Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Tom másnap reggel a pirítósának a felét ette csak meg, majd megitta a gyümölcslevét és a hasára simította a kezét. Nem érezte jól magát. Régen tapasztalta már ezt a fajta reggeli rosszullétet. Hányingere volt és egy falatot sem tudott volna már letuszkolni a torkán. Így is úgy érezte, hogy az a kis pirítós is visszakívánkozik. Lucifer aggódva nézett rá.

– Már egy ideje nem volt semmi bajod, azt hittem, elmúltak.
– Igen, én is így voltam vele. Most viszont csak ennyit bírtam enni, nem tudnék többet.
– Később majd még eszel valamit. Ez így nagyon kevés, de legalább van benned valami – mondta Lucifer, majd megitta a teáját.
– Igen. A dolgozószobámban leszek – mondta Tom felállva.

Miután bement az irodájába, terveket készített elő, átnézte a roxforti térképet, amit még régebben rajzolt meg az emlékei alapján. A külső terület érdekelte a leginkább, Draco még mindig tud segíteni, ha pár emberét be akarja juttatni. Hamarosan új feladatot oszthat a fiúnak, eddig jól teljesített. Nem tudja, hogy a világos oldal angyala mennyire erős, vagy egyáltalán ki lehet az. Vele is számolnia kell, hogy esetleg figyeli a diákokat. Az is lehetséges, hogy egyáltalán nem érdeklik őt. Perselust is muszáj szem előtt tartania, ő kém volt, hamarabb kiszúrhatja a gyanús mozgolódást. Ez egy kicsit megnehezíti a dolgokat, de nem teszi lehetetlenné.

Pár óra múlva sóhajtva dőlt hátra a székében, majd felállva nyújtózott egyet. Kinézett az ablakon a hófödte tájra, aztán az órára nézett és szólt egy manónak, hogy hozzanak neki egy szendvicset és egy csésze teát. A gyomra már egy kicsit jobban volt, nem akarta megvárni, míg Lucifer tuszkol bele valamit. Így is csodálta, hogy még nem bukkant föl.

– Lucifer – suttogta Tom, majd ijedten pördült meg, amikor hirtelen megérezte őt a háta mögött.
– Szeretnél is valamit? – kérdezte, és Tom csípőjére tette a kezét.
– Én... Nos... Te mindig meg tudsz így jelenni, ha fennhangon kimondom a neved? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Össze vagyunk kötve – mondta közelebb hajolva Lucifer. – Ha a nevemet suttogod, ha kiáltod, megtalállak. Bármikor, bárhol – felelte, aztán megcsókolta őt. A manó megérkezése zavarta meg őket. Tom ellépett tőle, s leült az asztalához, hogy megegye a szendvicsét. Lucifer helyet foglalt az asztala előtt álló székek egyikében, majd magához vette a Roxfort térképét.
– Elég részletes. Te rajzoltad – mondta Lucifer felnézve rá.
– Egy évembe telt megrajzolni. Minden rajta van, amit felfedeztem – mondta Tom, mielőtt bekapta volna a szendvicse utolsó falatját. Végül megitta a teáját, és eltüntette a tálcát.

– Jobban érzed magad? – kérdezte a démon, miközben visszarakta az asztalra a térképet.
– Igen. Elmúlt az émelygésem, a szendvics nem kívánkozik vissza – felelte Tom, aztán rendet rakott a helyiségben egy intésével. – Mára végeztem. Lepihenek.
Ezután mindketten felmentek az emeletre, ahol Tom lefeküdt aludni, Lucifer pedig az asztalnál helyezkedett el egy könyvvel. Tom fülét később beszéd hangja ütötte meg. Amint éberebb lett, felismerte Lucifer és Gaap hangját. Kinyitotta a szemét és a két bukott angyalt a szoba közepén állva látta meg.

– Igen, mindenképpen kerítsétek őt elő. Ne csak a pokolban keressétek, lehet éppen a Földön tartózkodik – mondta Lucifer.
– Értettem – felelte Gaap, majd Tom felé pillantott, aki éppen felült az ágyban. A férfi végül eltűnt a szobából, Lucifer pedig felé fordult.
– Valami baj van? – kérdezte.
– Nem. Kerítek neked egy orvost. Szeretnéd még? – kérdezte Lucifer.
– Igen. Tudni akarom, pontosan hányadik hónapban járok. Az én számításaim szerint a negyedikben, és tudni szeretném, hogy idebent is minden rendben van-e – mondta Tom a hasára téve a kezét. A szíve alatt növekszik egy élet, és ezen kívül nem tud semmit róla.
– Előkerítik – felelte Lucifer.
– Köszönöm – mondta Tom, majd kiment a fürdőbe megmosakodni, hogy aztán visszatérve Lucifer társaságában elfogyaszthassa a vacsorájukat.

Étkezés után Tom még elolvasott egy fejezetet a könyvből, és csak utána ment el fürdeni. Eközben a Pokol ura letudta a tisztálkodást, s amikor ő visszatért fürdőzéséből, a démont az ágyban találta. Befeküdt mellé, majd odabújt hozzá. Lucifer végigsimított az oldalán, aztán a csípőjén nyugtatta a kezét. Hosszú perceken át csöndben feküdtek egymás mellett, míg végül Tomot elnyomta az álom.

Másnap Tom későn ébredt, de annál kipihentebbnek érezte magát. Miután felült az ágyban, a Pokol urát kereste a tekintetével, akit aztán meg is talált. A férfi az asztalnál ült egy könyv fölött, viszont úgy tűnt, olvasás helyett csak gondolkodik. Felé pillantott, amint kiült az ágy szélére.

– Szokatlan tőled, hogy ilyen sokáig alszol. Már majdnem dél.
– Igen, valóban. Viszont ilyen kipihentnek még sosem éreztem magam – mondta Tom, miközben belebújt a köntösébe, aztán odament a másikhoz. A férfi átkarolta a derekát és az ölébe vonta.
– Rosszullét?
– Nincs. Jól vagyok – felelte Tom, majd egy csókot nyomott a másik ajkaira. – Éhes annál inkább.
– Egyél bőségesen. Mára várod a vendégeid, le fognak foglalni.
– Annyit eszek, amennyit bírok. Néha kezdem azt hinni, hogy fel akarsz hizlalni – mondta Tom, és szólt egy manónak, hozzanak neki enni.
– Nincs ilyen szándékom, és sehol sincs rajtad felesleg – felelte Lucifer végigsimítva a másik combján, csípőjén, végül a hasán állapodott meg. Ajkai finoman érintették Tom bőrét a vállán, ő pedig érezte, ahogy végigfut rajta a borzongás. – Csupán energiára van szükséged, és a gyermekünket is táplálod.
– Tudom – felelte Tom, majd maga elé húzta a meghozott tálcán nyújtott reggelit. Belekortyolt a teájába, aztán hozzáfogott elfogyasztani az ételt a tányérjáról. Miután végzett felöltözött, majd az ablak elé állva kinézett a hófehér tájra. Odakint sűrű pelyhekben hullt a hó, a távolba alig lehetett már ellátni. Amikor letekintett az erdő irányába, egy alakot látott mozdulni a fák között.

– Őt vártad? – kérdezte a mögötte megálló Lucifer.
– Igen. Fenrir falkája a közelben táborozhat, ha ilyen hamar ideért. Az irodában leszek – mondta Tom, és megfordulva egy csókot nyomott a Pokol ura ajkaira, aztán lement az irodába. Éppen helyet foglalt az asztala mögött, amikor kopogtattak az ajtón. – Gyere be!
– Nagyúr – köszöntötte Fenrir, amint belépett a helyiségbe. – Remélem, nem gond a korai látogatásom. Úgy gondoltam, sokáig el fog húzódni, és nem kívánok találkozni a vérszívóval.
– Valóban sok mindent meg kell beszélnünk. Bízom benne, hogy sikerülni fog együttműködnöd vámpír barátainkkal.
– Amíg nem kekeckednek velünk, addig én sem csinálok semmit – felelte a vérfarkas, majd Tom invitálására helyet foglalt.
– Azt hiszem, ennél többet nem várhatok el. Viszont nem állok jót magamért, ha elszúrjátok a közös viszályotok miatt – mondta Tom fenyegető hangon.
– A falkám hallgat rám. Ha baj lesz, az nem miattunk lesz. Ezt biztosíthatom, Nagyúr.
– Ezt el is várom. Te bűnhődsz a bukásért – mondta Tom, majd egy intésével magához hívta az iratait és a Roxfort térképét. – Térjünk is a lényegre! Jelenleg mennyien vagytok?
– A gyomlálás után hatvannégyen lettünk – felelte Fenrir.
– Nem egy helyről terveztem támadni, de legfőképpen az erdős rész felől fogtok betörni. Viszont tíz emberre lenne szükség a víz felől. Teljesen körbe fogjuk őket venni, ezért is fontos, hogy a vámpírokkal viszonylag semleges legyen a kapcsolat. Együttműködést kérek, nem együttélést, ezt mindenki fogja fel. A csata alatt csupán annyi a feladat, hogy öljenek. Aki ellenáll, haljon!
– Értettem. Mindent át fogok beszélni a falkámmal, fel fogom készíteni őket – mondta Fenrir, majd felállt és megtámaszkodott az asztal szélén, amikor Tom kiterítette rajta a térképet.

– A Tiltott Rengeteg kunyhó felőli része van a legközelebb az iskolához, itt sokkal több emberedre lesz szükség. A tó a másik megközelítési hely, arról is be lehet jutni és talán kevésbé védett. Nagyobb esélyt adhatunk magunknak, ha nem csak szemből támadunk – mondta Tom, miközben végigmutogatta a térképen az esélyes helyeket. – Információim szerint a másik oldalnak egy angyal segít. Nem tudhatjuk, mekkora ereje van, vagy éppen mikre képes. Bármire számíthatunk, úgyhogy óvatosnak is kell lennünk. Figyelj oda mindenre! Ez a csata hatalmas lesz, áldozatokat követel, de meg kell nyernünk! Egy pillanatra sem lankadhat a figyelme senkinek sem!
– Mindenképpen oda fogok figyelni – mondta Fenrir visszaülve a székbe. – Viszont az angyali segítség miatt jobban fel kell készíteni a falkát. Gondolom, az angyalt a Nagyúrra bízhatjuk.
– Úgy hiszem, hogy az angyalt nem fogja érdekelni a külső támadás. Ránk fognak koncentrálni, ti csak végezzétek a dolgotokat. Jussatok be és ne kíméljetek senkit! – felelte Tom a vérfarkasra tekintve, majd lenézett a térképre.
– Örömmel teljesítjük – mondta Fenrir gonosz mosolyra húzva ajkait. – Minden percét élvezni fogjuk.
– Ebben biztos vagyok. Még valami: van olyan embered, akire rábíznád azt a tíz főt a tavon?
– Akad pár, akire esetleg még hallgatnak, ha utasításba adom. Jól működnek együtt, ezen nem buknak el. Úgy fogjuk venni, mint egy hatalmas portyát, sok finom falattal – mondta elmosolyodva a vérfarkas.
– Így legyen – felelte Tom, majd kinézett az ablakon. Odakint már elkezdett sötétedni. – Ennyi volt. Bármiféle változás vagy új fejlemény állna fenn, megbeszéljük. Elmehetsz!
– Értettem. Nagyúr – mondta Fenrir felállva, majd egy főhajtás után távozott.

Tom sóhajtva hajolt a térkép fölé, aztán nézett rá a jegyzeteire. A létszámmal meg volt elégedve, megbeszélték a támadási lehetőségeket, de az angyal jelenléte idegesítette. Nem tudhatta, mennyire folyik ebbe bele. Vajon csak jelenlévő, vagy jelentősen besegít, mint nála Lucifer az erejével? Ha az erejével segít, akkor a Potter fiú sem lesz könnyű ellenfél. Mágiával vagy fegyverrel kéne harcolnia? Vagy inkább a kettő együtt. Ezt még eldönti, most az a legfontosabb, hogy kész legyen a tervekkel a támadáshoz. Maga elé vett egy papírt, a pennáját tintába mártotta, majd írt egy levelet Luciusnak, hogy ma jelenjen meg nála, mert új feladata van a fia számára. A belső támadást is ideje lesz betervezni. Az ifjú Malfoy eddig jól teljesített, és egy griffendéles kémmel könnyebb lesz elvégeznie az új feladatát. Tom egy borítékba rakta a kész levelet, elküldte az egyik baglyával, majd megvacsorázott az étkezőben. Végül visszatért az irodájába, ahol elfeküdt a kanapén. Lehunyta a szemét, és hamarosan álomba merült.

Kopogás hangjára ébredt. Kinyitotta a szemét, amikor újra megismétlődött.

– Nagyuram, benn van? – kérdezte az ajtó mögött álló.
– Gyere be, Lucius – szólt ki Tom, miközben felállt a kanapéról. Az ajtó kinyílt, a szőke férfi pedig belépett rajta fekete utazótalárjában.
– Megzavartam valamiben, Nagyuram? – kérdezte Lucius.
– Nem. Foglalj helyet – mondta Tom, és az egyik szék felé intett az íróasztala előtt, ő maga pedig mögötte foglalt helyet az ülőhelyén.
– Miről lenne szó?
– Draco gondolom jól halad a feladatával – kezdett bele Tom, mire kapott egy helyeslő választ. – Nos, azt hiszem, nem lesz túl megerőltető számára az új dolga. Meg kell keresnie a volt-nincs szekrényt a Szükség Szobájában és helyre kell állítania. Az új tervemhez szükség van rá. Nélkülözhetetlen, hogy működőképes legyen a tárgy – mondta Tom, miközben ujjait összekulcsolta az asztal lapján. – Remélem, hogy most sem fogok csalódni a fiúban.
– Biztosíthatom, Nagyuram, hogy Draco a legjobban fog teljesíteni.
– Remek! Értesítsd róla, hogy mit várok el tőle. Ez nagyon fontos, ha lebukik és elrontja, akkor nem csak ő, de te is büntetésben részesülsz. Értetted, Lucius? – kérdezte vészjósló hangon Tom.
– Értettem, Nagyuram. Nem fog bennünk csalódni! – mondta alázatosan a szőke férfi.
– Kitűnő! Elmehetsz, Lucius – felelte Tom, majd a szólított felállt, meghajolt, aztán távozott. Alig telt el öt perc, újabb kopogás törte meg a szoba csöndjét. – Gyere be!

– Nagyuram, megérkezett – mondta a belépő Rabastan, s félreállva előreengedte a vendégét. A férfi legalább olyan magas volt, mint ő maga. Hosszú tejföl szőke haja, sötétszürke szeme volt, és mindez egy markáns archoz tartozott. Fehér inget viselt fekete nyakkendővel és zakóval.
– Távozhatsz, Rabastan – felelte Tom felállva a székéből.
– Nagyuram – mondta a férfi meghajolva, aztán távoztával behúzta maga után az ajtót.
– Zegrath Vlad vagyok. Tárgyalni jöttem, ahogy szerette volna, Voldemort nagyúr. Megtiszteltetés, hogy személyesen találkozhatok a világ leghatalmasabb sötét varázslójával – mondta a vámpír egyre közelebb sétálva az asztalhoz, majd kinyújtotta a kezét. Tom kezet rázott vele, aztán hellyel kínálta és mind a ketten helyet foglaltak.

– Esetleg éhes? Megkínálhatom valamivel?
– Rabastan elég... kielégítő volt, köszönöm. Egy italt elfogadnék esetleg – mondta a vámpír, mire Tom magához intett egy poharat és a whiskyt tartalmazó üveget. Töltött belőle, amit aztán a férfi elé rakott az asztalon. – Nem iszik velem?
– Nem szoktam inni – mondta Tom szemrebbenés nélkül.
– Inkább csak nem teheti – felelte Zegrath, és magához vette az italát. – Állapotos.
– Nem tudom, miről beszél – mondta Tom, miközben igyekezett leplezni idegességét.
– Ugyan, legyünk őszinték. Vámpír vagyok, élesebb a hallásom, mint a vérebeké. Jól hallom az ereiben zúgó vért, a szívverését, ahogy azt az apró, sebes szívverést is, mint egy kismadáré. Összevegyül a két ritmus, de jól kihallható – mondta Zegrath, majd belekortyolt az italába. – Senki sem tudja, igaz?
– Nem, és nem is akarom, hogy kiderüljön – felelte Tom feszülten.
– Nyugalom. Tőlem nem tudja meg senki – válaszolta a vámpír mosolyogva.
– Remélem is. Eltértünk a tárgytól – mondta Tom ingerülten.
– Elnézést. Valóban kicsit merész voltam. Bocsássa meg, Nagyúr – felelte Zegrath farkasszemet nézve a másikkal. – Szóval, mit szeretne tudni?

– Először is tudni akarom, hogy képesek lesznek-e együttműködni a vérfarkasokkal. Nem hiányzik egy belviszály egy jelentős csata kellős közepén – mondta Tom hátradőlve a székében.
– Természetesen nem okozunk gondot. Nem azért egyeztem bele a találkozásba és az esetleges szövetségkötésbe, hogy mi okozzuk a bukást. Félre tudjuk rakni a... nézeteltéréseinket – mondta a vámpír, mielőtt egy újabbat kortyolt volna az italából.
– Mennyi vámpír áll rendelkezésre?
– Háromszáz tagunk van, ebből százötven kiképzett katonát tudok felajánlani. Hány farkas lesz?
– Hatvannégy.
– Szép nagy falka – mondta Zegrath, majd a poharában forgatott italra nézett elgondolkodva. – Mit szólna száztíz vámpírhoz? Velem az élen, természetesen. Egy ekkora lakomát nem hagynék ki.
– Teljességgel kielégítő szám – mondta Tom, és félresöpörte a térképről a jegyzeteit. – Néhány fő szükséges a víz felőli támadáshoz, a többieket szétszórnám és csak néhány fő maradna velem.
– Gyorsak vagyunk, ezt pedig kis területen is ki tudjuk használni. A betörés gyerekjáték lesz – mondta Zegrath a térkép fölé hajolva. – Gondolom, számíthatunk védelemre az iskola körül.
– Igen, amit lehet, hogy egy angyal meg is erősített. Nem lesz egyszerű megtörni, de nem lehetetlen.
– Nocsak, felsőbb hatalom? Nem tétlenkedett az ellenség, hogy ellenlépést tegyen – mondta Zegrath, majd Tomra pillantott. – Mi lesz az angyallal? Ha már a Földön van, nem hiszem, hogy popcornnal a kezében, az oldalvonalról fogja végignézni az egészet.
– Az angyalt elintézzük. A fő támadást én viszem véghez. Nektek annyi a feladatotok, hogy betörjetek és átvegyük az irányítást. Nem érdekel, hányan halnak meg eközben – mondta Tom ránézve a vámpírra.
– Megosztás, elterelés, káosz és lakoma – felelte mosolyogva Zegrath. – Jól hangzik. Szeretem a félelemmel átitatott vér ízét.
– Akkor vehetem ezt annak jeléül, hogy szövetségre léphetünk? – kérdezte Tom a vámpírra nézve.
– Igen, örömmel segítek hatalomhoz jutni. Bukás esetén minket soha többé nem látnak. Általában szeretünk pártatlanok lenni és nem belefolyni a halandók ügyeibe. Viszont most kivételt teszek – mondta egy csábos mosoly kíséretében, kezet nyújtva Tom felé. – Ha már ilyen szépen egyesítjük erőinket, akkor hagyjuk el a magázást.
– Rendben, Vlad – mondta Tom kezet fogva a vámpírral.
– Szólíts csak Zegrath-nak. Ha nem veszed tolakodásnak, itt tölteném a nappal további részét. Napnyugta után távozom – felelte a férfi, és miközben elhúzta a kezét, végigsimított Tom csuklójának belső felén.

– Szobát tudok biztosítani, és adnék mellé egy jó tanácsot. Ha nem akarsz kínok közt vergődni, ne próbálj meg velem kikezdeni. Más már pórul járt – mondta Tom, majd egy intésével minden iratot a helyére küldött.
– Egy egyszerű elutasítás is megteszi – mondta Zegrath védekezően felemelve a kezeit.
– Volt már, hogy valaki nem hallgatott rá – felelte Tom, aztán elindult az ajtó felé. Kilépve az irodából szólt egy manónak, hogy készítsenek elő a vendégének egy kellően elsötétített szobát.
– Nos, nem csodálom. A híresztelések ellenére, hogy is mondjam... igen szemrevaló vagy – mondta a vámpír végignézve rajta.
– Meg másra is való, de azt csak az én tisztem megtenni – szólalt meg a lépcső tetején Lucifer, a szárnyai nélkül, aztán elindult lefelé. – Tudtommal a szövetségre lépés nem egyenlő a szövetséges ágyba csábításával. Tom az enyém, ha nem értené a célzást, drága barátom.
– Most már értem, mire gondoltál – suttogta Tomnak.
– Megjött, akire vártál, Tom. A vendégedet bízd csak a házi manókra. Szíves örömest megmutatják neki a szobáját – mondta Lucifer megállva, ellenségesen méregetve a vámpírt.
– Végre – mondta Tom, majd a vendégére nézett. – Zegrath, Izzy megmutatja a szobád és bármi kérésed van, a szolgálatodra áll. Izzy, a vendégünk kapjon meg mindent, amit csak kér.
– Értettem, gazdám. Zegrath uram, kérem jöjjön utánam! – mondta a házi manó, és elindult az emelet felé, ahol már időközben előkészítették a szobát. Tom csatlakozott Luciferhez a lépcsőkön.

– Rájött. Tudja, hogy terhes vagyok – mondta megállva előtte.
– Remélem, hogy csak ennyit – suttogta Lucifer közelebb hajolva, miközben kezét Tom derekára csúsztatta.
– Természetesen. Ne nézz ostobának! – sziszegte Tom.
– Dehogyis. Gyere! – mondta Lucifer, és maga elé tolva a másikat felmentek a szobájukba, ahol ott várta őket egy démon. A férfi magas és karcsú volt. Rövid barna haja alól sötét színű szarvak meredtek az ég felé. Hosszú, fekete farka villás alakban végződött és végig vörös szimbólumok izzottak rajta. Denevérszárnya is sötét színű volt, ahogy a ruházata is, amiken apró vörös minták voltak. Kék szeme túlvilági fénnyel ragyogott.

– Lucifer Nagyúr, ő lenne az? – kérdezte mély, reszelős hangján a démon, miközben végignézett Tomon.
– Igen. Tom, ő itt Lairan. Tűzdémon és gyógyító is egyben – mondta Lucifer.
– Ó! Egy démon, mint gyógyító? Szükség van ilyen titulusra a pokolban?
– Az alsóbbrendű démonok nem rendelkeznek gyors regenerálódó képességekkel. Nekik kell egy kis segítség – válaszolta a démon. – Természetesen a démon ivadékok miatt is fontos. A halandók gyógyítóit nem engedhetjük az ivadékok közelébe, főleg, ha egy másik faj képviselője a hordozó.
– Értem. Szóval én is ilyen vagyok, mert a királyotok gyermekét hordozom.
– Igen, és mivel a halandók nem tudnának mit kezdeni egy esetleges baj esetén, szükség van rám – mondta Lairan, majd az ágy felé intett. – Megvizsgálnám.

Tom Luciferre pillantott, aztán elindult az ágyhoz, amire leült. A démon fekvő helyzetbe nyomta és végighúzta fölötte a kezét, miközben egy számára ismeretlen nyelven mormolt. Ez pár percig eltartott, míg végül a démon szabaddá tette a hasát. Domborodó pocakjára simította a kezét, ami meglehetősen forró volt, de egyáltalán nem égetett. Lairan ismét mormolni kezdett, miközben egy tükröt tartott szabad kezében. A tükör felülete fodrozódni kezdett, majd megszilárdulva egy kép kezdett kirajzolódni, amiből Tom nem tudott kivenni semmit. Olyan volt számára, mint egy összemosott színű vászon, amin csak sötét színeket használtak. Viszont a démon minden bizonnyal látott valamit.

– A magzat egészséges. A fejlődése jól halad, ám a nemét még korai lenne elkiabálni, ahogy látom, fiú. Ezt pontosabban meg tudom állapítani két-három hét után, amikor már sokkal fejlettebb állapotban van. Viszont jó hír, hogy hamarosan érezheti a mozgását – mondta az utolsó mondatot Tomnak címezve. – Az előbbi vizsgálat után észleltem egy kis vitaminhiányt. Az étrendbe javaslom több gyümölcs és zöldség beiktatását. Mellé pedig egy különleges teafű keveréket ajánlok, amit hamarosan el is készítek. Egy hónapnyi adagot csinálok, és heti kétszer kell inni belőle. Az egészség megtartásában és a magzat fejlődésében sokat fog segíteni. Esetleg valami kérdés?

– Pontosan hányadik hónapban járok?
– A baba fejlettségét tekintve a negyedikben. Ennyi lenne?
– Igen, azt hiszem, most már mindenre megkaptam a választ.
– Rendben. Legközelebb a hatodik hónapban jövök el még egy vizsgálatra. Elkészítem a teafű keveréket, aztán távozom is – felelte a démon, majd az asztalhoz lépve egy nagy táskát varázsolt elő és hozzálátott a feladatához. Miután végzett, elköszönt tőlük és távozott. Tom szórakozottan simogatta a pocakját, aztán Luciferre nézett.
– Kisfiú – mondta elmosolyodva.
– Igen – felelte a Pokol ura, miközben leült az ágy szélére.
– Örülsz?
– Természetesen – mondta, és lehajolva csókot lehelt ajkaira, aztán végigsimított Tom arcán. – Fáradt vagy, látom. Fürödjünk és aludjunk.
– Jó ötlet – felelte mosolyogva Tom, majd elmentek fürödni, azután aludni tértek.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)