Briliáns írta: GwenPage

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<<


X.

Venus in furs



Jólesően kirázza a hideg, amikor megáll egy pillanatra, bal lábát feldobja a metró-aluljáró korlátjára, hogy nyújtson kicsit, amíg barátnője utoléri. Legfeljebb, ha tíz fok lehet, ennélfogva mindketten alaposan beburkolták magukat a Decathlon északi sarkkörön is tökéletesen alkalmazható futócuccaiba, amik rajtuk kívül kerek e világon senkinek se állnak jól. 

Amora tátog valamit, amikor odaér, helyben futva kapkodja a lábait, szőke lófarka jobbra-balra lengedezik. Loki nem veszi ki a fülhallgatóját, anélkül is tudja, hogy a nő épp valami disznó megjegyzést tesz a segge és a tapadós nadrág kölcsönhatására. Csak rámosolyog, majd int, hogy folytassák az edzést, mert nem ér rá egész este. A fülébe a Venus in furs duruzsol a The Velvet Undergroundtól, ami nem a legklasszikusabb fitnesz-zene, de kellemesen elsimítja a gondolatait, helyesebben kifejezve, kellemes irányba tereli őket.


„Shiny, shiny, shiny boots of leather
Whiplash girlchild in the dark
Clubs and bells, your servant, don't forsake him”




– Megőrjítesz – suttogta, és a nyakába harapott (hah, addig épp, hogy felér…), kezei a derekán, a mindenén, de tőle jó volt, mi több, mind többet és többet akart belőle, hiába merültek ki romantikájuk díszletei néhány fényes fémlemezből összehegesztett levélszekrényben és a csendesen bezáródó liftajtóban.


„Kiss the boot of shiny, shiny leather
Shiny leather in the dark
Tongue of thongs, the belt that does await you
Strike, dear mistress, and cure his heart”




– Már csak ahogy rám nézel… –  Szúrós csókot adott neki, Loki pedig vadul viszonozta, egy percig sem akarta hagyni, hogy azt higgye, megszelídítette, éles, hófehér fogaival a milliárdos ajkába mart, és nem kért érte bocsánatot. – Látod, erről beszélek. Gyere fel hozzám!

– Nem.


„Severin', down on your bended knee
Taste the whip, in love not given lightly
Taste the whip, now plead for me”




Bár az ajánlatát elutasította, nem tolta el magától, hagyta, hogy testével a falnak préselje, arcszeszének férfias illata kellemesen eltelítette, már-már úgy érezte, be tudna tépni tőle, jóllehet ami a betépést illette, a legutóbbi alakítását tekintve jobb volt erre nem is gondolni.

– Van valami oka? Te nem akarod?

– Ne légy ostoba, Anthony. Úgy érzed talán? – Anthonynak esélye sem volt úgy érezni. – De még várok. Várok arra, hogy lelepleződjön a szemfényvesztésed.

– A mim? – A meleg, barna szempár ködös volt a vágytól és az Amoránál benyakalt alkoholmennyiségtől, még nem annyira, hogy ne tudjon hazavezetni, de ahhoz épp eléggé, hogy egyre kevésbé érdekelje bármi, ami nem a másik nyúlánk, gyönyörű teste.

– A szemfényvesztésed. Ha eleget vársz, és megpendíted a megfelelő húrokat, előbb-utóbb mindenki lelepleződik. A kivárás jól bevált módszerem.

– Nem tudok róla, hogy műfajom lenne a bűvészshow – hajolt el tőle a férfi, bár nem túl nagy kedvvel. – Annak te vagy nagy mestere. Na meg a sminkeseitek.

Loki Anthony soha el nem némuló szájára szorította hosszú, manikűrözött mutatóujját, tekintetéből nem lehetett mást kiolvasni, mint kétséget és a kicsavart vágyat, hogy párja egy óvatlan pillanatban alátámassza szkepticizmusának jogosságát.

– Valóban. Minden mű, Anthony, az arcunk a fotókon, a szarvaskoponya-trónom, többségében a mosolyunk is. Te viszont valódi vagy, azt hiszem. És ez is… – Végigsimított a szakállas arcon, majd követelőn, szinte erőszakosan megcsókolta, a milliárdos pedig kis híján újra megkérdezte, nála alszik-e. – De még bizonyosság kell, és én kivárom.




Megáll egy piros lámpánál, szemfülesen átlépve egy valamikori hirdetőoszlop trehányul otthagyott, népességritkításra is alkalmas betontalapzatát. A forgalom semmivel sem gyérebb, mint napközben, ámde az elfeketedett ég alatt minden szín sokszoros hangsúlyt kap; a jelzőlámpák jól ismert piros-sárga-zöldje, az autók fényszóróinak vakító ragyogása és a hatalmas, digitális reklámtáblák az épületek oldalán és homlokzatán. A Lokival szembe eső üzletházban még égnek a lámpák, a fotocellás ajtók fölötti fénypanelen először egy pár másodperces kólareklám fut le, bulizó fiatalokkal, akiknek épp vonzó mértékben verejtékes a testük, utána azonban a saját arcát pillantja meg a pixelek festővásznán.

Egy állókép csupán, amire hol ráközelít a kamera, hol eltávolodik tőle. Nem is nézi meg, melyik márka anyaga ez, vagy netán csak a Tha/Nos egy promóciója, csakis fölé magasodó másolatát figyeli, elszalasztva a zöldet. Kipirult arcára színes árnyakat fest a felvillanó felirat, és egy pillanatig úgy tűnik, menten rádől modern és élettelen szentképe, bekebelezi a saját hamis, hamis mosolya.

Paff! Valami nagyot csattan közvetlenül mellette, ami kiragadja ebből a különös delejből. Megrezzenve szökken arrébb, azt látva, hogy Amora oldalvást kiterül a járdán, csúnyán lehorzsolva az arcát, egyik sportcipős lába alá fordul, míg a másik fennakad az alattomos betoncafaton.

– BASZKIIII! – Amora nyöszörögve kap a jobb bokájához, esetlenül markolja, valószínűleg azt latolgatva, eltört-e, vagy megúszta olcsóbban. Loki azonnal letérdel mellé, miközben ide-oda kalimpálva igyekszik leinteni egy taxist. – Mentőt hívj, mentőt hívj! – sivalkodik Amora, szinte magán kívül, és a férfi tudja, hogy nem azért, mert túlreagálja a történteket, hanem, mert jelen pillanatban nem engedhet meg magának egy bokasérülést, a tökéletlenségnek még a leghalványabb jelét sem.

– Jól van, akkor most nyugodj meg. – Óvatosan leemeli a nő másik lábát a buktatóról, majd tárcsázza a segélyhívót. A diszpécser hangjából egy házimacska is kiértené az értetlenséget, hogy miért kell mentő egy mezei zakózáshoz, de mivel ezt nem mondhatja ki nyíltan, csak közli, hogy perceken belül megérkezik a segítség. – Próbáld meg megmozgatni!

Amora plezúrpettyes arcán könnyek peregnek végig, fél kézzel barátja ruhájába kapaszkodik, miközben eleget tesz a kérésnek. Mind többen és többen gyűlnek oda, a hogyléte felől érdeklődnek, egy pocakos, fekete férfi fel akarja segíteni, de Loki elhessenti, hisz ezt ő maga is meg tudná tenni, csakhogy hisztérikus barátnőjének láthatóan még egyáltalán nem opció ez.

– NE VIDEÓZZÁL, CSESZD MEG! – Amora a ruhaujjával törli le a könnyeket és a felhígult vért az orcájáról, a hangja vékony és éles. A fiatal nő, aki úgy rögzítette mindeddig a modell vergődését, mint aki a diszkréció szó jelentését sem ismeri, sietve zsebre vágja a telefonját, és Loki legszívesebben kilökné a kocsiútra, de nem akar ő is balhét csinálni, tudja, hogy ebből már így is biblikus méretű botrány lesz.

– Cherry, végy egy mély levegőt! Nem tört el a bokád.   

A nő nem válaszol, csak a férfi mellébe temeti az arcát, a felvijjogó sziréna hangjára összerándul, de még csak föl sem néz, mintha attól félne, valaki azon nyomban az arcába vakuzik.
Loki átkarolja, a helyzetük miatt kissé sután, tekintete egy másodperc erejéig a hirdetőpanelre terelődik, amit a baleset pillanatáig bámult. Ismét csak a saját büszke, alabástrom arcát látja, mellette letisztult, futurisztikus betűkkel szedett modernkori bölcseletet: THA/NOS – A megérdemelt tökéletesség 1998 óta.



*



Nehéz volna felsorolni mindazon dolgokat, amelyekre Loki Laufeyson egész egyszerűen nem hajlandó. Filléres hotdogot enni, kimondani a „szeretlek” szót, megállni a STOP táblánál, amikor nem jön semmi, és mindemellett kukán ülni a Thanos asztalával szemben álló, whiskybarna fotelok egyikén, mintha kisiskolás volna, akinek épp erkölcsi útbaigazítást akar tartani a visszaeső alkoholista igazgató.

– Nem világos, mégis mit tehetnénk ez ellen utólag.

– Ó, Laufeyson… – Thanos nem kiabál, még nem, a megfélemlítés fázisában tart, és be kell látni, a disznó profi benne. Gyűrött, alkohol- és fiatalkori drogtúlkapásoktól puffadt arca indulattól dermedt, Rolex órájának szíja húsos csuklójába vág, mintha kínozni akarná magát vele, mint egy középkori szerzetes. – Meg kellene lepnie, hogy nem világos számodra valami? A hierarchiában elfoglalt helyeddel kapcsolatban is igen gyakran tévhiteid vannak.

Loki fogai megcsikordulnak; borzasztóan utálja, ha emlékeztetik rá, hogy bár a közönség szemében kaotikus és káprázatos istenség, a Tha/Nosnál csak egy alkalmazott.

– Nézze, uram, talán nem menthetetlen a helyzet – szól Amora, aki viszont nagyon is úgy fest ott a másik ülőalkalmatosságon gunnyasztva, mint az iskola szépe, akit rajtakaptak, ahogy a mosdóban bagózik. Vastagon bepólyált lábát bő, fekete nadrágba rejtette, de sántítása így is elkerülhetetlenül elárulta a világnak, mi érte, hát még az internetre feltöltött, és azóta vírusként terjedő lesivideó. – Még van egy kis idő a showig. Addig helyrerázódhatok annyira, hogy…

Főnökük felteszi egyik lapáttenyerét, ezzel elnémítva a nőt. A helyiségre nyomasztó csend zuhan, amit csak az embermagas üvegablakokat ostromló szélrohamok süvítése tör meg, és Thanos Macbookjának halk zúgása. A levegő párás az iroda minden szegletében zöldellő, különlegesebbnél különlegesebb szobanövényektől, amik egészségesen virulnak, arról tanúskodván, hogy tulajdonosuk lelkes kertész; a kényes cserepes rózsák illatoznak, a bambusz sűrű és kicsattanóan zöld, a narancsfa földjét apró, színes kavicsok ékítik. Groteszk összhatást képez ez a vegetáció a falakra aggatott szakmai elismerésekkel és a modellfotókkal, amelyeken egy szál selyemlepedőbe, vagy épp buja virágszirmokba öltöztetett nők pózolnak, köztük Amora is, az Other-féle dominadarabok egyikén.

– Kétlem, hogy ezt akár te magad is így gondolnád. Bicegve óhajtasz felmenni a színpadra, aztán pedig kiesni a ritmusból, megzavarni a többieket, nevetség tárgyává tenni a céget?

– De az imázsom… A Betörhetetlen, vadóc képpel, ez talán összeegyeztethető…

– Miért beszélsz olyasmiről, amiről fogalmad sincs, kedvesem? – mordul rá a férfi, felemelkedvén az irodaszékéből. – Az imázsod nem ér semmit. Erről tettél, azzal, hogy ugyanoly mértékben mellőzöd az önkontrollt, mint a barátod. Hetek óta sorra baltázzátok el a rátok bízott feladatokat, és ha magatokból hülyét csináltok, akkor belőlem is. Ez elég világos, Laufeyson? – Öblös, dühödt hangja áthatja a teret, és megfagyasztja a vért Loki ereiben. Bármennyire nincs ínyére szembenéznie ezzel, tart Thanostól, attól, mennyiféleképp teheti őt tönkre. – A teremtményeim vagytok. Már-már a gyermekeim, akiket az utcáról szedtem össze. Erre nyilván emlékeztek.

Nincs más választásuk, mint emlékezni, minden nap minden percében. Thanos nélkül senkik vagyunk, ez a mantra, ez kell lélegezniük és enniük, kántálni a szigorúan fél adag párolt borsó fölött imádság helyett.  

– Tehát akkor nem táncolhatok? – kérdi Amora, jobbjával afféle pótcselekvésként lehorzsolt arcát piszkálgatja, Haribo gumimacit formázó ezüstgyűrűje csillog a lámpafényben. Aki nem ismeri tökéletesen, jó eséllyel sosem jönne rá erre, de Lokinak kétsége sem fér ahhoz, hogy ez a lehetőség egy részint inkább megnyugtatja, mintsem felzaklatja.

– Hogy táncolhatnál, Amora? Értékelem az elkötelezettséged, de az óvatlanságodnak köszönhetően beugró táncosra lesz szükségünk, és ezzel rút minőségromláson megy keresztül a show, mert az a nő már nem te leszel. – A szavakból csöpögő gusztustalan kéjvágy ismét csak arra sarkallja Lokit, hogy egészségtelen mértékben préselje egymáshoz alsó és felső fogsorát, tíz ujjal mar a fotel karfáiba, csak hogy ne ugorjon rögvest talpra, és kérje ki magának mindazt, ami történik. – Szörnyen kellemetlen. Már mindnyájuknak beharangoztunk, Marcello Veronesinek, a Ralph Lauren fejének, de ott lesz Gabriella Hearst, továbbá a Chanel és a Givenchy egyes képviselői is. Ilyen nagy nevek előtt nem kockáztathatok semmiféle bakit, ez beárnyékolná a műsort követő bemutatókat.

– Nagyon sajnálom.

– Ha ez megnyugtatja – kotyog közbe Loki, főként azért, hogy elterelje barátnőjéről a figyelmet, de kicsit azért is, hogy mentse a maga helyzetét –, a részemről semmiféle fennforgásra nem kell számítania. Minden kifogástalanul fog menni Arizonában, erre megesküszöm.

– Kár esküdöznöd, mert ez nem is lehet másként. – Mr. Thanos fél fenékkel felül a saját drága, egy részen üveglappal lefedett íróasztalára, felékszerezett ujjait összekulcsolja. – Elvárom a hűséget a teremtményeimtől. Többet ne merészeljetek csalódást okozni.



*



Kiss the boot of shiny, shiny leather
Shiny leather in the dark



Maximális hangerőn bömböl a lakásában a zene, miközben ő, mintha Amorához hasonlóan kificamította volna a bokáját, a padlón csúszik, noha a lába a tökéletességig ép, csupán sikerült nem kevés Martinivel nyakon öntenie a napi Frontin adagját.

Anthony szerencsére nem hívogatja, valószínűleg vagy maga is padlót fogott, vagy valami csodás apropóból nekiállt bepótolni a kimaradt alvásadagokat, és ez jobb is így. Amúgy is elutasítaná a hívását, mert enyhén szólva kínos lenne felvállalnia eme kissé meggondolatlan döntését. Nem részeg, hanem kába és tompa, és a szoba spirálisan forog vele, amitől hányingere támad, de mivel semmit sem evett, a gyomrának nincs mit kiadnia magából.

Számtalanszor megígérte már magának és Amorának is, hogy leáll a gyógyszerrel, ami amúgy is a régi, nyomorult életéhez tartozik, nem igaz? Egy hozzá hasonló tündöklő csillagnak nincs ilyesmire szüksége, nem igaz? Ámde ez az ígérete is, ahogy a legtöbb, egy lyukas petákot sem ér. A konyhapultba kapaszkodva húzza talpra magát, köntöse félig kioldódva lóg rajta, meztelen testét végigborzongatja a nyitott ablakon bezúduló, alig tízfokos levegő. Kicsiny, fehér tablettákon tapos, bár megszédült képérzékelésének köszönhetően olykor dupla akkorának látja őket, már-már Thanos vegyileg fehérített rémfogaira emlékeztetik. Ragadozó járt nálam, és elhullatta az agyarait.

A saját gondolatait is alig hallja, de nem veszi halkabbra a zenét, kell valami, amitől úgy tűnhet a szomszédok számára, hogy tök jól érzi magát. Miért is ne volna így, minekutána egy nap alatt megjárta Phoenixet oda-vissza, hajszobrászat, sminkpróba, próbafelvétel, a próba próbája.

Sikerül nem leborítania az összes tiszta tányért a mosogató mellől, ahogy a friss posta szépen elrendezett kupacához nyúl. Régóta nem kap papíralapú számlákat, csak egy divatlapot, egy irodalmi magazint és néhány szórólapot (thai masszázs, kétszemélyes álomutazás Egyiptomba, halolaj-kapszula) rejt a halom, legalul pedig egy csinos, krémszínű borítékot.

Loki már azelőtt tudja, mi az, hogy megnézné a címzést. Visszarogy a fal tövébe, mintha a kanapéjára zuttyanna le, közben lekapja a vezeték nélküli, otthoni telefont a falra erősített tokból, de még nem tudja, mit akar kezdeni vele. A szemei karikásak, a bőre hamuszürke; egy olyan ember, aki még sosem járt nála, akár azt is hihetné, a bútorzat része ez a melankolikus szobor ott a konyha sarkában, a fűtés- és klímaszabályzó berendezés alatt, és olyan törékeny, hogy már annyitól is megrepedhet, ha kicsit nagyobb lendülettel haladsz el mellette. Szappanbuborék dimenziók és az üvegbálványaik. 

A kártya, amit a boríték rejt, egy az egyben az ara ízlését dicséri, Loki sehol sem találja benne a bátyját, bár akkor talán meghívó sem lenne, mert cinikus pillanataiban abban is kételkedik, hogy Thor képes leírni a saját nevét.





Öt varázslatos, együtt töltött év után meghoztuk életünk egyik legnagyobb és legizgalmasabb döntését, így szeretettel meghívjuk önt és kísérőjét

Thor Odinsson & Jane Foster

2016. 11. 17-én, 11:00-kor kezdődő esküvőjére, New Havenbe, a Waterfront Street 19 szám alatti Odinsson-villába.





Szórakozottan írogatja körbe az ujjbegyével a vastag lapra nyomott, domború liliomokat – se túl sok, se túl kevés, Jane Foster mindig is ilyen volt, valahogy úgy bohókás, hogy mégsem esik túlzásokba, nem billen el semelyik irányba sem, ami Loki szemében a dögunalom szinonimája. Persze Thor felkészítette erre, és ő szinte már várta, hogy megérkezzen ez a vacak, valamiért mégis csapnivalóan érzi magát tőle. A kezdetektől fogva féltékeny volt a bátyjára, de azokra is, akik közel kerültek hozzá. Csak magának akarta egész életében, még akkor is, amikor üvöltve küldte el őt a pokolba, mintha semmije sem lett volna rajta kívül, és ebben a Frigga halála utáni időszakban volt is igazság. Most viszont?

Amennyit innen a földről belát az otthonából, az csupa perzsa stílusú, arany-fekete dísztárgy, vázák, szobrok, süppedős szőnyeg az ülőgarnitúra alatt (hatszáz dollár), Barovier & Toso csillár Velencéből (tízezer kétszáznegyvennyolc dollár), és a továbbra is nyakló nélkül harsogó Bluetooth zenelejátszó (ezernyolcszáz dollár). Ez teljesen objektíven is valaminek számít, de akkor miért érzi magát ilyen borzalmasan? Miért nem teheti azt, amit akar, miért nem segíthet Cherryn, és mi a francért tárcsázza Odin telefonszámát?

– Tessék, Odin Búrsson.  – Még az irodában kapta el, nem csoda, amióta özvegy, nagyjából csak aludni jár haza. Loki első gondolata, hogy rácsapja a telefont, de nem teszi, mert valamiért vele akar beszélni, nem Tonyval, nem Thorral, még csak nem is Amorával, akik talán még örültek is volna neki. – Halló?

– Ideje volna hazamenned – szólal meg nagy nehezen, a hangja törődött, nehéz, mintha vízzel szívta volna meg magát. – Ilyenkor már szerintem senkit sem érdekel a fa.

– A fa mindig érdekel valakit, Loki. – Megkésik némileg az idős férfi válasza, de egyelőre nem sokkal családiasabb a háttérben zörgő nyomtató zajánál. – És mindig is érdekelni fog. Ha eljön a nap, amikor már építkezésekhez nem is használják az emberek, akkor dekorációnak fogják, hogy egy kicsit úgy érezhessék, van valami közük az anyatermészethez.  

– Már tudom is, miért hívtalak fel. Mindig lenyűgözött az üzleti ars poeticád.

– Alig hallak, mi ez a lárma? Valamilyen rendezvényről hívsz? Vagy…

– Nem, nem melegbárból – vág közbe, lenyelve egy emberes adag vegyszeres epét. Előkotorja a távirányítót a zsebéből, és elnémítja a zenét, bántó némaságot idézve a lakás falai közé. – Otthon vagyok.

– Hónapok óta próbálunk elérni, és semmi. Minek köszönhetem most a hívásodat? – Loki üvegcsilingelést hall, úgy sejti, mostohaapja elvett egyet a márványkandallója tetején díszelgő poharak közül, és kiemelte a kristálydugót a konyakja palackjából. – Részeg vagy?

– Nem.

– Kábítószer?

– Nem, de tetszenek a feltételezéseid. – Nem mintha nem volnának jogosak, teszi hozzá gondolatban, de ezt sosem ismerné el, már csak azért sem, mert Odin akkor is rendre ilyesmikkel gyanúsítgatta, amikor még köze sem volt hasonlókhoz. A megalázó, az egész család által végignézett szobarazziák emléke sokat hozzátett ahhoz, hogy manapság utolsó vérig védelmezze az intim szféráját. – Gyógyszer.

– Beteg vagy?

– Érdekelne? – Odin ezt nem méltatja válaszra. Ebben némiképp hasonlítanak egymásra, ezt nem lehet vitatni. – Nem. Nyugtató. És talán ittam rá. De nem fontos.

– Szerintem az – feleli Odin. Loki közel látja kimerültségtől égő szemei előtt, ahogy mostohaapja gondterhelten dörzsölgeti ráncos ujjával a poharát, miközben a hátát melengeti a kandallónál, amihez régimódi véleménye szerint semmiféle fűtőrendszer nem érhet fel. – Ha most a szomszéd irodában dolgoznál, ahogy azt felajánlottam egykor, nem lennének ilyen gondjaid.

– Engedd meg, hogy kételkedjek. – Egy kínosan hosszú percig egyikük sem mond semmit. Végül Loki vet véget a hallgatásnak, szavai érdesen zengnek, mintha most mentették volna ki a tengerből, és marná a torkát a só. – Ott leszel az esküvőn?

– Természetesen igen.

– Annyira nem veszem természetesnek – mosolyodik el minden vidámságot mellőzve. – Ugyanúgy semmibe sem nézed Jane-t, mint én. Egy halovány közös pont.

Mostohaapja felsóhajt, de egy szóval sem tagadja az igazát.

– Nem nekem kell elvennem.

– Igaz. Te egy átkozott nagy mázlista voltál. – Odin ezt sem vitatja. – Én is ott leszek.

– Ennek örülök.

– Igazán? Nem akarod inkább megkérdezni, tervezek-e valami cirkuszt, amivel elronthatom az egész dínomdánomot?

– Ezért hívtál fel, Loki? – tudakolja Odin higgadtan. – Ahogy mondani szokás, padlón vagy, igaz? Talán a szó szoros értelmében is.

– Vagy talán csak azért, hogy utálkozhassak.

– Az csakugyan szokásod, de csak azért nem kerestél volna. Segítségre van szükséged?

Loki még lejjebb csúszik a fal mentén, a köntösét összébb húzza magán, mivelhogy a nyitva hagyott ablaknak hála a lakás kezd teljesen áthűlni.

– Egyetlen gondomon sem tudnál segíteni. – Nem tudod varázsütésre meggyógyítani a barátomat, nem tudsz megszabadítani a maffiamódszerekkel fegyelmező főnökömtől, nem tudsz az apám lenni. – Csak… – Sikerül elkerülnie, hogy nyílt színen fúljon el a hangja, ám a szája széle megrándul, és mire észbe kap, könnyei végigfolynak nyúzott arcán, a testét remegés rázza. – Csak hiányzik anya…

Nincs évforduló, sem semmi egyéb, ami hirtelen eszébe juttathatta volna ezt, mert nincs is rá szükség. Jóllehet nem beszél róla, ahogy a többi, mélyben lakozó traumájáról sem, gyenge pillanataiban elő-előmászik a tudatából a sekély sírba temetett, feldolgozatlan gyász. Lehet, hogy az esküvő miatt van most ez, persze; a gondolattól, hogy bár Frigga volt az egyetlen, aki hajlandó volt igazán szívélyes lenni Jane-nel, még úgy is, hogy voltaképp ő sem kedvelte, ő az, aki nem lehet ott a nagyobbik fia házasságkötésekor.

– Nekem is hiányzik – szól Odin nem sokkal később. Sohasem értette őt, nem is próbálta soha igazán az ő szemszögéből nézni a világot, most azonban pontosan tudja, mit érez, és valószínűleg ezért is hívta őt. – De nem örülne, ha… látná azt, ami most történik veled, akármi is az istenigazából. Szedd össze magad, fiam, és aludd ki magad. Az esküvőn találkozunk.

Loki nem köszön el, nem is fűz hozzá már ehhez semmit, csak oda sem nézve bontja a vonalat, és a ruhaujjával letörli a könnyeit, pedig az ilyesmi nem szokása. Nem mintha számítana.


The show must go on. 




<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)