Kéretlen tanács írta: Stray Breeze

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---


Elrond szerette azt gondolni magáról, hogy ő egy ép gondolkodású féltünde, de az, hogy halott rokonok mondták meg neki, hogyan nevelje a gyerekeit, arra késztette, hogy üvöltsön, és tárgyakat hajigáljon.
– Figyelmeztettelek – szólt rá Fëanor valahonnan az árnyékból, ahol félig-meddig rejtve volt. (Elrond meggyőződése volt, hogy csak azért bujkált az árnyékban, mert szeretett drámai lenni. Láthatatlan volt majd' minden középföldei lény számára; egyáltalán nem volt szüksége a rejtőzködésre.) – Mióta elérte a felnőttkort, mást se hallasz, csak hogy "Pont úgy néz ki, mint Lúthien!", és hogy "Lúthien született újjá benne!". Azt gondoltam volna, hogy olyan távol tartod majd a Másodszülöttektől, amennyire csak tudod, de nem, te fogtad magad, és örökbe fogadtál belőlük egy teljes generációnyit!
– Nem tudom eldönteni, hogy te most védeni próbálsz, vagy sem – suttogott Arwen, miközben inkább meredt úgy nagy-nagybácsijára, mint Galadriel, semmint Lúthien.
Elrond a fogát csikorgatta. Az ember azt hihetné, hogy a Fëanorral eltöltött élet után már képes átnézni rajta (gyakran szó szerint), hogy már hozzászokott az efféle dolgokhoz. Aki ezt hiszi, az téved.

***


Minden akkor kezdődött, amikor Elrond hat éves volt. Ő és Elros Fëanor fiaival élt együtt hónapokon keresztül, amikor észrevették, hogy a várban lakó tündék egyike… nos, láthatatlan. Mindenki számára, akik nem Ők voltak. A tünde folyamatosan Maedhros és Maglor közelében volt. Amikor Maglor a hárfáján játszott, a tünde ott volt. Amikor Maedhros a szokásosnál többször fájlalta régi sebeit, a tünde leült mellé és valamit a fülébe suttogott. (Egyik éjjel Elrond elég közel volt ahhoz, hogy hallja, mit mondott. Azt ismételgette, hogy "Sajnálom, Nelyo!*", újra és újra.) De úgy tűnt, sem Maglor, sem Maedhros nem vette észre őt.
– Te is látod őt? – kérdezte Elrond Elrostól, csak hogy biztos legyen benne, a tünde nem a képzelete szüleménye.
– Persze – válaszolta Elros olyan hangon, ahogy akkor beszélt, amikor úgy vélte, az ikertestvére valami ostobaságot mond.
– Te látod őt? – kérdezte Elrond Maglortól az egyik éjjel, mikor Maglor épp ágyba dugta őket, miközben Maedhros és a tünde az ajtóban álltak.
– Kicsodát? – Maglor mindenhova nézett, csak a jó irányba nem.
– Őt. – Elrond a tündére mutatott, aki úgy bámult rá, mintha valami bonyolult matematikai egyenlet lenne.
– … Úgy érted Maedhrost?
Elrond feladta.

***


Maedhros és Maglor elment. A különös tünde maradt.
– Mindketten láttok engem? – kérdezte, miközben ijesztően rezzenéstelen arccal bámult a két kis tündére. (Pontosan úgy, ahogy Maedhros szokta, mikor a sütiknek rejtélyes körülmények között nyoma veszett.)
– Igen – felelt Elros. – A többiek miért nem látnak?
Úgy tűnt, a tünde nem hallotta a kérdést.
– Lúthien látott engem – motyogott magának. – Ahogy Dior is. Most meg ezek a gyerekek. Biztos, hogy a maia-vér teszi.
– Ki vagy te? – kérdezte Elrond kíváncsian.
– Fëanor.
Évekkel később Elrond úgy tekintett vissza erre a pillanatra, mint ami az egész életét megváltoztatta. De még most sem tudja biztosan, hogy jó irányba változott-e.

***


Celebrían elment. Celebrían elment, Arwen a szobájába zárkózott, Elladan és Elrohir elmentek orkokra vadászni, Elrond számára meg nem maradt semmi, ami lefoglalhatta volna.
Hirtelen egy kard landolt az asztalán. Felnézett, és látta, ahogy Fëanor türelmetlenül néz vissza rá.
– Nos? – kérdezte a nagy-nagybácsikája. – Az ikrek a kapunál várnak. Velünk jössz, vagy sem?
Egy hontalan szellem nem lehetne képes fegyvereket emelni, vagy orkokat ölni. De ez a szellem Fëanor volt, aki egész életét és halálát úgy töltötte, hogy a lehetetlent teszi. A csoda az volt, hogy egyáltalán hagyott még gyilkolásra váró orkot a világon.

***


Az első alkalommal, amikor Elrond találkozott Gandalffal, a mágus megállt a mondat közepén, és meredten bámult valamire Elrond háta mögött.
– Olórin. – Fëanornak sikerült figyelemre méltó mennyiségű megvetést egy szóba préselnie. – Volna néhány dolog, amit mondani szeretnék a valák azon elképzeléseiről, hogy hogyan kell leszámolni Morgoth-szal.

***


Az a szerencsétlen mellékhatása volt annak, ha egy halott rokon követ valakit, hogy nincs rá módja, hogy teljesen kizárja őt. Elrond megpróbálta. Bezárta az ajtókat, fákra mászott fel, olyan messzire futott, amennyire csak bírt. Egyiknek sem volt haszna. Ha Fëanor meg akarta őt találni, akkor Fëanor megtalálta őt. (Egyszer megkérdezte, hogy ez hogyan lehetséges, mire kapott egy három órás előadást, ami számára eddig ismeretlen területeit érintette a metafizikának, az univerzumnak és a tündelelkek természetének.)

– Isildurnál van a gyűrű, és te hagyod, hogy megtartsa?
– Mit vársz, mit tegyek? – csattant fel, felpillantva Fëanorra. (És fel és fel, mert Maedhros biztosan nem Nerdaneltől örökölte a magasságát.) – Vegyem rá, hogy adja oda másnak?
– Természetesen. És ha nem akarja, akkor vedd el tőle.
Normális körülmények között Elrond megelégedett volna annyival, hogy legalább megpróbált vele dűlőre jutni. De Gil-Galad halott volt, Círdan és Galadriel azon vitatkoztak, ki legyen az új nagykirály, a Gyűrű pedig Isildurnál pihent. Ezek nem számítottak normális körülményeknek.
– Ha megpróbálnánk elvenni a Gyűrűt Gondor királyától, abban a szent percben háború törne ki. Szerinted ez egy jó ötlet?
– Még mindig jobb, mint hagyni, hogy egy ember tartsa meg Sauron Gyűrűjét!

Hónapokkal később egy küldött érkezett, aki Isildur halálhírét hozta. Elrond kis híján dobott egy hátast Fëanor kiáltásától:
– Megmondtam!

***


Fëanor volt az, akitől tudomást szerzett Maedhros haláláról. Mielőtt egyetlen szó eljutott volna Gil-Galadhoz Maedhros és Maglor sorsáról, Fëanor megjelent Elrond előtt. Az a félőrült csillogás, ami általában a szemében volt, most elhomályosult, és helyet adott a gyásznak, olyan intenzitással, hogy Elrond lélegzete elakadt a látványtól.
Tudta, hogy mi történt, mielőtt Fëanor bármit is mondott volna.

***


– Gandalf azt mondta, hogy a bácsikám lelke visszautasította Mandos Csarnokának hívását, és helyette Imladrisban kísért.
Felesleges lett volna abban reménykedni, hogy Galadriel nem fog értesülni Fëanor jelenlétéről. Elrond csupán azt kívánta, bárcsak várt volna a témával a Celebríannal eltöltött reggeli végéig.
Celebrían a férjéről az anyjára nézett, majd vissza.
– Mi van?
– Helló, Nerwen* – mondta Fëanor, ahogy megjelent Lórien Úrnőjének a háta mögött. Ha meg akarta őt ijeszteni, akkor csalódnia kellett. (Persze, hogy meg akarta. Ők voltak Fëanor és Galadriel. Nem is kell egyebet mondani). Galadriel nagy hatalmú volt, de nem volt sem maia, sem maia-leszármazott. Nem hallhatta, vagy láthatta őt. – Meguntad a fák számolgatását a kis erdődben a moriquendiddel?
– Most is itt van, ugye? – Galadriel a földre dobbantott a lábával, és rosszallva nézett. (Ami nála azt jelentette, hogy szörnyen dühös volt.) – És az arckifejezésedből ítélve mondott valamit rólam.
Elrond becsukta a szemét, és egy kevésbé eseménydús életért fohászkodott.

***


Amikor Fëanor meglátta Celebrimbor holttestét, az üvöltése kis híján megsüketítette Elrondot.
Azután Elrond nem volt teljesen biztos benne, hogy mi történt, csak azt tudta, hogy Fëanor eltűnt, és Sauron serege saját maga ellen fordult. Amikor a csata véget ért, több volt a halott ork, mint amire bárki is számított volna.
És amikor Celebrimbort eltemették a többi elesett tündével, Fëanor egész éjjel a sírhantja mellett állt.

***


Fëanornak nem állt szándékában hagyni, hogy Maglor az idők végezetéig Középföldén vándoroljon egymagában. Ahogy Elrondnak sem. Ezért Gil-Galadnak nem kellett volna meglepődnie, mikor Elrond egy nap eltűnt, mert "sürgős elintéznivalója" akadt, és hozzátette, hogy talán egy régi baráttal fog visszatérni.
Gil-Galad viszont úgy gondolta, teljesen jogos a döbbenete, mikor Elrond visszatért egy Testvérgyilkost húzva maga után, és kijelentette, hogy a Testvérgyilkos vele marad.
– Emlékeztess, hogy többé ne tévesszelek szem elől – mondta a Nagykirály a hírnökének. – Fëanor fiai nem túl népszerűek. Ha erről akár csak egy szó is a nép fülébe jut…
– Tudom – mondta Elrond rövid szünet után, miközben úgy tűnt, valami olyan dologra figyel, amit Gil-Galad nem hallhatott. – Ezért jön velem Maglor Imladrisba.

***


– Törpök vannak a szökőkútban – jegyezte meg Fëanor.
Elrondot túlságosan lekötötte a Lindirrel folytatott társalgás, hogy felfogja, mit mondott neki a szellem. De amint befordultak a sarkon, hirtelen világossá váltak számára Fëanor szavai, mert törpök voltak a szökőkútban.
– Celegorm is ezt csinálta – mondta Fëanor, miközben a törpök ordítoztak és egymást fröcskölték. – Semmivel sem tudtuk rávenni, hogy abbahagyja, amíg egyszer Caranthir festéket nem tett a vízbe.
Elrond lélegzete elakadt.
– Nem fogunk festéket önteni a szökőkútba!
– Uram? – kérdezte Lindir, kifejezéstelenül bámulva rá.
– Nem fontos. – Elrond érezte, hogy kezd megfájdulni a feje. – Hol van Gandalf? Váltanék vele néhány szót.
– Úgy hiszem, Nerwennel flörtöl – mondta Fëanor túl- ártatlan-hangon.
Nerwennel flör… – Elrond becsukta a szemét. Néha valóban elgondolkozott azon, hogy vajon ő-e az egyetlen felnőtt Középföldén.

***


Elrond elhajózott, és Maglor vele ment. Fëanor maradt. Azt mondta azért, mert az egész utat eltölteni Galadriel társaságában egy újabb testvérgyilkosságot eredményezne.
Elrond az iránti vágyát, hogy viszontlássa Celebríant némelyest tönkretette a tudat, hogy Fëanort és az ikreket felügyelet nélkül hagyta Középföldén, talán hosszú korszakokra.
Azért fohászkodott magában, hogy Középfölde még álljon, mikor végül ők is elhajóznak majd.

***


– A tündék rettegtek, mikor először pillantották meg Oromét. Morgoth aljas teremtményei vadásztak rájuk, látjátok, és azt hitték, hogy Oromë az orkok egy újabb fajtája.
Elrond elsétált az ikrek szobája előtt, s már félúton járt a hall felé, mikor rájött, mit is hallott az imént. Azonnal visszafordult és bekukucskált az ajtón. Nem, nem tévedett. Fëanor valóban a földön ült Elladan és Elrohir előtt, és tényleg Oromë és az első tündék találkozását mesélte az ikreknek.
Maglor szeme meg sem rebbent, mikor a nevelt fia elmesélte neki, hogy a rég halott apja éppen az ikrekre vigyáz.
– Ezt csinálta akkor is, amikor még gyerekek voltunk – mondta Maglor, és valahova a messzeségbe nézett. – Minden éjjel összegyűltünk Nelyo szobájában, és Atar* mesélt nekünk.
Attól a pillanattól kezdve Elrond biztos lehetett benne, hogy Fëanor a napja egy részét mindig az ikrekkel tölti.
Egy reggel aztán, mikor talált egy általuk, seprűből, mosogatórongyból és Gandalf sapkájából összerakott kézi habverőt rájött, hogy hármasban hagyni őket nem biztos, hogy mindig jó dolog.

***


– Szóval ezek itt a hobbitok. – Fëanor oldalra billentette a fejét, úgy tanulmányozta Frodót és Samut. – Most, hogy a saját szememmel is látom őket, nem hiszek abban, hogy ők kicsi emberek lennének. Nem lehet, hogy emberek kereszteződtek más fajokkal? Talán valami hasonlóval, mint Beorn emberei? Vagy ők egy teljesen különálló faj? Ez további nyomozást kíván.
– Akárhogy is legyen, járj utána, ha annyira akarsz – mormogott Gandalf. – De ne akkor, amikor Középfölde sorsa egy szalmaszálon lóg!
Fëanor elutasítóan legyintett.
– Középfölde sorsa nem lógna egy szalmaszálon, ha a mestereid normálisan el tudnák végezni a munkájukat. És most, engedjétek meg, hogy közelebbről is megnézzem azt a Gyűrűt…
– Csak a holttestemen keresztül! – kiáltott fel egyszerre Elrond és Gandalf.

***


Újra és újra felmerült a kérdés, hogy Fëanor tulajdonképpen mi is volt, és hogyan lehetett itt. Általában az ikrek hozták fel a témát. Úgy tűnt, a végtelenségig elbűvölte őket Imladris legfurcsább lakója.
– Ha hontalan szellemekről van szó, minden írás szerint láthatatlanok, gonoszak és nem emlékeznek arra, hogy kik is voltak hajdanán – vetette fel Elladan, ahogy tette már korábban jó néhányszor.
Elrond az előtte fekvő könyvre koncentrált, és mindent megtett, hogy ignorálja a beszélgetés további részét. Hallotta már az egészet korábban is. Könnyedén végződhet úgy, hogy Fëanor kinyilvánítja, hogy a szerzők "nem méltók a tudós címre", és hosszas magyarázatba kezd, miszerint mennyire nem értenek az írók a saját kutatási témájukhoz.
– Talán te csak egy kivétel vagy – mondta gyorsan Elrohir, mielőtt Fëanor megszólalhatott volna. – Ha lenne egy másik hontalan szellemünk…
Elrond felkapta a fejét.
– Nem fogtok keresni egy másikat! Megtiltom!
– De apa, ha tudnánk…
– Nem!
Ez volt az utolsó alkalom, hogy Elrond hallott Elrohir ötlete felől. Abban reménykedett, hogy ennek az az oka, hogy a fiúk meggondolták magukat. Sohasem mondta meg Galadrielnek, hogy az unokái hontalan szellemek megszállottjaivá váltak. Soha.

***


Elros leszármazottjai nem láthatták Fëanort. Elrondnak sok elképzelése volt arról, hogy miért van ez így, de legnagyobb valószínűséggel azért, mert a "maia felmenőjük túlságosan távoli volt". De bármi legyen is az oka, a fogadott fiainak több generációja meg volt győződve arról, hogy Elrondnak és gyerekeinek szokása a levegőhöz beszélni.
– De én nem látok senkit! – tiltakozott Estel, amikor Elladan elmagyarázta neki, hogy egy barátjukhoz beszélnek.
– Persze, hogy nem – mondta Elrohir tökéletesen rezzenéstelen arccal. – Ő nem mutatja meg magát ostoba kisfiúknak, akik nem tudnak olvasni és elalszanak az óráik kellős közepén.
A következő vita alkalmával Estel elfelejtkezett az ikrek "láthatatlan barátjáról".

***


– Ez egy ajándék! Hogy…
– Micsoda gyatra kivitelezés.
Elrond lehunyta a szemét, és türelemért fohászkodott. Nem volt elég, hogy a Gyűrű máris hatással volt Boromirra; Fëanornak is ki kellett fejtenie a véleményét.
– Most, hogy a saját szememmel is látom, fel vagyok háborodva – folytatta Fëanor, áthajolva Erestor székén, és undorodva nézte a Gyűrűt. – Olyan bénán van megcsinálva, hogy egy sor varázsige kell ahhoz, hogy ne törjön szét a többi varázslat súlya alatt, és egy másik varázslat kell ahhoz, hogy gyűrű formája maradjon. Sauronnak jobban kellett volna tudnia, hogyan kell aranygyűrűt csinálni.
Annak a következménye, hogy valaki olyanhoz beszélsz, akit a családodon kívül senki sem lát, azt eredményezi, hogy nem mindig jut eszedbe, hogy ne beszélj hozzá mások előtt.
– Csöndet! – csattant fel Elrond.
Hirtelen mindenki elcsendesült.
A dolog jó oldala az volt, hogy legalább Boromir is befogta.
Elrond vett egy mély lélegzetet, és nem túl kedves dolgokat kívánt hallott tündék számára, akik nem tudnak halottak maradni.
– A Gyűrűt el kell pusztítani.
– A varázslatokat meg tudom törni. Ha lenne testem, könnyebb lenne, úgyhogy lehet, hogy segítségre lesz szükségem. – Fëanor igencsak rosszkedvűnek tűnt, hogy be kellett ismernie, segítségre van szüksége. – De Sauron ellen tudom fordítani.
Elrond sok mindent tudott volna erre mondani. De egyiket sem mondhatta itt, mindenki előtt, így a második legjobbat csinálta. Úgy tett, mintha senki sem beszélt volna. Ez könnyebb volt, mint gondolta, mert Gimli hirtelen felpattant, hogy tönkretegyen egy teljesen jó csatabárdot.
– A Gyűrűt nem lehet elpusztítani, ez meghaladja az itt jelen lévők tudományát.
– Elrond.
– Vissza kell vinni Mordorba, ahol kovácsolták…
– Elrond.
– … és bele kell vetni a lángoló katlanba.
– Elrond! – Fëanor ezúttal biztosra ment, hogy ne hagyják figyelmen kívül, ezért otthagyta Erestor székét, és közvetlenül Elrond elé állt. – Már mondtam az előbb, hogy…
– Ha azt hiszed, hogy a Gyűrű közelébe engedünk, az elmebajod rosszabbra fordult az évek során! – támadott rá Gandalf.
Más körülmények között, Elrond hálás lett volna azért, hogy a mágus támogatta. (Eru tudta, hogy szüksége volt minden külső támogatásra, amikor Fëanornak valamilyen ötlete támadt.) De ebben a helyzetben minden jelenlévő személy magára vette Gandalf indokolatlan megjegyzését.
Ezúttal a csönd még kínosabb volt, mint amikor Elrond látszólag rákiabált Boromirra.
– A félreértések elkerülése végett – szólalt meg Erestor hirtelen. – Gandalf nem hozzátok beszélt. Az elmúlt korszakok óta egy halott tünde kísérti Imladrist, aki a borzalmas ötleteit még borzalmasabb időzítéssel hozza fel.
Elrond és Fëanor egymásra néztek, majd egyszerre Erestorra.
A főtanácsos unottan viszonozta Elrond pillantását.
– Azt hitted, hogy ez titok volt?

***


Amikor Elrond elhajózott, Fëanor nem ment vele. Amíg az ikrek maradtak, ő is velük maradt, és amikor végül elhajóztak, velük ment.
S mikor megérkeztek Valinorba, a valáknak egy kisebb problémával kellett szembesülniük.
– Legalább nem szított újabb lázadást – mondta Manwe erőltetett optimizmussal, miközben Tirion felé nézett, ahol Fëanor és Finrod passzív-agresszív diskurzust folytatott a törpök kovácsmunkáiról.
– Még – javította ki Varda. – Még nem szított újabb lázadást.





*quenya fordítások:
Nelyo – Maedhros beceneve
Nerwen – Galadriel
Atar – apa




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)