{SW} Idő írta: Ronen

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---


Idő


*****


- Rose - mondta Finn, próbálva normálisnak hangzani és talán csak egy egész kicsit kíváncsinak, de nem túl kíváncsinak, és semmiképpen nem aggodalmasnak. - Miért bujkálunk egy szekrényben?

- Annyira fontos az? - kérdezte Rose.

- Egy kicsit? Úgy értem, egy szekrényben vagyunk. Szeretném tudni, mi elől bujkálunk, hogy el tudjam kerülni, amikor kijutok.

- Elmehetsz, ha akarsz. Nem kell itt maradnod velem. Biztos van valami sokkal fontosabb dolgod is.

- Nem igazán, most, hogy mondod, csak elindultam megkeresni... Mindegy, nem foglak egy szekrényben itt hagyni.

- Azt fogod gondolni, hogy önző vagyok - suttogta Rose, az ujjai közé fogva a haysiani arany medált, ami a nyakában lógott.

Finn egy kicsit jobban Rose felé fordult.
- Soha nem gondolnék ilyet.

Rose a falnak támasztotta a hátát.
- Tudod, mik érkeznek be ma.

A francba. Finn hülye volt. Rá kellett volna jönnie.
- A bombázók.
Organa Tábornok beszerzett három bombázót, és az érkezésük... mostanra volt időzítve, igazából. Akár már itt is lehettek.

- Nem tudok rájuk nézni - mondta Rose, csak egy egészen kicsit megremegő hangon. - A nővérem... - Pislogott egyet, és szipogott. - Önzőség, és butaság, és hajómérnök vagyok. Ott kéne lennem, hogy segítsek. De rágondolok azokra az új bombázókra, és a Kobalt Kalapács jut az eszembe, és Paige, és...

Rose megállt és nyelt, és Finn csak várta csöndesen, hogy folytassa, amikor készen áll rá. Tudta, hogy az lesz a legjobb, ha csak hallgat, és hagyja, hogy Rose elmondja, amit el kell mondania, anélkül, hogy félbeszakítaná.

- A nővérem egy hős volt - mondta Rose. - Tudom. Elpusztította a Dreadnaught-ot, Paige megcsinálta. Ő csinálta meg. De ha rá gondolok, ahogy egyedül van, és várja... tudja, hogy meg fog halni, és én... Egy bombázóban halt meg, és egyszerűen nem tudok rájuk nézni, nem tudok bemászni a géppuskatoronyba és üresen látni, vagy valaki mást látni benne, aki nem a nővérem. Butaság és önzőség, és azért vagyok itt, hogy segítsek az Ellenállásnak győzni, kerüljön bármibe, de nem tudok... Szóval itt fogok várni, amíg elég bátor leszek, hogy kimenjek.

Rose szeméből könnyek csorogtak lassan, végiggördültek az orcáin, aztán letörölte őket.

Finnek sose volt családja. Nem tudta, milyen érzés, ha van egy testvéred. Ha volt is neki, nem emlékezett rá. Nem érthette Rose fájdalmát vagy gyászát, nem igazán. Csak azt tudta, hogy segíteni akar, ha tud, csak nem tudta, hogyan.

Megfogta Rose kezét, ami a térdén pihent, és a markába zárta óvatosan; Rose visszaszorított egy kicsit erősebben.
- Nem vagy buta vagy önző, Rose - monda Finn. - Az egyik legbátrabb teremtés vagy, akivel találkoztam, és senki se hinné... Senki se gondolna semmit arról, hogy szükséged van egy kis időre.

Rose pislogott párat, szipogva, még mindig a medált fogva a másik kezével.
- Sok embernek van itt testvére. Vagy több, mint testvére.

- És mind megérdemelnek egy pillanatot a gyászra, akárcsak te. Itt maradok veled, ha szeretnéd.

Rose Finnre villatott egy reszketeg mosolyt, és tovább szorongatta a kezét.
- Szeretném.

Úgyhogy Finn hátradőlt, úgy döntve, hogy boldogan bujkál Rose-zal egy szekrényben, amíg csak Rose-nak szüksége van rá.



VÉGE




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)