Caprichos - Ötletek írta: zsuzsanna1987

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<<


Sirius Black elkeseredetten rótta a Grimmauld tér 12. sötét és dohos folyosóit. Annak idején megesküdött, hogy soha többé a lábát sem teszi be ide, és most megtörtént az elképzelhetetlen: nem csak, hogy visszatért, de a börtöne lett a gyűlölt ház.
Még csak az orrát sem dughatja ki innen, hiszen egyfelől a minisztérium vadászik rá – egy szökött gyilkos tízezer galleont is megér nekik! – , másfelől Voldemort. Mennyire nyomorult helyzet! Két ellenség, de mind a kettőnek ő kell.
Ha James itt lenne vele, el tudná viselni – talán még röhögnének is rajta… De nincs és nem is lehet, és mindez annak a nyomorult patkánynak a műve. Ha valamit, akkor azt végképp nem gondolta volna, hogy az az egykori suta kis kölyök fogja ilyen abszurd módon keserves helyzetbe hozni… És még Harrytől is, az egyetlentől, aki megmaradt neki Jamesből, tőle is el van vágva… mi lehet vele, biztonságban van-e, hogy bírja ezt az egészet? Róla sem tud semmit; ez kibírhatatlan, nem bírja tovább, megőrül!
Tehetetlen dühvel rúgott bele egy ódon szekrény lábába, mire a bútor tetején megmozdult egy árny, először méltatlankodó, zöld szemeket villantott rá, majd porfelhőt kavarva lehuppant a szőnyegre, s tekergőzni kezdett elkeseredett házigazdájának bokája körül.
Sirius lepillantott. Csámpás volt az – rőt bundája csillogott a régi gázlámpák pislákoló fényében, s halkan miákolt.
– Mi a helyzet, cica? – hajolt le a varázsló, és megvakargatta a macska füle tövét. – Te sem vagy itt valami boldog, igaz?
Csámpás válaszul a férfi tenyeréhez dörgölte a fejét, majd nekiiramodott, s felugrott a legközelebbi ablakpárkányra, ahonnan jelentőségteljesen visszanézett.
– Kimennél? Jó neked, te kimehetsz. – Sirius kinyitotta az ablakot, hogy kiengedje a macskát. A beáradó éjszakai levegőt még a szemétszaggal együtt is frissítőnek érezte. – Menj, csavarogj egyet helyettem is! – Biztatásába vegyült némi keserűség.
Csámpás azonban nem mozdult. Hosszan nézett a varázslóra ugyanolyan mereven, majd kiszökkent az ablak előtti fa ágára, s újra visszanézett.
– Ne hívj. Pontosan tudod, hogy nem lehet. – Sirius hangjában erősebb lett a keserű felhang. De a macska csak meredt rá. Ha tud egy állat tekintete gúnyos lenni, akkor az övé az volt.
Néhány pillanatig farkasszemet néztek.
– Rendben van – adta meg magát végül Sirius. – Ismered azt a kis sikátort a ház sarkánál? Öt perc múlva ott találkozunk.
Csámpás eltűnt. Sirius becsukta mögötte az ablakot, s elindult lefelé a lépcsőn, a ház egyik titkos hátsó kijárata felé.

A fekete kutya óvatosan osont végig a sötét, keskeny sikátoron, aminek a tér felőli végén, egy csenevész fa alatt mereven figyelve ült a macska. A látványra felébredt benne a régóta szunnyadó bajkeverő. Nem ide néz – mi lenne, ha megijesztené egy kicsit?
Közelebb lopakodott hozzá (Csámpás még mindig nem vette észre), s hátulról rávakkantott.
A macska szinte az égig ugrott ijedtében, majd a következő pillanatban fenn termett a fán, onnan sziszegett le mérgesen.
Sirius leült a fa alá, s halk nyüszítéssel igyekezett megbékíteni. Csámpás azonban revánsot vett rajta: hosszú percekig hagyta könyörögni, mielőtt nagy kegyesen lehuppant mellé.
Hozzátörleszkedett, majd kapta magát, átszaladt az úton a tér közepén elterülő, gondozatlan kis park felé. Sirius utána.
A fürgébb Csámpás ért oda előbb, s eltűnt egy bokorban. Sirius szimatolva kereste, s mikor már ugrott volna utána az ágak közé, valami pofozgatni kezdte lompos farkát. A szemtelen! Mint a villám, úgy pördült meg, hogy elkapja, de az az ördögfajzat macska gyorsabb volt, ismét mögötte termett, s újra pofozgatni kezdte a farkát. Ez már tényleg mindennek a teteje! Sirius megint megpróbálta elkapni, de Csámpás könnyedén kisiklott a mancsai közül, s futásnak eredt – át a parkon, ki a térre, végig a kihalt autóúton, vissza a parkba, megint ki a térre… Sirius végig a nyomában, de már egyre kevésbé a macskát akarta elkapni, inkább a futás, a szabadság érzése mámorosította meg. Csámpás újra meg újra bevárta, de mindig csak azért, hogy kicsit szemtelenkedjen vele, aztán újra futásnak eredve maga után csalja.
Úgy belefeledkeztek a játékba, hogy csak a pirkadó ég térítette magukhoz őket. Együtt tűntek el a sikátorban, s onnan vissza a házba a titkos ajtón át, ahol Sirius este kiszökött.
– Hozd rendbe magad, mert Hermione elájul, ha így meglát – ugratta Csámpást a varázsló, miután visszaváltozott, s megsimította a macska fejét. Az duzzogva fújt egyet, de még hozzátörleszkedett, mielőtt eltűnt a lányok szobája felé.

– Mrs. Weasley – jelent meg Hermione a konyhában reggel, kezében a retiküljét szorongatva –, ki tudna engedni?
– Engedjelek ki, drágám? Miért? – pillantott fel a tűzhely mellett szorgoskodó boszorkány, aki már javában készítette a reggelit a ház lakóinak. – Hová szeretnél menni?
– Elfogyott a macskatápom, szeretnék kimenni a boltba, tegnap elfelejtettem. Már most sem tudom megetetni Csámpást.
– Maradj csak, Hermione – állt fel az asztal mellől az addig ott üldögélő Sirius, és kiment a spájzba, ahonnan egy kistányérral, s rajta egy szép szelet sült hússal tért vissza. A lány értetlenül nézett rá. – Add oda neki. Hidd el nekem, megérdemli.



<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)