Vérszerződés írta: Nezumi

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Tom, amikor visszanyerte az eszméletét, feltűnt neki, hogy egy kemény, hűvös padlón fekszik. Keze alatt nem érezte a fű puha érintését, csupán érdes, repedezett részeket. Tudta, hogy az oldalán fekszik. Kinyitotta a szemét, hogy lássa is hol van. Egy hatalmas kőoszlop tetején volt, körülötte pedig a végtelenségbe nyúló, szinte már rendezett sorokban több kőpillér is állt elszórtan. Mindegyik közepén lángok égtek, csupán azok nyújtottak a fényforrásokat. A hely sivár volt és kietlen, ráadásul a végtelen ködös sötétség fölött voltak.

Ha valaki leesik az oszlopokról, talán sose ér talajt. Tom óvatosan felállt és a széléhez menve lenézett, majd visszasétált a biztonságos középpontba. A szélénél úgy érezte, mintha valami láthatatlan erő a mélybe akarná rántani őt.

Teljes volt az elszigeteltség a végtelen térben. Talán sokan nem is távoznak innen, a két világ között ragadva léteznek tovább. Végignézett a többi tömbön, némelyiken látott alakokat a tűz köré gyűlve, megesett, hogy néhol legalább hatan voltak. Ő viszont egyedül volt. Vajon neki meddig kell várnia? Mi lesz a büntetése? Leült a földre, aztán sóhajtva végigsimított a pocakján. Kellemetlen érzés lett úrrá rajta. Remélte, hogy nincs semmi baj a babájával.

Hamarosan szárnysuhogásra lett figyelmes, és a hang irányába nézett. Lucifer éppen akkor ereszkedett le az oszlopára, majd odalépett hozzá.

– Hogy érzed magad? – kérdezte érdeklődve.
– Mint akin átment egy csoport hippogriff... Kicsit aggódom a fiunkért is – mondta Tom végigsimítva a pocakján, még most is érezte a furcsa nyomást. – Hol vagyunk?
– A purgatóriumban, de akár várószobának is nevezheted – felelte Lucifer. – Mit érzel pontosan?
– Nyomást, de olyan furcsa, kellemetlen érzés. Ugye, ide démon is jöhet? – kérdezte felnézve rá.
– Természetesen. Jeleztem is Lairannak, hamarosan ideér – mondta Lucifer kisimítva egy kósza tincset Tom homlokából. Tom ezután fájdalmasan nyögött fel. A Pokol ura segített neki elfeküdni a földön, miközben ő a hasát simogatta. Hamarosan fekete füst kezdett gomolyogni körülötte, éppen ebben a pillanatban jelent meg Lairan.
– Úgy látom, elkezdődött. Szülni fogsz, Tom – mondta a démon, miközben letérdelt mellé, a földre helyezve a magával hozott táskáját.

Tom testén verejték gyöngyöződött, és apró, felszínes kortyokban kapkodta a levegőt. Megragadta Lucifer kezét, majd felkiáltva vetette hátra a fejét, a gomolygó füst pedig ekkor a magasba tört. Sötét felhők keletkeztek belőle, megdörrent az ég és villámok kezdtek cikázni. Lairan közben vizsgálatokat végzett Tomon, hogy megfigyelje az állapotát és a hercegükét is. A percek eközben csendben peregtek, csak Tom zihálása hallatszott – a fájdalom egymást követő gyors hullámokban árasztotta el a testét, végül állandóvá vált és szinte az elviselhetetlenségig fokozódott.

– A picsába! Nem lehetne csak úgy kivágni belőlem? A francba is, ez mind miattad van, te idióta! – sziszegte Tom a fájdalom ködén át, miközben továbbra is erősen markolta Lucifer kezét. – Megöllek, ha még egyszer hozzám nyúlsz! Nem szülök többet!
Tom érezte, ahogy valami megpróbál kitörni belőle, a végsőkig feszítve belülről. A szeme is könnybe lábadt a kíntól, a fájdalom ellopta a levegőjét.

– Gyerünk, Lairan! – sürgette Lucifer a démont, aki egy hajlított pengéjű kést vett elő. Felhajtotta Tomon a talárt, majd a Pokol ura a kezét nyújtotta felé. Lairan stabilan megfogta, hogy aztán megvághassa a csuklóját. A kiömlő vért elkente Tom pocakján, ami aztán pillanatok alatt beszívódott, majd vörösen, vakítóan felvillant egy másodpercre. A purgatóriumban rengeni kezdtek a kőoszlopok, sok felől rémült kiáltások jutottak el feléjük. Tom viszont a fájdalmon kívül nem volt képes semmi másra koncentrálni. A teste lángolt, belülről marta a fájdalom, mintha szét akarta volna feszíteni.

A fájdalom fehér izzása mindent elborított egy kis időre, és Tom felkiáltott, aztán a kín kicsit alábbhagyott. Éppen akkor, amikor Lairan megtette a metszést a pocakján. A villámok hevesebben cikáztak, mint eddig bármikor, a föld továbbra is remegett, majd a lángok magasra csaptak, amint egy sűrű fekete füst tűnt el a seben keresztül Tom testében. Tom háta ívbe feszült, ajkai néma kiáltásra nyíltak, majd hirtelen elernyedt. A hasán lévő seb szétnyílt, aztán lassan kiemelkedett belőle gyermeke, aki körül ott gomolygott a sötét köd, ami egyben tartotta a kis testet. A baba éppen akkor sírt fel, amikor Lucifer felé nyúlt, a fekete füst pedig abban a pillanatban tűnt el, amint megérintette őt. A földrengés és minden egyéb végül lassan alábbhagyott.

Lairan átvette tőle az újszülöttet, ellátta, majd egy fekete anyagba bugyolálva adta vissza a Pokol urának. Ezután hozzálátott, hogy Tomot és a sebét is ellássa. Miután végzett minden teendőjével, távozott. Lucifer végigsimított kisfiuk fején, aztán a másik apa karjaiba adta. Tom lenézett az apróságra, majd fel a Pokol urára.

– Most mi lesz? – kérdezte.
– Már a nagyját tudod a történetnek, hogy miért kellettél te, és miért nem öltelek meg az idézés alatt. Elmondtam, ami hozzád és a babához volt kapcsolatos. Viszont nem tudsz még mindent – kezdett bele Lucifer, közben pedig segített Tomnak felülni. – Volt egy jóslat... – mondta, mire Tom elhúzta a száját, de nem szólt közbe. A baba csöndesen szuszogott karjaiban. – A jóslat szerint lesz egy olyan varázserővel bíró személy, aki képes lesz elviselni az erőmet, befogadni a magomat és kihordani a gyermekem. A Pokol hercegét, aki az uralkodó örököse és egyben erejének tárolója lesz... Ez lettél te – mondta, majd folytatta is tovább. – A gyermek nem lesz se élő, se holt. A halál mezsgyéjén születik, és a sötétségben nevelkedik. A purgatóriumot gyakran a halál mezsgyéjének is hívják. Ez egy köztes állapot, aki ide kerül, az már nem él, de még nem is halt meg igazán. Itt várnak az ítéletre, hogy milyen büntetést kapnak, és úgy kerülnek tovább. A kis hercegünk tulajdonképpen egy tartály, aki elnyeli a felesleges erőmet, így megőrizve az egyensúlyt.
– Tudtál mindenről? Hogy mi fog történni? Hogy én valójában meghalok? – bombázta kérdéseivel Tom, miközben lágyan ringatta a kisfiukat a karjában.
– Tisztában voltam a jövővel, de nem szólhattam bele a történésekbe. Nem adhattam olyan válaszokat a kezedbe, amik miatt drasztikusan megváltozott volna a jövő. Nem menthettem meg az életed – válaszolta Lucifer. – Add őt ide! Míg az ítéletre vársz, én ellátom a fiunk.


~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~


Tom egyedül maradt a hatalmas kőoszlop tetején, a semmi közepén, miután Lucifer magához vette a fiukat, hogy elvigye megetetni és lefektetni. Megígérte, hogy hamarosan tovább léphet. Addig viszont élvezheti ennek a sivár tájnak a nem túl nagy szépségét. Úgy gondolta, itt mindenki elvesztené a reményt, meg bármilyen más érzelmét, főleg, ha soha nem jut tovább és a köztes világban marad, mint tengődő lélek. Egy kis idő múlva hirtelen megpördült, amikor idegen jelenlétet érzett meg a háta mögött.

Egy szürke köpenyes alak lebegett nem messze előtte. A köpeny szélei lobogtak a nem létező szélben és úgy tűnt, mintha belevesznének a térbe. Az alak arcát csukja fedte. Bár hasonlított rájuk, mégsem lehetett összekeverni a dementorokkal. Az érzés, ami a látványtól elárasztotta Tomot, a félelem volt. Olyan félsz, amit már rég nem érzett. Halálfélelem.

– Oly sok év – Suttogás volt, mégis elég hangos, hogy elnyomja a purgatóriumban raboskodók zaját. – Hosszú, hosszú esztendők... sokszor kicsúsztál a karmaim közül, Denem.
– Tessék? – kérdezte meglepetten, és most az egyszer szerette volna, ha nem hagyták volna egyedül.

Nem tetszett neki a másik jelenléte, az pedig végképp nem, amilyen érzelmet kiváltott belőle. Ilyen rettenetes érzést utoljára sok éve érzett, még Lucifer sem keltett benne ilyen mélységes, sötét félelmet.

– K-ki vagy? – kérdezte, miközben hangja elcsuklott. Kellemetlenül érezte magát. Volt egy sejtelme, hogy kivel állhat szemben, és most azt kívánta, bár tévedne.
– Na mi az, már el is felejtettél? Ez most sértené az érzéseimet... ha lennének. – Az alak közelebb lebegett, és Tom már érezni vélte az alakból áradó kellemetlen, tömény, túlvilági illatot. – Tudod, hogy ki vagyok. Már régen találkoznunk kellett volna, de te kibújtál a sorsod alól. Persze, előlem senki sem bújhat el sokáig. Na gyerünk, mondd ki a nevem! Tőled akarom hallani.

Tomnak vissza kellett fognia magát, hogy ne akarjon tenni egy lépést hátra, hogy tisztes távolságon kívül tudja a lebegő alakot. Ennyit az örök életről, sóhajtott fel magában Tom. Nem véletlen nem akart soha találkozni vele, mindig is félt tőle. Jobban rettegett, mint bármely más ember. Nem akarta kimondani, hangosan főleg nem, de kénytelen lesz. Reszketeg sóhajt vett, egy másodpercre lehunyta a szemét, majd újra ránézett.

– A Halál.
– Igen! – A diadalittas kiáltást mennydörgés hangja kísérte. – Annyi éven át figyeltem, ahogy pusztítod az embereket és végzed az én munkámat, de most végre itt állsz előttem, és remegő ajkaidról az én nevem hangzik el. – A Halál lassan közelített Tom felé, aki igyekezett cselekvésre bírni lábait, hogy eltávolodhasson a szörnyetegtől. – Pedig még nem haltál meg. – Tom szíve egy pillanatra kihagyott, az alak pedig mélyen és hosszan felnevetett. Tomnak hányingere támadt a rajta mulató Kaszás hangjából kiszűrődő kárörvendéstől. – Óh, nem, szépségem. Ez a szép ebben a helyben. Innen még bárhová küldhetlek – tárta szét karjait a lény. – Bár gondolom, azt sejted, hogy a mennybe nem.

Ha tehetné, elrohanna, messze, amennyire csak lehetséges lenne, de ezen a helyen lehetetlen. Ahogy megjelent mögötte, úgy megjelenhet bárhol máshol is. Ebben a köztes világban pedig végképp. Soha nem akarta még ennyire Lucifer jelenlétét a közelében tudni, mint ezekben a percekben. Nem akart egyedül lenni. Nem akart szembenézni a Halállal, főleg nem beszélgetni. Ráadásul még mulat is rajta. Mozdulni akart, végül nagy nehezen, mintha csak mocsárból rántotta volna ki lábait, tett hátra két lépést. Tudta, hogy még kettő, és az oszlop pereménél állna. Szíve is újra verni kezdett, hevesen, mintha neki is nehezére esett volna újra működésbe lépni, de tudta, hogy csak a félelme miatt érez így.

– Igen... a tetteim... miatt nem tartozom oda... – mondta nagyot nyelve. Úgy érezte, lassan a folyamatos beszéd sem fog már menni neki. Mintha a nyelve sem akart volna nagyon forogni.
– Hű, és micsoda tettek! Aztán mire mentél vele? A világos oldal erősebb, mint valaha. Hála neked.

A Halál elfordult tőle és a perem jobb oldalához érve megállt, hogy lenézzen. Tom nem tudta, mit kezdjen a hirtelen beálló csenddel. Mire vár még a Kaszás? Miért húzza az időt?

– De türelmetlen itt valaki! – fordult vissza a lény. A mozdulattól a csuklya pereme megrezzent. – Van választásod. – A kijelentést rövid szünet követte. – Persze, nem élet és halál között.Végre itt vagy a purgatóriumban, többé nem menekülhetsz előlem. Az élet már nincs a lehetőségeid között. Viszont a helyzeted egészen különleges. – A kijelentést egy újabb szünet követte. Tom igyekezett kihasználni az időt, hogy kitalálja, mit akar vele közölni a lény. – Büntetés vár rád, ez nem vitás. Rengeteget kell bűnhődnöd, és a démonok alig várják, hogy szeretett királyuk párját és hercegük nemzőjét darabokra szedhessék. Újra és újra, büntetlenül. – A hisztérikus kacaj, ami ezt a kijelentést követte, szörnyű bizonyossággal árasztotta el Tomot. – Mert hogy ettől a sorstól még maga Lucifer sem tud megmenteni. Talán épp ezért felejtett el erről említést tenni a szeretett kis szerelmed.
– Tessék? – kérdezte meglepetten Tom, a Halálra emelve a pillantását.

Azzal tisztában volt, hogy eleinte nem jelentett sokat Lucifernek. Tudta, hogy ha meg is halna, milyen ítélet várna rá. Akkoriban nem is számított olyasmire, hogy meghal, vagy egyáltalán kegyelmet kapna. Minden napja azzal telt, hogy kiszolgálta Lucifer vágyait, később saját akaratából. Végül pedig kihordta a herceget. Lehet eleinte csak egy eszköz volt, hogy gyermeket adjon a Pokol urának... De azt hitte, hogy ez változni fog, hogy esetleg kiválthatja vele a bűnhődését, hogy démonok kezére kerüljön.

– Miért mondod ezt? – tette fel az újabb kérdést Tom, majd önkéntelenül a hasára simította a kezét.

Hirtelen nagyon üresnek érezte magát, hiányzott az érzés, amit a benne növekvő élet okozott. Tényleg így végzi? Ha belép a pokolba, a büntetése örök kínok és szenvedés? Sosem láthatja a gyermekét? Nem láthatja felnőni? Lucifer? Vele se találkozhatna többé? Annyi kérdés cikázott végig elméjében másodpercek alatt.

– Tényleg elhitted, hogy Lucifer majd megvéd? – nevetett fel a kaszás. – Hiszen ő juttatott téged ide! Ha ő nincs, megnyerhetted volna ezt a háborút. Ha nem idézed meg, a világos oldalnak eszébe sem jut angyalt hívni segítségül. Persze, akkor is lettek volna buktatók, de legalább lett volna esélyed. Ami akkor szállt el végleg, amikor Lucifer megjelent előtted. Ez még sosem jutott eszedbe, igaz? – Tom csak nézett döbbenten a kaszásra és próbálta felfogni a szavait. – Nem. Te, nyomorult barátom, elhitted, hogy vele nyerni fogsz. Elhitted, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és még ha meg is halsz, a herceg hordozójaként nem eshet bántódásod. Elhitted, hogy így fogsz átverni engem, igaz? – Tom nem tudott válaszolni.

Visszaemlékezett áttöprengett álmatlan éjszakáira, amikor íróasztalánál, a hasát simogatva ült és a jövőn gondolkodott. Bár hitt sikerében, eszébe jutott a bukás is. Bolond lett volna, ha nem számol a lehetőséggel, de Luciferrel az oldalán sosem hitte volna, hogy ez lehetséges.

– Ostoba halandó! De Lucifer sem különb nálad. Ő sem számolt azzal, amit te kezdtél neki jelenteni, ezt meg kell hagyni. Persze, ez semmin sem változtat. Bűnhődnöd kell. A kérdés csak az, hogy milyen formában.

Tom felkapta a fejét, és a Halálra nézett.

– Mégis... milyen lehetőség lenne még?
– A büntetés, amit ki fognak szabni rád, megmásíthatatlan. Ez leginkább azért van így, mert amikor sorra kerülsz, a pokol kapuján kell áthaladnod. Ott dől el, sőt, igazából jobb, ha úgy fogalmazok, maga a kapu dönti el, hogy mi az ára annak, amit életedben tettél. Ezért nem tud segíteni rajtad Lucifer. A kapun ugyanis muszáj áthaladnod. – Tom torka elszorult. Tehát tényleg elkerülhetetlen a vég. – A büntetés lehet akármi, a legvéresebb testi kínzástól az elme gyötréséig bármi. Persze, el sem tudod képzelni, hányféleképpen lehet fájdalmat érezni, de talán azt tudod, hányféleképpen lehet okozni. Volt benne részed. – Tom szinte hallotta, hogy húzódik mosolyra a csuklya alatt a Halál szája. – Abban viszont nincs sok tapasztalatod, milyen, amikor időtlen időkig érzed a fájdalmat. Több száz év ott mit sem jelent. Kiállni ezt az időt viszont mindennél rosszabb, amit el tudsz képzelni. Te pedig nem egy kispályás bűnöző vagy. A démonok már kötik a fogadásokat, vajon hány száz évvel fogod megdönteni a jelenlegi rekordot. Komoly tétek forognak kockán. Igazából még én is fogadtam. – Ha nem Tomról lett volna szó, talán még el is mosolyodik a képen, ahogy a Halál fogadására gondol a démonokkal. – Az egyik verzióban soha véget nem erőnek tűnő kínzások, fájdalom és szenvedés. Úgy érzed majd, nem láthatod többé a fiad, a szerelmed vagy akár a napot. De van egy lényeges előnye. Egyszer véget ér majd. Lehet, hogy örökkévalónak tűnik, de tudni fogod, hogy egyszer eljön a vége.
– Miért mondtad, hogy van választásom? Csak azt mondod, hogy mi várhat rám odaát, hogy melyik démon élvezheti azt, hogy engem büntethet... Hol van itt a választás? Vagy esetleg arra gondoltál, hogy megválaszthatom, hogyan kínozzanak éveken át? Esetleg örökké? – kérdezte Tom, miközben torkát egyre jobban elszorította a kétségbeesés.

Abban biztos volt, hogy Lucifer kínzásai sem értek fel azzal, amit kaphat, ha bármelyik is bekövetkezik abból, amit a Halál mondott el neki. Amit eddig hallott, csupán tények voltak arról, hogy mik várhatnak rá. Itt lenni a legnagyobb félelmével már így is elég nagy büntetésnek bizonyult. Akármennyire is próbált dühös lenni, a félelem mindennél jobban eluralkodott rajta. Nem lett volna méltó hozzá, de legszívesebben már a földre rogyott volna, bár még mindig tartotta magát. Harcolnak érte, mint egy darab húsért, hogy kié legyen az utolsó falat. Talán tényleg ennyit is ér a szemükben. Ő csak egy hatalmas bűnökkel rendelkező ember, akinek volt egy kiváltságos feladata, és miután véget ért, végre az övék lehet. Egyszer véget érne? Mégis hogyan? „Meghal” vagy egyszerűen semmivé lesz?

– A másik lehetőség örökre szól – folytatta a Halál. – Ha ezt választod, soha nem lesz vége a büntetésnek, és bárhogy is próbálnál kibúvót találni, annak semmivel sem lehet véget vetni. Bűnhődni fogsz, mert bár nem élsz át olyan fájdalmakat, mint a kínzás során, olyat kell tenned, amit világ életedben gyűlöltél. – Egy jelentőségteljes, szívdobbanásnyi szünet múlva a lény folytatta. – Dolgozz nekem! Légy egy a Halál kaszásai közül és tedd azt, amire én utasítalak. – Ha valamire, akkor Tom erre nem számított. – Nem könnyű munka, és senkinek az életét nem veheted el, aki nem szolgált rá, de cserébe a sok feladatért, ami ezzel a poszttal jár, elkerülheted a pokol bugyrait és láthatod a fiadat. Sőt, akár élhetsz a pokolban is, ha épp úgy tartja kedvem, hogy oda osztalak be. – A Halál lehajolt és felvett egy ökölnyi szikladarabot a földről. – Ezt az ajánlatot csak most teszem meg neked, tehát alaposan gondold át, mit választasz, mert több ilyen lehetőséged nem lesz – mondta, miközben játszani kezdett a kővel.

Tom végül engedett lábainak, amik a pillanatnyi megkönnyebbülés miatt megroggyantak. Ott ült a földön, miközben a lehetőségek cikáztak az agyában. Ha nemet mond, akkor a bugyrokba kerülése elkerülhetetlenné válik, és sosem láthatná a fiát, akit már annyira a szívébe zárt. Felkészült rá, hogy ha kell, kiállja a büntetést, bármit is mérjenek ki rá. Viszont a fájdalom még mindig ott lenne benne, hogy a bűnei elválasztották tőle. Ha a szolgálást választja, talán még együtt is élhetne vele, láthatná felnőni, erős férfivá érni, aki méltó apja a Pokol urának örökösének. Tekinthetne erre az egészre úgy, mint egy új kezdetre. A világ már nem lesz az övé, nem ő fog irányítani, de amúgy is kezdett hozzászokni, hogy van, amikor nem irányíthat, mikor egy nagyobb hatalom készteti behódolásra. A nagy kérdés, hogy a pokol bugyrait választja inkább vagy szolgálja a Halált? A bugyrokból talán kikerülne egyszer, vagy eltűnne bennük örökre. A másik lehetőség szerint nincs más választása, nincs kibúvó, nem lehet megszökni. Engedelmesség vagy a kínok kínja?

– Szolgállak – felelte végül Tom. Lehet, hogy egyik lehetőség sem jobb, mint a másik, de inkább a kevésbé rossz.
– Jól döntöttél – mondta a Halál, és a sziklát tartó kéz meglendült.

Mielőtt elsötétült a világ, még hallani vélte a lény gonosz kacaját.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)