatták, hogy a valódi kiléte kitudódjon. A kígyó Tom körül kezdett siklani, majd felkúszott a testén.

– Nagini. Kissé elhanyagoltalak mostanában – beszélt a kígyóhoz, miközben az ágy felé vette az irányt. Egy intésével bezárta a kiürült bőröndöt és a szekrény alá küldte. Simogatni kezdte a kígyója fejét, amint leült az ágyra. Az egyetlen élőlény, akit mindig is barátjának nevezhetett, az Nagini volt.
– Nem várom el a törődést – sziszegte Nagini, majd az ajtó irányába nézett. – Az a fiú beszélni akar.
– Valóban – mondta Tom elmosolyodva, aztán a jelzett irányba pillantott. – Draco.
– Nagyuram... Zavarok? – kérdezte kissé félve a fiatal fiú.
– Nem. Gyere be! – mondta Tom. – Ha jól sejtem, a kémről szeretnél velem beszélni.
– Igen. Sokáig figyeltük a griffendéleseket és az egyikük viselkedése az utóbbi időben megváltozott. Egy lányról van szó. Pansy férkőzött közel hozzá apránként. Titokban sokat beszélgettek, és úgy tűnik, hogy sikeres lehet az akció. Eléggé ellenségessé vált Pottert illetően – mondta Draco, miközben Tom Naginit simogatva figyelmesen hallgatta a fiatalt.
– Biztos, hogy nem féltékenység?
– Nem. Színtiszta gyűlölet – felelte Draco. – Még engem is meglepett. Nem számítottam ilyenre.
– Ki a kishölgy? – kérdezte Tom. Egyre jobban érdekelte, hogy kinél jött ez a hatalmas pártfordulás.
– Ginny Weasley – válaszolta a szőke fiú. Tomnak beugrott a lány képe, majd harsányan felnevetett. Draco összerezzent, és értetlenül nézett a látszólag jól mulató Sötét Nagyúrra.
– Nagyszerű. Szóval a kis Ginny lelkét megfertőzte a sötétség. Jó. Húzzátok még lejjebb a mocsárban, merüljön el a keserűségben és a dühben. Fordítsátok teljesen Potter ellen – mondta Tom a szőke fiúra nézve.
– Értettem, Nagyuram. Minden tőlünk telhetőt megteszünk – felelte Draco fejet hajtva.
– Elmehetsz – mondta Tom, majd figyelte, ahogy az ifjú Malfoy örökös egy meghajlás után az ajtó felé indul, hogy elhagyja a szobát.

– Nagini, nem láttad Lucifert? – kérdezte egy pillanatnyi csönd után.
– Amikor jöttem, éppen távozóban volt – felelte a kígyó.
– Ő bezzeg elmehet egy szó nélkül, de én számoljak be mindenről – dohogott Tom, ami ideges sziszegésnek hangzott.
– Végül is nem köteles beszámolni neked minden lépéséről – szólalt meg Nagini.
– Te meg miért fogod az ő pártját? Itt én vagyok az áldozat! – mérgelődött Tom. – Miért is kéne szólnia? Én csak ember vagyok, egy átkozott kis senki halandó hozzá képest. Ha ellenszegülök, akkor én húzom a rövidebbet. Nem mintha nem tudna megtalálni... A fenébe is!
– Szereted? – kérdezte Nagini, mire Tom úgy nézett rá, mintha megbolondult volna.
– Mi? Dehogy! Ez nem igaz... – mondta az ablak felé nézve, éppen akkor, amikor Lucifer landolt az erkélyen. Tom szíve hatalmasat dobbant a látványra. Gyönyörű volt, akárhányszor látta. – Talán – vallta be halkan. Nagini sziszegve kuncogott.
– Magatokra hagylak – sziszegte, aztán kisiklott a helyiségből. Lucifer belépett a szobába, Tom pedig követte őt a tekintetével.

– Mérges vagy – jelentette ki a Pokol ura végignézve rajta.
– Az lennék? – kérdezte felvont szemöldökkel Tom, miközben keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt. Lucifer gyönyörű fekete szárnyai ismét eltűntek a szeme elől.
– Az – mondta Lucifer, lassan közeledve felé. Tom feljebb mászott az ágyon, aztán dühösen állt meg és nézett farkasszemet a démonnal. A Pokol ura megragadta a bokáját és lassan maga felé kezdte húzni. – Ezek a hormonok egy kissé kifordítanak önmagadból, nem gondolod? Vagy más van a háttérben?
– Más? – kérdezte felhorkantva Tom. – Rémeket látsz. Engedd el a bokám!
– Ha nem, akkor mit csinálsz? Mágiával nem mész ellenem semmire – mondta Lucifer, és ujját Tom talpára siklatta, aki erre megrándult. A démon ajkaira lassan számító mosoly kúszott.
– Ne! – mondta Tom, és próbálta kirántani a lábát, de már késő volt. Tom a szájára tapasztotta a kezét, visszafogva kitörő nevetését, ahogy a férfi csiklandozni kezdte a talpát. – Könyörülj! – mondta nevetve, és pillantásával magukra zárta az ajtót. Nem hiányzott neki, hogy ilyen helyzetben lássák, még véletlenül se. Lucifer fölé mászott, miközben ő levegőért kapkodva nézett a szürke szempárba. A démon lehajolva gyengéden megcsókolta, Tom pedig átkarolta a nyakát, ujjai alatt érezte a fekete tincsek selymes hűvösségét.

– Miért is jöttünk ide? – kérdezte Lucifer, beletúrva Tom hajába.
– Ebben az időszakban mindig itt vagyok. Holnap szenteste, a Malfoy család ünnepi vacsorát és bált tart. Másnap pedig a gyerekek kiképzése is kezdetét veszi, néha rájuk akarok nézni és egy gyűlést is akarok tartani.
– Ti meg az az ostoba szokásaitok – morogta Lucifer, majd undorodó grimaszt vágott. – Szenteste, meg karácsony... Az angyalok ilyenkor rendszerint ellepnek mindent.
– Alászállnak? – kérdezte felvont szemöldökkel Tom.
– Csak alacsony rangú angyalok. Azért jönnek, hogy a fent lévő, alacsonyabb rendű démonokat visszaűzzék a pokolba. Egyesek még az embereknek is segítenek. Csupa jótét lélek – mondta gúnyos hangnemben Lucifer. – Ez a legutálatosabb időszak.
– Ahhoz képest, hogy angyal voltál, eléggé megutáltad őket – mondta Tom.
– Igen, de már rég nem tartozom közéjük – felelte a démon, és felsimította a másik hasáról a felsőt, majd lehajolva egy apró csókot nyomott a kissé domborodó pocakra. Tom enyhén elpirulva figyelte, ahogy lágyan cirógatni kezdi a hasát. – A letaszításomkor mindent elvettek tőlem. A rangom, az erőm, mindent.
– Most viszont a pokol ura vagy és erősebb, mint valaha – felelte Tom, miközben Lucifer egy újabb csókot nyomott pocakjára.
– Valóban – mondta fölé emelkedve a démon, majd lefeküdt mellé és magához ölelte. – Szóval, mit tervezel holnapra?

– Nem sok mindent. Megvárom, míg itt lefolyik a bál és a vacsora, néha esetleg megnézem, hogyan okítják a fiatalokat Belláék. A karácsonyozást meghagyom nekik, úgyhogy nagyrészt itt leszek és készülök a következő lépésre. Veled töltöm az első karácsonyom – mondta Tom, majd elvigyorodott. Lucifer mereven nézett rá.
– Ebből nem csinálunk rendszert – szólalt meg végül, mire Tom felnevetett.
– Kapok is valamit?
– Azért mindennek van határa – mondta Lucifer szúrós tekintettel nézve rá, majd az ajkaihoz hajolt. – Megkaphatod a farkamat, ha nagyon kell valami.
– Az nem jó, azt bármikor megkaphatom. Milyen ajándék lenne már? – kérdezte incselkedve Tom.
– Hogy neked mennyi bajod van – sóhajtotta a Pokol ura, aztán bezárta az ajkuk közti távolságot, birtokba véve a telt ajkakat. Tom felnyögve karolta át a nyakát, így húzva közelebb magához. Lucifer ezután mellette feküdve az oldalát és a hasát cirógatta, ami kilátszott a felső alól. Hamarosan megjelent egy manó, aki felszolgálta nekik az ebédet, amit Tom kifejezetten a szobájukba kért.

– Elmondod, hogy mit csináltál egy héten át, amikor magamra hagytál? – kérdezte a vacsora végén Tom. Lucifer hátradőlve, kinyújtott lábakkal keresztezte a bokáit, miközben a másikra nézett.
– Megbüntettem Paimont és elintéztem az ügyeimet – felelte a démon. – Mondhatnám azt is, hogy rendet tettem és egy időre elhallgattattam mindenkit.
– Értem – mondta Tom, majd egy sakk-készletet varázsolt az asztalra kettejük közé. – Játsszunk!
– Legközelebb vetkőzőset játszunk. Meglátjuk, ki lesz hamarabb meztelen – mondta elmosolyodva Lucifer.
– Perverz – felelte mosolyogva Tom, és miután a bábuk a helyükre kerültek, elkezdtek játszani. Lucifer egy gyaloggal nyitott, Tom pedig ugyanígy tett. Néhány körrel később Tom elvesztette a huszárját egy futónak köszönhetően. Végül az első játszmát Lucifer nyerte.

Egészen vacsoráig játszottak, aminek a végén tíz-kilenc volt az állás Lucifer javára. Miután a Malfoy családdal letudták a vacsorát, Tomék visszatértek a szobájukba, ahol aztán fürdés után lefeküdtek aludni.

Másnap reggeli után Belláékhoz indult a gyakorlószobába, ahol egy ideig figyelte a gyakorlást. Eleinte csak néhány átkot és varázslatot gyakoroltak, majd párokba osztották őket a párbaj gyakorlásához.

– Ígéretesek? – kérdezte a fejében Lucifer, miközben Tom kilépett a gyakorló helyiségből.
– Monstro és Crack gyengébbek a többieknél. Ha nem erősödnek meg, ők lesznek az első áldozatok – válaszolta Tom.
– Feláldozhatóak – mondta a démon.
– Így van. Az viszont dicséretes, hogy Draco is köztük volt. A fiú jobb akar lenni – mondta Tom, majd a hallban megállt az egyik ablak előtt és figyelte a kinti hóesést. Lucifer megjelent mögötte, aztán átkarolva magához ölelte. Belecsókolt a nyakába, miközben a hasára csúsztatta kezeit. – Meglátnak.
– Senki sincs itt, és nem fognak – mondta a Pokol ura, majd megszívta a férfi nyakának bőrét, aztán megharapta, amitől Tom kéjesen felnyögött. – Meghallanak – suttogta a fülébe, és Lucifer lejjebb húzta Tom felsőjét a válláról, ahol ismét megharapta.
– Szemét – nyögte Tom, és megfordulva a démon ajkaira tapadt.

– Mikor akarod tartani a gyűlést? – kérdezte a csók végén Lucifer.
– Holnap délután. Miért? – kérdezte Tom, mire a másik némán nézett rá. – Titok? – tette fel az újabb kérdést, amire szintén nem kapott választ. Frusztráltan felsóhajtott. – Tudod, mennyire utálom, amikor csak így bámulsz és egy szót se szólsz? Idegesítő. Nem tudom, mire gondolsz...
Lucifer felvont szemöldökkel nézett le rá.
– Nem kell mindenről tudnod, már mondtam. Gyere! – mondta Lucifer, és megfogva Tom kezét elindult a szobájuk felé. Amint beértek, a Pokol ura elengedte a kezét, majd az asztalhoz lépve magához vett egy kis, sötét fából készült dísz ládikát, amivel aztán visszatért elé.
– Mi ez? – kérdezte Tom a ládát nézve, aztán felpillantott Luciferre.
– Az ajándékom. Csukd be a szemed – mondta a férfi, ő pedig lassan lehunyta a szemét.

A következő pillanatban a démon megfogta a kezét, s érezte, ahogy egy hűvös tárgy érinti meg az ujját, amit aztán felhúzott rá a másik. A Pokol ura összefűzte ujjaikat, másik kezét a tarkójára csúsztatta, utána ajkait megérezte a sajátjain. Tom átkarolta a derekát, miközben közelebb simult hozzá. Nem fog sokáig így hozzásimulni. A pocakja hónapról hónapra egyre nagyobb lesz. Azt a pillanatot várta a leginkább, amikor végre megérezheti a baba mozgását. Miután elváltak ajkaik, Tom lenézett a bal kezének a középső ujjára, amin egy éjfekete, koponya formájú gyűrű volt.

– Milyen anyagból van? – kérdezte Tom, miközben végigsimított a hűvös és sima anyagon, aminek tapintása kemény és szilárd volt.
– Obszidiánból készült – felelte Lucifer, majd leült az ágy szélére. – Tetszik?
– Igen... Köszönöm – mondta Tom mosolyogva, és ránézett. – Ugye tudod, hogy nem gondoltam komolyan? Tényleg nem kellett volna...
– Tudom. A pokolban nagy a kereslet rá, jó piaca van.
– Akkor nem lehet ritkaság – mondta Tom lenézve a gyűrűre, amit szinte alig érzett az ujján.
– Ebben a világban is kialakul. Sokan úgy gondolják, gyógyító ereje van – mondta gúnyos hangsúllyal Lucifer.
– Te nem így gondolod.
– Az emberek mindig is hiszékenyek voltak. Nagyra tartják a hitüket Isten felé. Ha valóban léteznek gyógyító tárgyak, azt csak az angyaloknak köszönhetik. Semmi misztikum nincs ebben – mondta Lucifer szarkasztikusan.
– Neked lehet, hogy nincs. Az emberek mindig is kutattak a nagyobb hatalmak után, legyen az a pokolban, vagy a mennyben – mondta Tom megvonva a vállát, majd a démon ölébe mászott. – Csináld velem! – suttogta a másik ajkai közé, miközben a szürke szempárba nézett.
– A legnagyobb örömmel – felelte Lucifer, aztán bezárta az ajkuk közti távolságot, s maga alá fordította őt. Tomról pillanatok alatt eltűntek a ruhák, hogy utána a Pokol ura végigjárja a testét ajkaival és cirógatva a bőrét ujjaival. Lucifer hamarosan felkészítette őt, majd lassan birtokba vette a testét, ő pedig sóhajtva fogadta magába. – Kiélvezek minden percet – suttogta a fülébe, mielőtt kínzóan lassan mozogni kezdett. Csupán a végén gyorsított fel, hogy Tomnak a legnagyobb orgazmusban lehessen része. Lucifer pedig egy lökés után követte őt, majd mellé feküdt.

Az esti vacsora után Tomék visszavonultak a szobájukba, ahol aztán egy közös fürdő után aludni tértek. Másnap reggeli után Tom átnézte a jegyzeteit még a délutáni gyűlés előtt. Hamarosan eljön az ideje, hogy a hozzájuk csatlakozó fajok vezetőivel megejtsen egy beszélgetést a közelgő csatáról, ahol minden eldöntődik. Nem csak a másik oldal veszített embereket az elmúlt időben, hanem ő is. Jól fognak jönni az erős szövetségesek, akik az ő oldalán állnak. Remélte, hogy Rabastannak sikerült a vámpírok vezérével megbeszélni a találkozót. Miután az utolsó iratot is átnézte, sóhajtva simított végig a pocakján. Hamarosan már rejtőbűbájra fog szorulni. Pár hónap múlva már egyetlen bő ruha sem lesz képes elrejteni. Végül felállt, magára vette a talárját, aztán lement a gyűlés helyszínére.

A legtöbb halálfalója már odabent volt és egymással beszélgettek. Amint észrevették őt, felé fordulva féltérdre ereszkedtek. Tom intett nekik, hogy álljanak fel, aztán helyet foglalt a trónusán. Ezután a halálfalói egymás után érkeztek, mindegyik féltérdre ereszkedve üdvözölte. Utolsónak Bella és Rodolphus futott be.

– Látom, mindenki itt van végre – mondta kissé türelmetlen hangnemben. – Bella, Rodolphus, hogy álltok a gyerekek kiképzésével? Mit gondoltok?
– Komolyan veszik, és ha így fejlődnek a továbbiakban, akkor a szünet alatt sokkal jobbak lesznek az eddigi szintjüknél – mondta Rodolphus.
– A Crack és a Monstro kölykökről nem mondható el ugyanez. Ágyútölteléknek jobbak lennének – mondta gúnyosan Bella.
– A fiamról beszélsz! – szólalt meg felháborodottan az idősebb Monstro. Bella dühösen nézett rá, majd lenézően végigmérte.
– Te sem vagy jobb – mondta szarkasztikus mosollyal a nő.
– Elég legyen! – csattant fel Tom, mire mind a ketten fejet hajtva elcsöndesedtek. – Bella, rád bízom a két fiút. Érd el, hogy legalább a társaik ellen megnyerjék a párbajt!
– Értettem, Nagyuram!
– Ha nem javulnak... Mindig vannak járulékos veszteségek – mondta Tom, mire Bella arcán gonosz mosoly terült el. – Rabastan, a vámpíroknál mi a helyzet?
– Nagyuram, sikerült beszélnem az új vezetővel és bármikor kész találkozni, természetesen esti időpontban.
– Ez egy nagyszerű hír. Két nap múlva várom, este nyolcra!
– Átadom az üzenetét, Nagyuram.
– Fenrir! Számolj be a helyzetedről! – adta ki a parancsot Tom.
– A tíz új tag sikeresen beilleszkedett, és a kiképzésük is tart. Ebben a pillanatban is foglalkozik velük három emberem. Mire eljön a végső csata ideje, mindenki készen áll akár az életét is feláldozni – mondta Fenrir. – A gyengéket kigyomláltuk, csak erős csapattal szállok be.
– Ezt jó hallani. Fenrir, te is gyere el két nap múlva, egy délutáni időpontban!
– Értettem. Ott leszek – felelte elmosolyodva a vérfarkas.
– Rabastan, te fogod elkísérni hozzám a vámpírok vezetőjét. Ha ragaszkodik hozzá, hogy embereket hozzon magával, csak egyet engedélyezek – felelte Tom ránézve.
– Értettem – mondta fejet hajtva a férfi.
– Továbbá, mindenki más folytatja a megfigyelést és azonnal jelent, bármi gyanús mozgolódást észlel. Hamarosan eljön az idő és támadásba lendülünk. Senkitől nem akarok kudarcot hallani. Elmehettek! – mondta kemény hangon Tom, aztán a halálfalói kisebb-nagyobb csoportokban elhagyták a termet. – Lucius, akarsz valamit? – kérdezte az egyetlen bent maradt halálfalóját.
– Nagyuram, ha megengedi, szeretnék besegíteni Rodolphusnak a fiatalok tanításában – mondta Lucius rápillantva.
– Nem látom akadályát. Segíts be nekik – felelte Tom felállva.
– Köszönöm, Nagyuram – mondta hálásan, majd egy meghajlás után elhagyta a termet. Tom sóhajtva indult el az ajtó felé. Fáradt volt és most semmi másra nem vágyott, mint egy kis alvásra.

Amint felért a szobájukba, elfeküdt az ágyon, majd az asztalnál olvasó Luciferre pillantott. A hasára simította a kezét, lehunyta a szemét és lassan álomba merült.

Amikor legközelebb felébredt, már sötét volt a szobában, rajta pedig egy meleget adó pléd volt. A hátára fordult, és meglátta a mellette fekvő Lucifert.

– Kipihented magad? – kérdezte lenézve rá, miközben kinyúlva végigsimított az arcán.
– Igen, már sokkal jobb – felelte Tom, belesimulva az érintésbe. – Holnap reggeli után hazamegyünk.
– Rendben. Unom ezt a helyet – mondta Lucifer, a másik férfi pedig felkuncogott.
– A gyerekeket kiképzik a következő pár napban, a többiek végzik tovább a dolgukat, én pedig vendégeket várok. Nincs már miért itt maradni – mondta Tom felülve, majd a pocakjára simította a kezét.
– Vendégeid lesznek?
– Egy kis időre biztos. Megbeszélést fogok tartani egy vámpír klán fejével, és Fenrirrel is át akarom beszélni a csata részleteit, főleg, hogy melyik oldalon kellene felsorakozniuk a vérfarkasaival. Ha elég sokan vannak, akkor két részre kell osztani őket. A vámpírokról még semmit sem tudok, hogy hány főre kell tőlük számítanom.
– Vámpírok és vérfarkasok... Eléggé ellenséges a viszonyuk egymással. Nem gondolod, hogy belső viszály lesz közöttük? – kérdezte Lucifer.
– Nem egy helyiségbe akarom zárni őket. A harcmezőn pedig koncentráljanak arra, amiért ott vannak, és ne egymásra. Én úgy gondolom, hogy ösztönözni fogják egymást, ha egy légtérbe is kerülnek – felelte Tom. – Volt már vacsora?
– Igen. Az asztalon van a részed – mondta Lucifer az említett bútorzat felé intve.

Tom leült oda, megvacsorázott, majd egy kellemes fürdő után az ágyban kezdett el olvasni. Lucifer mellette egy lángnyelvvel szórakozott. Tom végül megunta és sóhajtva csukta be a könyvet, aztán a démonra nézett.

– Remélem, nem az ágyat akarod ránk gyújtani – mondta felvont szemöldökkel.
– Forró pillanatban lenne részed – felelte felé fordulva, majd hirtelen kinyúlva végigsimított a másik nyakán. Tom levegő után kapott és ijedten dermedt meg. A szíve a torkában dobogott, miközben a tűz nyaldosta a bőrét, amitől kellemes forróság kezdte átjárni az egész testét. – Ez nem éget – mondta elmosolyodva.
– A fenébe is! Ne hozd rám a szívbajt! Azt hittem, tényleg meg akarsz vele perzselni – kelt ki magából Tom.
– A rémület még mindig jól néz ki az arcodon – felelte mosolyogva Lucifer, majd megragadva őt maga alá fordította. – Egyébként is... Mióta terhes vagy, nem bántottalak, igaz? – kérdezte végigsimítva Tom arcán, aki sértődötten fordította el a fejét.
– Valóban – mondta végül a másik.
– Mindig csak annyi fájdalmat okozok, ami nem árt és élvezed – felelte Lucifer, majd lehajolva végignyalta Tom nyakát, aztán megharapdálta a vállát, félrehúzva a zavaró pizsama anyagát. Az alatta fekvő felsóhajtott, s a hajába túrva fordította el a fejét, hogy csókra húzza magához.
– Aludjunk, jó? – kérdezte Tom, miután elváltak ajkaik. Lucifer mellé feküdt, magához ölelte őt, felhúzta magukra a takarót és lekapcsolta a kis lámpákat az éjjeliszekrényeken. Tom a férfihez bújt, miközben lehunyta a szemét. Hamarosan mind a ketten álomba merültek.

Másnap reggeli után mindenét összepakolta egy intéssel, majd Lucifer segítségével gyorsan visszaértek a kúriájába, ahol a démon szinte azonnal levette magáról az inget. Ezután megjelentek a hatalmas fekete szárnyak a hátán. Tom áhítattal figyelte, ahogy a Pokol ura nyújtózott egyet, miután megrázta a szárnyait.

– Sokkal jobb – jelentette ki Lucifer, aztán elindult fölfelé. Tom pedig utána.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)