|
|
|
Tonks kissé hezitál, mielőtt Remus nadrágjának zsebébe csúsztatná az ujjait. A férfi huncut mosolyát és csillogó tekintetét látva összevonja a szemöldökét. – Remélem, ezúttal nem egy megbűvölt csokoládékígyó van benne – mondja gyanakodva, és a háta mögé dugja a kezét. Még mindig élénken él az emlékezetében Remus adventi kalendáriumának legelső ajándéka: egy keserűcsokoládéból formázott, tenyérnyi nagyságú kígyó, ami azonnal megharapta őt, ahogy hozzáért. Persze nem láthatta előre, hiszen Remus a zsebébe rejtette, és mikor Tonks óvatosan belecsúsztatta a kezét, érezte, hogy valami bekapja és megharapja a kisujját. Felsikoltott, és megpróbálta lerázni magáról a támadóját, ami a kisujján fityegett, és izgett-mozgott, egészen addig, amíg a varázslat tartott. Utána megmerevedett, és lehullott a padlóra, ahonnan aztán a varázslónak kellett felszednie, ugyanis Tonksnak esze ágában sem volt többet hozzáérni. – Nem, ezúttal valami más van benne – rázza meg a fejét Remus. Tonks ujjai ismét a férfi zsebe fölött köröznek, gondolatban számításba veszi az eddig kapott aprócska ajándékokat, és azokat a lehetőségeket, amiket ezután kaphat. Ujjai közben bekalandoznak Remus inge alá, és megsimítják a bőrét, mire a varázsló megborzong. – Lásd be, hogy tényleg nem volt szép dolog, amit legelőször műveltél. – De most már te is nevetsz rajta – kontrázik Remus, és Tonks erre már felkacag. A nevetéstől kipirul az arca, a haja pedig lilából rózsaszínűvé változik. – Akkor is csúnya tréfa volt – böki meg a mellkasát a mutatóujjával, majd nagy levegőt vesz, és végre belenyúl a férfi zsebébe. Ezúttal nem édesség van benne. Hideg láncot tapint ki, és ahogy kihúzza a titokzatos ajándékot, egy aprócska karkötőt pillant meg. Olyan pici, hogy három ujjára is alig férne fel. A szíve hevesen dobogni kezd, ahogy óvatosan megfordítja a fémlapocskát, amire kacskaringós betűkkel egy nevet véstek: Teddy. – Remus – súgja meglepetten, szemét elfutja a könny, hirtelen nem is tudja, hogyan köszönhetné meg. Érzi, ahogy a varázsló a domborodó pocakjára simítja a kezét, és a kisbaba megmozdul odabent, mintha sejtené, hogy éppen róla van szó. – Arra gondoltam, hogy ha már én is kaptam egy hatalmas ajándékot tőled, és te is kaptál valamit tőlem, akkor talán ő is… – Remus nem fejezi be, a szavak a torkára forrnak, ahogy Tonks ajkai az övére tapadnak, és a nő átkarolja a nyakát. Belemosolyog a csókba, majd finoman a másik zsebéhez húzza a felesége kezét, ahol egy újabb ajándék rejtőzik: egy ezúttal bonbonnal díszített, megbűvölt csokoládékígyó. |
Kritika küldése |
