Harmatcsepp és teafű írta: NymphaTonks

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Tonks már előre sejti, hogy kínos lesz ez a találkozó, mikor Andromeda ajtót nyit nekik, és mosolyogva betereli őket a házba. Ted is megjelenik, merev mozdulatokkal fogadja őket, és Tonks nehezen tud parancsolni az égszínkékben pompázó hajának, hogy ne váltson színt, tükrözve ezzel a hangulatát.

Tudja, hogy Remusnak még kellemetlenebb az egész. Valahányszor kapcsolatba kerül az apósával, a szobában mintha megfagyna a levegő. Andromeda persze vidám, és úgy tesz, mintha a borús fellegek messziről elkerülnék ezt a házat. Desszerttel kínálja Remust, és kényszeredetten nevet, ha a lánya véletlenül összetör egy poharat. Tonks is igyekszik a maga módján kissé elviselhetőbbé tenni a délutánt, de az apja mindig is kiszámíthatatlan volt. Remus nemrég megolajozta az ajtókat. Mindegyik úgy nyikorgott abban a házban! És már jön is a válasz, olyan leereszkedő hangsúllyal, hogy Tonksnak könnybe lábad a szeme, Andromedának pedig lángol az arca. Csak Remus nem mozdul, az arca kifejezéstelen, a felesége pedig tudja, hogy arra gondol, Tednek igaza van. Illendő, hogy csináljon is valamit, ha már férfi létére nem dolgozik, és a felesége tartja el a szerény fizetéséből.

Ahogy véget ér az ebéd, Tonks már kapkodja is le az asztalt, alig várja, hogy vége legyen ennek az egésznek, ennek a formaiságnak, és végre hazaérjenek. Csakhogy Andromeda elkapja a karját, a konyhába hívja, és Tonks csak a szeme sarkából látja, hogy Ted és Remus az erkély felé indulnak, ahol aztán az apja cigarettára gyújt. Kérdőn néz az anyjára, de csak vállvonás a válasz.

– Már egy ideje szívja. – Tonks érti a szavak mögött megbúvó jelentést. Hogy Ted azóta cigarettázik, mióta ő elköltözött tőlük. Hogy kell valami, ami megnyugtatja őt, mert éjjel-nappal miatta aggódik, nehogy Remus valami olyat tegyen vele. Forr a harag benne, de nem szól semmit. Csak csendesen figyeli, ahogy a férje is rágyújt, és hosszasan fújja ki a füstöt. Ügyetlenül tartja az ujjai között a csikket, még innen is látja, hogy mennyire remeg a keze.

Felsóhajt, és az anyja felé fordul. Pár percig némán nézik egymást. Tonks érzi a késztetést, hogy megszólaljon, megtörje végre ezt a csöndet, ami úgy befészkelte magát közéjük, ám az édesanyja megelőzi:
– Hidd el, hogy ezzel telnek a napjaim – mondja csendesen Andromeda. – Hogy rábeszéljem, hogy jól döntöttünk, amikor engedélyeztük a házasságot. Tudom nagyon jól, hogy ha nemet mondtunk volna, akkor te úgyis megtetted volna. Ted attól félt, hogy el fogsz szökni valahová Remusszal, hogy összeházasodjatok, és soha nem jöttök vissza. Nem bírta volna ki, hogy ne lásson többé. Csak ezért tűri meg őt, érted?

Tonks szeretné azt mondani, hogy nem, nem érti, miért kell Remust csak megtűrni. Miért nem lehetne elfogadni őt? Miért nem lehetne megérteni ezt a szerelmet? De inkább nem szól semmit. Nem akar veszekedést, kijárt belőle elég. Némán búcsúzik akkor is, amikor már indulni készülnek, és nem érdeklik az édesanyja szemében felgyülemlő könnyek. Bosszúsan fordít hátat nekik, Remus pedig helyette is köszön, kedvesen, cseppet sem sértetten, és Tonks nem érti, hogy lehet ilyen ezek után. Még egyszer visszapillant a szülői házra, és csak akkor hagyja, hogy a forró könnyek lefolyjanak az arcán, amikor már befordulnak a sarkon, és a szülei féltő tekintete is tovatűnik.

Tétován Remusra pillant, a férfi pedig őrá néz, és ahogy a tekintetük összekapcsolódik, Tonks valahol legbelül valamiféle nyugodtságot érez. És ahogy a férje ajkai leheletfinoman megérintik az arcát, csak egy dologra tud gondolni: hogy Remus mellett van a legnagyobb biztonságban.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)