Fiamként szeretlek írta: Lizzie01

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


Utólag is Boldog Húsvétot Mindenkinek!




Nyuszivadászat


Harry visongva szaladt az előle menekülő áttetsző nyúl után. Perselus sosem gondolta volna, hogy valaha hódolni fog még az olyan mugli hagyományoknak, mint a csokivadászat, de Harryért megtette ezt is. Bár az ötéves kisfiú inkább az odabűvölt nyulat kergette, mintsem a kertben szétszórt édességet.
– Harry, a gyógynövénykertbe nem mehetsz be! Már csak az hiányzik, hogy a virágok után a bájitalhozzávalóimat is kiirtsd.
– De bement a nyuszi – jött panaszos a felelet.
– Majd kijön.
– De mikor? – kérdezte a gyerek toppantva egyet.
Perselus tudta, ha most belemegy a kérdez-felelekbe Harryvel, annak sosem lesz vége, ugyanis a kisfiú mindenre rá tudott csodálkozni, így csak intett egyet a varázspálcájával, mire a tapsifüles kiugrált az üvegházból. Amint megjelent, Harry már futott is utána boldogan.

Perselus fejcsóválva lebegtette magához a csokitojásokat. Nem is bánta annyira, hogy a gyerek nem fog a sok cukortól felpörögni, eléggé izgága volt nélküle is.
Amíg Harryt lefoglalta a nyuszi – és a férfi ügyes bűbája tett is erről –, addig Perselus leült az erkélyen lévő kedvenc hintaszékébe, hogy elolvassa a legújabb bájitalokkal foglalkozó újság számát. Ritka pillanat volt, mikor akadt öt nyugodt perce erre a tevékenységre. Általában Harry tett róla, hogy mindig készenlétben legyen. Most is, ha nem tudta volna, hogy a nyúl ártalmatlan, éberen kellett volna vigyáznia az élénk kisfiúra.
Biztos volt benne, hogy az ő bajkeverő fia griffendéles lesz a Roxfortban.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)