Harmatcsepp és teafű írta: NymphaTonks

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


– Nem értem, miért nem teszel semmit sem, hogy egy kicsit is javíts a helyzeten – jegyezte meg Andromeda, ahogy körülnézett a házban. A férje mellette állt, és bólintott.

Tonksnak még csak toporzékolni sem volt ereje.
– Gyűlölöm ezt a házat, ti is tudjátok. Nem akarok itt lakni.

– De a mi házunk már nem elég nagy hármunknak – sóhajtotta az anyja. – Ezt már ezerszer átbeszél…

– Rosszul érzem magam itt – vágott a szavába Tonks. Már közel negyed órája voltak a nappaliba, és úgy érezte, megfojtják őt a falak.

– Még csak berendezkedni sem próbáltál.

– Mert nem is akarok. Minden olyan komor és rozoga… Még eladni sem tudom. Senki nem akarja megvenni.

– Az sem megoldás, ha felváltva alszol a barátnőidnél – csóválta a fejét Andromeda.

Tonks haja lilából szürkévé változott, mire Ted hosszasan felsóhajtott.
– Nézd, én azt hittem, örülni fogsz, mikor megvettük a házat.

– Örültem volna, ha nem pont… ezt vettétek volna meg – rázta a fejét a boszorkány. – Olyan… komor. A falak össze akarnak nyomni. Kicsi és szűk. Mintha el lenne átkozva.

Ted végigjáratta a tekintetét a házon.
– Egy feljavítástól hátha jobban nézne ki. A szürke falak miatt érzed csak így. Talán…

– Nem csak a falak szürkék! – fakadt ki Tonks. – Itt minden az! És nem akarok itt lakni!

– Nymphadora, drágám…

– Ne szólíts Nymphadorának! – Tonks elfordult, hogy a szülei ne láthassák a könnyeit. Még azt sem engedte, hogy az édesanyja átölelje őt.



Most pedig ugyanott állt, mint hetekkel ezelőtt, a kis szürke nappaliban. A bútorokat vastag porréteg lepte be, dobozok hevertek mindenfelé, Tonks arca pedig bíborvörös volt a nagy rendetlenség miatt.

– N-ne haragudj, Remus – szabadkozott. – Nem igazán szoktam… itthon lenni.

Remus derűsen mosolyogva nézett körbe.
– Azt észrevettem – jegyezte meg.

Mindkettejük ruhájából a földre csöpögött a víz, vizes hajuk a fejükhöz lapult. Újabb villám hasította ketté az eget, és az ablakok beleremegtek az ezt követő hatalmas mennydörgésbe. Tonksot kirázta a hideg a hangtól. Nem volt más választása, muszáj volt idehoznia a férfit, hiszen nem volt más hely, ahová menekülhettek volna a vihar elől, és ez a ház – ez az átkozott szürke ház – volt a legközelebb.

– Amúgy nem is szeretem ezt a helyet – folytatta néhány másodpercnyi szünet után. – Inkább a barátnőimnél alszom, azért is… van ez a sok doboz. Még ki sem pakoltam igazán. Fogalmam sincs, hol lehetnek a törölközők.

A hozzá legközelebb álló dobozhoz lépett, és felnyitotta, ám csak fehérneműket talált. Remus a válla fölött belesett a dobozba, és Tonks érezte, hogy a pír a nyakára is átkúszik, így gyorsan be is csukta a dobozt.

– Ne fáradj – mosolygott Remus. – Megszáradunk így is. Egyébként pedig szerintem szép ház. Egy kis élénkség kellene neki, mondjuk színes falak, és máris jobb lenne. Meg persze egy jó nagy takarítás is ráférne. Segítek berendezkedni, ha szeretnéd.

Tonks kitátotta a száját, hogy mondjon valamit, de egy hang is alig jött ki a torkán. Máris nem érezte olyan nyomottnak ezt a helyet.

– T-tényleg? Mármint… ráérnél?

– Persze. – Remus a boszorkány arcához nyúlt, és kisimított egy vizes tincset a szeméből. – Ha segítségre van szükséged, mindig szívesen segítek.



Attól a perctől fogva Tonks már nem érezte olyan komornak a házat. Sőt, az elátkozott szó még csak eszébe sem jutott. Ahogy a szürke falak lassan szivárványszínűvé változtak, a dobozok eltűntek és minden a helyére került, Tonks már ki sem akart lépni onnan. Gyakran csak ült a földön, a bútorokat és a falakat nézte, és újból maga elé képzelte Remust, amint egy széken egyensúlyozva épp a könyveket rendezgeti vagy a falat festi, vagy ahogy ő a nap végén az ujjával letöröl egy festékpöttyöt az arcáról, és a férfi lehunyja a szemét, amikor a bőrük egymáshoz ér…

Sokszor el sem kellett képzelnie őt, hiszen Remus szinte minden nap meglátogatta. Mindig volt valami ürügye, ami miatt benézett hozzá.
– Úgy emlékszem, egy helyen maradt egy szeg, amit nem kalapácsoltam be rendesen – mondta valahányszor a férfi, mikor bekopogott, és Tonks nem bánta, még akkor sem, ha tudta, hogy már minden szeg a helyén van, és a kalapácsot is elpakolták már a munka befejeztével.

Aztán egyszer csak egy idő után Remus már hazamenni is elfelejtett. Egyszerűen csak ott ragadt a színes falak és a színes fürtök között…

És Tonks már nem akart máshová költözni. Jó volt otthon lenni Remusszal.

Már egyáltalán nem volt magányos.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)