Galamb a jégkalitkában írta: Gracie

[Kritikák - 19]

+++ betűméret ---


Ethan mélyen belélegzi a papnevelde előtti levegőt.

Íme, itt vagyunk - sóhajt magában. - A St. Vincent úti papsuli.

Még mindig nem hiszi el, hogy felvették az ország lepatinásabb papneveldéjébe. Gyerekkora óta tudja, hogy pap szeretne lenni, és a St. Vincentet jelölte első helyen, de soha nem gondolta volna, hogy egy napsütötte délutánon vastag boríték fogja várni a postaládájában az álomsulitól.

Ez biztos nem is velem történik - gondolja magában, de ahogy végignéz az ódon kőfalakon és a frissen festett, fehér ablakokon, az épület máris befelé csábítja. - Talán be kéne mennem megnézni, hogy megérkezett-e már valaki.

Az ódon kapu mögött fehér folyosó bújik meg. Egyelőre üres. Ethan egyetlen társasága a korábban végzett papneveldésekről készült tablók a falon. Ezer meg ezer tekintet mered rá a képekről. El sem tudja képzelni, hogy egy napon ő is egy legyen közülük.

- Elsős vagy? - Ethan felkapja a fejét, és a hang irányába néz. A sarokban, a sportkupákat tartó vitrinnek támaszkodva magas, sápadt, sötéthajú fiú áll, mogorva kifejezéssel az arcán. A hangja is mogorva. A harmadévesek csuháját viseli.

- I... igen - feleli Ethan rémülten. A harmadévesek már túlestek az első komoly vizsgákon, és még Ethan is jól tudja, hogy lenézik az elsősöket.

Olyan béna vagyok! - korholja magát. - Most biztos tök hülyének néz, amiért nem tudtam egyenes választ kibökni neki.

A sápadt fiú éjfekete szemöldöke fejjebb kúszik.

- A többiek még nincsenek itt - mondja. - Kint kéne várakoznod. A St Vincentben nem toleráljuk a kóválygókat.

A hangja fenyegetően cseng, Ethan nagyot nyel.

- I... igazad lehet - hebegi. - S... sajnálom.

Válasz helyett a fiú csak biccent egyet a fejével. Ethan megragadja a bőröndjét, és a kapu felé indul, ekkor azonban egy mellkasba ütközik.

- Aú! - kiált fel. A mellkas tulajdonosa meglepetten pislog rá. Szemmagasságból pont kivehető, hogy ő is a harmadévesek csuháját viseli.

- Ne... ne haragudj - hátrál Ethan riadtan. A fiú szájára mosoly kúszik, Ethan feje fölött a sápadt srác felé siklik a tekintete.

- Na mi az, hagytad, hogy Charles halálra rémítsen? - kérdezi.

Ethan megjegyzi magának, hogy a sápadt fiú neve Charles. A langaléta srácnak napbarnította bőre és dús, barna szemöldöke van. Jókedvűen a kezét nyújtja.

- Jules vagyok - mondja. - Én leszek az elsős évfolyam instruktora. Ja, és - hajol közel Ethanhez. - Charlesszal nem éri meg foglalkozni. Itt a St Vincentben csak hollónak hívjuk. Nem lehet kiigazodni rajta.

Ethan óvatosan beleborzong Jules közelségébe, de aztán megrázza magát, és hálásan biccent a fiúnak.

- Ú... úgy lesz - feleli. - Köszönöm a tippet.

Jules mosolyog, és vállon veregeti Ethant. A fiú pipacspirosan araszol ki a kapun, ahol már egy seregnyi elsős összegyűlt.

Páran már a hónuk alatt szorongatják a frissen vasalt csuhájukat, és van, aki a St Vincent tájékoztató kötetét lapozgatja. Akadnak, akik még nem csatlakoztak a többiekhez. Egy fiú ingben és vitorlázó nadrágban piros sportkocsinak támaszkodva beszélget a szüleivel. Ethan magányosnak érzi magát. Akármilyen rossz pletykák keringenek a harmadévesekről, Jules kézfogása sokkal jobban meggyőzte arról, hogy nem érdemes félnie, mint az évfolyamtársai látványa.

Jules megjelenik az ajtóban, és mindenki felkapja a fejét. A fiú a sportkocsi mellől gyorsan elbúcsúzik a szüleitől, aztán a többiekhez siet, nehogy lemaradjon valamiről. Szempillantás alatt valóságos tömeg veszi körül Jules-t. Ethan igyekszik a szélre kerülni, és nincs nehéz dolga. A többség vállal verekszik, hogy közelebbről hallgassa a felsőst.

Jules bemutatkozik, és elmondja, hogy a mai napon ő lesz az elsősök vezetője. Végigsiklatja a szemét a diákokon. Ethannek egy pillanatra az a bizarr érzése támad, mintha Jules kifejezetten őt keresné a tömegben, de aztán gyorsan elhessegeti magában.

Az egész csapat betódul a papnevelde kapuján. A sportkocsis fiú és még páran előre tolakszanak, ők lépnek be legelőször a folyosóra. Ethan pironkodva hátralép, és a bőröndje fogantyúját markolva lesi az áradatot.

Jules végigvárja, hogy mindenki bemenjen, aztán Ethan felé biccent.

- Gyere! - mondja. - Ne legyél ilyen félős.

Ethant borzongás járja át, amit nem tud megmagyarázni. Jules kinyújtja felé a kezét, és ellenállhatatlanul mosolyog. Ethan lesüti a tekintetét, és a bőröndjével a háta mögött megindul a fiú irányába. Egy pillanatra érzi az illatát, ahogyan behalad mellette a kapun, és majdnem a testét is. Csak pár centire vannak.

Jules gyorsan a tömeg élére siet, és instruálni kezd.

- Itt, az alsó szinten van az étterem, illetve a nagyelőadó, ahol elsősként a legfontosabb óráitok lesznek - magyarázza. - Reggeli szigorúan hatkor van, ebéd szigorúan délben, vacsora szigorúan hétkor. Mindenki legalább öt perccel érkezzen az étkezések előtt, mert aki késik, nem léphet be az ebédlőbe. A professzorok szintén nem tolerálják a későket, sem a figyelmetleneket vagy a nyalizósakat.

Ethan hátrapillant, és Charles-t látja sétálni, pár lépéssel lemaradva mögöttük. Charles észreveszi, hogy nézi, és küld felé egy mérges pillantást, mire Ethan rémülten visszakapja a fejét.

- A St Vincentben meg fogjátok tanulni, hogy hogyan osszátok be a lehető legjobban az időtöket, mert máshogyan nem fogjátok tudni elsajátítani az anyagot. Reggel nyolctól este nyolcig lesznek óráitok, a maradék időtöket pedig érdemes a könyvtárban tölteni, hogy képesek legyetek tartani a lépést. Ha rendesen tanultok, és bejártok az előadásokra, nincs félnivalótok, ellenben a hanyagokat... - A “hanyag” résznél felviszi a hangsúlyt, és végigjáratja a tekintetét a fiúkon. - Őket megbüntetjük.

Az út a könyvtárban folytatódik. Hatalmas, gyöngyörű helyiségbe lépnek. Körben plafonig érő polcok, tele a papságról szóló könyvekkel. Ethan tekintete káprázik.

Egy élet sem lenne elég ahhoz, hogy ezt végigolvassam - gondolja. A mellette lévő szemüveges, kövérkés srác unottan legyint.

- Nem azért jöttem papneveldébe, hogy unalmas könyveket olvasgassak - súgja oda egy haverjának, és ketten egyetértően összenevetnek.

Ethan arra gondol, hogy neki ez az egy szoba is elég lenne a St Vincentből, akár az életét is képes lenne itt eltölteni. Megbűvölten bámulja a könyvek gerinceit az ezernyi új, izgalmas címmel. Valamelyikről már most elhatározza, hogy mindenképpen el fogja olvasni.

Jules int a csoportnak, hogy haladjanak tovább, de Ethan maradni akar. A tömeg kisereglik az udvarra, bizonytalan léptekkel követi őket. Jules arcán látszik, hogy most jönnek a kedvenc helyei a neveldében.

- Most pedig, hadd mutassam be nektek a személyes szentélyemet - mondja, miközben megállnak egy stadionszerű épület előtt az udvaron. - Odabent hatalmas kosárpálya, focipálya és atletizáló központ vár mindenkit, aki szívesen bekapcsolódna az iskola sportköri tevékenységébe. Nem mellesleg, nálam lehet jelentkezni - kacsint fesztelenül. Ethan belepirul a kacsintásba, pedig tudja, hogy nem csak neki szól.

Úgy tűnik, Jules szimplán egy ilyen srác - tisztázza magában. - Mindenkivel flörtöl, és nem szabad komolyan venni.

Ethannek az az érzése, hogy miközben Jules a sportkörök előnyeit ecseteli, Charles néha halkan felnevet a háta mögött, de most már nem mer megfordulni, hogy megnézze, igaza van-e.

Jules megmutatja nekik a felső szintek tantermeit, aztán a kollégium felé veszik az irányt. A kollégium külön épület, a füvészkert mögött helyezkedik el, és mint minden a St Vincentben, ez is patinás és grandiózus. A tízemeletes épület falain borostyán kúszik, a növényrengetek közül hívogatóan bukkannak elő a szobák ablakai.

- A földszinten a konditerem, a sókamra, a hidratációs kamra, a szauna, a jacuzzi és a masszázskabin van - meséli Jules. A lakosztályaitokat az emeleteken találjátok.

A fiúk sorban állnak a portánál, hogy megkapják a kulcsaikat a lakosztályaikhoz. Ethané a négyes szoba a harmadik emeleten. Páran már a lépcsőn futva versenyeznek, hogy gyorsabban érkezzenek a lakosztályukba a többieknél.

Ethan felemeli a bőröndjét, és komótosan felfelé indul. Érzi a hátán valaki tekintetét, de túlzottan kíváncsi a szobájára ahhoz, hogy akár egy pillanatot is elmulasszon a visszafordulással.

Csak hozzá kell érintenie a kulcsát az ajtóhoz ahhoz, hogy kinyíljon. Hatalmas lakosztályba lép. Először a gigantikus vízágyat pillantja meg, aztán a festményeket a falon.

Eredeti Picasso - kerekedik el a tekintete. Az ágy mellett hatalmas, antik komódot lát, és egy kék színű lávalámpát, mely a földtől a plafonig terjeszkedik. Aranyozott kilincsű ajtó vezet a fürdőszobába, ahol jacuzzi méretű kád és óriási zuhany várja. A márványozott polcok roskadoznak a drága kozmetikai- és illatszerektől. Ethan levesz egy kenőcsöt, és elképedve látja, hogy kézzel gyártották Franciaországban, csigák és huszonnégy karátos arany összepaszírozásával.

Először a könyveit pakolja ki. Amit tudott, már otthon előre megvett magának, így nála volt a Papság alapjai és a Hittan elsőéves papneveldéseknek. Már csak imakönyvet kell szereznie, de az az otthoni könyvesboltban nem volt, úgyhogy abban reménykedik, hogy órák közt lesz ideje kiszaladni a közeli boltba, és beszerezni magának egyet.

Legrosszabb esetben maradok a könyvtári példánynál - tűnődik. - Legalább lesz indokom arra, hogy úgy töltsek el több időt ott, hogy a többiek ne kezdjenek el szekálni.

Szépen behajtogatva tette be a csuháját a bőröndjébe, és szomorúan konstatálja, hogy útközben meggyűrődött.

Bárcsak ennyi lenne a baj vele - sóhajt magában, és keserűen az ölébe veszi az anyagot. Még abba is belepirul, hogy eszébe jut a gyári hiba, amivel küldték. Két héttel ezelőtt, amikor megérkezett az előre rendelt kék színű elsős csuha, lelkesen felpróbálta otthon, és a tükörnél megfordulva vette észre, hogy a fenekénél majdnem végig ki van hasadva.

A St Vincent szabályzata szerint csak az egyetemi szabóság alakíthat a csuhán, vagyis Ethannek fel kell keresnie az igazgatóságot a kínos problémájával. Mintha minden rossz kifejezetten az ő nyakába akarna beleszakadni.

Hanyattveti magát a vízágyon, és fáradtan megmasszírozza az orrnyergét, aztán úgy dönt, hogy vesz egy forró zuhanyt. A zuhany felfrissíti, tiszta ruhába öltözik, aztán úgy dönt, meglátogatja a könyvtárat.

Ha sietek, még pont ki tudok venni egy imakönyvet - gondolja, és az orájára néz. Szűkösen, de átérhetne a könyvtárba. - És, ez még csak az első nap, biztos nem lesz rajtam kívül senki más odabent. Az is lehet, hogy jobban körbe tudok majd nézni.

Miközben lesiet a lépcsőn, zsibongást hall a szaunák és a jacuzzi irányából, majd átvágva a füvészkerten labdacsattogást és kiáltozást a sportpályák felől. Egyik sem lepi meg. A sportkocsis fiú délelőttről kipirult arccal siet a focipálya felől vissza a kollégiumba, ugyan ránéz Ethanre, de nem köszön neki, majd hangosan a barátai nyakába borul a kapuban.

Ethan fáradtan sóhajt magában, és folytatja az útját a főépületbe. A késő délutáni fény naranccsárgásan világítja meg a homlokzatot. Odabent egy teremtett lélek sincs. Ethan megpróbálja előkeresni az emlékei közül a könyvtár pontos helyszínét. Charles szavai kavarognak a fejében arról, hogy a St Vincentben nem szeretik a kóválygókat. Fél tőle, hogy ha megtalálják kószálás közben, megbüntethetik. Ezt nem engedheti meg magának. Épp elég galibát fog okozni a csuhája a szabóságnál, és nem teheti meg, hogy magára vonja a figyelmet.

Emlékezteti magát, hogy az ő családja nem olyan, mint a többieké, és őket nem rázza meg ennyire a luxus sem. Ha túlzottan is magára vonja a figyelmet, azzal a professzorok ellenszenvét is kivívhatja, és akár az ösztöndíját is veszélybe sodorhatja.

Charles akármilyen mogorva fiúnak is tűnt, Ethan úgy dönt, hogy inkább megfogadja a harmadéves tanácsát, és inkább visszafelé fordul, ekkor azonban megpillantja a könyvtárba nyíló ajtót a folyosó másik oldalán.

Boldogan felsóhajt, és megszaporázza a lépteit, de csak óvatosan, nehogy belebotoljon valakibe. A St Vincent vasszigora és furcsa szabályai egyelőre kiismerhetetlen káoszként kavarognak körülötte, és csak annyit tud biztosra, hogy semmit nem akar elrontani. Túl sokat dolgozott azért, hogy itt lehessen.

Még csak egyszer járt az egyetemi könyvtárban, de ahogyan a könyvek illata megcsapja az orrát, megkönnyebbül, és egyből otthon érzi magát. A könyvtáros, egy hórihorgas, őszes hajú férfi, barátságos mosollyal méregeti a fiút.

- Segíthetek valamiben? - kérdezi.

- Ó, igen - bólint a fiú. - Az elsősök imakönyvét szeretném kivenni.

A férfi biccent Ethannek, hogy kövesse. Eddig nem is látta, hogy a könyvtár valójában nem egy, nagy, teremszerű helyiség, hanem kanyargós, hatalmas polcokkal szegélyezett folyosók labirintusa. Minden megtett lépéssel újabb csodát vél felfedezni, az arca kipirul, a tekintete boldog. Az imakönyvek egy félreeső zugban vannak, Ethan leveszi az egyiket, és megköszöni a könyvtárosnak.

- Gyere be bármikor, amikor úgy érzed - mosolyog a férfi. - Ritkán látom, hogy valaki az első napján máris a könyvtárba menjen.

Ethan szégyenlősen elmosolyodik, és lesüti a tekintetét. Visszafelé menet az az érzése támad, hogy figyelik, és hátrafordul. Először senkit nem talál, aztán pár lépést hátrálva újabb zugot fedez fel, és az egyik asztal mellett ül valaki.

Charles egyenesen őt nézi, most nem morcos, és nem kapja el a tekintetét, szimplán csak bámulja. Ethan az ajkába harap, aztán megmarkolja az imakönyvét, és gyorsan kisiet a könyvtárból.

Egyre kevésbé értem ezt a helyet - tűnődik magában, miközben becsukódik a háta mögött az ajtó.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)