Willow és Rye írta: Victoria2002

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---


Hét évesen elhatároztam, nem akarok gyerekeket. Az volt a célom az életben, hogy ne nézzem végig, ahogy a gyerekeim éhen halnak a Tizenkettedik Körzetben, vagy figyeljem az élet-halál harcukat egy sráccal, aki nagyobb és erősebb náluk.

Természetesen a férjem nem értett egyet.

– A Viadalok véget értek – vetett ellen nekem többször –, most már alig vannak élelmiszerhiányok.

Ez ment évekig. Ragaszkodtam a tervemhez makacsul, és nehezen mondtam le róla.

Végül azt feleltem, akarok gyerekeket, amikor visszasétáltunk a házunkhoz Greasy Sae lányunokájának szülinapi bulija után. Peeta olyan boldog volt, hogy hirtelen felkapott, megpörgetett a levegőben, mire felnevettem, annak ellenére, hogy hihetetlenül féltem.

A terhesség teljesen megrémített engem. Mindig azon kaptam magam, kíváncsi vagyok, ez volt-e a helyes döntés. Hogy a gyerekeink boldogok lesznek-e.

Peeta több százszor megnyugtatott, hogy nem úgy fognak felnőni, mint mi. – A gyerekeinknek soha nem lesznek majd gondjai – ígérte.

A lányunk egy meleg tavaszi reggelen született, egy olyan napon, mely csak arra késztetett, hogy fel akarjak mászni egy fára, és élvezni a kilátást. A neve, úgy döntöttünk, Willow lesz. Később a nagy fa alatt órákat töltöttem, mint régen gyerekként.

Azt hittem, ez a legnehezebb dolog, amit valaha tettem, kezemben tartani a gyerekemet. De ő felnézett rám a kék szemeivel, az apja kék szemeivel, és szerelmes lettem.

Eltöltöttünk pár évet csak mi hárman. Willow nagyon boldog kisgyerek volt, mindig mosolygott.

Mikor három éves lett, világra jött az öccse.

Amint megszületett, a fiam kemény pillantással nézett a szemembe. Egyértelmű volt, hogy vadász lesz.

Rye lett a neve. Rye a szőke fürtjeivel és a szürke szemével. Willow a sötét hajával és a kék szemével.

Ezek a gyerekeim. Willow és Rye. A lányom és a fiam.

Peetának szerencsére igaza volt. A mi kis családunk sohasem éhezett. A gyerekeinknek nem kellett minden évben pánikolniuk, hogy őket fogják kiválasztani az Aratáson.

Tudtak az Éhezők Viadaláról. Ez szokásos téma volt az iskolában, a történet a nyomorult Kapitóliumról, aki gyerekeket kényszerített élet-halál küzdelemre. És az emberek ezreiről, akik meghaltak a Viadal megszüntetéséért.

Willow és Rye mindketten tudták, hogy a szüleik kulcsszereplők voltak a nagy csatában, de azt nem, mennyi mindent kellett feláldoznunk.

Emlékszem, amikor Rye elkezdett iskolába járni, sokat hallottam tőle az Éhezők Viadaláról. Minden apró részletet meg akart tudni róla, amit mi ismertünk.

Természetesen a nyolc éves lányom véletlenül kihallgatta, és hamarosan csatlakozott, hogy ő is hallja a történetet.

Peeta vetett rám egy pillantást, mintha csak azt mondaná, rendben van, kezelni fogom ezt. Felkapta a gyerekeket az ölébe, és belefogott a magyarázásba.

Nem ment bele részletesen, mivel nem akartuk, hogy a fiunk és a lányunk sikoltozva ébredjen fel amiatt, amiket tettünk.

Helyette ostoba történeteket mesélt, mint az első csókunkat, vagy azt, amikor lángoló ruhában vettünk részt a nyitóünnepélyen.

Ez folytatódott három vagy négy évig. Kéthetente Willow és Rye csatlakozott hozzá a nappaliban, és ő elmesélte ugyanazokat a sztorikat, amiket imádtak hallani. Én mindig elhagytam a helyiséget ezeknél a beszélgetéseknél. Egyszer már átéltem ezeket az eseményeket, és nem akartam másodjára is.

Végül is megunták a történeteket, és elkezdtek sajátokat kitalálni. Ez volt az az idő, amikor Rye nekiállt könyörögni nekem, hogy tanítsam meg őt a vadászatra. Az első alkalommal én adtam át neki az íjat és a tegezt a nyilakkal, s a teste szó szerint megborzongott.

A nővére nem is lehetett volna másabb. Míg Rye a napjait az erdőben töltötte, Willow sokkal inkább élvezte az összegömbölyödést egy jó könyvvel, a festést vagy a hegedülést. Rye megbotlott minden dologban, amivel kapcsolatba került, de Willow csak fürgén átugrott egy-egy eltévedt tárgyon, vagy burjánzó fa gyökerén. Annyira emlékeztetett Primre, hogy néha fájt ránéznem.

Még mindig jól ment az életük, amiért hálásak voltunk. A gyerekeink óvták egymást, ami néha egy kicsit furcsának tűnt, hiszen feltételeztük, mi is meg tudjuk védeni őket.

A kislányom diplomatává nőtt fel, aki a pékkel is el tudott csevegni a kenyérkészítésről. A kisfiamból erős harcos lett, aki könnyedén kezelte a kést, a lándzsát és az íjat. Mindkettő Peeta szíve volt. Az önzetlenség ilyen kinyilvánításait soha sem tudtam volna megismételni. Mérhetetlen hálát éreztem, amiért nem nyomorogtak, és bámultak motyogva a cipőjükre beszélgetés közben.

Willow és Rye mindketten felnőttek, és ez megdöbbentett egy kicsit. A gyerekeink már nem függtek az anyjuktól és az apjuktól, nem nekünk kellett vigyáznunk rájuk és gondoskodni róluk.

Willow tanár lett az iskolában. Rye elindította az iskola utáni programot, ahol íjászatot tanított a gyerekeknek. Saját családot alapítottak, velük együtt minden hónapban meglátogattak.

Peeta és én maradtunk ugyanabban a házban, ahol a gyerekeink születtek és nevelkedtek.

Néha bejártam a szobákat, rámutatva a számomra fontos helyekre.

Itt tette meg Rye az első lépéseit. Ezen a helyen készült Willow legelső festménye. Ez az, ahol a családom összegömbölyödött az Éhezők Viadala sztorizások idején.

Egy tavaszi napon, ami nem különbözött attól, amelyiken Willow született, a széken ültem a tornácon, a kilátásban gyönyörködve.

Peeta kijött, óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és megkérdezte: – Végül megbántad?

Felálltam, és a karjaimmal körülfontam a Fiút a Kenyérrel. – Nem, egy másodpercig sem – suttogtam a fülébe.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)