Nothing's guite as sweet írta: _Kidden_

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


A következő nap Lance bejön, és büszkén jelenti Keithnek, hogy a cicák teljesen bolha- és betegségmentesek, és nyolchetes koruk környékén be is oltják majd őket. Az utána következőn Lance benéz, és fél órán át részletezi a cicák étkezési szokásait, hogy hogyan vegyítenek lassan a munkatársával, Hunkkal, szilárd ételt az étrendjükbe. Minden alkalommal, mikor Lance átlépi a kávézó küszöbét, friss híreket hoz és kávét rendel. Keith igyekszik úgy csinálni, mintha nem Lance látogatását várta volna már attól a pillanattól kezdve, hogy beért dolgozni.

Ha Pidge, Shiro vagy éppen Sendak hátul leselkedik, nem tud olyan italt készíteni Lance-nek, amit szeretne – az italt, amit Lance bizonyára megérdemel, amiért magához vette a kiscicákat. És még csak bocsánatot se kérhet a kávéért, amit viszont odaad Lance-nek, mert ugyan tudja, hogy szar íze van, Lance mégis vigyorog, és akkor is elviseli.

Már majdnem elbűvölő, hogy mennyire szörnyen tud füllenteni.

Szerdán Keith megtudja, hogy az ötös csapat mindegyike kislány, és ahogy gondolta, mind különböző alomból származnak.

Csütörtökön arról hall, hogy a cicák egyre többet mászkálnak, egyedül állnak, és Keith kényszerből már a szája belső oldalát harapdálja, hogy ne vigyorogja végig a műszakja hátralévő részét.

Pénteken felmerül Keithben, hogy előfordulhat, hogy Lance végül, egyszer csak kifogy a hírekből, amit elmondhatna neki, és egy egész álmatlan éjjelt tölt ötleteken agyalva, amikkel olyan sokáig húzhatja el Lance látogatásait, ameddig csak tudja.

A mobilján lévő elenyésző adatforgalmat használja fel arra, hogy utánanézzen a cicáknak a neten, és aztán listányi kérdésekkel jön munkába, csak hogy fenntartsa a beszélgetést, csak hogy a pultnál tartsa a boldogan csevegő Lance-t. Kérdezgetni fog a kismacskák szemszínéről, pedig nagyon jól tudja, hogy a szemszín kék marad az első 6-7 héten. Vagy kérdez az étrendjükről, pedig Lance már végigment rajta azelőtt.

Megéri játszani a tudatlant, mikor jutalmul láthatja Lance arcát újra és újra felragyogni, mielőtt belevetné magát a következő magyarázatba. De Keith tisztában van vele, hogy valószínűleg annak is megvannak a határai, hogy mennyi szar kávét tud egy srác elviselni.

Cica-felzárkóztatósdit játszani az egyetlen módja, hogy késleltesse a végidejét ennek az egésznek. Akármi legyen is ez.

******


Egy újabb duplaműszak végén zárja a boltot, egy újabb „háromkor kelek, háromkor fekszek” fajta napon. Keith bal szeme enyhén rángatózik, és a nyaka be van állva attól, hogy a raktárban eltemetett elsősegélydobozt kereste, mikor Pidge korábban elvágta az ujját. Egy kicsit ingerült. Mert ez egy hosszú nap volt. Mert Lance nem ugrott be a kávéra és cica-csevejre.

Éjjel 1:59-kor egy takarítószeres vízzel megtöltött vödör társaságában készen áll, hogy felnyalja a padlót, mikor nyílik az ajtó. És mert még csak 1:59 van, Keith nem igazán mondhatja, hogy zárva vagyunk, takarodjon ki a picsába, kérem.

Türelemért imádkozva félrerakja a felmosórongyot, és megfordul.

- Üdvözlöm a Galra Grindsnél, mit hozh…

- Kell valami ütős – mondja Lance. – De abból is dupla adag. – Majd úgy folytatja: - Tulajdonképpen tudod mit? Inkább kezd el lefőzni a kávét, és köss bele egy infúziót. Csak csináld. Bassz szét.

- Nem túlzás az egy kicsit – válaszolja rá Keith, és Lance erre fúj egyet, mintha ahhoz is túl fáradt lenne, hogy rendesen nevessen.

Túlzás vagy sem, Lance tényleg úgy néz ki, mint akire ráfér a koffein. A táskáknak a szeme alatt is vannak táskái, és Keith, akinek a keze már nyúlt volna az órák óta kint álló langyos kotyvalékért, megmerevedik.

- Hosszú nap? – kérdezi, ahogy a kezei irányt váltanak, és válogatott hozzávalókat szed elő a pult alatt lévő táskájából.

Lance a pultra roskad, arcát nekinyomja, és a laminált felszínnek motyog.

- Haver, fogalmad sincs róla. Ma reggel négy körül kaptunk egy hívást egy felhalmozódós szituációról. Tizenhét macska. Tizenhét. Egyikük sem ivartalanított, sok közülük beteg és éheztetett. Egész nap oda-vissza szállítgattam őket Hunkkal, egy rémálom volt.

- Nincsenek másik menhelyek, amik segíteni tudnának?

- Altatás ellenes nincs. És ha nem teszünk igényt azonnal a cicákra, akkor a helyi állatmenhelyre küldenék őket, és a hét végére valószínűleg már mindent el is altatnák.

- Az szívás.

- Ja. Lényegében ki vagyok dögölve, de pár óra múlva már ott kell lennem a második önkéntes munkámon, szóval tényleg értelmetlen lenne már aludni menni, és amire igazán szükségem van úgy mindennél jobban, az valami ütős. Úgyhogy amíg nem adsz nekem egyet, addig én csak… - Elvonszolja magát a pulttól a legközelebbi asztalhoz, csak hogy újra végigterülhessen rajta. - Fekszem itt.

- Tedd azt.

Keith az ajtóhoz lendül, és a NYITVA táblát a ZÁRVA táblára cseréli, szemöldöke összeráncolva, ahogy megfordul, hogy minden figyelmét az ital befejezésének szentelje. Lance elbóbiskol kicsit, ahogy Keith egy friss adagnyi kávét melegít, egybedarálja a mokkát és a csokoládét, és a legnagyobb kiállított bögrében (förtelmesen élénk lila kerámia izé, elképesztő áron, most csak 25 dollárért!) összekeveri őket a tűzforró, lecsöpögött kávéval. A sűrű tejszínt önti bele utoljára, karjait mozdulatlanul tartva. Minden a csuklón múlik. Aztán a pultról elcsen egy kavaró pálcikát, gyors mintákat csinál a felszínre, és voilŕ.

Lance felül, ahogy óvatosan közelít hozzá, hogy egyetlen cseppet se öntsön ki. Mikor Keith lerakja a bögrét Lance elé, Lance eltátja a száját.

- Haver. Ezt nem ihatom meg.

- Oh. – Keith érzi, ahogy az arcát pír önti el, és azonnal azt kívánja, hogy bárcsak megnyílna végre a Galra Grinds poklának tátongó kapuja alatta, és egyben magába nyelné.

- Nem, nem! – siet Lance, ahogy megint észreveszi a néma horrort Keith arcára kiülni. – Nem ihatom meg, mert olyan csodálatos, mi az isten. Ennek a rohadt Louvre-ban van a helye.

- Semmiség – motyogja Keith, és kiérdemel egy felháborodott fújást, ahogy Lance előhalássza a mobilját, hogy legalább húsz képet lőjön a kicsi macskáról, amit Keith a lattéja krémjébe karcolt.

- Keith. Te macskát csináltál kávéból. Nem is tudom, hogy meg igyam-e, vagy hívjam a legközelebbi múzeumot.

- Szörnyű vagy.

- Nem, uram – rázza meg a fejét Lance. – A maga kávéja szörnyű. Szörnyűségesen másvilágból való.

- Hát akkor idd meg – mondja Keith.

Lance megteszi. A pillái rebegve lecsukódnak, és Lance kiadja ezt a… hangot.

- Édes istenem – mondja Lance, amint nyelt egyet. – Az életemmel tartozom neked ezért.

- Szóra sem érdemes.

Keith egyszerűen csak visszavonul a felmosórongyához, hogy Lance ne láthassa, milyen vörös az arca. Nem mintha Lance észrevenné; ő csak apró, lelkes kortyokban szürcsöli a lattéját, hangosan sóhajtozva, és minden másodpercét értékessé téve ennek az istentelen dupla műszaknak egy szempillantás alatt.

Mire Lance újra életképes lesz, Keith már felmosta az egész padlót, és majdnem kész a pultok letakarításával. Minden néma, mint mindig, mikor Keith zár, de most már valahogy kevésbé tűnik olyan magányosnak.

A csendet Lance töri meg.

- Kérdezhetek valamit?

- Mondd.

- Eskü nem akarlak megsérteni, de, izé… – Lance felmutatja a bögréjét. - Valami nem tiszta. Ezen a héten minden nap rendeltem kávét, és mind szar volt. Aztán rendelek tőled kávét, és az… az mennyország. A legjobb szex, amit valaha átéltem. Erről a kávéról ódákat tudnék zengeni.

- Kérlek, ne tedd.

Lance felnevet.

- Nem, de komolyan. Van egy ikertesód, aki nem tud normális kávét csinálni, vagy csak szeretsz táncolni az idegeimen?

Keith kicsavarja a törlőrongyot, és felakasztja száradni.

- Hát… Semmi gonosz iker. És határozottan nem szeretek szar kávét felszolgálni.

- Akkor mi itt a helyzet?

- A főnököm, Sendak? Elég szigorú a Galra Grinds kézikönyv követésével kapcsolatban. Azok a kávék, az, amit ma este adtam és a cicák utáni… azok nem a receptkönyvből voltak. Ezek a saját italaim. Én csak úgy, nem t’om, kísérletezek időről-időre, amikor Sendak nincs a közelben. Nem szolgálhatom fel őket gyakran, nem, mikor kockáztatom, hogy lebukjak és kirúgjanak.

- Kirúgnak azért, mert a saját italaidat készíted? Akkor is, ha jók? Most szórakozol velem.

- Nem szórakozok. Üdvözöllek a pokol legmélyebb bugyrában: vállalati kávéházak.

Lance újra némaságba süllyed, ahogy befejezi a maradék italát, amíg Keith záráshoz készülődik. Mikor a vállára lendíti a táskáját, Lance már újra a pultnál áll.

- Nem csinálok neked még egy kávét, ha azt akarod kérdezni – mondja Keith szárazon. – Elég eszpresszót raktam abba a kávéba, hogy egy halottat is feltámasszon.

- Add ide a mobilod.

- Mi? Miért?

- Hogy következő alkalommal, mikor a főnököd házon kívül lesz, üzenhess nekem, és én jöhessek magamévá tenni, amit adsz.

Keith rábámul.

- Úgy érted a kávét?

- Úgy értem, amit adsz – kacsintja Lance. – Nem tervezek végigszenvedni még egy Galra Grinds kávét. Soha. Most pedig passzold ide a mobilod.

Keith egy pillanattal később már halássza is elő a zsebéből a vacak android telefonját, átnyújtja, és Lance nagy vidoran elkezdi bevinni az adatait.

- Istenem, ez annyira mókás lesz – mondja. – Lehetne titkos kódunk! Mondjuk mindig, mikor Sendak elmegy, te azt üzened, hogy „A SAS ELHAGYTA FÉSZKÉT” vagy valami.

- Vagy csak írhatnám, hogy „Sendak elment”.

Lance unottan ránéz, majd visszaadja a telefont. A névjegyen LANCE!!! olvasható egy furcsa macska emojival mellette. Ez könnyűszerrel a legvidámabb névjegy mind a húsz közül, ami Keith telefonjában van.

- Az a három felkiáltójel feltétlenül szükséges volt?

- Te tényleg nem élvezed a szórakozást, mi?

- Mi az, hogy „szórakozás”? – kérdezi Keith, és Lance elvigyorodik.

- Nem számít. Még túl magas neked. De nem baj, majd dolgozunk rajta. – Várakozva Keithre néz, és mikor Keith üres tekintettel bámul vissza rá, hozzáteszi: - Nos? Írj rám! Hogy nekem is meglegyen a számod!

- Ó. Igen.

Keith küld egy semmitmondó „Ez Keith”-et, és Lance azonnal válaszol, megközelítőleg olyan nyolcezer emojival: kávésbögrék, űrhajók, kések, kaki.

- Ezt annyira meg fogom bánni – nyögi Keith, és egy szemernyit sem gondol belőle komolyan.

******


Csak az után, hogy Keith otthon a matracába zuhan, esik le neki, hogy egy egész beszélgetést lefolytatott Lance-szel, és egyetlen egyszer sem kellett felhoznia a cicákat.

******


Reggel tíz óra van és szabadnapos, vagyis ez az egyetlen nap, mikor Keithnek nem kell napfelkelte előtt felkelnie, aztán mégis a telefonjának rezgésére ébred.

Ami csak rezeg.

És rezeg.

És rezeg még egy kicsit.

Áthajítja a mobilját a szobán. Az csak rezeg.

- Istenem, fogd már be – motyogja Keith az oldalára fordulva, és fejét a párnája alá dugja. Azzal a gyorsasággal és rendszerességgel, amivel a mobilja vibrál, a kávézónak legalább épp a földig kell égnie. És ha azt is teszi, Keithet nem érdekli, mert Keith nem dolgozik ma.

Rezgés. Rezgés. Rezgés.

Hét órányi alvás közel sem elég neki.

Rezgés.

Tizenegy. Tizenegy óra már egy sokkal jobb számnak hangzik.

Az a kicsi és aggodalmas gondolat, hogy Shirónak rossz napja van, vagy hogy Pidge lebukott, apró tűkkel szurkálja, eléggé ahhoz, hogy a közeljövőben ne tudjon visszamenni aludni. Kivonszolja a seggét az ágyból, keresztültrappol a szobán, és felkapja a telefonját.

27 új üzenet

Mi a fasz.

Feloldja a telefonját, majdnem előre félve attól, ami várja. Talán a kávézó ténylegesen leégett.

Aztán meglátja az árulkodó cica emojit.

(A szája felfelé kunkorodik kicsit, nos, úgyse látja itt senki.)

Az első üzenet Lance-től egy hanyag egész éjszaka melóztam, épp most indultam neki a reggelnek. tutira nagyon el tudnék viselni most egy kis kávét ;), olyan kilenc körül küldve.

Ezt követte az, hogy:

LANCE!!! (^=˃ᆺ˂)

nem de tényleg mikor jössz dolgozni??? nekem SZÜKSÉGLETEIM vannak

felébredtek a Cicák!! és nyávognak!!!

megalkudok veled cicás képekben kávéért

ok nézd ebből a szempontból. nekem van valamim, ami neked kell. VÁLTSÁGDÍJAT követelek. add át a kávét és a cicás képeknek nem esik bántódásuk. várni fogok.



LANCE!!! (^=˃ᆺ˂)

…ok, hazudtam, nem tok várni. NÉZD MILYEN CUKIIIIIII :D:D:D

Amit aztán nyolc fotó követ, mindegyiken a cicák, csak épp különböző szögből fényképezve, ahogy az ágyban összekucorodva fekszenek.

Amik aztán végül külön képekké fejlődnek az összes cicáról. A cicák, ahogy ásítanak, a cicák, ahogy esznek, a cicák, ahogy újabb fürdőt kapnak. A cicák, ahogy megmérik a hőmérsékletüket. Ahogy megmérik a súlyukat. Aztán mind a huszonhét kép a cicákról lassan átalakul – Keith tehetetlen szorongással a gyomrában veszi észre – képekké a cicákról, amin Lance is szerepel. Először csak egy csillogó kék szem széle, hosszú szempillák, ahogy Lance a telefon kamerájához tart egy cicát. Aztán az egész arca, a szeplői és a szája, ahogy puszit nyom az egyik cica tappancsára, követve a sötét hajával, ahogy lő egy szelfit a kis orosz kékkel a fején csücsülve.

Keith elér az utolsó képhez: Lance valamiféle bizarr, nevetséges pózban áll, fejét a könyökhajlatába dugva, karjai az ég felé állnak, mindkét kezében cica. Az üzenet szerint ezt hunk lőtte. Keithnek ténylegesen le kell raknia a telefont, és a fejét a térdei közé támasztania, hogy összeszedje magát, és úgy csinálhasson, mintha nem vigyorogta volna végig az elmúlt öt percet.

Lance annyira hülye. Lance annyira bolond.

Lance annyira kibaszottul aranyos.

Keith azt tervezi, hogy letörli az összes képet a mobiljáról. De helyette ott köt ki, hogy külön mappákba menti le mindet. Már miután tíz újabb percig bámulja őket.

Két órájába telik, mire összeszedi a képzeletbeli golyóit, hogy visszaírjon. Másik negyvenöt percébe, hogy kiötölje ezt a lehengerlő választ:

Keith

Pontosan mit is csinálsz azon a képen?

Keith kényszeríti magát, hogy lerakja a telefont, és valami házimunkával terelje el a figyelmét. Keith nagyon sok mindennek mondja magát, de ő nem az a nyomorék, aki a telefonja mellett ücsörögve várakozik egy fiúra, hogy visszaírjon. Itt szabályok vannak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem száguld vissza a szobába, mikor két perccel később egészen a konyhából meghallja a rezegést.

LANCE!!! (^=˃ᆺ˂)

dabbelésnek hívják! tudod az az internet meme dolog?

és TUDTAM h az felkelti majd a figyelmed. kapok kávét a kreativitásért??? :D :D :D


Keith

Kapsz egy A-t agyatlanságért.
Rakd le azokat a szerencsétleneket, és menj vissza dolgozni.


Lance három kaki emojival válaszol, ami hatásosan pontot rak a beszélgetés végére. Egy ideig. És remélhetőleg a cicákat is olyan helyre rakja, ami nem a levegőben lógás.

Végül Keith sokkal tovább marad ágyban, mint kéne neki. A képeket végignézegeti még néhány tucatszor. Az ócska telefonja egyenlegének maradékát felhasználja arra, hogy rákeressen a Google-ben, hogy mi is az a dabbelés. A szája belső oldalát harapdálja, hogy ne vigyorodjon el újra.

******


A nap végére Keithnek körülbelül olyan húsz másik kép van a telefonjára mentve Lance-ről és a kiscicákról. Ő maga nem gyakran válaszolt; főleg csak Lance írt dupla és tripla hosszúságú üzeneteket kis megszakításokkal. Ha zavarja is Keith válaszainak hiánya, nem mutatja. Keith folytatja a napját: ténylegesen megcsinál valamennyit a mosásból, ténylegesen kiviszi a szemetet, ténylegesen elmegy a kisboltba, és bevásárol néhány extra hozzávalót a kávés magánraktárához. De még eltereléssel is nagy odafigyelést igényel, hogy tettethesse, hogy nem fut rajta végig azonnal az izgalom minden alkalommal, mikor a telefonja rezegni kezd.

Mikor aznap este korán elmegy lefeküdni, hogy felkészüljön a hajnali ötös nyitásra, azon gondolkodik, hogy holnap talán ráír Lance-re, és felajánlja, hogy csinál neki még egy kávét.

******


Akármennyire is szeretne Keith ráírni Lance-re, akármennyire is haldoklik valójában, hogy még több képet és hírt kapjon a cicákról, ellenáll. Kényszeríti magát, hogy végigcsinálja a nyitási és reggeli hajszát anélkül, hogy egyszer is előszedné a mobilját. Talán csak azért, hogy bebizonyítsa, képes rá. Hogy még nem érte el a legmagasabb készenlétben álló szánalmasak szintjét..

Annak ellenére, hogy Keith nem válaszol, Lance végig üzenget neki a reggeli hajsza alatt, és egy ponton ez már nem is üzengetésnek, hanem összefüggő csacsogásnak tűnik. Vagyis nagyon hasonló a Lance-szel folytatott átlag valóéletbeli beszélgetéshez.

- Yo, Kogane, mitől vagy tiszta mosoly ma reggel? – kérdezi Pidge, miután Keith egy képsorozatot kap, aminek a címe ízlésesen csak Dabbelés a Cicákkal.

- Senki – szalad ki Keith száján, majd visszakozni kezd. – Úgy értem, semmi. Csak egy meme-re gondoltam.

Pidge ráhunyorog.

- Te nem is tudod, mi az a meme.

- Dehogynem – jegyzi meg ingerülten Keith, egyszerre érezvén megsértődve és sarokba szorítva magát.

Farkasszemet néznek egy pillanatig, majd Pidge megforgatja a szemét, és kitartja a kezét.

- Tök mindegy, csinálnom kell valahogy pár szoftverfrissítést azon a nagy kupac szeméten, mivel nem vagy hajlandó venni egy jobbat. Szóval akármilyen titkos pornót is rejtegetsz ottan, meg fogom találni.

- Nem pornót néztem.

- Aha, biztos – mondja Pidge, ahogy valamit bepötyög Keith mobiljába.

- Pidge…

- Jól van, jól van, nem pornót néztél. De a telefonod szerint majdnem felhasználtad azt az akármilyen kicsi kis tárhelyedet, amid van, úgyhogy át kell őket nyálaznom és…

- Légyszíves…

- … ki kell törölnöm párat ezekből a fotókból…

- Pidge, komolyan ki foglak nyírni…

Semmi válasz. Pidge csak bámul le a telefonra. Hangtalanul feltartja Keithnek. A képernyőt beterítette a teljes mappányi kép Lance-től, cicákkal meg minden. Jóval több, mint ötven képnek kell már ott lennie, minimum.

- Meg tudom magyarázni – mondja Keith, holott nem egészen biztos, hogy meg tudja.

Pidge csak kajánul vigyorog.

- MEG TUDOM MAGYARÁZNI.

Vagy helyette meg tudna halni. Magyarázatokra nincs szükség, ha Keith csak belesétál a legközelebbi négysávos csomópontba, mert az talán ténylegesen egyszerűbb lenne, mint megmagyarázni a szégyen-mappájának képeit a fiúról, aki a macskamenhelyen dolgozik.

- Mi újság, srácok? – sétál be Shiro hátulról, a kötényébe törölgetve a kezét, ahogy megkezdi a műszakját. – Whoa. Az nagyon sok cica. Adoptáláson gondolkozol, Keith?

Pidge vihogva megy segíteni egy újabb vásárlónak, felkínálva Keithnek a lehetőséget, hogy visszakapja a telefonját.

Puszta haragból, és hogy bizonyítsa, hogy igenis van egy cseppnyi önkontrolja, köszöni szépen, Keith a délután közepéig megállja, hogy írjon Lance-nek. És még utána is csak nagy titokban csinálja. Biztosra megy, hogy Pidge elfoglalt a látványpult újratöltésével, mielőtt előszedi a telefonját.

Keith

Rendben van, te nyertél. Sendak nincs itt. Ugorj be, amikor akarsz & csinálok neked egy kávét.

LANCE!!! (^=˃ᆺ˂)

FASLDKFJAS;LDFKJASDLFKJAS;DLFKAS

Keith visszanyeli az önelégült mosolyát, elrakja a mobilját és vár, szemei az utca másik oldalán lévő épületre tapadnak.

Körülbelül tíz másodperc telik el, mielőtt a menhely ajtaja kivágódik. A járdán összegyűlt madarak könnyedén felrebbenek, ahogy Lance kezeit türelmetlenül lóbálva végigsprintel az utcán, lábai alig érik a földet. Az az idióta éppen hogy csak elkerüli, hogy elüsse egy kibaszott busz.

- Jézus Krisztus – motyogja Keith akaratlanul, amire Pidge felkapja a fejét. Követi Keith tekintetét, és a szemei összeszűkülnek.

Rohadt életbe.

- Egy barátod? – kérdezi Pidge ártatlanul.

- Nem is ismerem – mondja Keith, pedig elég egyértelmű, ahogy Lance berobban a kávézóba, és egyenesen felé tart, hogy Keith igenis ismeri.

Pidge csak heherészik. Kis szaros.

- Tudod, már kezdtem minden reményt elveszíteni, hogy valaha újra kóstolhatom még a minőségi koffeinodat – zihálja kicsit Lance. – Sötét idők voltak. Kénytelen voltam a személyzeti kávéfőzőét innom a tied helyett. Szörnyűséges.

- Részvétem a szenvedésedért te bátor, bátor lélek – mondja Keith. – Mit adhatok?

Lance féloldalasan elvigyorodik, szemei csillognak.

- Lepj meg.

Keith két kerek perc alatt összedob egy tejkaramellás lattét – semmi adalék vagy szirup, csak a friss, még reggel félrerakott tejkaramella. Túlságosan is tisztában van azzal, hogy Pidge gyanakvó tekintete egész idő alatt rajta függ, de nem tehet semmit azon kívül, mint hogy úgy csinál, mintha ő lenne a megtestesült normálisság, ahogy átadja Lance-nek az italt.

- Először is: ez elképesztő – mondja Lance egy kimért korty után. – Másodszor: szükségem van három másikra a munkatársaimnak is.

- Tisztában vagy vele, hogy van egy egész menünk másik italokból, ugye?

- Ne sértegesd az intelligenciám azzal a feltételezéssel, hogy én mernék olyan mélyre süllyedni, hogy azt az ihatatlan mocskot rendeljem.

- Jól van akkor. Tegyük fel, hogy készítek neked három másikat. Mit kapok cserébe?

Lance kinyitja a száját, hogy valami okoskodó válasszal visszavágjon. Aztán csak ravaszul elmosolyodik.

- Elviszlek meglátogatni a cicákat.

Keith kétkedve felhúzza a szemöldökét.

- Miből gondolod, hogy meg akarom látogatni a cicákat?

- Felismerek egy cicást, ha látok egyet, és rád, drága barátom, tökéletesen illik a leírás.

Ez most bók vagy sértés akart lenni? Keith Lance-re mered.

Lance megforgatja a szemét.

- Nem hiszem el, hogy komolyan meg kell győzzelek, hogy gyere el meglátogatni a bébi cicákat. Úgy csinálsz, mintha kínzás lenne.

- Épp dolgozom – ellenkezi Keith.

- Nem, nem dolgozol – mondja Pidge. – Már rég esedékes az ebédszüneted. Talán ki is használhatnád. – Keith mellé sompolyog, kicsi kezét előrenyújtja, hogy megrázhassa Lance-ét. – Pidge Gunderson. Te minden bizonnyal a srác vagy, akinek a képei elfoglalják a tárhely nagy részét az én cimborám, Keith mobilján.

Ó, hogy a kurva életbe.

- Lementetted a képeket? – Lance határozottan elégedettnek látszik. Keith mindeközben csak szeretne lefejelni egy falat.

Összedobja a többi tejkaramellás lattét, türelmetlenül várva, hogy olyan gyorsan eltüntethesse Lance-t Pidge közeléből, amennyire az emberileg csak lehetséges. A kettejük kapcsolata már így is olyannak tűnik, mint ami előbb-utóbb bajt hoz majd Keith fejére, még akkor is, ha most még csak Lance menhelyi munkájáról beszélgetnek.

Három itallal és egy kijelentkezéssel később Keith a kabátja kapucnijánál fogva rángatja ki Lance-t az ajtón, minél messzebbre elvíve őt Pidge túlságosan is sokat tudó pillantásai elől.

******


Mivel egész életében egyszer sem volt még állatmenhelyen, Keith nem igazán tudja, mire számítson a Kiscica Kastélytól. Az épület maga valójában sokkal szűkösebb, mint az kívülről látszik. Van egy kicsi pult elől, ahogy Keith belép, a Galra Grindshez hasonlóan. Lance betereli Keithet, italok mögötte követik, be a pult mögé, majd hátulra, ami egy jóval nagyobb szobába vezeti őket, tele hosszan felsorakozó kennelekkel. Itt a szag egyszerre steril és otthonias, mint a cica pisi, tisztítószer és vaníliás légfrissítő keveréke. Keith egy egészen kicsit elfintorodik.

- Majd hozzászoksz – mondja Lance észrevéve az arckifejezését.

A hangjára az egész szoba nyávogni kezd; egy növekvő hangzavar, ami egy kicsit úgy hangzik, mint egy horror filmzenében az a rész, mikor a Sátán beront, hogy lemészároljon mindenkit. Szent ég.

Lance nevetve utat talál magának a ketrecek közötti egyik folyosón, és Keith bizonytalanul követi. Macskák minden korban, méretben és színben. Néhány pihen, pár fúj rájuk. Keith elmereng, vajon hány kóbormacska jutott ide azok közül, akiket valaha is etetett. Vajon hánynak nincs még mindig otthona.

Egy rövid időre megállnak, ahogy Lance egy kulcscsomót halászik elő a zsebéből, aztán kinyit vele egy másik ajtót, egy ketrecekkel teli szoba ajtaját. Ez a szoba azonban már sokkal kisebb és csendesebb. Valamint macskákkal teli kennelek helyett itt egy a szoba közepére állított karámban vannak cicák.

- Gyere, ezeket én elviszem. – Lance kiemeli a papírtartónyi italokat Keith kezéből. – És te – a fejével szoba másik része felé bök - pedig menj a lányokhoz. Csak mosd meg a kezed szuper gyorsan. Még mindig elég fiatalok, gyenge immunrendszer meg minden.

Keith egy kicsit döbbenten bólint, hogy Lance bízik benne annyira, hogy egyedül hagyja a cicákkal. Keith elvégre is az az idióta, aki tejszínnel etette őket. De aztán Lance kilöki az ajtót és kifordul, aztán már csak Keith marad és a cicák.

Hát. Most ugrik a majom a vízbe.

Alaposan megmossa a kezét, és a karámhoz sétál. Az elég nagy ahhoz, hogy csak át kellene másznia rajta, a pokrócokra huppannia, és még akkor is rengeteg hely maradna benne. Egyelőre csak áthajol a szélén, és majdnem hátra is ugrik az öt kis szőrgombóc látványától, akik kacsázva megindulnak felé.

Alig telt el egy hét, és máris annyit nőttek. Hogy a szarba. A pillanatnyi pánikjában Keith majdnem fontolóra veszi a távozást, de akkor az egyik cica – egy nagyon sötétnarancssárga színű – kinyújtja a tappancsát a karám rácsai között, hogy ráütögessen Keith bakancsára olyan hangot kiadva, ami inkább cincogás, mint nyávogás.

- Oké, oké, megyek – mondja Keith sietve, és megy. Egyenesen beül a karámba, és hagyja, hogy mind az öt cica lecsapjon rá.

- Fogadok, nem hiányoltatok, mi? – kérdezi Keith ujjait a fekete előtt lóbálva, aki a hátára fordul, pocak felfelé, és próbálja megrágcsálni őket. – Jah. Itt valószínűleg sokkal jobb helyen vagytok.

Lepillant, ahogy egy csenevész cirmos enyhén bizonytalanul állva a lábán előbotorkál. A többiek követik. Keith nem tudja megállni. Egyesével felemeli mindegyiket, a karjában ringatja őket, és az istenit neki, hogy még csak nem is ellenkeznek, de tényleg. Mind Keith mellkasához fészkeli magát, mintha ez lenne a legegyértelműbb dolog a világon. Oh. Mostantól ez az új otthonunk? Jól hangzik. A farkuk csontos; szemeik kékek, és alig nyíltak ki. Még nincsenek is fogaik.

Mindegyikük olyan aprócska, hogy minden probléma nélkül elférnek a karjában, tiszta fészkelődősek meg inogósak, és teljesen gyámoltalanok, ahogy halkan a pólójába nyivákolnak. Keith nem tudja, kik kötötték be egy párnahuzatba, és hagyták egy konténerben ezeket a kismacskákat, de utálja őket.

- Hé, lányok – suttogja Keith. – Hé. Shh. Minden rendben. Jól vagytok. Ígérem.

Kinyúl próbálkozásképp, és pár ujját végigfuttatja a feketén, a cirmoson és az orosz kéken. Ők visszaböknek az érintésre, kicsi kis hangjuk elcsuklik a nyivákolásba vetett erőfeszítéstől.

Annyira koncentrál rá, hogy minden cicának egyforma mennyiségű figyelmet szenteljen, hogy szinte észre sem veszi az ajtó nyitódását. Az, hogy felnéz, inkább köszönhető a megérzésnek, hogy figyelik, mint bármilyen hangnak Lance részéről. És jól érezte.

Hátát a falnak támasztva, kabát nélkül Lance csak néz rá. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva Keith úgy érzi, mintha rajtakapták volna valamin.

- És még azt mondtad, hogy nem akarod látni őket – mondja Lance magában mosolyogva, majd ellöki magát a faltól. – Na, csússz odébb. És adj át legalább kettőt a babákból.

- Tessék. – Keith odébb csúszik hagyva Lance-nek, hogy törökülésben mellé telepedjen, a térdeik egymáshoz ütődnek. – Tied lehet Kék. És Fekete.

- Légyszi mondd, hogy ezek csak átmeneti nevek.

- Miért? Ő itt Fekete – magyarázza Keith, ahogy odaadja Lance-nek a kis fekete cicát. – És ő – felemeli a sötétszürke színűt -, Kék. Mert ő egy…

- Orosz kék, vágom – nyögi Lance. – Nem nevezhetnénk őket valami kevésbé… általánosan?

Keith rávillantja a Nézést. Lance felsóhajt.

- Akkor nem, gondolom. Hogy nevezted el a többit?

- Ő itt Vörös. A másik kettőét még nem találtam ki, mert kevertszínűek. Talán majd ha a szemszínük kialakul, megihletődöm.

- Minden létező név közül, amit választhattál volna… Lady Gaga, Elvis, Beyoncé helyett te maradtál a vörösnél, feketénél és kéknél?

- Igen.

- Lehetetlen. Ez a vita még nincs lezárva – ígéri Lance, mielőtt a karjaiban lévő cicákhoz fordulna, mindenfélét gügyörészve nekik közben. – A csúnya barista rossz neveket adott nektek? Igen, azt! Igen, azt.

Keith a cicákra figyelő Lance-t nézi, aki gondosan ügyel minden kiadott hangjukra és mozdulatukra, mikor az ajtó kinyílik.

Egy nagydarab, széles vállú srác ballag be az egyik tejkaramellás lattét szorongatva. Ahogy meglátja Keithet, elkerekedik a szeme.

- Te. Te csináltad ezt a kávét?

- Uh. – Keith bizonytalanul pillant fel a srácra. – Igen?

- Oké. Ez most őrültségnek fog hangzani, de csak hallgass meg. Hunk vagyok. És szeretnék házassági ajánlatot tenni.

- El a kezekkel, haver! – mondja Lance. – Én találtam meg őt először. Ha bárkinek is kávét fog csinálni, az én leszek. Tartozik nekem.

- Pontosan hány kávéval is tartozom neked, amíg kifizetem a cica-adósságot? – kérdezi Keith a szemöldökét felhúzva.

Lance úgy csinál, mint aki elgondolkodik a dolgon.

- Legalább ötvenezerrel. Szóval úgy nagyjából, amikor betöltöm a… százat? Akkor majd kiegyenlítettél?

- Menj a fenébe, Lance, ő az enyém – vág közbe Hunk poharát Keithre emelve. – De komolyan. Ez elképesztő. És ha nem vehetem el a baristát, akkor elveszem ezt a lattét.

Mögötte egy férfi élénknarancssárga bajusszal elődugja a fejét Hunk vállainak takarásából.

- Ah! – mondja valamilyen akcentussal, ausztrállal talán. – Te biztos a fickó vagy, aki a kávét készíti. Briliáns cucc!

Keith halálra váltan fordul Lance felé.

- Az egész személyzetnek meséltél rólam?

- Kérlek, hetekig szó szerint be se állt a szája rólad – szúrja közbe Hunk a falnak támaszkodva. – Dr. Coran és én már azt hittük elment az esze. Mármint, mind voltunk már a Galra Grindsben, mind tudjuk, hogy túlárazott szemét, de Lance folyamatosan csak mondta és mondta a magáét valami mágikus baristáról.

- Hetek óta? – kérdezi Keith Lance-től felhúzott szemöldökkel.

- Megemlítettelek egyszer vagy kétszer csak úgy mellékesen – mondja Lance a kiscicákra koncentrálva. – Hát perelj be! Jó kávét csinálsz!

- Itt dugdossa őt ezek szerint Lance? – A szoba eléri valószínűleg a maximum befogadóképességét, ahogy egy lehengerlő nő belép, szintén kávét tartva a kezében. – Mindjárt gondoltam. Nem tudom, hogy hogyan mondjam ezt egyszerűen, Keith, de ezekkel életeket mentettél ma.

A nő felsőjén az olvasható, hogy „Normális Voltam Három Macskával Ezelőtt”, és a méltóságteljes kisugárzása pont ugyanannyira elbűvölő, mint amennyire rémisztő. Ő minden bizonnyal Allura lehet – nem csoda, hogy Shiro teljesen oda van érte.

- Uh. Kösz – motyogja Keith. – Semmiség, tényleg.
- Keith. Az ár kétszeresét is kifizetném, ha ezt a fajta kávét csinálnád nekünk minden nap – mondja Allura. – És egy kanyi vasam sincs, hogy ilyen luxust megfizessek. Ne becsüld alá magad.

- Te vagy a kávé Mozartja! – csiviteli Coran.

- Ez egy pohár nirvána – adja hozzá Hunk.

- Nem, nem. Ez csak… – Keith megvakarja a tarkóját, hangja erőtlen. - Valami, amit a szabadidőmben csinálok.

- Nos, akkor csináld teljes munkaidőben. Ha a nagyközönség elérhetést kapna ilyen kávéhoz, Gagyi Grinds odaát pillanatok alatt lehúzhatná a rolót. Már ne sértődj meg. – Hunk újra beleiszik az italába. – Istenem. Már kezdtem azt gondolni, Lance megbolondult, de dehogyis. Szerelmes vagyok ebbe a kávéba. El akarom vinni ezt a kávét vacsorázni, és gondoskodni akarok róla.

A többiek mind egyetértően bólogatnak, és boldogan kortyolgatnak, a bókjaik melege a levegőben kavarog, mint a por, és Keith bőrére telepszik. Keith, tanácstalanul, hogy mit is feleljen erre, vagy hogy mit is kéne éreznie, figyelmét újra a cicákra fordítja. A cirmost és a krémszínűt visszarakja a pokrócra; túl sokat ficánkolnak ahhoz, hogy a kezében tudja tartani őket. Mindenközben a cica, akinek a bundája olyan, mint a rozsda, vörösesbarna és selyempuhaságú, még mindig a könyökhajlatába van befészkelődve, pofija az alkarján pihen, az orra halkan szelel, ahogy alszik. Lassan, nehogy felébressze, Keith végigfuttatja az ujjait a hátán, a gerince apró kidudorodásain.

Őszintén szólva az agya legmélyebb, legsötétebb zugában gondolt rá, hogy teljes munkaidőben csinálja a saját kávéját. Tudja, hogy egész elfogadható benne. De milyen jövő lenne abban? A Galra Grindsnél ott az ösztöndíj, ami átsegíti a jogi egyetemen, és Keith vissza fog menni jogi egyetemre. Ügyvéd lesz. Persze szeret érdekes kávékat készíteni, de csak úgy, mint ahogy az öreg nénik szeretnek kötni, vagy a gyerekek vonatmodelleket gyűjteni. Ez egy hobbi. Semmi más.

Mindemellett Keith túlságosan is jól tudja, mi lesz abból, ha a saját lábán próbál meg megfelelni és önálló lenni: egy mentális összeomlás, és több tízezer dollárnyi tanulói tartozás. Nincs rá szüksége, hogy újra eljátssza ezt, nem, mikor még az első alkalomból sem épült fel.

- Aw, szerintem Vörös kedvel téged – mondja Lance gyengéden, kirángatva Keithet a gondolatai felhője közül. Észre sem vette, hogy közel emelte Vöröst az arcához, hogy gyengéden megvakarhassa a füle tövét.

- Uh. – Keith visszarakja Vöröst a pokrócra. – Aha. Gondolom.

Az a furcsa, rajtakapott érzés visszatér, tekergeti a bensőjét. Olyan hülyeség, tényleg az, hogy Keith nem tud csak ülni, és simogatni egy cicát anélkül, hogy létkérdést csinálna belőle. Túl sokáig volt már itt, ebben a meleg szobában puha dolgokat tartva és kedves szavakat hallva. A valósága – az utca másik oldalán, a kassza mögött, szabályokat követve – már vár rá.

A szünetének majdnem vége van.

- Vissza kéne mennem dolgozni – mondja Keith hirtelen.

- Aj, ilyen korán? – kérdezi Hunk.

- Aha. Sajnálom. – Keith átadja Lance-nek Vöröst, és kimászik a karámból. – Örülök, hogy megismerhettelek titeket. Élvezzétek a kávét.

- Gyere vissza bármikor, Keith! – mondja Allura. –Főleg, ha van nálad extra kávé. Akármikor meglátogathatod a cicákat, szívesen látunk. Lance mindent elmondott arról, hogy hogyan mentetted ki őket egy szemetes konténerből.

- És én még mindig pályázom a kezedre! – kiáltja Hunk, ahogy Keith elindul kifelé. – Ne tervezz be senkit!

- Viszlát, Keith – köszön el Lance integetni képtelenül, mert most már mind az öt kismacskát a karjaiban tartja. – Holnap még látlak.

Mert ez az, ami mostanra ez az egész lett. Nem egy „majd összefutunk”. Vagy egy „majd látlak, hogyha látlak”. Ez egy holnap találkozunk, Lance-nek pedig helye lett az életében.

Keith nem tudja, hogyan érezzen ezzel kapcsolatban. Csak hogy nagyon, nagyon vissza kell mennie a kávézóba.

- Később – mondja Keith, és lényegében kirohan a menhelyről, keresztül az utcán, hogy korán becsekkolhasson.

Újabb adag kávét éget le, és fel kell takarítania egy látványos mennyiségű hányást, ahogy a szezonális Egyetemi Pestis első áldozatát megköveteli. A műszakja végére már láthatóan nyomorúságosan van, és egy kisebb szintű fejfájással is küszködik. De olyan, mintha a dolgok visszazökkentek volna a normális kerékvágásba, mintha biztos és ismerős talaj lenne a lába alatt, úgyhogy megelégszik vele.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)