Epic Szellemvadászat Szabival (NEM CLICKBAIT!!4!!4) írta: Odette

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


IX.

Amelyben Szabi és Ottokár piacra mennek


– Még sosem aludtam pályaudvaron! – Szabi csillogó szemmel körbefordult a szegedi nagyállomáson, a kamerájával a hófehér falakat pásztázta.
Napsugár lesüllyedt az egyik padra, és a fejét hátradöntötte. Csak délelőtt tíz utánra sikerült új szállást foglalnia, és készen állt volna megfojtani valakit, ha az nem lett volna büntetendő.
– Ha belegondolok, hogy most rendes ágyban alhatnék, ha nem rohansz el egyedül a francba...
– M-I-A-T-T-A-M T-E-T-T-E – szólalt meg Ottokár, de Szabi a szavába vágott.
– Nem kötözködhetsz velem, beteg vagyok – húzta össze magán Borka mama még enyhén nedves kardigánját.
– És halott is leszel mindjárt, ha nem fogod be sürgősen. – Napsugár a feje alá gyömöszölte a hátizsákját, és elhelyezkedett a padon.
– Ez gyűlöletbeszéd, és büntethető – közölte Szabi.
– N-E-M H-I-S-Z-E-M, H-O-G-Y E-Z-T J-E-L-E-N-T-I A G-Y-Ű-L-Ö-L-E-T-B-E-S-Z-É-D...
Napsugár bemutatott.
Szabi egy darabig a pulóvere ujját morzsolgatva toporgott mellette, majd mellécsusszant.
– Lehet ez az én padom?
– Ott van a másik, az miért nem jó?
– Az koszos. Rágó van rajta.
Napsugár felült, hogy megnézze magának a padot; tényleg rágó volt rajta.
– Na, lehet ez az enyém? – pislogott Szabi.
Napsugár a pályaudvar belső padjai felé pillantott. Ha szétválnának, Szabika tuti valami hülyeséget csinálna.
– Ennyi erővel akár meg is küzdhetünk érte – sóhajtotta. Szabi kinyújtotta ökölbe szorított kezét.
– Kő, papír, olló?
– Ugye viccelsz?
– Azt mondtad, küzdjünk meg érte.
Napsugár megforgatta a szemét, és kinyújtotta a karját.
– Kő, papír, olló!
Döntetlen.
– Kő, papír, olló!
Döntetlen.
– Kő, papír...
Szabi egy csatakiáltással elvágódott a padon, a könyökével igyekezett kitúrni Napsugárt. A lány nem hagyta magát. Hangtalan, szuszogva birkóztak, amíg Napsugár fojtófogásba kapta Szabit, és oldalba is térdelte párszor, hogy biztosra menjen. Szabi megütögette a pad támláját. Napsugár elengedte, és a fiú kifulladva elterült a térdén.
– Visszavágót akarok – zihálta. – Fussunk versenyt!
– Hogy mi?!
– Versenyt, fussunk versenyt – ült fel Szabi. – Attól az oszloptól idáig, és aki hamarabb ideér, azé lesz a pad. Ottokár, leszel a bíró?
– N-A-G-Y-O-N S-Z-Ó-R-A-K-O-Z-T-A-T-Ó-A-K V-A-G-Y-T-O-K, U-G-Y-E T-U-D-J-Á-T-O-K?
– Én kevésbé jól szórakozom – dünnyögte Napsugár, mikor felálltak az oszlop mellé, ő a jobb, Szabi a bal oldalára. Ottokár számolt.
– E-G-Y... K-E-T-T-Ő...
Szabi nekiiramodott.
– Ez csalás! – kiáltotta Napsugár, ahogy utána vetette magát.
– Lázam van, akarom azt a padot! – ordította Szabi. Napsugár a derekánál fogva a földre rántotta, épp mikor Ottokár a magasba emelte mindkettejüket. Megpördültek a levegőben, és Napsugár már az életéért kapaszkodott.
– Jól van... Jól van, akkor... kössünk kompromisszumot – szorította össze a szemét. – Előbb te fekszel a padon, és használhatod a térdemet párnának, de aztán felkeltelek, és helyet cserélünk.
– Deal – biccentett Szabi. – Ottokár, tegyél le!
– J-Ó-L V-A-G-Y? – kérdezte Ottokár, mikor végre mindketten két lábbal a földön álltak. – M-É-G A S-Z-O-K-Á-S-O-S-N-Á-L I-S S-Á-P-A-D-T-A-B-B-N-A-K T-Ű-N-S-Z...
– Tériszonyos – kotyogott közbe Szabi, még mielőtt Napsugárnak esélye lett volna kinyitni a száját.
– Ó. E-Z E-S-E-T-B-E-N B-O-C-S-Á-N-A-T-O-D-É-R-T E-S-E-D-E-Z-E-M, N-E-M A-K-A-R-T-A-L-A-K...
– Hagyjuk – legyintett Napsugár a padra ülve. Szabi elhelyezkedett mellette, és a fejét a lány térdére hajtotta.
– Emlékszel? Ez olyan, mint régen – vigyorgott fel rá.
– B-E-C-S-T-E-L-E-N?
– Ottokár, ne szólj bele olyasmibe, amihez nem értesz! – fordult el Szabi sértődötten. – Haragszol? – sandított a ouija tábla felé.
Ottokár nevetése meglebbentette a pályaudvar ajtajának félig nyitott szárnyát.
– M-É-G-I-S M-I-Ó-T-A É-R-D-E-K-E-L T-É-G-E-D A-Z É-N V-É-L-E-M-É-N-Y-E-M?
– Nem érdekel! – vágta rá Szabi. – De haragszol?
– K-I V-A-G-Y-O-K É-N, H-O-G-Y H-A-R-A-G-U-D-J-A-K?
– És azért, mert megloptalak?
Ottokár hallgatott. Napsugár felriadt a saját horkantására, és megdörzsölte a szemét.
– Aludjál, Szabika, mert fel foglak kelteni az éjszaka közepén...
– Jó, jó – legyintett Szabi. A ouija táblát leste.
– M-É-G M-E-G-G-O-N-D-O-L-O-M – betűzte végre Ottokár. Napsugár a fejét hátradöntve újra horkolni kezdett. Szabi már érezte, hogy el fogja aludni a nyakát.

*

Napsugár elaludta a nyakát. Odakint még sötét volt, mikor felriadt, a térde zsibbadt. Szabi tátott szájjal szuszogott rajta, a kezében szorongatta a kameráját, a levegő pedig hűvösen állt körülöttük. Szabi felnyöszörgött álmában.
– Nem én voltam... Ügyvéd vagyok, be tudom bizonyítani...
– Én fel fogom kelteni – suttogta Napsugár. – Fel fogom kelteni a francba, esküszöm...
– Nem akarok meghalni – motyogta Szabi, és az arcát Napsugár térdébe rejtette.
– Esküszöm, hogy fel fogom kelteni, és azt nem köszöni meg... – Napsugár a homlokára simította a tenyerét; Szabi bőre lángolt. – Le fogom innen rúgni a francba, és felkeltem... Szabika!
Szabi felriadt.
– Mi az? Cserélünk? – könyökölt fel álmosan. A szeme félig csukva volt.
– Még nem. Igyál! – nyomott a kezébe egy üveg vizet Napsugár. – Ezt meg nyeld le!
Szabi lenyelte a lázcsillapítót, majd visszafeküdt, a fejét Napsugár térdére hajtotta.
– Egy cigiző medvéről álmodtam – motyogta. – Ott voltunk a Borka mamáéknál, és ő ott cigizett a tetőn, és meg akart enni, mert azt hitte, hogy megöltem a gyerekét... Nagyon rossz volt.
– Te hülye vagy, Szabika – csóválta meg a fejét Napsugár.
– Majd szólj, ha cserélünk – szusszantotta Szabi, és visszaaludt. Napsugár hátradöntötte a fejét.
– Utálom az életemet. Ha legalább fizetnének nekem ezért...
– H-A E-Z J-E-L-E-N-T V-A-L-A-M-I-T, É-N Ő-S-Z-I-N-T-É-N C-S-O-D-Á-L-L-A-K – jegyezte meg Ottokár. – K-I-V-É-T-E-L-E-S S-Z-E-M-É-L-Y-I-S-É-G V-A-G-Y.
– Jaj, még a végén elpirulok – morogta Napsugár. – Akkor is csodálni fogsz, ha megfojtok valakit a kialvatlanságtól?
– T-A-L-Á-N?
– Most csak nem akarsz visszakozni – nevette el magát Napsugár.
– A-Z M-E-G-L-E-H-E-T. V-A-N E-G-Y K-É-R-D-É-S-E-M.
– De kíváncsi kis szellem vagy te, Casper.
– K-I A-Z A C-A-S-P-E-R?
– Mindegy, majd megmutatom. Mit szeretnél?
– M-I V-O-L-T R-É-G-E-N? A-Z-T M-O-N-D-T-A, E-Z O-L-Y-A-N, M-I-N-T R-É-G-E-N. M-I V-O-L-T R-É-G-E-N?
– Régen – sóhajtotta Napsugár. – Számít az, mi volt régen? Régen régen volt, most meg most van.
– N-E-K-E-M S-Z-Á-M-Í-T.
– Régen rengeteget birkóztunk. Szabika még azt is mondta, hogy ha nagy lesz, professzionális birkózó akar lenni, vagy MMA fighter, vagy mit tudom én, és megkért, hogy segítsek neki gyakorolni. Persze mindig nyertem, de ez őt valahogy sosem érdekelte. Az egyetlen, amikor zavarta, hogy ügyetlenebb, mint a többiek, az karatén volt, onnan ki is szállt, mert mindig elverték. Nem tudom, miben más az, ha én verem meg, mint ha mások, de úgy tűnik, más volt.
– É-S M-I V-Á-L-T-O-Z-O-T-T? K-Ö-Z-T-E-T-E-K.
– Késő van most ehhez – húzta a száját Napsugár. – Inkább megmutatom, ki az a Casper, jó?
A vasútállomás wifijére csatlakozott, és a telefonját Szabi fülének támasztotta, amíg begépelte a keresőbe Casper nevét, Ottokár pedig a válla fölött figyelte. A képernyőn elindultak Casper, a barátságos szellem kalandjai.

*

Szabi arra ébredt, hogy egy telefon van az arcán, az orrának támasztva. Pislogott.
– Mi a...?
– Csak, hogy legyen valami hasznod is, Szabika – térdelte lapockán Napsugár. – Az éjszaka megnéztünk vagy húsz Casper részt. Ottokár imádta.
– A rezidens Casper – mosolyodott el Szabi álmosan, ahogy felült. – Van arcszőrzetem?
– Egy szál se – felelte Napsugár.
– Francba.
– Kesergés helyett inkább kapd össze magad, mert indulunk. És most végre aludni fogok.
Mikor megérkeztek a szállásra, Napsugár ledobta magáról a platformcipőit, elterült az ágyon, és szinte azonnal elaludt, Szabi pedig egy fotelba telepedett videót vágni. Mikor a csatornájára kattintott, összeszorította a szemét, és eltakarta az arcát, az ujjai közül lesett ki.
– M-I-T C-S-I-N-Á-L-S-Z? – lebbent mögé Ottokár.
– Megnézem a kommenteket. Biztos nem lesz semmi új, de...

szilvi84
(0:21) Tökre szeretem a videóidat, mindig olyan jól szórakozom rajtuk. Csak így tovább, szereztél magadnak egy új feliratkozót! :)

Szabi majdnem elhajította a laptopját meglepetésében. A fotel mögé ugrott, és onnan kikukkantva olvasta el újra a szöveget. És újra. És újra. Megkocogtatta a képernyőt. A komment csak nem akart eltűnni.
– Te is látod? – súgta Ottokárnak.
– T-E-R-M-É-S-Z-E-T-E-S-E-N L-Á-T-O-M. M-I-É-R-T?
– Én még sosem kaptam ilyen kommentet. – Szabi feljebb görgetett. – És tényleg feliratkozott! Ugye, szerinted is tényleg feliratkozott?
– I-G-E-N, Ú-G-Y L-Á-T-O-M, D-E...
– Napsugár! Túlzás megírni neki, hogy hadd vegyem feleségül? Napsugár! – Szabi a lány fejéhez vágta a kamerája tokját. – Napsugár, nézd!
– N-E-M I-S I-S-M-E-R-E-D A H-Ö-L-G-Y-E-T, M-É-G-I-S M-I-É-R-T V-E-N-N-É-D F-E-L-E-S-É-G-Ü-L?
– Napsugár! – böködte Szabi.
– Mi van már?! – könyökölt fel a lány, készen rá, hogy leharapja a fejét. A laptop megpittyent, új kommentet jelzett. Szabi lélegzetvisszafojtva a képernyő fölé hajolt.

hunvld4life
(10:55) ottokar olyan cuki , hol szerezhetek en is egy ilyen szellemt? :D imadom a videoidat szabi mikor updatelsz?

– Ó. E-Z... A-Z-T H-I-S-Z-E-M, F-E-L-E-T-T-É-B-B K-E-D-V-E-S T-Ő-L-Ü-K – jegyezte meg Ottokár. – M-E-G-Í-R-O-D N-E-K-I-K, H-O-G-Y K-Ö-S-Z-Ö-N-Ö-M A B-Ó-K-O-T?
– Persze, megírom. Napsugár, nézd! – tolta a lány orra alá a laptopját Szabi. – Szeretnek!
– Nagyszerű, Szabika, sok boldogságot, de most már húzz el a francba – morogta a matracba Napsugár.
– Jól van, na, nem kell gorombának lenni – húzódott vissza a foteljába Szabi. – Egyébként nem úgy volt, hogy felébreszt, és cserélünk? És nem ébresztett fel, szóval csak magát hibáztathatja, hogy nem aludt, hanem Caspert nézett.
– A-Z É-N H-I-B-Á-M, É-N T-A-R-T-O-T-T-A-M É-B-R-E-N – szólalt meg Ottokár. – E-G-Y-É-B-I-R-Á-N-T P-E-D-I-G N-E-M A-K-A-R-T F-E-L-É-B-R-E-S-Z-T-E-N-I, M-I-V-E-L B-E-T-E-G V-A-G-Y.
– De már sokkal jobban vagyok – dünnyögte Szabi a válaszát püfölve a klaviatúrán. – Felébreszthetett volna.
Ottokár nem felelt. Szabi a lábát rázta.
– Felébreszthetett volna – mormolta, majd felpattant. – Ottokár, itt vagy még?
– I-T-T V-A-G-Y-O-K.
– Kaját fogunk készíteni – jelentette ki Szabi. – Olyat, mint a filmekben, tudod, ágyba reggelit, vagy micsodát. Napsugárnak.

*

– Padlizsán, padlizsánt vegyenek! Itt a friss...
– Káposzta! Savanyított káposztát tessék!
– Barackot, ki kér barackot?! Én magam szedtem őket! Fiatalember!
– Én? – bökött a mellkasára Szabi egyik kezében a kamerájával. Körülötte elmosódva nyüzsgött a Mars téri piac.
– Igen, igen, maga! – intette közelebb a néni az egyik pult mögött. – Maga olyan jóképű fiatalember, nem kér egy kis barackot?
– Ó, hát...
– N-E C-S-I-N-Á-L-D, E-Z-E-K-R-E S-O-S-E-M S-Z-A-B-A-D H-A-L-L-G-A-T-N-I! – lebbent közelebb Ottokár, de Szabi nem figyelt rá. A néni közelebb intette.
– Egy ilyen jókiállású fiatalembernek szüksége van vitaminokra, nem gondolja?
Szabi végignézett magán, majd a barackkínálaton; a gyümölcsök tényleg nem néztek ki rosszul.
– Akkor mondjuk... hármat kérek.
A néni egyesével nejlonszatyorba pakolt három barackot.
– Nem kér hozzá egy kis padlizsánt is? – kérdezte, mikor átnyújtotta. – Szinten tartja a vérnyomást, leviszi a koleszterinszintet, és segít kordában tartani a cukorbetegséget!
– Nem, köszönöm, nekem...
– Ugyan már, hát nem akar egészséges lenni? – szakította félbe a néni. – Egy ilyen erős és jóképű fiatalembernek sok zöldséget kell ennie, hogy egészséges maradjon ám!
– Jó, hát akkor...
– Na, látja! – A néni elégedetten a kezébe nyomta az egész padlizsános ládát. – És ha már úgyis itt van, nem szeretné tovább élesíteni azokat a gyönyörű szemeit?
– Ön szerint szépek a szemeim?
– Igen, igen – bólogatott a néni teljes meggyőződéssel – olyanok, mint az olvasztott barnacukor, vagy a hajnali erdő, de még szebbek lesznek, ha visz egy kis répát!
– A-S-S-Z-O-N-Y-O-M, H-A-D-D F-I-G-Y-E-L-M-E-Z-T-E-S-S-E-M, H-O-G-Y N-E-M K-E-L-L M-I-N-D-E-N-F-É-L-E L-É-G-B-Ő-L K-A-P-O-T-T O-S-T-O-B-A-S-Á-G-G-A-L E-L-Ő-H-Ú-Z-A-K-O-D-N-I-A, H-O-G-Y M-E-G-F-O-S-Z-T-H-A-S-S-A A P-É-N-Z-É-T-Ő-L!
Szabi a hóna alá csapta a ouija táblát.
– Fogd be, Ottokár, értesz is te a szépséghez! – A néni felé fordult. – Ez esetben egy kiló répát kérek.
– Nagyszerű! És nem kér hozzá esetleg még egy kis articsókát? Méregtelenít, remek vasforrás, és tisztítja a csakrákat! Látom, magának szép tiszta aurája van, de articsókával tehet érte, hogy ez így is maradjon!
Alig telt bele egy félóra, és Szabi már roskadozott az egymásra tornyozott zöldséges ládák súlya alatt, és kinézni mögülük is csak nagy nehézségek árán tudott. A néni elégedetten nyújtotta a tenyerét.
– Egy húszas lesz.
A torony veszélyesen megingott, mikor Szabi előkereste a pénztárcáját a farzsebéből, és a néni kezébe nyomott egy húszforintost.
– Maga szemtelenkedik? – döbbent meg a néni. – Húsz-ezer forint lesz.
– De azt mondta...
– Húszezer forint. – A néni megmozgatta az ujjait. – Nem több, nem kevesebb. Igazán nem mondhatja, hogy lehúztam magát.
Szabi mély sóhajjal előkeresett a tárcájából egy húszezrest, és a néni kezébe nyomta.
– Én igazából csak eperért jöttem – nyögte ki.
– Hát miért nem ezzel kezdte? – A néni lehajolt, és a pult alól előhúzott egy kis csomag epret, majd lábujjhegyre állva a torony legtetejére helyezte. – Háromszáz forint lesz.
Mikor Szabi végre szabadult, a kezében egy egész toronynyi zöldséggel és a hóna alatt a ouija táblával, a néni lelkesen integetett utána. Amint látótávolságon kívülre értek, Szabi ledobta a ládákat két hentesüzlet között, és a falnak dőlt.
– É-N M-O-N-D-T-A-M, H-O-G-Y K-I F-O-G R-A-B-O-L-N-I – jegyezte meg Ottokár.
– Igen, te megmondtad – forgatta meg a szemét Szabi. – Inkább segíts, mihez kezdjek ezzel a rengeteg cuccal?
– A-D-D E-L. V-É-G-Ü-L-I-S E-Z E-G-Y P-I-A-C.
Ez nem volt hülyeség. Szabi egymás mellé helyezte a dobozokat, és nekilátott árulni őket.
– Zöldséget tessék! Van zöldségem, van ilyen lila cucc, meg az a zöld bogyó! Tök olcsó, valaki! Zöldséget, ki kér zöldséget?! Van répa is!
A tömeg részvétlenül elhaladt előtte, Ottokár pedig – a szomszédos üzlet napernyőjének lebbenéseiből ítélve – a levegőben gurult a nevetéstől. Szabi összeszorította a száját.
– Valaki, zöldséget tessék! Ki kér zöldséget?!
– Már megint kezded?!
Szabi összerezzent. Mellette a baloldali hentes csípőre tette a kezét az üvegpultja mögött, fehér műanyagkötényét rózsaszín vérfoltok pettyezték. Szabi a vállába húzta a nyakát.
– Hozzám tetszik beszélni?
– Ezerszer megmondtam neked, hogy ez az én üzletem!
– Bocsánat, én...
– Mi az, hogy a te üzleted?! – harsant mellette a jobboldali hentes hangja. – Én voltam itt előbb!
– Én már akkor kibéreltem ezt a helyet, amikor te még pajzán gondolat sem voltál, úgyhogy takarodjál máshova! – ordította a baloldali hentes a húsvágó bárdját rázva.
– Mi az, hogy takarodjak, hát úgy feljelentelek...!
Szabi mély lélegzettel a dobozai mellé lépett, hogy újra nekilásson a kiabálásnak, de mikor kinyitotta a száját, a baloldali hentes éles hangja a szavába vágott.
– Na, mit mutogatsz, mit mutogatsz, he?! Nekem te ne mutogassál!
– Tudod mit, Ottokár? – suttogta Szabi. – Francba a zöldségekkel, inkább...
Valami suhogott a levegőben, és egy hirtelen jégfuvallat úgy megperdítette, hogy Szabi szédülten megtántorodott. A feje mellett a falba csapódott egy húsvágó bárd.
– Úristen... – Abban a pillanatban a zöldségek közé ájultan bezuhanni is jó lehetőségnek tűnt. – Futás!
Szabi a ouija táblát a hóna alá csapva, a barackos zacskóval a csuklója körül és az eperrel a kezében futásnak eredt, és addig rohant, amíg teljesen ki nem fulladt, és fekete pontok ugráltak a szeme előtt. Zihálva lerogyott egy padra.
– Kellett nekem rád hallgatnom...
– N-E-M I-S H-A-L-L-G-A-T-T-Á-L R-Á-M, É-N M-E-G-M-O-N-D-T-A-M, H-O-G-Y N-E F-I-G-Y-E-L-J A-R-R-A A-Z A-S-S-Z-O-N-Y-S-Á-G-R-A!
– De a piacot te mondtad!
– J-Ó, H-Á-T... E-L-Ő-F-O-R-D-U-L-H-A-T, H-O-G-Y A P-I-A-C M-I-N-T O-L-Y-A-N F-U-N-D-A-M-E-N-T-Á-L-I-S-A-N M-E-G-V-Á-L-T-O-Z-O-T-T...
– Jézusom, ne használj ilyen nagy szavakat hajnalban! – nyögte Szabi, és egy barackba harapott.
– D-É-L-U-T-Á-N N-É-G-Y Ó-R-A V-A-N!
Szabi legyintett. Szótlanul eszegette a barackot, a gyümölcslé végigcsorgott az állán, és sötét foltokat hagyott a pólóján, de nem érdekelte. Ottokár már éppen azon volt, hogy szóvá teszi, mikor Szabi megkérdezte:
– Szerinted milyen színű a szemem?
– B-A-R-N-A.
– Hű, nálad még a néni is romantikusabb volt! – forgatta meg a szemét Szabi. – De tényleg hasonlít a szemem az olvasztott barnacukorra? Vagy a hajnali erdőre?
Ottokár elé lebbent. Szabi feje köré glóriát vont a délutáni napfény, az állán csillogott a baracklé, a haja izzadtan a homlokába tapadt a futástól, és a szeme valóban világosbarna volt, de nem úgy, mint a hajnali erdő, hanem mint Ottokár kedvenc fájának kérge, vagy mint a cserebogarak páncélja, amiket kisfiú korában gyűjtött. Vibráló volt, és élettel teli, és Ottokár mellkasában valami elszorult; fantomfájdalom.
– M-É-G M-I-N-D-I-G B-A-R-N-A.
– Beléd tényleg nem szorult egy csepp romantika sem – fújta Szabi, majd felállt. – Na, gyere, készítsünk Napsugárnak palacsintát.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)