Átlátszó írta: 0galaxygirl0

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


– Na, végre, azt hittem, úszóhártyát növesztek! – hallotta Lily hangját valahonnan a habok mögül, miután belépett a prefektusi fürdőbe. Úgy látszott, a vörös hajú lány már minden funkciót végigpróbált, az egész helyiséget belepte valami illatos gőz. Elizabeth gyorsan levetkőzött, bikinit varázsolt magára, és nagyot csobbant a vízben.

Lily mellett jött fel a víz alól, sötét haját gyorsan kiseperte az arcából.

– Merlinre, veled meg mi történt? – kapta a kezét a szája elé a másik lány. – Talán mégsem reagáltátok túl…

– Nem, Remusszal semmi baj – sietett leszögezni.

– Akkor miért nézel ki ilyen ramatyul?

– Köszönöm – biccentett. – Nem akarok róla beszélni. McGalagony elkapott a folyosón, ráadásul beúszott a képbe két hugrabugos, az egyiknek el kellett vennünk a pálcáját, de tényleg ne részletezzük.

Lily enyhén oldalra döntött fejjel vizslatta.

– Akkor beszéljünk arról, hogy mi történt, miután Perrel elmentünk.

Elizabeth elhúzta a száját, mert ezzel voltaképpen arra kérdezett rá, amiről megmondta, hogy semmi kedve társalogni. Viszont tudta, hogyha nem szólal meg, akkor Lily tovább fogja folytatni az aggodalmasan pislogást és méregetést, ezért lassan belekezdett. Már majdnem a végére ért, amikor egy hangosat rikkantó, meztelen test közeledett a magasból. Meglepődni sem volt idejük, máris egy sötétvörös üstök emelkedett ki mellettük a habokból. Elzának kiégett a szeme.

– Khmm, Dorcas, mit keresel itt? – kérdezte Lily, és erőnek erejével próbálta fenntartani az átlagos, csevegő hangját.

– Prefektus vagyok, gondoltam fürdök – vont vállat az említett. – Te meg mit bámulsz? – nézett Elizabethre, aki pislogás nélkül guvasztotta a szemét abba az irányba, ahonnan Dorcas érkezett.

– A lekozmált retinámat próbálom újjáéleszteni gondolatátvitellel, és közben bíztatom a szemhéjamat, hogy nem fog végérvényesen szétolvadni, ha a szemgolyómra borul – válaszolt monoton hangon.

– Úgy érti, igazán megtisztelhetnéd a jelenlétünk egy bikinivel – segítette ki Lily.

– Hogy ti milyen szégyenlősök vagytok – botránkozott meg a hollóhátas lány. Ezt a jelenetet állandóan eljátsszák, és ilyenkor egy kiselőadás szokott következni a többiek prűdségéről, de most csak egy szemforgatást kaptak.

Lily végül Elizabethez fordult, aki azt latolgatta, hogy a látószerveit víz alá merülve mossa ki és hűti le, meg remélhetőleg meg is vakul a töméntelen kemikáliával telenyomott dihidrogén–monoxidtól, de logikusan végiggondolva azonnal elvetette az ötletet.

– Elhoztam a könyveket, ott vannak az egyik széken – bökött a fürdő sarkába. – Apa még egy boszorkány gyógyító életéről is szerzett könyvet, aki a mugli orvosok között dolgozott az 1800-as években, az Abszol útról.

Elizabeth teljesen elképedt.

– Apukád csak miattam elment az Abszol útra? – kérdezte immár a meglepetéstől tágra nyílt szemekkel.

– Nekem is vett egy-két dolgot, együtt mentünk. És anyával nem értették, miért nem jöttél tavaszi szünetre.

Elizabeth másodév után Lilyékkel töltötte a teljes nyári szünetét. Akkoriban ez egy fontos küldetés volt, ami arra irányult, hogy az ő önfeláldozása által az aranyvérű szűklátókörű barmok többet megtudjanak a muglik világáról. Természetesen az egész saját ötlet volt, miután meghívást kapott hozzájuk, mert Lily tudta, hogy nem akar hazamenni. Élete legjobb nyarát köszönhette a leleményességének, és Lily háziorvos apukájával rengeteget beszélgettek a muglik és a varázslók körében előforduló betegségekről, és gyógyítási módszerekről. Azóta mindig ellátta olyan könyvekkel, amiket ő nehezen szerezhetett volna be.

– Túl veszélyes lenne.

– Tudom, de ezt nem mondhatom meg nekik.

Elizabeth még véletlenül sem akarta felhívni a családja, vagy a halálfalók figyelmét Lilyékre.

– Ha gyógyító akarsz lenni, legalább a fontos varázslények hatóanyagait tudnod kellene megszerezni – kotyogott közbe Dorcas, aki a hátán lebegett a víz tetején.

– Orvos leszek, nem gyógyító – pontosított. – És gondolom ha billiwigfullánkörlemény-oldatra lesz szükségem – de nem lesz–, nem egy repkedő rovart fogok keresztül-kasul kergetni a kórházban.
Kinyílt az ajtó, és két hugrabugos lány lépett be. Az ötöd- és a hatodéves prefektus. Az egyikük keservesen sírt, és Elizabeth azonnal levegő után kezdett kapkodni. A síró lány barátnője meglepetten fordult feléjük, senkire sem számított már ilyen későn. Eközben Dorcas sokatmondóan pillantott Elizabethékre, tekintetével üzenve, hogy „Na, ők sem járőröztek, mégis idejöhettek.”

– Zavarunk? – kérdezte az idősebb lány. Lily gyorsan nemet intett, a két lány ennek ellenére viszonylag hamar kiment.

– Emmával ma szakított a barátja. Mármint tegnap – magyarázta Dorcas.

– Ez szomorú, de tudod, valószínűleg a meztelen tested meglátva menekültek el ilyen gyorsan – tájékoztatta Lily.

– Ennyire nem vagyok ronda – tiltakozott a lány.

– Csak sérted a közerkölcsöt – kotyogott közbe Elizabeth, amire Dorcas csak egy sóhajtással felelt.

Elizabeth és Lily összenéztek. Dorcas ezt élvezi. Biztos valami beteg perverzió – állapították meg magukban immár sokadjára.

– Ha nincs párkapcsolatod, akkor nincs párkapcsolati problémád sem – jelentette ki Dorcas, bár egyáltalán nem vágott a témába.

– Ez is egy felfogás – mondta Lily.

– Én tökéletesen egyetértek. Milyen borzalmas lehet egy házasság. Nem is értem, az emberek miért vetemednek erre – gondolt itt a saját szüleire, és a bátyja eljövendő kényszerházasságára. – Én sosem fogok. – Ekkor még a boldog tudatlanság állapotában lebzselt, és nem tudta, hogy valakik jelen pillanatban is az esküvőjét tervezgetik, és véresen komolyan gondolják.

– Házasodni még nem akarok, de egy pár azért jól jönne a jövőheti Lumpsluck-féle elviselhetetlen partira – sóhajtott Dorcas, és kaján vigyorral pillantott az elkínzottan felnyögő barátnőire. – Ti kivel mentek?

– Ha nem tudok meglógni, akkor Reggel. Ő legalább tud úgy tenni, mint aki élvezi.

– Kinézem belőle, hogy nem csak megjátssza. Amilyen aranyvérmániás és nagyravágyó. Van hol villognia. – Elizabeth inkább nem reagált Dorcas megjegyzésére.

– Én Perrel megyek – szúrta közbe Lily.

– Akkor mindenkinek a szokásos, én meg kergethetek valami idiótát megint. Úgy érzem, már minden fiú menekül előlem – magyarázta gondterhelten. – Pár nélkül érkezni meg olyan ciki.

– Majd ma Roxmortsban halászunk neked valakit – nyugtatta meg Lily. – Te mit szólnál egy közös Prefi-kiránduláshoz, Elza? Összeszedhetnénk a többieket is. Mondhatnád azt, hogy kötelező iskolai program. Csapatépítés. Vagy ilyesmi.

– Nem jó – ingatta a fejét lehangoltan, ahogy a délelőtt esedékes gyűlésre gondolt. – Egyébként is, Malfoyék prefektusok, akkor ők is ott lennének?

– Ez tényleg szar ötlet. Feltűnő lenne kihagynunk őket – húzta el a száját a lány.

– Azt hiszem, ráncossá ázott a seggem – húzta fel magát a hatalmas kád peremén Dorcas. – Mondanám, hogyha nem hiszitek, nézzétek meg, de sejtem, mi a válaszotok.

Erre, mint valami groteszk végszóra mindnyájan szedelőzködni kezdtek. Már hajnali hármat ütött az óra, amikor Elizabeth visszaérkezett a klubhelyiségbe, mert a könyveket is el kellett rejtenie egy használaton kívüli terembe, ahol a padokon tornyosult a többi hasonló kötete. Akadtak olyanok, amik ki voltak nyitva, mintha az előbb fejezte volna be a böngészést bennük, sokból könyvjelzők meredeztek, és Elizabeth úgy képzelte, ilyen lehet egy mugli egyetemista szobája.

A késői időpont miatt azt hitte, senki sem lesz a klubhelyiségben, ezért egy dementorcsókra érkező, húsz éve az Azkabanban rohadó elítélt arckifejezésével lépett be a kőfal mögött rejtőző klubhelyiségbe, és meglepetésére Regulusszal találta szembe magát, aki a bejárat közelében lebzselt, és Elizabeth nem tudta volna eldönteni, hogy olvasott-e, vagy már aludt a könyvvel a kezében, de a hangra azonnal felkapta a fejét.

– Ó, szóval mégis beégtél? – nézett az elvártnál jóval kevesebb együttérzéssel Elizabethre, miután felpattant.

– Mi? – ráncolta a homlokát a lány értetlenül, majd hevesen megrázta a fejét. – Nem-nem. – Próbált vidámabb képet varázsolni magának, de nem járt túl nagy sikerrel.

– Akkor mi ez a fej?

– Ma mindenki olyan kedves. Csak fáradt vagyok.

– És hol voltál eddig?

– Fürödtem. – Regulus olyan értetlen fejjel meredt rá, hogy kénytelen volt elmosolyodni, de nem volt energiája több magyarázattal szolgálni.

– Miért vagy még ébren?

– Gondoltam megvárlak, hátha visszatérsz utolsó utadról – öltötte ki a nyelvét gúnyosan.

– Igazán nem kellett volna – morogta Elizabeth, de azért a hálókörlete irányába fordulva összeborzolta a fiú haját. – Reggel mesélek.

A lépcsőről visszanézve összeszoruló szívvel ismerte fel a földön heverő kötetet, amit nemrég még Regulus olvasott. Véres átkok és halálos rontások – minden, amit a kegyetlen gyilkolásról tudni lehet.

~~~

Arthur fáradtan dörgölte ki a szeméből az álmot, miután Lucius hozzávágott egy érdes anyagú díszpárnát. Az álmot, amelyben már teljes értékű halálfalóként ténykedhetett egy jobb világ születéséért.

Az ilyen gyűléseken mindig komor fapofát vett fel, de az áhítatot lehetetlen volt letörölni a képéről. Megnyugtatta a tény, hogy mindenki más szemében is ugyanúgy tükröződik a hatalomvágy. Nem érzett miatta bűntudatot, bár azért az örömmámoros mosolyát mindenki elrejtette. Nem illet volna az alkalmakhoz.

Néha-néha a húgára sandított, aki komor ábrázatával vitte a prímet, az arcára vetülő sötét csukja alól tisztán kivehető volt a dühtől csillogó szeme. Arthur meg tudta érteni. Tényleg borzalom, hogy rejtőzködniük kell a muglik miatt. És tényleg aggasztóan lassan haladnak a sárvérűek irtásával, bár a legutóbbi közlemény szerint már külön árvaházakat hoztak létre a szüleiket vesztett gyerekeknek. Elizabeth mellett Regulus megszállott arccal hallgatta Lucius szövegét. Ő volt a legfiatalabb köztük, bár volt néhány ígéretes alsóbb éves, akik ilyen alkalmakkor álmodozva nézik őket a hálótermek lépcsőiről.

A gyűlés végén Elizabeth a kőfalhoz sietett, de Arthur még azelőtt elkapta a csuklójánál fogva, hogy kiléphetett volna. A lány egy pillanatra összerezzent, de keményen állta a pillantását.

– Tetszik a szüleink választása? – kérdezte. Elizabeth ábrázatán egy tizedmásodperc alatt átfutott a meglepetés, de olyan gyorsan, ahogy érkezett, szerte is foszlott. Arthur ritkán állt vele szóba, csak néha atyai kötelességből megbünteti a szülei helyett. Nehezen vallotta be magának, de már szégyellte a társaságát. Rengeteg információt köszönhettek neki az önfeláldozása miatt mind a muglik életéről, mind a többi roxfortos házról, mégsem tudott közéjük valóként tekinteni rá, és amikor erre gondolt, enyhe szorítást érzett a mellkasán. Eddig még sosem tudta beazonosítani az érzést.

– Természetesen – érkezett a kimért válasz. Arthur tudta, hogy a látszat ellenére kényelmetlenül érzi magát a csuklóját körbefogó keze miatt, ezért kicsit ráerősített.

– És mit válaszoltál? – érdeklődött.

– Még gondolkodom – vonta meg a vállát. Vállig érő, sötét haja csak még több erőt vitt a kerekteres arcába, és olyan szigorúan pillantásokat tudott lövellni, hogy Arthur kisebb korukban néha megrémült tőle. Biztos volt benne, hogy az anyjától örökölte, mint ahogy a mély tekintetét is. Ami most azt sugallta, hogy semmi közöd hozzá. Szinte tapintható volt a fal, amit kettőjük közé húzott.

– Nem írtak semmi eldöntendő kérdést – tájékoztatta. Hol van már az a lány, aki láthatóan sokkot kapott attól is, ha hozzáért? Már jó ideje nem mutatta ki a félelmét, és ettől Arthurban kezdett felmenni a pumpa.

– Igen, csak még meg kell fogalmaznom az érzéseimet – jelentette ki hideg távolságtartással, és Arthur majdnem felröhögött. Nem mintha ne tudta volna megérteni. Amikor neki jelölték ki a menyasszonyát, nem mondhatná, hogy belső ellenállás nélkül fogadta a tényt.

– Az érzéseid – ejtette ki a lehető leggunyorosabban a szót – nem hinném, hogy bárkit is érdekelnek.

– Az lehet – bizonytalanodott el a lány. – De akkor te miért kérdezted a véleményem?

– Mint bátyád, jogom van kíváncsinak lenni. Szóval?

– Igazából megkönnyebbültem. Lehetett volna rosszabb is. – Elizabeth elfordult, részéről lezártnak tekintette a beszélgetést.

Arthur úgy döntött, hagyja menni. Most nem volt kedve vele szórakozni. Nem kellett senki, akin kitöltse a dühét, mert nem volt dühös. Talán egy kicsit féltékeny, amiért Elizabeth Regulusszal házasodhat, és nem valami idegen pacákot kell elvennie a Roxfort végeztével. Nem tette szóvá. Napi jócselekedet. Majd, ha nagyon kínozza az irigység, levezeti a feszültségét. És a féltékenység. Előbb-utóbb biztos féltékeny lesz, amiért már nem ő, hanem Regulus…

– Most, hogy ezt megtárgyaltuk, mehetsz is megírni a választ – szólt a húgára, aki előtt már odébb csúszott a sima kőfal.

– Azon vagyok – szólt hátra, és kis matatás után előhúzta a zsebéből a borítékot, és felé mutatta a feltört pecsétet.

~~~

– Nem olvastad el, igaz? – szegődött mellé Regulus.

– Még szép – vigyorgott rá Elizabeth, miközben azon gondolkodott, hogy rázza le a fiút úton a titkos termébe, ami egy csomó új olvasmánnyal várja.

– Gondoltam, mert egyébként biztos nem cseverésznél ilyen nyugodtan velem.

Elizabeth jelenleg a háta közepére sem kívánta őt, de nem akarta megsérteni, ezért csak egy vállrándítással felelt. A fiúnak nem tűnt fel az egyértelmű érdektelensége, csak az, hogy Elizabeth sietős léptekkel igyekezett valahová, ezért követte.

– Reg, szakadj már le rólam – fordult meg hirtelen a lány, mire Regulus majdnem nekiment.

Regulus nem lepődött meg a lobbanékonyságán, már reggel sem a világ legnyugodtabb hangnemében felelgetett a kérdéseire, amiket hajnalban már nem tudott feltenni. Elizabeth még mindig nem tette túl magát Anthony anyjának a halálán, akit az ő szülei öltek meg. Sokkal valóságosabb látni a hozzátartozók reakcióját, mint egy listáról felolvasni az áldozatok nevét. De erről a világért sem számolt volna be Regulusnak.

– Hová mész? – kérdezte.

– Dolgom van – jelentette ki olyan hangon, hogy az épeszű ember mentegetőzve elmenekült volna a közeléből. Regulus cseppet sem volt épeszű, ezt támasztotta alá a következő megszólalása is.

– Biztos megint a titkos helyedre, kutatni Lupin betegsége után.

Elizabeth érezte, hogy enyhe pír lepi el az arcát, ezért gyorsan menetirányba fordult.

– Nem csak azt, tanulnom is kell – jelentette ki, és újra útnak indult. Sajnos néhány másodperc múlva Regulus megint mellette rótta a folyosót.

– És válaszolnod a levélre.

– Ajj, tudod mit, menjünk vissza, aztán majd délután válaszolok – mondta, mert rájött, hogy humánus módszerekkel nem fogja tudni lekoptatni.

– Miért nem most? – akadékoskodott a fiú, ahelyett, hogy bölcsen hallgatott volna.

– Nincs értelme a könyvtárhoz mennem, biztos nincs ott.

– Várj, te meg akarod mutatni neki? – hökkent meg, és Elizabethnek most tűnt fel, hogy időközben a nagyterem irányába vezette őt a klubhelyiség helyett. El is felejtkezett az ebédről, pedig már majd’ kilyukadt a gyomra.

– Persze, mindig segít válaszolni.

– Tudom, de… – Regulus elhallgatott. Úgy tűnt, mondani akar valamit, mégis visszanyelte. Talán nem ő akart lenni az első, aki szembesül Elizabeth haragjával. – Mindegy, azért kíváncsi lennék, milyen képet vág majd – alig tudta visszafojtani a röhögését, és ez a lánynak is feltűnt.

– Összefoglalhatnád dióhéjban, mi áll benne. Azt mondtad, anyáddal is erről dumáltatok – nézett a fiúra, aki erre rögtön elvörösödött, és Elizabeth meghökkenve állt a reakció előtt. Regulus és az elvörösödés. Ilyen nincs. Ráadásul elég szarul is állt neki, teljesen elütött a fehér bőrétől és éjfekete hajától ez a szín, és baromi feltűnő volt.

– Á-á, azt nem vállalom – kapta maga elé a karját. – Majd megtudod, ha Remuska felolvassa.

Elizabeth inkább nem kommentálva a megszólalást, szó nélkül az asztalukhoz masírozott.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)