Átlátszó írta: 0galaxygirl0

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
>>


A Tekergők önfeledten beszélgettek az elmúlt napok eseményeiről. Mindnyájan a gyengélkedőn feküdtek, bár a Mardekárosokkal való párbajozásban csak James, Sirius és Peter vett részt. Remus a legutóbbi telihold okán volt csak itt, és nyúzottan, de érdeklődéssel az arcán hallgatta az elbeszéléseket. Madam Pomfrey már harmadjára csendesítette le őket, de Jamest ez nem akadályozta meg abban, hogy amint becsukódott a gyógyító mögött az ajtó, rögtön ugyanolyan hangerővel és hevességgel kezdjen mesélni, főként Remusnak, és Peternek, akit már az első pillanatokban eltalált egy átok.

– És akkor Pipogyusz visítva menekült, mint egy ideges koca, aki az elkószált malackáit próbálja összekiabálni, úgy ordibált segítségért, persze hamar megérkezett az a görény Malfoy, és… – magyarázta, közben a karjával csapkodott a nagyobb nyomatékosítás kedvéért. Sirius szakította meg a kiselőadást.

– James – az említett kérdőn nézett rá. – Látogatónk érkezett – mutatott ingerülten az ajtóba, és mindannyian meglepetten kapták oda a tekintetüket.

– Sz-sziasztok! – köszönt zavartan a lány, a nyitott ajtó küszöbéről egy lépést sem mozdulva, meglepett szemekkel bámulta a népes kórtermet. Valamit szorongatott a kezében, ami leginkább egy tábla csokinak tűnt.

Sirius és James pálcája rögtön rászegeződött, őket Peter követte enyhe fáziskéséssel, de a pufók, szőke fiú arcáról le lehetett olvasni, hogy nem érti, miért csinálják. A lányon nem volt semmi különleges. Félhosszú, barna haja, és tökéletesen átlagos, barna szeme volt, amiben most aggodalom csillogott. Peternek feltűnt a talárja kilátszódó bélése, és a kapucnija zöld-ezüst mintája, és egy fokkal elszántabban tartotta a pálcáját, ahogy lassan felismerte.

– Én csak – kezdte a lány, de a torkába furakodott gombóctól nyelnie kellett.

– Kotródj innen – kiáltott rá James –, mielőtt kiátkozunk a kórteremből! El sem tudom képzelni, hogy engedhetett be ide Madam Pomfrey egy mardekárost. – Az utolsó mondatot már a barátaihoz címezte, de a lány hallotta, és még inkább remegni kezdett.

– Ne bántsátok – hallották Remus szelíd hangját, aki eddig az oldalára dőlve feküdt, most ülésbe tornázta magát, és nekidőlt az ágytámlának. A homloka gyöngyözött az erőfeszítéstől, szokásosnál is sápadtabb arcán egy hosszú karmolás éktelenkedett. – Ő csak Elizabeth.

Barátai pálcát tartó keze meg se rezzent, egyedül Sirius fordult felé.

– Igen, Elizabeth Avery, volt már hozzá szerencsém – mosolygott most gúnyosan a lányra, aki pár lépést hátrált. – Aki olyan jóban van Regulusszal, hogy mostanában mindenhová együtt mennek, lassan a budiba is, a hülye aranyvér teóriáikat tárgyalgatva – húzta össze a szemét.

Az, hogy Regulus említésére Remus gyorsan inkább az ablakok előtt lengedező fehér függönyöket kezdte vizslatni, senkinek sem tűnt fel.

– Ez nem igaz – mondta a lány elfojtott hangon, és lesütött szemekkel folytatta. – Én csak Remushoz jöttem, nem tudtam, hogy ti is itt vagytok. Pár perc és jövök – hadarta, és már nem halhatta Sirius megjegyzését, miszerint jobb lenne, ha visszamenne a patkányfészekbe, és soha ki nem dugná onnan a fejét.

– Nem tetszik ez nekem – fordult James Remushoz.

– Hányszor magyarázzuk el, hogy tanulás céljából sem kellene ilyenekkel töltened az időt – bökött Sirius az ajtó felé.

– Csak az RBF vizsgákra készülünk – kezdte Remus halkan, látszott rajta, hogy nehezére esik ülve maradni, és még beszélni is közben, Jamesék még sem hallgatták végig. Siriusszal egymás szavába vágva kezdték magyarázni, hogy miért nem kellene a pince lakóival barátkozni, Peter nyomatékosításképpen, amikor éppen jónak látta, bólogatott.

– Ráadásul mostanában, amióta mi is gyakrabban betesszük a lábunkat a könyvtárba, mert a szükség úgy hozta – húzta el a száját – tűnt fel csak, hogy ilyen jóban vagytok.

– Ő nem olyan, mint a többiek – kezdett bele újra a magyarázatba Remus.

– Lily is mindig ezzel védi, meg a zsírfejű haverját is, még sincs igaza – kotyogott közbe James olyan képpel, mintha citromba harapott volna.

Elizabeth ezt a pillanatot választotta a visszatérésre. Amint belépett a kórterembe, mindnyájan elhallgattak, de a levegőben érezhető volt a feszültség.

– Tudom, hogy nem igazán kedveltek – törte meg a csendet –, de nem akartam bunkó lenni, és hoztam nektek is csokit – nyújtott először James felé egy táblával, mert ő volt hozzá a legközelebb.

– Persze, biztos valami betiltott átkot használtál rajtuk, én aztán hozzá nem érek – húzódott hátra ijedten a fiú.

– Regulus éppen eleget ismer ahhoz, hogy én se kérjek belőle – rázta a fejét Sirius, mielőtt Elizabeth esetleg felé fordult volna.

– Én lehet, hogy elfogadnám – hallott egy bizonytalan hangot a háta mögül.

– Peter! – kiáltottak rá a pufók fiúra egyszerre.

– Ööö, kösz, de akkor mégsem – nézett zavartan Elizabethre, aki hirtelen jött örömmel azonnal felé nyújtott egy tábla csokit, de most újra elszontyolodva pillantott Remus felé.

– Gondolom, te sem kérsz – ejtette maga mellé a karját a fiú biztató mosolya ellenére, de azért odament hozzá. Leült a földre az ágya mellé, véletlenül sem arra az oldalra, amerről James és a többiek helye volt. Remus hátradőlve újra fekvő helyzetbe csúszott, és a lány felé fordult.

– A nevükben is bocsánatot kérek – kezdte, és Elizabeth csak azért sem nézett fel, lehajtott fejjel bámulta az édességeket, amikkel sikerült észrevétlenül kiszöknie a klubhelyiségből, és eljutnia egészen idáig. – Csak a házaddal kapcsolatos rossz tapasztalatok miatt bizonytalanok.

A lány továbbra is mozdulatlanul ült.

– Én azért elfogadnám a csokit – próbálkozott tovább.

Elizabeth végre felemelte a fejét. Majdnem hátrahőkölt, de sikerült uralkodnia magán. Most, hogy közelebbről is megnézhette a barátját, sokkal komolyabbnak tűnt az arcán végigfutó karmolásnyom, és a szeme alatt éktelenkedő sötét karikák, a sápadt bőre miatt feltűnőbben elütött a seb pirosas színe. Tudta, hogy Remus immunrendszere borzasztóan gyenge, és ezért fekszik ilyen gyakran a gyengélkedőn, és sápadt folyamatosan, de a számtalan sebhely miértjére rég nem mert újra rákérdezni. Amikor legutóbb megtette, Remus feltűnően kerülte a témát, és a szokásosnál is tartózkodóbban viselkedett vele szemben, még az azt követő héten is.

– Valami baj van? Később megpróbálok újra beszélni velük, ne vedd magadra, amiket mondanak.

Elizabeth megrázta a fejét, és kicsit felemelkedett, hogy rálásson a többiekre, de senki sem figyelte őket.

– Ki bántott? – kérdezte halkan. – Tőlünk valaki?

– Nem, dehogy. – Úgy mondta, mintha olyan ritka dolog lenne, hogy a mardekárosok megátkozgatják a griffendéleseket, Elizabeth mégis hálásan pillantott rá, és óvatosan hozzáért a sebhez.

– Akkor?

Nem érkezett válasz, látta, hogy Remus egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Gyorsan letette mind a négy tábla csokit a fiú éjjeliszekrényére.

– Gondolom, most haragszol – váltott témát, és barátja kérdő tekintetére reagálva folytatta –, amiért újra kezdhetsz magyarázkodni miattam.

Mielőtt Remus válaszolhatott volna, váratlanul kinyílt az ajtó, és a Madam Pomfrey mögött álló Narcissa előlépett, és kedvesen integetett.

– Újabb látogatótok érkezett – hallotta a gyógyító kedves hangját, és a halk ajtócsukódást.

A fiúk azonnal, és sokkal hevesebben reagáltak Narcissa a megjelenésére, mint az előbb Elizabethére, aki lebukott Remus ágya mögött, és magában rimánkodott Merlinhez, hogy az érkező nehogy észrevegye. Gyáván viselkedett, és az a keserű gondolat fordult meg a fejében, hogy nem véletlenül került oda, ahova. Sirius, James és Narcissa hangos szóváltásától zengett a kórterem, és Elizabeth tudta, hogy háztársa viszonylag hamar eljut a szájkaratétól a tettlegességig.

– Potter, a helyedben befognám azt a nagy pofámat, és meg sem szólalnék, te madárfészekfejű véráruló!

James motyogott valamit az orra alatt, amire Sirius dörmögött érthetetlenül halk választ.

– A szemembe mondjátok, idióták. Szívesen kiátkoznám a beleiteket a testetekből, de sajnos sietnem kell, csak azt a semmirekellő Averyt kerestem.

Elizabeth még kisebbre húzta össze magát Remus ágya mellett szorosan a falhoz lapulva, és visszafojtott lélegzettel várt. Az ágy alatti résen látta, hogy Narcissa lábai az ajtóhoz közelednek.

– Még egy gyűlést kihagy az a szerencsétlen, és biztos, hogy én átkozom szét a fejét, nem Lucius – bosszankodott félhangosan, és Elizabeth, legszívesebben elsüllyedt volna, hogy a falon át kipottyanjon az alattuk lévő folyosóra. Kivágódott az ajtó, és majdnem megkönnyebbülten sóhajtott, de korai lett volna.

– Miss Black, veszekedni jött ide? Még egy ilyen, és kipenderítem mindkettejüket. – A gyógyító megenyhülhetett Narcissa tekintetétől és halk bocsánatkérésétől, mert máris visszafordult, de még hallani lehetett a rosszalló motyogását. – A betegeknek pihenésre van szüksége, hogy nem lehet ezt megérteni…

– Elza?! – Keresője elfojtott hangon szólalt meg, de egyértelmű volt, hogy hatalmas őrjöngés lesz a klubhelyiségben.
– Mit szeretnél, Cissy? – tápászkodott fel a lehető legtermészetesebben, és egy szempillantás alatt Narcissa mellett termett, aki a pálcája hegyét a mellkasának nyomva a falnak szorította.

– Na, ebből magyarázd ki magad, Elizabeth – sziszegte fenyegetően a képébe, és a lány attól félt, hogy teleköpködi az arcát nyállal, ha még sokáig ebben a testhelyzetben maradnak.

– Annyi eszed sincs, mint egy tyúknak – dühöngött elég halkan ahhoz, hogy Madam Pomfrey biztos ne halljon meg semmit. – Most jól beleköptél a levesembe.

– És te beszélsz vissza?! – nyomta még inkább a mellkasába a pálcája hegyét Narcissa, és Elizabeth érezte, ahogy lassan lyukat éget a talárján keresztül, és fájdalmasan perzseli a bőrét. – Várd csak ki a végét, hogy mit fog szólni a bátyád, ha ezt megtudja – sziszegte, további nyálcseppekkel áztatva ezzel a lányt.

Elizabeth ajkai lassan gonosz mosolyra húzódtak.

– Arra én is kíváncsi leszek – válaszolta nyugodtan, és próbálta figyelmen kívül hagyni az izzó pontot a mellkasán. – Tekintve, hogy engem és Regulust bízott meg azzal, hogy kémkedjünk a Tekergők után.

– Akkor másodikos voltál, évek óta szó sincs arról a feladatról – vicsorgott Narcissa a képébe, de legalább így nem köpködött.
Elizabeth vett egy mély levegőt, és mintha egy óvodáshoz beszélne, elkezdett magyarázni.

– Az lehet, de én azóta is folyamatosan szállítom az információkat Arthurnak, amint megtudok valami említésre méltót. Ha nem emlékeznél, volt is belőle balhé, hogy Regulus képtelen teljesíteni a feladatot – sziszegte, minél közelebb hajolva a lány arcához, de csalódnia kellett a sziszegve-köpködő képességében. Látta Narcissa arcán a szép lassan szétterjedő felismerés hatását, ahogy a tekintetébe félelem költözik, és Elizabeth mérhetetlenül büszke volt magára. – És most menjünk, be kell számolnom a többieknek, hogy sikerült belerondítanod a feladatomba – suttogta, és maga után rángatta Narcissát. Amikor becsukta az ajtót, döbbent tekintettekkel találkozott, és világossá vált számára, hogy valószínűleg minden szót hallottak.
Már a sötét, hűvös folyosókon haladtak végig, amikor Narcissa először megtörte a csendet.

– Még mindig nem világos, miért bujkáltál Lupin ágya alatt.

– Egyértelmű – forgatta a szemét, mintha Narcissa már megint valami tökéletesen nyilvánvaló dologra kérdezett volna rá. – Előled menekültem, egyrészt mert a hitelesség kedvéért el kell játszanom, hogy igazából tökre utállak bennetek, másrészt nem tudhattam, hogyan fogsz reagálni. Bár én inkább attól féltem, hogy könnyedén elsiklasz a tény felett, hogy ott találtál engem, a Tekergőket látogatva, ami mit ne mondjak, logikus és ésszerű lépés lett volna. De nem, te képes voltál elfelejteni a feladatom – puffogta. – Mit gondolsz, Mugliismereten is jókedvemből döglök harmadév óta?

A másik lány kis ideig csendben emésztette a hallottakat, és amikor Elizabeth rápillantott a szeme sarkából, egy szorongó, kezét tördelő embert látott. Határozottságot erőltetett magára, és visszhangozva dobbanó léptekkel közeledett a folyosó vége felé.

– Elza – fogta meg a karját hirtelen Narcissa, és megállásra kényszerítette. Elizabeth tettetett bosszúsággal fordult felé.

– Most meg mi van?!

– Mi lenne, ha nem említenénk meg ezt az apróságot? – kérdezte halkan.

– Apróságot?! De Cissy, most miattad újra hónapokig fog tartani, mire legalább egy-két töredékinformáció eljut hozzám. Amúgy sem kedvelnek túlságosan, ez után a beszélgetés után, szerinted? – háborodott fel.

– De Lucius…

– Nem érdekel, te is ezt tennéd a helyemben, gyere – fogta meg a karját, hogy maga után rángassa.

– Elza, kérlek – rimánkodott, mire a lány nagy kegyesen újra felé fordult.

– Mondd.

– Jövök neked eggyel. És ezt az ígéretem bármikor felhasználhatod, ha szorult helyzetbe kerülsz. Melléd fogok állni. De kérlek…

Elizabeth az időhúzás és a hatás kedvéért sóhajtott egy hatalmasat, és párszor körbeforgatta a szemgolyóját a szemüregében.

– Rendben, legyen – egyezett bele vonakodva, és tovább indult a klubhelyiség irányába. Narcissa enyhe fáziskéséssel követte.

~~~

A kórteremben mindenki egy emberként fordult Remus felé.

– Na, mit mondtunk? – kérdezte James.

– Rajtad keresztül szállítja az infókat rólunk, ez csodálatos – horkantott gúnyosan Sirius.

– Ezt csak azért találta ki, hogy kimagyarázza magát – győzködte őket.

– Nem tűnt fel, hogy bármikor bármiből kimagyarázza magát? Pontosan olyan, mint az öcsém, csak egy fokkal rosszabb, mert bátrabb. Hidd el, eleget voltam már velük összezárva egy házba. – Sirius, mint egy kutya, rázta meg magát, hogy elűzze az emléket.

Remus tekintete egy pillanatra elfelhősödött, és ez nem kerülte el a többiek figyelmét, így még nagyobb erőbedobással kezdték győzködni.

– Tőlem semmit nem fog megtudni a Tekergőkről, ne aggódjatok – nyomott el egy ásítást a fiú, mire James és Sirius egyszerre hagyták abba a monológjukat, és mire válaszoltak volna, a Remust elnyomta az álom.

Mindhárman összenéztek, és pár percnyi elmélkedés után Sirius törte meg a csendet.

– Audrey Adamson a Hugrabugból egész jó csaj, Ágas.

– Szerintem is – válaszolt az említett, ahogy hanyatt fekve két karját a feje alá támasztotta, és a magasba emelt lábfejét vizsgálgatta. Alig látszott az átok nyoma, csak a lábujjai végei voltak csak szürkék és érzéketlenek. – De én most Melissával vagyok öhm… – kereste a megfelelő szót.

– Szexkapcsolatban? – kotyogott közbe Peter mindentudóan.

– Olyasmi – hagyta rá. – Szóval Tapi, hajrá.

– Én ezt nem értem. Lilybe vagy szerelmes, mégis más csajokat kergetsz.

– Ezt nem is értheted, Pete.




>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)