A sírból üdvözöl írta: NymphaTonks

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


Naya a ház melletti ösvény mögött bújt meg. Meg akart bizonyosodni arról, hogy valóban nincs senki az úton ezekben az éjféli órákban. Sosem tudhatta, mikor bukkan fel egy erre járőröző rendőr, vagy egy kíváncsi újságíró. Óvatosnak kell lennie, különben minden odaveszik. Ha valaki észreveszi, lőttek a tervének.
Már hosszú percek óta időzött ott, és nem mozdult. Magában számolta a másodperceket, a tekintete eközben pedig ide-oda cikázott a gyéren megvilágított utcán. A karórájának mutatója egy óra felé közeledett, ami jelezte, hogy itt az idő megmozduljon végre.
Ám éppen csak, hogy ez a gondolat végigfutott az agyán, fények villantak, és egy szürkésfekete autó kanyarodott be a sarkon. Naya ereiben megfagyott a vér, ahogy a kocsi lelassított közel a házhoz, és két férfi szállt ki.
– Bassza meg – sziszegte, és a kabátja zsebében ökölbe szorult a keze. A bőre hozzáért az ott lapuló pisztoly hideg csövéhez.

Egyikük az arcvonását sem tudta kivenni. Túlságosan sötét volt ahhoz, hogy olyan távolról jól láthassa őket, ám valahogy az egyikük mégis ismerősnek tűnt számára. Mintha látta volna már itt a nyomozóbizottsággal együtt.

Az egyik férfi megszólalt:
– Ugye tudod, hogy nem lenne szabad ezt csinálnunk?

A másik csak egy pillantást vetett a társára, majd felkapcsolta a kezében levő elemlámpát, és átbújt a rendőrségi kordonon.
– Nem érdekel, Daniel. Tudni akarom, mindent átkutattak-e.

– Akkor sem mehetsz csak úgy be...

– Ki mondta, hogy nem?

A Danielnek nevezett férfi felsóhajtott.
– Nézd, tudom, hogy nem kedveled Wolfot. De övé az ügy, és ezt fogadd el...

– Én voltam az első, aki a hívásra ideért! – csattant fel a másik. – És ha már Wolfon múlik a dolog, látni akarom, mindent átkutatott-e.

– Ha Mr. Harrison tudomást szerez erről, akkor...

– Kussolnál egy pillanatra?

A férfi a zárral kezdett küszködni, és viszonylag hamar fel is törte. Naya tovább várt. Hangtalanul biztosította ki a fegyverét. Ha ez a két férfi talál valamit, akkor...

– Nem! Nem támogatlak ebben – hallotta meg percek múlva az egyik hangját, amikor ismét kint voltak az udvaron.

– És ha ez nyom lenne? – Naya megrezzent erre a szóra.

– Hogyan magyarázod meg, hogy honnan szereztél tudomást róla?

– Várj. Hallottad ezt?

– Mit?

– Zajt. Onnan, a ház mellől.

Naya hunyorgott, ahogy a zseblámpa a szemébe világított. A francba! A két férfi egyre csak közeledett felé. Ha megtalálják... Nem, ebbe nem is mert belegondolni. Nem bukhat le! Mit számít most már, hogy két vagy négy halott van? Hirtelen döntött.
Kibiztosította a fegyvert, majd lőtt. A pisztoly eldördült, és Daniel a földre rogyott.

– Daniel! – kiáltotta a férfi, és máris ott termett mellette. Magához szorította a barátját, majd a telefonja után kapkodott, hogy segítséget hívjon. Naya nem mert megmozdulni, csak távolról figyelte, hogyan leheli ki a lelkét a társa karjaiban a férfi. Percek teltek el, mikor a másik hirtelen felpattant, és gyors léptekkel közeledett a bokor felé. Naya nem habozott, kibiztosította a fegyverét, és ismét lőtt.
Amire a mentőautó bekanyarodott az utcába, ő már ott sem volt. Még csak vissza sem nézett.


* * *


Paul nagyon is jól emlékezett arra az éjszakára. Jobban, mint bármi másra. Még most is maga előtt látta Daniel szenvedő arcát, érezte, ahogy a golyó a mellkasába fúródik, és ahogy elönti a fájdalom. A meglepettség ereje a földre döntötte; abban a pillanatban nem számított a támadásra, a düh vörös ködként telepedett az agyára, és arra késztette, hogy elinduljon a zaj irányába. Ám következő pillanatban már az aszfalton feküdt, és a csillagokat nézte. Sherryre gondolt, és arra, hogy nemsokára ott lesz mellette. Szinte már hallani vélte a lánya édes hangját, annyira vágyott rá, hogy ismét megérinthesse őt, a karjaiba zárhassa, azonban mindez váratlanul elmaradt. Helyette a saját hangját hallotta vissza, újra és újra: életemre és halálomra esküszöm...
Aztán pedig felébredt, és ott találta magát egy fémasztalon, a hullaházban. Mellette a húga sikoltott, dr. Morgan pedig öles léptekkel hátrált. Egyikük sem gondolta volna, hogy a halott egyszer csak felriad álmából.

– Bíztam abban, hogy sikerülni fog a tervem – folytatta halkan Naya. – Bíztam magamban. Csakhogy sok mindent nem vettem számításba... Clarityt például. Amikor Anja először eljött hozzám, és mesélt Clarityről, akkor éreztem, hogy valamit tennem kell. Azt tudtam, hogy soha nem fognak elkapni engem, hiszen olyan óvatos voltam a nyomokkal, amennyire csak lehetett. Emiatt nyugodt is voltam. Viszont Anja nem egy okot adott azért, hogy kétszer is átgondoljam, hogyan tovább. Először azt hittem, csak viccelődik, hogy Clarityt csak kitalálja, odaképzeli maga mellé, annyira hiányzik neki. De utána mondott pár dolgot, ami erre rácáfolt, és ami miatt aggódni kezdtem. A temetőben munkálatok folytak, és ha megzavarták a sírját... Én nem hiszek a túlvilágban. Sem pedig a szellemekben, sem Istenben, semmiben. Én magamban hiszek, senki másban, ez viszont abban a pillanatban meginogni látszott. Féltem, hogy ha Clarity szelleme valóban visszajár, akkor elárulja Anjának, hogy én voltam a tettes, a kislány pedig továbbadja másnak. Volt egy olyan érzésem, hogy… Nos, hogy ő egyszerűen nem tudott továbblépni. A többi áldozatomnak mind sikerült, de neki valahogy nem ment. Ezért itt maradt, ebben a világban, ebben az alakban, hogy megtaláljon engem, és hogy megbosszulja azt, amit tettem vele. Anját használta fel erre, ő volt az eszköze. Egyrészt, mert ismerte, a barátnője volt, másrészt mert valamiképp sikerült kiderítenie, hogy Anja szüleinek és nekem volt egy külön történetünk a múltban, és tudta, hogy velük fájdalmat okozhat nekem. Rájöttem, hogy ez komoly dolog, és Clarity szelleme még attól sem riadt vissza, hogy megszállja azt, akit tud, azért, hogy árthasson nekem. Emlékszik Mr. Fell csillogó zöld szemére? Arra, amilyen gyorsan szaladt, az utalásokra, amiket tett? Tudtam, mire gondol. Tudtam, hogy ő csak egy eszköz, amit Clarity felhasznál. Mindenáron a tudomásomra akarta adni, hogy visszajött azért, hogy megtaláljon, és most, hogy megvagyok, mindent megtesz, hogy megöljön.

Paul fejében kezdett összeállni a kép. Tehát ezért gyűlölte annyira Mr. Fell Nayát, ezért tudott olyan gyorsan szaladni, és mikor meghalt... Azért halt meg, mert Clarity lelke megölte őt, mikor elhagyta a meggyötört testet.
– Látom, kezded érteni – jegyezte meg Naya.

– Próbálom...

– Nos, akkor már azt is kitalálhattad, miért pont egy fiatalembert szállt meg. Michael Fell rajta volt a Listán. Clarity pedig ezzel akart kínozni, hogy egy olyan emberrel állít szembe, aki évekkel ezelőtt a halálomra játszott. Okos elgondolás egy hétévestől, nem igaz? Furfangos és meglehetősen kegyetlen. De bár segített abban, hogy valamilyen formában közelebb kerüljek hozzád, hiszen azon nyomban a szárnyaid alá vettél.

Pault hirtelen elöntötte a harag.
– Kijátszottál.

– Arra gondoltam, hogy ha sikerül a tervem, és megkedvelsz, utána könnyebb lesz a kedvem szerint ugráltatni, és lám, valamennyire csak elértem a célomat – mosolygott rá gunyorosan Naya.

Paul nagyot nyelt. Most, hogy visszagondolt, a nőnek igaza volt. Engedett a vonzalomnak, amit iránta érzett, közel engedte magához, és eközben védte őt. Mindentől.

– Nem tudtam, ki volt az a két férfi, akit aznap éjszaka lelőttem. Megpróbáltam kideríteni, de rájöttem, hogy már mindegy. Meghaltak, és? Nem fog kiderülni. Soha. Azt kiderítettem, hogy David Wolf kapta meg a Johnson-ügyet, ez pedig információból bőven elég volt. Úgyis tudtam, hogy nem fog nyomra bukkanni, főleg, hogy két hónappal később sem csinált semmit. Akkor jöttem rá, hogy a lehető legjobb ember fogta ki ezt az ügyet. De később, mikor tudomásomra jutott, hogy váltás történt, és egy bizonyos Paul Cooper kezdett el nyomozni, megrémültem. Azt hittem, az ügyet lezárták, hiszen lassan egy év telt el azóta, nyom pedig nem volt. Ugyan mégis ki gondolta volna, hogy életben van az, akit aznap éjszaka lelőttem? – Naya a fogait csikorgatta. – Megláttam a sírodat a temetőben, annak az idióta sírásónak pedig pár fontért cserébe megeredt a nyelve. Igaz, nem mondott olyan sokat, de az éppen elég volt ahhoz, hogy összerakjam magamban a képet. Amikor először megcsókoltalak, nem akartam elhinni, hogy ez valóban igaz. Ezért is próbáltam megszerezni az aktádat az archívumból. És mikor megláttam… Borzasztóan dühös lettem, hiszen ezzel keresztbe tettél nekem. Emlékszel, mikor egyszer szóba hoztad azt a nagyon erős vonzalmat, amit éreztél irántam? – Naya rápillantott, mire Paul bólintott. Figyelte, ahogy a nő elnyomja a korláton a cigarettacsikket, és újabb szálat húz elő, majd azt is meggyújtja. Furcsa volt számára, hogy itt állt előtte az, aki mindent tönkretett az életében, és akiért még most is valamilyen furcsa, beteges módon vágyakozik. – Valahol azt olvastam, hogy a gyilkos valamilyen úton-módon vonzódik az áldozatához vagy annak családjához. És talán ez így van fordítva is, ebben az esetben legalábbis...

– Te pedig... – Paul elharapta a mondatot. Úgy érezte, képtelen folytatni, túlságosan fájt számára az igazság.

– Kihasználtam ezt? – fejezte be Naya. – Valahogy úgy. Ez lett az elsődleges célom, mikor megtudtam, hogy te voltál az, akit aznap éjszaka lelőttem. Ki akartam használni ezt a vonzalmat, hogy elérjem, hogy belém szeress, aztán keresni egy bűnbakot, akire könnyedén rá lehet kenni a gyilkosságot. Ha ez megvan, utána lezáródik a nyomozás, és kész, mehetek az utamra. Azt gondoltam, ha esetlenebbnek mutatom magam, mint amilyen vagyok, akkor hamarabb rájössz, hogy szükségem van rád, és nem hagyhatsz magamra.

Paul viszolygott ettől a gondolatmenettől.
– Ezek után nehezen hiszem, hogy vonzalmat éreznél irántam...

Naya nevetése meglepte a férfit. A nő hangos kacagása betöltötte az erkélyt.
– Vonzalom? Ugyan már, Paul! Sosem éreztem semmit sem irántad. Talán egy fikarcnyi valamit... Én már régen másnak ajándékoztam a szívemet, és ez a szerelem éppen elég erős volt, hogy mindenféle mást kiszorítson belőlem. Apám még a Robert iránti elengedhetetlen első-szerelem érzésemre is rácáfolt. De hát tudni kell különbséget tenni az igazság és a színészkedés között. Te viszont túl naiv vagy ehhez, nem igaz? Annyi szenvedés és fájdalom után ott volt egy idegen nő, aki hirtelen belecsöppen a dolgok közepébe, és a híres Paul Cooper máris belebolondul, és a szárnyai alá veszi. – Naya felkacagott. – Azt a hülye macskát is, amit tőled kaptam, megöltem, amint alkalmam volt rá. Tényleg azt hitted, hogy megnyerhetsz vele magadnak? Ugyan már. Mindig is naiv voltál.

Paul állkapcsában megfeszültek az izmok.
– Remélem, nem csak én voltam az egyedüli, aki keresztbe tett neked. Másképp sikerrel jártál volna, igaz? – Paul Faith Petersonra gondolt, és látta Nayán, hogy neki is ugyanaz a személy jutott eszébe.

– A tervem sikerült volna. Olyan pontossággal kidolgoztam, hogy egy hibának sem kellett volna megtörténnie. De mégis egymást követték a hibák, amiket vétettem, és a dolgok, amik akadályoztak. Mint például Clarity jóslatai. Vér, füst és föld – suttogta Naya a bűvös szavakat. – Clarity már mintha előre tudta, hogy mi fog történni… Mintha direkt úgy intézte volna a dolgokat. A vér az én vérem volt, amikor meglőttek. A füst a házam. A föld pedig Anja volt. – Itt lehunyta a szemét egy pillanatra és hosszasan beszívta a levegőt. – Clarity mindig követett engem valamilyen formában, és megpróbált büntetni azért, amit tettem vele. Mindvégig, mikor éreztem a jelenlétét, éreztem azt a mérhetetlen dühöt, ami felém irányult. Gyűlölt engem, amiért elszakítottam abból a világból, amibe tartozott, és vissza akart adni minden rosszat. Nem tudtam, hogyan szabadulhatnék meg tőle… És mikor meghallottam, hogy nyomokat találtatok, nem akartam elhinni. Sejtettem, hogy ez elindít valamit, ezért is mentem be Faithez egyik nap. – Naya elgondolkodott egy pillanatra. – Tudod, Paul, nem szoktam megmutatni magam mások előtt. Sem a hajam, sem a szemem igazi színét. Ezért is hordok színes kontaktlencsét, és ezért van száz és száz parókám, amit mind Faith üzletében vásároltam. A nő innen ismert engem, és attól féltem, ha majd számonkéred a vásárlóiról úgy, hogy én is ott leszek melletted, megemlít engem is. Ezt pedig nagyon nem akartam. Megfenyegettem, hogy ha nem tesz mindent úgy, ahogy mondom, akkor annak következményei lesznek. Szegény pára, amikor meglátott az oldaladon, nagyon bepánikolt. Még a hazugságot sem tudta rendesen elmondani, emiatt pedig még dühösebb lettem. Azt hittem, hogy ha hitelesen előadja a történetet a sötét bőrű férfiról meg a szőke parókájáról, másfelé terelhetem a nyomozást, és bár meglenne a gyilkos neme. Akkor fel sem merülne benned, hogy nő lehet a tettes. De Faith mindent elrontott, és én mindig tartom a szavamat. Megöltem a lakásán még aznap este. Mindvégig csak könyörgött… Folyton azt mantrázta, hogy sajnálja…– Naya sóhajtott. – Emlékszel, mikor felmerült benned az áruló fogalma? Nem volt sehol semmiféle áruló. Csak én voltam az. Engem hittél árulónak, amiért megöltem Faithet, és amiért nem tehettem mást.

– Dehogynem tehettél volna – suttogta Paul. – Annyi ember szenvedett miattad, csakis azért, hogy te megmenekülj... Elértél vele bármit is?

Naya szája vékony vonallá préselődött.
– Nem. De akkor úgy gondoltam, még van esélyem. Még elérhetem azt, amit szeretnék. Amikor viszont szövetséget akartál velem, és a Kulcsot követelted tőlem, már akkor azt éreztem, rossz irányba mennek a dolgok. Le akartam állni. Sokszor eldöntöttem, hogy végzek ezzel, de végül mégsem tettem. Nem tudom már, miért mentem tovább... Talán apám szavai hajtottak tovább, amiket nap mint nap hallottam a fejemben. Folyton azt mondta, nem szabad abbahagyni azt, amit elkezdett az ember. Én ezt a gondolatot követtem. Pedig tudtam, hogy abba kellene hagynom a gyilkolást, de az sem ment. Nem akartam megölni Anját sem... Hidd el, Paul, őt tényleg nem akartam, de nem volt más választásom. Akkor, abban a pillanatban tényleg nem volt.

* * *


Naya egész éjszaka nem tudta lehunyni a szemét. Órák óta álmatlanul forgolódott az ágyában, és hiába próbálta, nem tudta kiverni a fejéből Anja szavait.

Megtaláltalak...

Naya mindenre, csak erre nem számított. Át sem futott az agyán, hogy ilyen talán megtörténhet vele, és most mégis szembesülnie kellett, hogy a tettei igen súlyos következményeket vontak maguk után, amik veszéllyel lehetnek nemcsak rá, hanem akár a terveire is. Ha pedig oda a nyugalma, akkor a Kulcsra sem tud annyi időt fordítani, ráadásul ott volt az a kurva ígéret Paulnak... Azonnal meg kell találnia az Alvóét, különben ha Paul hamarabb kap nyomot, mint ő, akkor meg kell osztozniuk rajta. Ő pedig nem akarta ezt. Egyébként sem volt garancia arra, hogy a nyomozó megosztana vele bármit is. Ő is ugyanúgy szomjazott a kívánságra, mint bárki más.

Igen, Naya tudta jól, miért bukkant fel a kislány szelleme. Ahogy azt is, hogy mindezzel hatalmas fordulatot vett az élete. Ha nem sikerül elhallgattatnia Clarityt, akkor mindennek vége. Ehhez pedig elsősorban Anja száját kellene végleg befognia. Nem tudhatta, hogy a szellemlány mennyi információt árult el a barátnőjének, és hogy Anja mennyire van tudatánál azokban a percekben, mikor Clarity átveszi az irányítást a teste fölött. Az eddig tapasztaltak alapján talán semennyire. Lehet, hogy nem is emlékszik, miket művel a testével Clarity, mialatt uralja őt.

Naya Mr. Fellre gondolt. Abban a pillanatban, hogy a szellemlány távozott belőle, Michael meghalt. Vajon, ha Clarity távozna Anjából, immár véglegesen, akkor ő is meghalna? Naya nem volt biztos ebben a teóriában. Csak annyit tudott, hogy tennie kell valamit ellene, mert másképp mindennek vége. Valamint a gyógyszeradagokat is csökkentenie kellene. Mióta emelkedett napi egy-két tablettával, Naya mindenhol zöld szempárokat és a kislány alakját látta maga előtt, nem beszélve a hangokról, amik olykor-olykor felhangzottak, és olyanok voltak, mint a valóságban. Igaz, hogy tisztában volt azzal, hogy Clarity képe, fizikai megjelenése csak a fejében létezett, elbódult pillanataiban az elméje száműzte a tudatából ezt az információt.

Ezért is rohantam árkon-bokron keresztül az éjszaka közepén a temetőben, míg el nem hasaltam, és az az idióta sírásó rám nem talált – gondolta keserűen, mialatt felkelt az ágyból, és öltözködni kezdett.


A Griffits-ház csendes volt, ahogy Naya belopakodott a hátsó kertbe, és elrejtőzött a bokrok mögött. Sokáig figyelte a házat, főként Anja ablakát nézte, egyszerűen nem tudta levenni a szemét róla. Fogalma sem volt, mit keres ilyenkor itt, de a tudat, hogy itt lehet, valahogy mégis megnyugtatta. Tennem kell valamit – futott át az agyán, ahogy víz nélkül nyelt le egy tablettát

Sokáig ült a nedves fűben, leveleket morzsolgatott az ujjai között, és Anja ablakát figyelte. Ugyan mire vársz? Nincs itt semmi keresnivalód! – gondolta, de mégsem volt képes megmozdulni. Nem akar hazamenni, hogy ismételten órákig csak forgolódjon. Tenni akart valamit, most rögtön, meg akarta akadályozni, hogy Anja bármit is elmondjon bárkinek.

– Naya – suttogta egyszer csak egy hang mögötte, mire megpördült, és felpattant a földről.

– Gyere – suttogta halkan. – Mutasd magad!

A kert végében levő fa leveleit megrezzentek a széltől.
– Naya... Megtaláltalak...

A nő erre összepréselte az ajkait.
– Akkor gyere, hadd lássalak!

A szellő lassan elhalt, a levelek már nem mozogtak. Csend telepedett a kertre. Naya nem mozdult. A tekintete ide-oda cikázott a sötét kertben, de semmit és senkit nem látott. Legszívesebben felkapcsolta volna a zseblámpát, de tudta, hogy így akár könnyen észrevehetik. Még annak a hibbant Harry Johnsonnak is feltűnne.
Ám ekkor Anja szobájában felkapcsolódott a villany, és az ablakon kiszűrődő fény gyéren megvilágította a kertet. Az ablakok lassan kinyíltak, és Anja alakja jelent meg. A kislány kihajolt, majd megragadta a keretet, és átmászott rajta. Ügyesen megkapaszkodott benne, majd a fal mélyedéseibe dugva a lábait és az ujjait egészen az erkélyig mászott. Onnantól már könnyen lejutott a földre, ahol aztán leguggolt, és halkan hívogatni kezdett valamit. Másodpercek múlva egy fehér bundás cica jelent meg, és szaladt oda hozzá, mire a kislány átölelte, majd simogatni kezdte.

– Nézd, hoztam neked finomságot – suttogta az állatnak, és a hálóinge zsebéből kihúzott valamit, amit Naya nem látott tisztán, viszont a macska élvezettel felfalta.

Elbűvölve nézte a fehér hálóruhás kislányt, aki azért mászott ki az ablakon, hogy az éjszaka közepén megetethesse a cicáját. Elmosolyodott, és nem tudta megállni, hogy ne lépjen közelebb.
Anja felkapta a fejét, és olyannyira meglepődött, hogy elengedte a cicát, ami erre elszaladt.
– Ms. Narroway? Mit keres itt?

– A te cicád volt? – kérdezett vissza a nő.

– Iringó? Igen, ő az enyém. Anyáék nem tudnak róla, ezért csak titokban találkozom vele. De maga mégis mit keres itt ilyenkor? Szóljak anyáéknak?

Naya gyorsan megrázta a fejét, és elkapta Anja kezét, nehogy a kislány még véletlenül is meglógjon.
– Gyere, sétáljunk egyet! Mesélj a cicádról. – Húzni kezdte a bokrok felé, de a kislány ellenállt. Erre még erősebben szorította a csuklóját.

– Ne... Most ne... Fáradt vagyok. Vissza akarok menni a szobámba, nem akarom, hogy...

– Csss! Anja, nyugodj meg! Ne sírj, nincs semmi baj. – Naya átölelte, és olyan erősen szorította magához a törékeny testet, hogy szinte már hallani vélte a csontok ropogását. – Szeretnél inkább játszani valamit?

Anja legörbült szájjal nézett rá.
– Anyut akarom...

Naya leguggolt, hogy egy szemmagasságba kerüljön a kislánnyal, majd rámosolygott.
– Anja, nagyon jól figyelj most rám. Visszamehetsz a szobádba, ha válaszolsz egy kérdésemre. Mennyit mondott el neked Clarity?

– Micsoda?

– Mondott neked bármit is?

– Miről?

– Clarity mondott neked valamit rólam?

Anja nagy szemekkel pislogott a nőre.
– Néha mond dolgokat, amiket nem értek.

– Például?

– Keres valakit. Azt hiszem, magát, de nem tudom, miért. Pedig sokszor elvittem őt magammal, mikor a rendelőbe mentem. Emlékszik, nem? Libbent a függöny. Clarity volt az. Mindig velem van. Nem akar elengedni, pedig néha kíváncsi vagyok, miért is akar velem lenni. De most menni akarok...

– Várj még! Ennyi az egész? Keres engem, ennyit tudsz?

Anja bólintott.
– De azt mondta, hogy majd mindent el fog mondani, ha elérkezik az ideje. Sok titka van.

– Anja, nem szabad elhinned azt, amit Clarity mond, megértetted? Hazudik neked. Higgy nekem!

A kislány meglepetten pislogott rá.
– Ő még sosem hazudott...

– Biztos vagy benne?

– Miért kérdez ilyeneket?

Naya kezdte elveszíteni a türelmét.
– Ebből elég – sziszegte, majd megragadta Anja vállát, és megrázta. – Clarity hazudott neked! Ő senkit sem keres, pláne engem nem. Nem is ismerem őt.

Anja sírni kezdett.
– Ne, ez fáj!

Naya ismét magához szorította a kislányt.
– Jól van, ne sírj – suttogta, és gyengéden ringatni kezdte. Amikor Anja valamennyire megnyugodott, óvatosan a szájára csúsztatta a kezét, és csendre intette. – Most nagyon csendben kell lenned, jó? Nem akarod, hogy anyukád felébredjen, ugye?

Naya a szabad kezével óvatosan húzta elő a kését úgy, hogy a kislány ne láthassa. Majd szorosan átölelte, durván befogta a száját és az orrát, majd a nyakához emelte a pengét, és lassan belenyomta a bőrbe. Anja sikoltani akart, de képtelen volt rá, ficánkolni kezdett, az ujjait harapdálta, ám nem tudott szabadulni. Naya eközben halkan nyugtatgatni próbálta őt, miközben vér spriccelt az arcára, és a forró folyadék lecsorgott, mintha csak vért sírt volna. Aztán egyszer csak Anja abbahagyta a kapálózást, az arca teljesen elsápadt, a szempillái meg-megrezzentek, ahogy Naya lefektette a földre. Megsimogatta az arcát, és csókot lehelt a homlokára. A kést a torkában hagyta, mikor felállt, hogy ásóért induljon.

Anja még élt, mikor Naya visszatért, és ismét a karjába emelte. Sokáig csitítgatta, suttogva beszélt hozzá, az arcát simogatta, majd végül belehelyezte a saját maga ásott gödörbe.

Már hajnalodott, mire mindennel végzett, és a megbánás legkisebb jelét sem mutatva hazafelé indult.


* * *


– Te... – Paulnak elcsuklott a hangja. – Mindvégig te voltál. És mi Harryt zártuk be, mert... Ó, te jó ég! – A nyomozó a hajába túrt.

– Igen, én voltam, aki megölte Anját. De ő már nem volt többé az a kislány, akinek mindenki hitte... Clarity teljesen uralta őt. Én pedig hirtelen nem tudtam, hogyan tovább. Anja meggyilkolása nem tartozott a szándékaim közé, de egyszer csak ott találtam őt a karjaimban, félholtan, vérezve... Aztán eszembe jutott Harry. Azt állították, beleőrült a családja elvesztésébe, ez pedig kapóra jött nekem. Egy őrült megölte a szomszéd kislányt, olyannyira fájt a lánya halála, és úgy gondolta, hogy ha neki már nem él a lánya, akkor másé se éljen. Nem jó elgondolás? Így hát ő lett az egyik legideálisabb bűnbak, és mindenki elhitte. Egyik gyilkosság letudva, de ott volt még egy másik is.

– Csaknem... David Wolf is?

Naya fanyarul elmosolyodott.
– Fájdalmában még a bankkártyájának a számát is megadta, csak hogy hagyjam abba. Alkudozni próbált, de nem engedtem. Borzasztóan dühös voltam rá, volt mit megbosszulnom. Elárult a lesz-volt embernek, emiatt pedig szinte otthagytam a fogamat aznap este. Nem felejtettem ám el, és megígértem magamnak, hogy ezért még meglakoltatom. A Narrowayek pedig mindent megtesznek a bosszúért.

– Azt hittem, az ő esetében egyik ellensége volt – lepődött meg a nyomozó.

– Az emberek sokat hisznek és keveset tudnak, nem te mondtad ezt még nekem?

Paul nagyot nyelt.
– És még ennyi ember után sem...

Naya felvonta a szemöldökét.
– Nem mutatom a bűnbánat apró jelét sem? Nem, Paul. Te nem ismered az igazi Nayát. Te azt a Nayát ismered, akinek vannak érzelmei. Egy színészbe szerettél bele. Egy olyasvalakibe, aki csak sajnálja, hogy ennyi áldozat veszett kárba a semmiért.

Paul meghökkent.
– Mondd, hogy ez nem igaz – suttogta. – Mondd, hogy ezt nem gondolod komolyan!

– Mondhatnék már bármit, ezek után már nem hinnéd el.

– Hogyan jöttél rá, hogy a könyvtárban van a Kulcs?

– Visszamentem a professzorhoz – kezdte Naya, és a szeme sarkából a férfi arckifejezését leste. – Tudtam, hogy nem mondott igazat. Láttam rajta, mikor elmentünk hozzá, hogy esze ágában sincs elárulni nekünk, merre lehet a Kulcs. A lesz-volt emberhez irányított minket, azt remélve, hogy ezzel elveszi a kedvünket attól, hogy tovább keressük. Megfenyegettem, és máris inába szállt a bátorsága. Azonnal elmondta, hol van, én pedig szaladtam, hogy megtaláljam. Meg sem fordult a fejemben, hogy követhetsz. Nem akartam osztozni veled rajta, nem akartam, hogy a te kezedbe kerüljön, mikor engem illetett igazából. Én kitartóbban kerestem, mint te, feláldoztam az életemet érte, és mikor megtudtam, hogy az egész csak egy legenda... – Naya egy pillanatra lehunyta a szemét. – Akkor éreztem, hogy már mindegy. Már nincs értelme tovább küzdeni. A tervem lényege az volt, hogy elérjem, megbízz bennem, hogy belém szeress, majd belásd, hogy jó segítség lehetek a nyomozásban. Sok mindent tudtam rólad már akkor, Paul. Figyeltelek, kutattam utánad néhányszor, tudtam a múltadról, a lányodról, a feleségedről. Tudtam, hogy konfliktusod van David Wolffal az ügy miatt. Te pedig azonnal haraptál a csalira. Azt gondoltam, így minden egyszerűbb lesz, de tévedtem. Rá akartam kenni valakire az ügyet, keresni akartam egy jó gyilkos jelöltet, akire simán rá lehetne fogni ezt az egészet. Aztán pedig, ahogy megoldottuk volna az ügyet, megkerestem volna a Kulcsot, és elmentem volna, jó messzire innen. Ez lett volna a tervem, ezen dolgoztam éjjeleken és nappalokon keresztül, de semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. És abban a percben, ahogy megláttam az üres ládát, tudtam, hogy vége, ennyi volt. Elbuktam. Már nem érdekelt, hogy lecsúszik rólam a paróka, pedig sejtettem, hogy rá fogsz jönni magadtól is az igazságra, ha hagyom, hogy meglásd a valódi hajamat. Te pedig gyorsan összeraktad magadban a dolgokat, és lám, itt a teljes igazság.

A férfi sokáig hallgatott. Az igazság teljesen leforrázta őt. Egy pillanatra azon is elgondolkodott, hogy ez is mind csak hazugság volt, de rá kellett jönnie, hogy nem így van. Minden olyan logikusnak tűnt, és minden összefüggött mindennel. Talán Naya most az egyszer valóban nem hazudott neki. Amikor ismét megszólalt, a hangja alig hallhatóan megremegett:
– Tehát akkor bevallod? Bevallod, hogy te ölted meg Clarity és Martha Johnsont?

Naya ránézett, és halovány mosoly jelent meg vérvörös ajkán. Tudta, mit akar hallani a férfi, és azt is tudta, miért vár megerősítésre. Figyelte a mozdulatait, az arcát, a szemét... Paul nem tudta elrejteni szándékának valódi okát. Nem csak maga miatt akarta megtudni az egész igazságot.
– Bevallom.

Paul nagy levegőt vett, és kiemelte a hátsózsebébe rejtett adóvevőt.
– Naya Narroway, ezennel letartóztatom többszöri gyilkosság vádjával. Joga van hallgatni, mert minden elhangzott szó felhasználható ön ellen a bíróságon. – Megnyomott egy gombot a szerkezeten, mire az felsípolt, majd elsötétedett a képernyője. – Azt hiszem, ennyi elég volt az igazságból. Stew mindent hallott és rögzített. Innentől kezdve öt perc, és itt lesznek a rendőrök.

Nayának nevethetnékje támadt az abszurd helyzettől. Elhajította a cigarettát, és a földre ejtette a dobozt, amit mindeddig a kezében szorongatott.
– Hagyjuk a formaiságot, Paul. Nem akarok tárgyalást, sem pedig egy börtönben sínylődni életem végéig.

– Pedig Stew ezek után szívesen kezeskedne azért, hogy legalább annyit szenvedj, mint az áldozataid.

Naya megmarkolta a korlátot.
– Akadályozd meg, hogy azt tegyem, amit generációk óta a Narrowayek tettek magukkal.

Paul nem mozdult. Csak sejtette, mire gondolhatott Naya, de annyiban biztos volt, hogy egykönnyen nem úszhatja meg.
– Naya, akkor sem hagyhatom, hogy...

– Hogy megtegyem? Miért, hiszen nem ezt akartad te is? Nem akarsz holtan látni?

Paul lehunyta a szemét egy pillanatra. El akarta kapni Naya karját, magához akarta húzni, megcsókolni, aztán pedig életfogytiglanig egy cellába lökni, ahonnan soha többé nem juthat ki. Igen, azt akarta, hogy Naya szenvedjen, és ne ússza meg könnyen. De valahogy mégis…
Villámgyorsan lendült feléje, a kezéből kiesett az adóvevő, ám ezt már nem érdekelte. Naya azonban még így is gyorsabb volt nála. Átlendült a korláton, még egyszer utoljára Paul szemébe nézett, ám még mielőtt elengedte volna a korlátot, a férfi elkapta a kezét, és visszatartotta.
– Ne – lehelte alig hallhatóan. Szorítása olyan erős volt, hogy Naya egy pillanatig úgy érezte, kettéroppan a csuklója. – Annyi mindent elkövettél. Annyi mindenki életét tönkretetted. Ne hidd, hogy ezek után hagyom, hogy büntetlenül halj meg. Nem érdemled meg.

– Az ember sok mindent nem érdemel, mégis megkapja – válaszolta a nő egy fanyar mosoly keretében, majd kihúzta az egyik kezét a szorításból, és megérintette a férfi arcát. Paul nem húzódott el. – Engedj el. Add vissza azt, amit én is adtam neked; lökj le, ölj meg! Most az egyszer ne légy gyáva, Paul Cooper.

Paul nem akarta elengedni. Addig akarta tartani, amíg meg nem érkeznek a rendőrök. Akkor majd szívesen lökné az ők karjaikba, hadd vigyék innen. Hadd tüntessék el a szeme elől örökre. De a gondolat, hogy megölhetné saját gyilkosát, nem hagyta nyugodni. Hát nem erre vágyott? Bosszút állni azon, aki még a szíve dobogását is elvette? Naya keze még mindig az arcán volt, hüvelykujjával finoman simogatta a bőrét.
– Engedj el – suttogta alig hallhatóan, és olyan közel volt hozzá, hogy az orruk kis híján összeért, mire Paul nagyot nyelt. Aztán elengedte a csuklóját, és behunyta a szemét, hogy ne kelljen látnia a nő diadalittas mosolyát.

Naya látta, ahogy a keze kicsúszik a férfiéból, és hátrafelé kezdett zuhanni.
Nem tudott nem mosolyogni ezekben a másodpercekben; hiszen most az egyszer úgy érezte, végre szabad. És nem félt. Még a haláltól sem.

Paul hallotta, hogyan reccsennek-roppannak a csontok, de sokáig nem nyitotta ki a szemét. Mikor végre megtette, nem látott mást, csak rengeteg vért és a testrészek kusza egyvelegét. A gyomra egy pillanatra felfordult, és el kellett lépnie a korláttól. Tehát ennyi volt. Vége van. Néhány perc múlva itt lesznek a rendőrök, és megtalálják Naya szétroncsolt testét a pázsiton. És őt, amint az erkélyen állva a levegőt kapkodja.
Nem, Paul nem akart itt maradni. Nem akart visszamenni az őrsre sem, hogy vallomást tegyen a történtekről. Soha többé nem akart Nayára gondolni. A nő vallomása elégnek kell lennie, amit Stewart rögzített. Ez majd mindent megmagyaráz nekik.

A távolban felhangzottak a rendőrautók szirénái. Paul megrezzent erre, és elfordult az erkélytől. A hátsó ajtón keresztül távozott, hogy senki ne láthassa meg, majd beült az autójába, és azonnal a gázra taposott. Minél hamarabb el akart tűnni innen.
A temetőtől néhány sarokra parkolt le, és sokáig csak meredt maga elé. A telefonját szorongatta, miközben magában vívódott, mit tegyen. Végül mégsem tudta megállni, hogy ne hívja fel őt, ám néhány csengés után bekapcsolt a hangposta, Paul pedig felsóhajtott, ahogy meghallotta az ismerős hangot: Ön Samantha Cooper telefonját hívta. Kérem, hagyjon üzenetet.

Paul sokáig hallgatott. Mégis mit mondhatna a húgának egy ilyen pillanatban? Mégis hogyan búcsúzhatna el tőle?
– Szia, Samantha – suttogta végül, és nagyot nyelt. – Sajnálom, hogy csak így búcsúzhatok el tőled, mert tudom, hogy ha itt lennél mellettem, nem engednél el soha többé. Nekem pedig mennem kell, mégpedig most azonnal. Nem bírok többet várni. Érzem, hogy hívnak. Valakik, valahonnan, és nekem mennem kell. Ne haragudj, kérlek. – Itt tartott egy kis szünetet. Olyan érzése volt, mintha valami ki akart volna szakadni a mellkasából. Ki akarta nyomni a telefont, de valami nem engedte. Az igazság ott volt a nyelve hegyén, és hiába szerette volna, nem tudta lenyelni. – Azt hiszem, tartozom még egy vallomással. Eltussoltam egy gyilkosságot. Sean Lloyd ügyét egy balesettel kapcsolatban. Kérlek, vizsgáld át az ügyet. Te mindig is jobban értettél ehhez, mint én. Apánk büszke lenne rád.

Paul kinyomta a telefont, és kihajította a járdára. Hallotta, ahogy a készülék összetört a kemény betonon, de ez már nem érdekelte. Megtette, amit meg kellett tennie. Ennyi volt. Bevégeztetett a sorsa. Hosszasan felsóhajtott, majd beindította az autót, és végre valahára hazafelé indult.

A temető felé.

* * *


Paul Cooper házánál egyre több rendőrautó parkolt le. Kék-piros fényeik erőteljesen villogtak, a szirénák hangja távolról is tisztán hallatszott. A rendőrségi kordon már felkerült, lezárva az utca ezen részét. Fehér ruhás fickók azonosították a földön fekvő holttestet, miközben a többi férfi a nyomozó házát kutatták át, isten tudja mit keresve.

A férfi a szomszéd ház mögül leskelődött. Csak biztos akart lenni benne, hogy az a széttört halott ott, a földön, valóban Naya Narroway, nem pedig valaki más, mert akkor minden kezdődhet elölről. Azt pedig nem akarta, sőt, irtózott a gondolatától is. Éppen elég volt ez az egész nagy cirkusz. És elég volt végignézni azt is, amint a nyomozó elkapja a nő kezét a zuhanás előtt.

A férfinak akkor egy pillanatra megállt a szívverése, és lekuporodott a fal tövében. Ha Naya Narroway nem hal meg, annak végzetes körülményei lesznek. Magában végiggondolta az összes eshetőséget, de aztán a gondolatmenet abbamaradt, ahogy a nő keze kicsúszott a nyomozóéból, és zuhanni kezdett lefelé. Cseppet sem szép, de bár gyors halál volt. És ez volt a legjobb megoldás, még akkor is, ha az a ribanc meg sem érdemelte, hogy így végezze.

A férfi elfordult a háztól, és abbahagyta a leskelődést. Nem akarta, hogy valaki meglássa. Így is elég nehéz volt mindeddig észrevétlennek maradni. Óvatosan kiemelte a kabátja belső zsebéből az oda elrejtett fémtárgyat. A Kulcs nehezebb volt, mint gondolta. Mikor kiemelte a dobozkából, azt hitte, letörik a keze, de végül mégis sikerült elrejtenie valahogy, és Naya érkezése előtt kilopódzni a könyvtárból. Bele se mert gondolni, mi lett volna, ha az az ördögivadék hamarabb bukkant volna rá az Alvóéra, mint ő. Egyszerűen nem hagyhatta, hogy ilyen ember kezébe kerüljön egy ilyen veszélyes tárgy. Nem hiába védte és rejtegette éveken keresztül és tartotta szemmel azokat, akik a megszállottjává váltak. Ki tudja, mit művelt volna vele... Ki tudja, mit művelnének vele mások, ha rájönnének, hogy a Kulcs valóban létezik, és nem csak egy mese, amibe már sokan beletörődtek.

Megborzongott, ahogy a reggeli szellő a kabátja alá férkőzött. Óvatosan visszahelyezte a Kulcsot a belső zsebébe, és összecipzárazta a kabátját, majd hazafelé indult. Már most azon törte a fejét, hová rejthetné el, hogy biztonságban legyen, és hogy senki ne találjon rá.

Lehetőleg soha többé.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)