Harmatcsepp és teafű írta: NymphaTonks

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


– Lehetnél egy kicsit vidámabb – súgja a fülébe Tonks, és megérinti a kézfejét. Remus nem mozdul. A körülötte ülők egymással beszélgetnek, szavak repkednek ide-oda, gondolatok cikáznak a levegőben, Remus, kérsz egy kis mártást még? Nem, köszönöm, Molly, azt hiszem, ennyi elég volt. Remus, van még a desszertből, ha gondolod, akkor… Nem, köszönöm, Molly.

Az evőeszközök halkan csörömpölnek, ahogy a tányérokhoz ütődnek, fojtott nevetések, néha egy-egy borús pillantás, merev tekintet, aztán… tettetett boldogság. És Tonks rózsaszín haja.
Remus akkor sem szól semmit, mikor a felesége a pocakjára húzza a kezét. Érzi, ahogy a tenyere alatt megmozdul a kisbaba. Kirázza a hideg, és elhúzódik. Még a Tonkstól kapott mosolygós csók sem képes felvillanyozni őt.

– Remus…

– Minden rendben. Én csak… mindjárt visszajövök.

Senki nem szólal meg, ahogy Remus feláll, és kisétál a konyhából. A hátán érzi a felesége tekintetét.
Kint a hideg márciusi szél köszönti. Előhúzza a zsebéből a cigarettát, és rágyújt. Furcsa érzés, mint mindig. Hosszasan fújja ki a füstöt a száján és az orrán. Sirius is mindig ugyanígy csinálta. Sirius is ugyanezt a cigarettát szívta még a tavaly, amikor kikönyököltek a Grimmauld tér erkélyére. Sirius is…
Remus nem is emlékezett, mikor tette a talárja zsebébe a barátjának hozott cigarettásdobozt. Tegnap találta meg – még egy utolsó szál volt benne. Arra már emlékezett, hogy akkor is szótlanok voltak. Csak álltak egymás mellett, a gondolataikba merengve, régi emlékeket felidézve…

Remus lehunyja a szemét, ahogy a hideg márciusi szél az arcába fúj. Hallja, ahogy nyílik mögötte a bejárati ajtót, és érzi, ahogy Tonks egy sálat teker a nyaka köré.
– Meg fogsz fázni – suttogja. Ő nem válaszol. Csak egy pillantást vet rá. Hagyja, hogy a felesége kivegye a kezéből a cigarettát, és eltapossa a földön. – Nincs szükséged erre.

– Nem tudod, mire van szükségem.

Tonks sóhajt, és megfogja a kezét.
– Dehogynem tudom. Ránk van szükséged. – Remus ismét hallgatásba burkolózik. A tekintete a felesége pocakjára vándorol. A kerek has szinte már hívogatja, hogy tegye rá a kezét, hogy érezze, hogyan mozgolódik odabent a fia.

Az a kisfiú, aki hamarosan meg fog születni.

Akit hamarosan a karjaiban tarthat.

Tonks is hallgat. Várakozó tekintettel fürkészi őt, ő pedig tudja, hogy mondania kellene valamit, bármit, csak szólaljon meg végre, de képtelen egy hangot is kiadni.

– Remus… miért nem jössz vissza? Nagyon jó a hangulat. Végre egy kicsit mindenki kilépett a szürkeségből. Arthur nekifogott harmonikázni, Molly pedig felkérte táncolni Billt.

Remus nem akar bemenni. Nem akar sem zenét hallgatni, sem táncolni. Még Tonksra sem bír ránézni. A márciusi szél meglibbenti a sáljának végét, és a borús égbolt elkezdi hullatni a könnyeit. Továbbra sem mozdul egyikük sem. Remus szeretné elmondani, hogy nem lesz jó ez a tavasz. Hogy ezek az esőcseppek valójában igazi könnyek, és az ég értük sír. Hogy amiatt ilyen borús és szótlan minden, mert valami készülődik, mert… ez a vihar előtti csend. De ahogy végül mégiscsak Tonksra kalandozik a tekintete, és meglátja a nő szemében megbújó aggodalmat, inkább nem szól semmit. Csak megfogja a kezét, és mosolyt erőltetve az arcára, gyengéd csókot lehel a tenyerébe.

– Igazad van, menjünk inkább be, és élvezzük a jó hangulatot.

Tonks haja egérszürkéről ismét rózsaszínné válik, a mosolya kiszélesedik, és Remus nem gondol többé arra, hogy mi lesz majd, ha tényleg elérkezik a vihar, és elszakítja őket egymástól. Csak az jár a fejében, hogy addig van még egy kis idejük…



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)