|
|
|
– A nevem Tonks! – Remus kiáltást hall a konyhából, majd valami csattan, ami jelzi, hogy az illető sűrű bocsánatkérések közepette egy újabb poharat vert le. – Az ég szerelmére, Nymphadora! – üvölt most már Rémszem is, és Remus megcsóválja a fejét, ahogy felakasztja a fogasra az ütött-kopott kabátot, és elindul a hangzavar irányába. – Azt mondtam, Tonks a nevem! – Én meg azt, hogy ülj már nyugton! Erre már elcsendesül a vita, és Remus most már kissé nyugodtabban nyit be a konyhába. Molly azonnal ott terem, betessékeli, leülteti, mosolyogva varázsolja eléje a tányért, rajta a megannyi ennivalóval. A többiek is üdvözlik őt, Sirius csibészes mosolyára, amik a régi időket idézik fel, Remus csak egy vidám biccentéssel válaszol, és már körül is néz, ismerős arc után kutatva. Dumbledore említette, hogy hamarosan új taggal bővül a Rend, és a varázsló azonnal ki is szúrja a vörös hajú nőt nem messze tőle. Most kissé sértetten ül a székben, a körmeit vizsgálgatja, és csak egy másodpercre pillant fel, ahogy ő helyet foglal az asztal mellett. – Üdv – köszönti a boszorkányt, aki erre felkapja a fejét. – Remus Lupin – nyújtja a kezét. Különös tekintettel figyeli, ahogy a nő haja lassan rózsaszínűvé válik, és látja, amint nyílik a szája, hogy ő is bemutatkozzon, de Sirius sietve közbevág: – Kérsz még egy kicsit a desszertből, Nymphadora? – Az utolsó szót erőteljesen megnyomja, és közben a barátjára néz. A boszorkány kézfogásra nyújtott keze most hirtelen Sirius felé indul, a mártásos tál libben egyet, és az egész az arcába repül. Sirius prüszkölve nevet, a hajáról csöpög a szósz, Molly pedig bosszankodva felkiált. – Mit mondtam neked, te idióta! – És azzal a rokona karjára csap, majd visszafordul Remus felé. A szája a füléig ér. – Örülök a találkozásnak, Remus Lupin. A nevem Tonks. Csak Tonks. És ahogy a nő keze belecsusszan az övébe, Remus a barátja mártástól piszkos arcára pillant, hallgatja a kutyaugatásszerű nevetést, és érzi valahol, mélyen legbelül, hogy már most igazán kedveli ezt a boszorkányt. |
Kritika küldése |
