Asztal két személyre írta: NymphaTonks

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---


Eredeti cím: table for two
Szerző: lupinsfate
Az eredeti történet itt érhető el: https://www.fanfiction.net/s/13502063/1/table-for-two


Asztal két személyre



Február tizennegyedike volt, Valentin nap. Remus számára ez is csak egy átlagos nap volt, akárcsak az összes többi, talán egy picit fagyosabbnak tűnt. Eddig viszont még sosem volt oka, hogy törődjön ezzel a nappal. Régen szívesen elnézte Jamest és Lilyt, amikor visszatértek az iskolába, miután végre összejöttek. James a fellegek között járt, és Remus régóta nem látta Lilyt annyira boldognak. De az idő megváltozott. Már nem 1975-öt írtak, hanem 1995-öt. Húsz év röpült el, mióta eltelt az a Valentin nap, ami mindig is kellemes emlékként maradt meg Remus fejében.

– Mit megadnék a gondolataidért!

Remus elfordult az ablaktól, amelyen az elmúlt tizenöt percen keresztül bámult kifelé, és belenézett a szürke szemekbe.
– Jó reggelt, Sirius – üdvözölte a barátját egy meleg mosollyal. – Csak a régi időkön gondolkodtam. Megöregedtünk, tudod?

Sirius sóhajtott, és lehuppant az egyik asztal melletti székre.
– Bizonyára, öreg barátom – vigyorgott.

Remus halkan sóhajtott, és leült Sirius mellé. Kinyitotta a Reggeli Prófétát (hogy lássa, miféle hülyeségeket csinált már megint a Minisztérium), de Sirius kivette a kezéből az újságot, és megrázta a fejét.

– Öhm… Van valami, amit el szeretnél mondani nekem? Feltűnési viszketegség megint? – kérdezte zavartan Remus.

– Nem menekülhetsz el ilyen könnyen ezelől a beszélgetés elől, Holdsáp. Szóval? Mit adsz neki?

– Ezt hogy érted? Kinek?

Sirius faarccal nézett rá, és már azon gondolkodott, hogy beveri a fejét az asztalba, de végül mégsem tette meg, Remus csalódottsága ellenére sem.
– Tonksra gondolok! Hiszen Valentin nap van!

– Nagyon jól tudom – válaszolta Remus. – De adnom kéne valamit neki? Nem is randizunk.

– Az idő majd megmondja – mondta Sirius.

– Mióta tudsz ilyen mondatokat? Csaknem lenyeltél egy kifejezésszótárt? – válaszolta szárazon Remus. – Csak barátok vagyunk, Sirius. Csak barátok.

– Az idő majd…

– Ó, hallgass már el! – morogta Remus, és felállt. – És kérlek, kímélj meg a bölcs tanácsaidtól. Van még valami dolgom, amit el kell végeznem. Vagy ahogy te mondanád: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Sirius tiltakozni akart, de Remus nem figyelt rá, csak becsukta maga mögött az ajtót.

Ahogy később leült az íróasztalához, és elmerengett a számos dokumentum fölött, megint a beszélgetésükre gondolt Siriusszal. Nem tudta megcáfolni, hogy valóban vonzódott ahhoz a rózsaszín hajú aurorhoz, Nymphadora Tonkshoz. Talán mégis adnia kellene valami kis ajándékot? Talán vehetne pár táblával a kedvenc csokoládéjából, egyenesen a Mézesfalásból. Igaz, hogy még sosem randiztak… Sőt, még csak meg sem csókolta őt… El sem mondta neki, hogy szerelmes belé…



Hat óra körül volt, amikor Tonks megérkezett a főhadiszállásra, a Grimmauld tér 12-es szám alá, és Siriust a kedvenc karosszékében ülve találta.

– Szia, Sirius!

– Üdv itt, Tonks – köszöntötte a férfi, és felnézett rá. – Csaknem a kedvesedet keresed?

– Hm? Ó, igen! A kedvesemet, akiről nem is tudok – nevetett a nő. – Na jó, viccet félretéve, Dumbledore küldött egy baglyot fél órával ezelőtt. Azt mondta, szüksége van valakire egy küldetés miatt. Itt van?

– Pontosan itt, kedves Nymphadora – mondta barátságos hangon Albus Dumbledore, és mosolyogva belépett a konyhába. Mélykék szemei boldogan csillogtak.

– Üdv, uram – köszönt udvariasan Tonks. Csak most vette észre, hogy valaki más is besétált. – Szia, Remus.

– Helló, Tonks – mondta a barna hajú férfi, megejtve egy szégyenlős mosolyt.

– Nos, ti ketten – mutatott Tonksra és Remusra Dumbledore. – Azért hívtalak ide, mert szükségem van rátok egy bevetés miatt. Úgy hisszük, egy csapat halálfaló fog találkozni Roxmortsban. Azt akarom, hogy menjetek oda, és derítsétek ki, mit akarnak. És persze tegyük hozzá azt is, hogy azért választottalak titeket, mert éppen Valentin nap van.

– Hogy érted ezt, Albus? – kérdezte Remus, és próbált nem elpirulni.

Dumbledore kuncogott.
– Ne értsd félre, drága fiam. Valentin nap egy tökéletes alibi, elvégre ti ketten egy párnak tűntök, és nem lesz gyanús, ha odamentek, hiszen ma este sokan kimozdulnak egy kis italért. Számíthatok rátok?

– Persze! – vágta rá izgatottan Tonks. – Indulhatunk?

– Először vedd le az auror köpenyedet, és öltözz egy kicsit alkalomhoz illően… Vagy nevezzük inkább esthez illően?

– Rendben.

– Az én részemről is rendben van – sóhajtott Remus.

– Attól tartok, igen, akár most is indulhattok – mondta Dumbledore. Volt valami különös csillogás a szemében. – Már kiválasztottam nektek egy asztalt a Három Seprű egyik sarkában, és örülök, hogy Rosmerta le tudta foglalni nektek. Nos, ennyi az egész. Sok szerencsét!

Remus a hallban várt Tonksra.Tonks nem volt olyan, mint a többi nő, hiszen sosem érdekelte, mit gondolnak mások a kinézetéről, most viszont meglepően sok időt töltött el az átöltözéssel, ám amikor megérkezett, és lesétált a lépcsőn, Remus szeme elkerekedett. Egyszerűen csodásan festett!
A rózsaszín haja, amit általában tüskékben viselt, kissé haloványabb volt, és a válláig ért. A vége lágyan göndörödött. Egy csinos fehér ruhába öltözött, amit farmerkabáttal és egy ezüstös, csillogó nyaklánccal társított. Nem változtatott az arcvonásain, és Remus örült ennek. Imádta Tonks gyönyörű, szívalakú arcát és lágy ajkait, akárcsak a sötétkék szemeket, amik mint mindig, most is csillogtak. Ahogy lefelé jött a lépcsőn, Remus rájött, hogy még mindig a fekete bőrcsizmáját viselte. Más nő valószínűleg nevetségesen festett volna ebben az összeállításban, de Tonksnak nagyon jól állt ez a stílus. Tökéletes volt.

Remus lenézett magára. Ő persze mindig ugyanúgy nézett ki: barna nadrág és fehér ing volt rajta. De ma eldöntötte, hogy nem fogja viselni a kopott köpenyét, de csak egy viharkabát volt a gardróbjában, amit speciális alkalmakra tartogatott.
– Gyönyörűen festesz, Tonks – mondta még mindig meglepetten szemlélve Tonks külsejét.

– Köszi – mosolygott a nő. – Te is.

– A kis Tonks felnőtt, igaz? Jobban kellene vigyázz a mi kis napsugarunkra, ha nem akarod, hogy valaki ellopja, Holdsáp – jelent meg Sirius is.

– Ne aggódj, vigyázni fogok – ígérte Remus, és még egyszer Tonksra pillantott.

– Talán én kellene vigyázzak jobban a mi holdfényünkre, nem? Ilyen jóképű úriembert nem lehet minden sarkon találni – válaszolt Tonks.

– Inkább vigyázzatok egymásra, azt ajánlom – vigyorgott Sirius. – Elég a beszédből! Élvezzétek az estét. Indulás!

– Úgy viselkedsz, mintha randizni indulnánk – mondta játékosan Tonks, és felvonta az egyik szemöldökét.

– Indulás! – ismételte meg Sirius, és elhessegette őket az ajtó irányába.

– Oké. Mehetünk? – kérdezte Remus, ahogy kiléptek az öreg házból, és megálltak a legelső lépcsőfokon. Tonks felé tartotta a karját, a nő pedig egy széles mosoly kíséretében elfogadta, aztán eltűntek a fények és színek örvényében. Roxmorts egyik kikövezett utcáján landoltak. Már éppen elég sötét volt, és a házak fényei, amelyek megvilágították a sikátorokat, varázslatos hangulatot árasztottak.

– Fázok, Remus. Bemehetünk végre? – kérdezte Tonks.

– Oh, persze!

– Remek – mondta Tonks enyhén reszketve, és egyenesen a Három Seprű ajtajához sétált.

– Öhm, Tonks! – sietett utána Remus. – Nem kellene mi… nos, úgy viselkedjünk… tudod… mit egy pár?

Tonks megvonta a vállát, majd bólintott.
– Igazad van. – Belekarolt, és rámosolygott. – Indulás befelé, drágám.

Remus kissé meghökkenten nézett rá.
– Ó, ne már! Mi csak a kötelességünket végezzük – kuncogott Tonks. – Másrészt, nagyon jól nézel ki.

Ahogy Remus és Tonks besétáltak a helyre, Rosmerta köszöntötte őket:
– Jó estét, uram! Óó, Remus Lupin, igaz?

– Üdv, Rosmerta – mondta Remus. – Nos, igen, eltelt egy kis idő…

Rosmerta ezután Tonksra nézett.
– Még mindig emlékszem az arcodra. Te vagy…

– Az ügyetlen hugrabugos lány, aki eltört egy üveg mézsört itt – vigyorgott a nő.

– Ah, Tonks, igaz? A legutolsó alkalom, mikor láttalak, öt évvel ezelőtt volt. Áttértél a neonrózsaszín tüskéidről a hullámos, enyhébb rózsaszínre?

– Nos, nem igazán. De úgy gondoltam, ma ez jobban illene ide.

– Igaz, jól nézel ki. Nos, Albus lefoglalt nektek egy asztalt, pontosan itt is van. – Rosmerta egy két személyre megterített asztalra mutatott a terem sarkánál. A hely megfelelő volt ahhoz, hogy teljesen belássák a térséget, viszont ez a többi vendég számára már nem volt annyira nyilvánvaló. A sarok tele volt lebegő fényekkel, és a székeket helyettesítő fotelek is nagyon kényelmesnek tűntek.

– Köszönjük, Rosmerta – mondta udvariasan Remus.

– Szívesen. Tudjátok már, mit szeretnétek inni?

– Két vajsört kérünk – kezdte Remus, de Tonks közbevágott.

– Nem, mégsem. Azt mondtad, úgy kell kinézzünk, mint egy pár, és ezt csináljuk most. Elfelejtetted, hogy Valentin nap van. – Azzal Rosmerta felé fordult, és mosolygott. – Violalikőrt kérünk.

Mindketten helyet foglaltak az asztalnál, és gyanakodva körülnéztek, halálfalókat keresve, akik után kémkedniük kellett.
– Látsz valakit? – suttogta Tonks.

– Nem. Csak néhány párt, akik a Valentin napi vacsorájukat fogyasztják – válaszolta csendesen Remus.

Rosmerta az asztalukhoz sétált, és kitöltötte az italokat.
– Köszönjük. Mennyivel tartozok? – kérdezte Remus, és már nyúlt is a pénztárcájához.

– Semmivel, drága fiam – mosolygott a nő. – Nem láttad a kiírást az ajtón? Az első pohár ital minden párnak a ház ajándéka. Ó, és itt egy levél Dumbledore-tól. Azt mondta, adjam oda neked – tette hozzá suttogva, és átadta Remusnak.

– Öhm, köszönöm, Rosmerta! – mondta a férfi meglepetten.

– Szívesen. Legyen szép estétek!

Ahogy Rosmerta visszafordult a bár felé, Tonks az asztalnak támaszkodott és nyugtalanul Remusra nézett. Remus elsápadt, ahogy sietve átfutotta Dumbledore levelét, majd szó nélkül átadta Tonksnak.

A nő elvette, és hangosan olvasni kezdett:
– Remus, remélem, nem haragszol, amiért most ezt elmondom neked. Sirius és én eldöntöttük, hogy meglepünk téged és Tonksot. Nem fogtok halálfalókat találni a Három Seprűben, de egy asztalt két személye igen, neked és a te kedvesednek. Élvezd az estét! Albus.

– Micsoda? – mormogta Tonks, és Remusra pillantott. A férfi keze remegett.

– Azonnal megyünk! – mondta remegő hangon és felemelkedett a székből.

Tonks áthajolt az asztalon, és megragadta a kezét.
– Nem, nem fogunk! – mondta hevesen. – Remus, kérlek! Mikor lesz még alkalmunk meginni egy italt pont Valentin napon? Kérlek, maradjunk.

Remus sóhajtott, és visszaült.
– Ahogy akarod.

– Köszönöm – Tonks felemelte a poharát. – Ezt rád!

Remus kissé elpirult, és ő is megemelte a poharát.
A votre santé.

Tonks éppen csak, hogy kortyolt egy keveset az italból, félrenyelt, és kis híján megfulladt. Meglepetten felemelte a szemöldökét.
– Beszélsz franciául?

– Csak egy kicsit.

– Sosem mondtad nekem! – kiáltott fel, és csodálkozva nézett rá. – Mondj valamit még, kérlek!

– Nos, rendben… Tu es vraiment ravissante ce soir. Je t’aime, Nymphadora.

– Ez nagyon szépen hangzik! Mit mondtál?

Remus mosolygott.
– Ez titok. Talán majd egy nap elmondom.

– Aj, ez nem igazság! Tudod jól, hogy nem vagyok egy türelmes személy. Ne tartogass titkokat előlem, Remus Lupin! – nyafogott Tonks.

– Kitartok mellette.

– Gazember! Ez most illik hozzád. Akkor inkább szórakoztass.

– Mit szeretnél, mit tegyek?

– Lepj meg! – mondta játékosan a rózsaszín hajú nő.
Remus ránézett. Tonks szemei bájosan csillogtak. Egyenesen ő maga volt bájos. Csak mosolygott, ezzel pedig teljesen levette őt a lábáról. Mindenképp meg akarta lepni valamivel… Kissé előrehajolt, és csókolt lehelt az arcára.

– Nos, ez tényleg meglepetés volt – susogta a nő. Közelebb hajolt, és Remus nem tudta, hogyan kellene éreznie magát ebben a pillanatban. Belélegezte a nő illatát, és vissza kellett fognia magát, nehogy ismét megcsókolja a pirospozsgás arcot. Elképesztő volt, hogyan tudta néhány francia szó és egy kis csók megváltoztatni az egész hangulatot. Nem akart mást, csak átölelni Tonksot, és soha nem elengedni. Tonks még közelebb hajolt, és Remus érezte, hogy egyre nagyobb önkontrollra van szüksége.

Tonks nem tervezte, hogy könnyebbé teszi a helyzetet Remusnak. A fejét a vállára hajtotta, mire kellemes bizsergés suhant végig Remus gerincén. Szégyenlősen Tonks vállára helyezte az egyik kezét. Nem tudta eldönteni, hogy ez a Valentin nap inkább áldás vagy éppen átok a kettejük barátságára nézve.

A nő óvatosan megcirógatott egy aprócska heget a csuklóján.
– Nymphadora, kérlek… – suttogta.

– Ez új, igaz?

– I-igen – mondta, és elfordította fejét. Hirtelen olyan érzése volt, mintha Tonks ismerné az összes sebhelyét és forradását, amije van. Nem tudta eldönteni, hogy ez zavaró, vagy éppen imádnivaló. Mégis miért nem tud uralkodni az érzelmei fölött egy nő miatt?

Tonks összefűzte az ujjaikat és lehunyta a szemét. Néhány percig így ültek ott, teljes nyugalomban. Remus Tonks légzését hallgatta. Kis idő után a nő felnézett rá, megajándékozva őt egy lefegyverző mosollyal. – Fáradt vagyok, Remus. Megharagudnál, ha most hazamennénk?

– Egyáltalán nem – válaszolta a varázsló. Kissé csalódott volt, amiért ez az est máris véget ért.

Kiléptek az ajtón, de a kezük még mindig össze volt kulcsolva. Esett az eső, ezért Remus elővette a pálcáját, és esernyőt varázsolt a fejük fölé.

Tonks megtorpant, és ránézett.
– Fázom.

Egy féloldalas mosoly jelent meg Remus ajkán. Levette a kabátját és Tonksra terítette. A nő elpirult és rámosolygott.
– Köszi. Elmondanád most végre, mit jelentett az a mondat franciául?

Remus elmosolyodott, közelhajolt hozzá, és a fülébe suttogta:
– Elbűvölően nézel ki. Szeretlek, Nymphadora.

Kissé elhúzódott, és Tonks arcához nyomta az ajkát. A nő nagy levegőt vett és felemelte az állát. Ez hatott; Remus megérintette az arcát, lehajtotta a fejét, és megcsókolta az ajkát.
Tonks lágyan sóhajtott, lábujjhegyre állt, és gyengéden viszonozta a csókot. Remus sosem gondolta volna, hogy pont ilyen lesz az első csókja… Hogy itt fog állni az esőben, az esernyő alatt egy olyan nővel, akit mindenkinél jobban szeretett. Melegség áradt szét a mellkasában, és hirtelen minden szörnyű gondolat, ami mindaddig a fejében létezett, feledésbe merült.

Csak egyedül Tonks volt, semmi más…




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)