Erősebb a szeretetnél írta: mrsppiton

[Kritikák - 9]

+++ betűméret ---
<< >>


Hermione pocsékul érezte magát, és ez a nyaralásból hazatérve sem változott. Nem mintha Lucius goromba lett volna vele… Nem, a férfi a beszélgetésük után is úgy viselkedett vele, mint az elmúlt években, Hermione pedig – miután kisírta magát Astoria vállán – belement a játékba, elsősorban Aurora miatt. A kislány nem érzékelt semmit abból, hogy a szülei között kisebb dráma játszódott le Toszkánában. Aurora a nyaralás utolsó napjaiban is jól érezte magát, amin sokat segített, hogy Draco és Astoria jelezték Lucius felé, mennyire szívesen maradnának velük a vakáció végéig. A férfi nem ellenkezett, és Hermione is örült, hogy nem maradtak hármasban: így könnyebb volt fenntartani a látszatot, miszerint a kisebb érzelmi kitörését leszámítva tökéletesen jól érzi magát.

Nagyobbat nem is hazudhatott volna.

Azzal, hogy kimondta, tovább akar lépni, nyilvánvalóvá vált számára, hogy ezt akarja a legkevésbé. Nem vágyott semmiféle új életre, és rá kellett döbbennie, hogy Anthonyra sem, hiába kedvelte nagyon a férfit. De már kimondta, és nem táncolhatott vissza, mint valami döntésképtelen fruska. Nem is volt hova visszatáncolnia, hiszen szilárdan hitte, tudta, hogy a Luciusszal kapcsolatos érzései olyan mértékben egyoldalúak, hogy az már szinte fájt.

Tettetett vidámsággal élte hát túl a közös nyaralást, és amikor visszatértek Londonba, tripla erővel vetette bele magát a munkájába. A balkonon történtekről nem számolt be sem a szüleinek, sem pedig a barátainak. A kitörésének csak Astoria volt a tanúja, a fiatal nő pedig tapintatos módon nem feszegette a kérdést, csupán a nyaralás során egy-egy, a többiek elől jól leplezett aggodalmas pillantása volt az, amivel jelét adta: valamilyen furcsa oknál fogva különösebb magyarázat nélkül is tisztában van vele, mi játszódik le Hermione lelkében.

Luciust láthatóan mégsem rázták meg a szavai, a furcsa tekintetét a monológ alatt Hermione bizonyára képzelte, mert az azt követő időben a férfit teljesen hétköznapi módon viselkedett vele. Néha, az étkezések vagy az esti, közös kerti beszélgetések alatt Hermione úgy érzékelte, hogy a szürke szempár őt figyeli, ám minden egyes alkalommal, amikor megbizonyosodott volna efelől, Luciusnak másra siklott át a tekintete. Nem úgy tűnt, mintha a vallomása bármit is változtatna a kapcsolatukon: nem tett említést arról, hogy beszüntetné a közös üzleti ügyeket, és a nyaralás végeztével az Aurora miatti találkozásaik is a megszokott rend szerint haladtak. Átadták egymásnak a kislányt, váltottak néhány szót, majd elköszöntek.

Augusztus vége felé Anthony kétszer is kereste Hermionét, a fiatal nő azonban rengeteg teendőjére hivatkozva egy kis türelmet kért. Anthony nem sejtett semmit, Hermione minden egyes alkalommal szívélyes volt, az egykori hollóhátas pedig türelmesen várt.

Hermionénak minden alkalommal belefacsarodott a szíve a gondolatba, hogy nem húzhatja sokáig a következő találkozást Anthonyval. A szíve mást diktált, de az esze tudta, hogy most – ha már egyszer meg is fogalmazta Lucius előtt – változásra van szüksége.

Augusztus utolsó napjaiban, egy péntek délutánon szomorúan sétált végig a Malfoy kúriába vezető előkerten. Az egyetlen gondolat, ami felvidította, hogy Aurora két nap után végre hazatér hozzá. Elhatározta, hogy este a kislány kedvencét főzi majd, és másnap oda mennek majd, és azt csinálják, amit csak Aurora szeretne. Kettőt kopogtatott a nagy, cirádás bejárati ajtón – semmi válasz. Néhány pillanattal később megismételte, de miután ekkor sem invitálta be őt senki, rossz érzés kerítette a hatalmába. Az elmúlt években nem volt példa arra, hogy ne jutott volna be Lucius házába. Baljós gondolataitól vezérelve ezért benyitott az ajtón, és a szalon felé vette az útját. A helyiség üres volt, csakúgy, mint a könyvtárszoba, az étkező és a kert. Rosszat sejtve tért vissza a szalonba, elhatározva, hogy legalább egy házimanót talál, aki elmagyarázza neki, hol tartózkodik a lánya és a volt férje. Erre azonban nem volt szükség, Lobby pillanatokkal később egy pukkanással megjelent előtte.

A mindig halk szavú, összeszedett manó most zihálva kapkodta a levegőt, és magában motyogott. Amikor észrevette Hermionét, csészényi szemei elkerekedtek, és odarohant a fiatal nőhöz.

- Hála Merlinnek! Lobby asszonyomat kereste, de nem lelte a londoni házban, sem a szülei címén. Lobby megijedt, hogy talán nem találja meg időben asszonyomat, ezért a Minisztériumba ment, de ott sem…

- Szombat van, nem dolgozom. Elkerülhettük egymást – fojtotta belé a szót Hermione. – Mi történt? Hol van Aurora?!

- Asszonyom ne legyen ideges, de a kisasszonyom nagyon beteg, ezért Lucius gazdám asszonyomért küldött, hogy…

A mondat befejezését Hermione már nem várta meg: szélsebesen száguldott fel az emeletre, végig a folyosón, egyenesen Aurora szobájába. A helyiségben hárman tartózkodtak: a kislány csukott szemmel, hálóruhában feküdt az ágyban, Lucius pedig az ágya mellett állt a család orvosával, Lonswick gyógyítóval. A látványtól elsápadt, és mit sem törődve a jó modorral, a lányához sietett. Már mielőtt végigsimított volna Aurora verejtékező, forró homlokán, tudta, hogy a gyereknek láza van. Ami azonban még jobban megijesztette, hogy Aurora nem is reagált az érkezésére. Láthatóan nem volt eszméleténél.

Kétségbeesetten nézett a két férfire.

- Mi a baja Aurorának?

- Hozzávetőlegesen két órája gyengeségre panaszkodott. Bágyadt lett, és belázasodott. Mire elküldtem a manót a gyógyítóért, már alig állt a lábán – suttogta kiszáradt torokkal Lucius. – Bernard épp most mondta, hogy… – Nem tudta befejezni.

- Mit mondott, Lucius?! – Hermione kezdte elveszíteni a maradék nyugalmát is, választ várva járatta a szemét a két férfi között, miközben a kislány homlokát simogatta.

- Nos, Hermione – köszörülte meg a torkát Lonswick. – A tünetek alapján az a gyanúm, hogy a kishölgynek… sárkányhimlője van.

Hermione hitetlenkedve nézte az idős gyógyítót, akiben annyira megbízott, aki világra segítette a lányát, és akinek a szavára Lucius mindig olyan sokat adott.

- Nem, az egészen biztosan nem lehetséges – rázta a fejét. – Biztosan téved. Ugye, van esély rá, hogy téved? – szegezte a kérdést a férfinek.

- Épp ezt kezdtem el mondani Luciusnak, amikor kegyed megérkezett. Az én szakterületem az általános gyógyítás és a gyermekek világra segítése. Ennélfogva elhamarkodott kijelentés lenne részemről biztosra mondani a vélt diagnózist, tekintve, hogy a kislányon… Nos, még nem látszódnak erre utaló külső jelek.

Még. Hermionét letaglózták a varázsló szavai. Kétségbeesve, várakozva nézett a férfire, hátha az közli vele, hogy egyáltalán nincs esély arra, hogy a lánya a szörnyű kórban szenved.

- Az imént adtam neki egy lázcsillapító főzetet. Nem lenne tanácsos most elmozdítani, ezért azt javaslom, ne vigyék be őt a Szent Mungóba. Ugyanakkor szükségük lesz egy specialistára. Ha megengedik, intézkedem az ügyben, és hozok egy tapasztalt gyógyítót.

Lucius és Hermione egyszerre bólintottak, mire a gyógyító a korához képest meglehetősen fürge léptekkel elhagyta a szobát. Távozása után mély, ólmos csend telepedett a szobára. Hermione Luciusra nézett, és a férfi tekintetében ugyanazt a kétségbeesést vélte felfedezni, amit ő is érzett. Képtelen volt tehetetlenül nézni lázas lánya szenvedését, még ha Aurora nem is volt az eszméleténél. A szobához tartozó fürdőszobába ment, kisméretű törülközőt vett magához, és egy fém lavórba vizet töltött. A szobába visszatérve az éjjeli szekrényre tette az edényt, és bevizezte, majd kicsavarta a törülközőt, hogy egy pillanattal később Aurora homlokára tegye azt.

- Hozz… vagyis hozass vizet, hátha felébred és megszomjazik – suttogta, rá sem nézve a férfire.

Lucius nem szólította egyik manót sem, és nem is varázsolta elő a kért italt. Kurtán bólintott, és ő is elhagyta a helyiséget, percekkel később pedig egy kancsó vízzel és pohárral tért vissza, amit a közelben lévő asztalkára helyezett. Ha tudott volna gondolkodni, Hermione biztos elmélázott volna azon, hogy Lucius talán életében először szolgált ki valaki mást; a férfi ugyanúgy képtelen volt egy helyben állni, tenni akart valamit az idegőrlő várakozás közepette.

A percek hihetetlen lassúsággal teltek, nem sokkal később azonban – Hermione egy órának érzékelte – lábdobogás és fojtott suttogás hallatszott, egy pillanattal később pedig belépett a szobába Lonswick, nyomában az általa hozott gyógyítóval.

- Hadd mutassam be Anthony Goldsteint…

Hermione rendes esetben elképesztően meglepődött volna, most azonban csak mélyet sóhajtott.

-… aki a szakma kiválósága. Nemrégiben elnyerte a Dempster Wiggleswade-díjat a varázsragályok területén alkalmazott újításaiért, tehát bizton állíthatom, hogy az egyik legjobb a szakmában…

- Köszönöm, Bernard, de ismerjük egymást – fojtotta belé a szót zavartan Anthony, és az ágyhoz lépett.

Lucius csak egy szemrebbenéssel jelezte, hogy meglepi őt a férfi jelenléte a saját otthonában, az Aurora miatti aggodalma azonban olyan hatalmas volt, hogy láthatóan ő is képtelen volt foglalkozni ezzel a furcsa anomáliával.

- Megvizsgálod? – suttogta remegő hangon Hermione.

- Ha szabad – pillantott Luciusra a fiatal férfi, aki türelmetlenül bólintott. – Hermione, ha megbocsátasz…

A megszólított felállt az ágyról, hogy helyet biztosítson a gyógyítónak, és Lucius mellé hátrált.

Anthony kinyitotta a bőrtáskáját, és egy zöld folyadékkal teli fiolát, valamint egy puha végű pálcát vett elő belőle, hasonlót ahhoz, amilyet Hermione gyerekkorában annyit látott a szülei fogászati rendelőjében. Ujjaival kissé szétnyitotta az alvó kislány száját, és óvatosan megforgatta benne a pálcikát, majd kihúzta a fiola dugóját, és belehelyezte a mintát.

Semmi nem történt.

- Most mit csináltál? – kérdezte Hermione.

- Mintát vettem Aurorától. Beletelik néhány másodpercbe, de ha zöld marad a folyadék, akkor kizárhatjuk a sárkányhimlőt. Ha viszont…

Nem tudta befejezni a mondatot, a fiola tartalma ugyanis víztisztára színeződött. Hermione keservesen felnyögött.

- Ez sárkányhimlő – mondta halkan Anthony.

- Lehet, hogy téved. Próbálja meg még egyszer. Tesztelje le újra! – rendelkezett színtelen hangon Lucius.

- Megtehetem, Mr. Malfoy, de...

- Akkor tegye meg. – Lucius szinte préselte a szavakat. Már egészen sápadt volt.

Anthony megismételte a folyamatot. Az eredményt várva Hermione árkokat vájt a saját tenyerébe, és számolta a másodperceket… Huszonhat, huszonhét, huszonnyolc… A főzet ismét színtelenné vált. Lucius felszisszent.

- De… De Bernard azt mondta, nincsenek külső tünetek – suttogta Hermione.

- A kiütések nem mindig… Nos, idővel is előjöhetnek. Szerencsére van egy főzet, amivel a kislány hegesedés nélkül megúszhatja, azonban…

- Azonban? Mi a… Mire számítsunk, mi fog történni? – Hermione úgy hallotta a saját hangját, mintha egy tébolyodott nő beszélt volna. Egy pillanatra megszédült, Lucius azonban elkapta és erősen tartotta.

- Véleményem szerint túl fogja élni. A sárkányhimlő a gyerekeknél elenyésző számban válik… halálos kimenetelűvé. De nehéz napok várnak Aurorára. Mint mondtam, a kiütésekre van egy kiváló ellenszerünk. A láza viszont lassan fog majd csillapodni, és szigorú ágynyugalomra van szüksége. A kora miatt pedig a lázcsillapító mellett erősítő főzetet kell adnunk neki rendszeresen.

- Vigyük be a Mungóba! – határozott Hermione, és Luciusra nézett. – Ott biztonságban lehet, és vele maradhatunk…

- Jobb lenne, ha nem tennénk ki a fárasztó utazásnak. A hoppanálással csak feljebb szökhet a láza. Ha javasolhatom, ne mozdítsák el innen. – Utolsó mondatát Anthony már Luciusnak címezte, aki bólintott. – Én itt maradok éjszakára, és felügyelem őt.

- Erre semmi szükség, hiszen azt mondtad, hogy nem történhet meg, hogy…

- Hermione – fojtotta belé a szót Anthony. – Az első huszonnégy óra kritikus lehet. Talán Mr. Malfoy sem bánná, ha…

- Nem bánnám – biccentett sápadtan Lucius. – Tegyen meg mindent a lányomért. Mire van szüksége?

- A lázát esetleg csillapíthatjuk, ha teszünk rá még egy takarót. Egy edényre is szükségünk lesz, hogy ha megjelennek a kiütések, rögtön ecsetelhessük azokat az ellenszérummal.

- Én is itt maradok – jelentette ki Hermione, és Lucius nem ellenkezett, csak a manót szólította, aki nem sokkal később elhozta a kívánt eszközöket.

***


Hermione óvatosan törölgette meg a lánya arcát a nedves törülközővel. Késő éjszaka volt már, a két férfivel pedig furcsa hármast alkottak Aurora ágya körül. Az ágyhoz legközelebb húzott széken Anthony ült, aki bizonyos időközönként megmérte a kislány pulzusát, és mágikus módon óránként egy kis folyadékkal táplálta őt, hogy ne száradjon ki. Hermione az ágyon ült, és a gyerek verejtékező homlokát törölgette, míg Lucius az ágy végében állt, és úgy szuggerálta a tekintetével Aurorát, mintha a kislány attól rögvest meggyógyulna.

Anthony, aki gyógyítóként kötelességének érezte, hogy a szülők lelkiállapotát is egyensúlyba hozza, egy ponton halkan magyarázni kezdte a sárkányhimlő jellemző lefolyását az új főzetek tekintetében.

-… ugyanis évtizedekkel ezelőtt – mondta – nem lehetett ekkora eséllyel gyógyítani ezt a különösen kegyetlen betegséget, mostanra azonban jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy…

Hermione levette a kislány homlokáról a törölközőt, és ingerülten a lavórba csapta, majd a fém tárgyat megfogva a fürdőszobába csörtetett.

- Nézze el neki – mondta halkan Lucius, amikor meglátta Anthony aggodalmas arckifejezését. – Rettenetesen fél.

- Sajnálom. Azt hittem, ha elmondom a tapasztalatokat, attól kicsit megnyugszik.

- Nos, ezt tévesen ítélte meg. Én viszont hallani kívánom. Ott tartott, hogy jelentősen megnő az esélye…

- Igen, igen. A teljes gyógyulásnak. Száz évvel ezelőtt kevesen élték túl ezt a betegséget, és akik igen, azok szörnyű hegektől szenvedtek életük végéig. És bár a korszerű módszereknek hála manapság igencsak ritka a sárkányhimlővel diagnosztizált beteg, viszont a páciensek gyógyulási esélyei is jelentősen megnőttek.

- Aurora egyértelműen túl fogja élni – jelentette ki Lucius úgy, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. A tekintete azonban másról árulkodott. Mégis folytatta. – Nagyon erős a szervezete, az elmúlt években alig volt beteg, és a legkiválóbb ellátást kapja tőlünk, tehát nincs okom kételkedni a kedvező végkimenetelben.

Hermione visszatért a szobába, és a lánya homlokára rakta a hűsítő rongydarabot. Miközben azzal bíbelődött, feltette a kérdést, ami órák óta motoszkált a fejében.

- Hogyan kaphatta el? – suttogta, még mindig Aurorát figyelve.

- Ez nem olyan, mint a mugli fertőzések, Hermione – rázta a fejét Anthony. – Nem köhögés vagy érintkezés útját terjed. Egyszerűen csak… kialakul. Az idős szervezet fogékonyabb rá, de azt a mai napig nem tudhatjuk, hogyan történhet meg ez egy gyermekkel vagy bárkivel. Viszont vannak gyógymódok, és Aurora minden szükséges kezelést és figyelmet megkap. Mindent megteszek, megígérem neked – fejezte be halkan.

Hermione színtelen arccal bólintott, és megigazította Aurora takaróját. Belegondolt abba, hogy néhány órával azelőtt még miféle kicsinyes, egészen feleslegesnek tűnő ügyek miatt bánkódott. Átkozta múltbéli önmagát, és azt kívánta, bárcsak most is az volna a legnagyobb problémája, hogy miként felejtse el Luciust és mondjon igent Anthony invitálásaira. Ehhez képest egy helyiségben tartózkodott a két férfivel, ennek ellenére mégis csak Aurorára tudott gondolni. Nem volt más dolga, mint várni.

***


Lonswick gyógyító kora reggel érkezett vissza a kúriába. A Malfoy családhoz fűződő évtizedes barátsága miatt láthatóan kötelességének tartotta, hogy ő is a család közelében legyen. Aurorának még mindig magas volt a láza, és ez a nap további részében sem változott. Ráadásul elkezdtek megjelenni a testén a sárkányhimlő okozta szörnyű kiütések. A piros, gennyszerű pöttyök beborították Aurora nyakát, arcát és a törzsét is. A kislány a lázcsillapító főzetek hatása miatt még mindig aludt, Anthony szerint ez megnövelte az esélyét az állapota javulásának. Mégsem történt semmi.

Lucius és Hermione nem mozdultak a kislány mellől: nem volt étvágyuk, ahogy Anthonynak és Lonswick gyógyítónak sem, ezért a Lobby által reggel felszolgált szendvicsek okafogyottá váltak. Csupán a kávé fogyott, ami segített a kialvatlan felnőtteknek ébren maradni.

A kilátástalannak tűnő óráknak végül kora délután szakadt vége: Anthony megmérte Aurora lázát, és egy sóhajtás kíséretében bejelentette, hogy csökkent a gyermek testhőmérséklete, ezáltal vélhetően túl van az életveszélyen.

Lucius, aki addig feszülten állt Hermione mellett, megkönnyebbülten szusszant fel, és megszorította a mellette álló fiatal nő kezét, aki apró nevetést hallatott, és boldogan borult a férfi mellkasára.

- Ez persze nem azt jelenti, hogy túl vagyunk a nehezén – emlékeztette őket néhány pillanattal később Anthony. – Aurora láza még egy ideig nem megy majd le teljesen, és a kiütések is okoznak majd némi kellemetlenséget. Nagyjából két hét múlva tekinthetjük őt teljesen gyógyultnak, és néhány napig még teljes ágynyugalomra lesz szüksége.

- Persze, persze – bólogatott boldogan Hermione, és a férfihoz lépett, hogy őt is megölelje. – Köszönöm, nagyon köszönöm! – suttogta hálásan, majd Anthonyra nézett. – Mikor fog felébredni?

- Véleményem szerint hamarosan. A főzeteket naponta háromszor, reggel, délben és este kell kapnia, emellett teát ihat, és étkezésként némi levest is ehet. Szilárd táplálékot egyelőre ne adjatok neki, mert a láz miatt előfordulhat hányás is. Megvárom, míg magához tér, ha nem bánjátok.

- Dehogyis bánjuk! – rázta a fejét Hermione, és visszaült az alvó Aurora mellé. Lucius követte a példáját.

Csendben vártak, Aurora pedig néhány órával később valóban ébredezni kezdett. Elhaló hangon, csukott szemmel mozgolódva hívta az édesanyját, Lucius és Hermione pedig megnyugtatónak szánt szavakat suttogtak neki, miközben a homlokát simogatták. Lucius szólítására Lobby azonnal megjelent, és meleg teát hozott a kislánynak, amit Aurora kis kortyokban, az anyja segítségével meg is ivott.

- Hermione, Lucius – szólította meg őket Lonswick gyógyító. – Egész éjjel ébren voltak. Menjenek, pihenjenek le egy kis időre, mi addig vigyázunk a gyermekre.

- Nem, ez egyáltalán nem szükséges, köszönöm – biccentett Lucius. – Aurorával maradok. Menjenek nyugodtan haza.

- Igen, én is maradok. Menjen, Bernard, pihenjen le! És te is, Anthony. Végig itt virrasztottál velünk.

- Nem akarok zavarni, de…

- Hallotta Hermionét, Mr. Goldstein – szakította félbe Lucius. – Rendkívül hálásak vagyunk a segítségükért, de most már itt az ideje, hogy mi felügyeljük a lányunkat.

A hangja udvarias volt, ám végtelenül határozott, így hát Anthony csak bólintott, és megígérte, hogy másnap reggel ismét eljön, hogy ellenőrizze a kislány állapotát, valamint biztosította a szülőket arról, hogy ha bármi probléma merülne fel, jelezzenek neki, és ő rögtön érkezik. Lucius kezet fogott a távozó férfiakkal, akik együtt távoztak.

Hermionét annyira lefoglalta az ébredező Aurora, hogy nem is figyelt igazán a távozókra. Hosszú percekbe telt, míg megitatta a kislánnyal az előírt adat lázcsillapító főzetet, aki néhány perc múlva újra mély álomba merült.

- Menj, pihenj le valóban. Lobby előkészítette a régi szobádat. Én addig vigyázok rá – mondta halkan Lucius.

- Nem, nem akarom magára hagyni…

- Legalább vegyél egy fürdőt. Hosszú éjszaka vár ránk.

Hermione belátta, hogy a férfinek igaza van. Aggodalmas pillantást vetett a lányára, aki mélyen aludt, majd a régi szobájába ment, ami három ajtóval volt Aurora hálószobájától. Lucius nem tévedett: bevetett ágy, az egyik székre terítve pedig tiszta ruha várta őt.

Évek óta nem járt a helyiségben, ami ugyanúgy nézett ki, mint amikor ott élt. Luciusnak igaza volt, a gyors zuhany jót tett, és a tiszta ruhát is jó érzés volt magára öltenie.

Aurora szobája felé haladva furcsa hangokat hallott a helyiségből. Megszaporázta a lépteit, mert bár a közvetlen veszély elmúlt, nem nyugodott meg teljesen. A félig nyitott ajtóban aztán meglátta: Lucius Aurora ágyánál állt, háttal neki. A vállai rázkódtak. Gondolkodás nélkül odarohant, Aurora azonban lélegzett, nem halt meg, aludt, békésen szuszogott. Hermione Luciusra emelte a tekintetét, a férfi azonban addigra elhagyta a helyiséget.

Nem mehetett utána, képtelen lett volna magára hagyni Aurorát, hiszen bármi előfordulhatott…

Az elkövetkezendő húsz percben a történteken gondolkodott, az elmúlt nap eseményein. Érezte, hogyne érezte volna, hogy a férfi is megrettent, megijesztette őt Aurora betegsége. Ismerte Lucius rezdüléseit, látta a reakcióit, így egy percig sem kételkedett abban, hogy ugyanúgy megijedt, mint ő. De az előbbi jelenet… Talán rosszul értelmezte, de csak arra tudott gondolni, hogy Lucius… sírt.

Egy nappal korábban még nevetve vetette volna el ezt a gondolatot, legyintett volna, hiszen Lucius az elmúlt években sosem gyengült el ilyen módon. Még Aurora születésekor sem. Lehetséges volna, hogy ez a helyzet ilyen, teljes mértékben malfoytalan cselekedetet váltott ki a férfiból?

- A szüleim sárkányhimlőben haltak meg. – Lucius halkan beszélt, az ajtóban állt. Hermione észre sem vette, hogy visszaérkezett, immár friss öltözékben. Hermione részvétteljes arccal nézett a férfire, és lassan odasétált hozzá. Bátortalanul megérintette Lucius karját, jelezve neki, hogy ha szeretné, folytathatja, ő végighallgatja. – Draco még kicsi volt, alig kétéves. Először anyám kapta el a kórságot, majd néhány nappal később az apám is beteg lett. Itt éltek velünk, ebben a házban, és amikor betegek lettek, rögtön döntöttem. Narcissát és Dracót elvittem egy másik ingatlanba, hogy véletlenül se lehessenek betegek. Én itt maradtam velük. Alig két hét alatt mindketten meghaltak. A betegség gyorsan csapott le, de a szenvedésük borzalmasan elhúzódott. Kegyetlen napokat éltem át velük. Bernard végig itt volt, de nem tudott segíteni rajtuk. A Nagyúr addigra már eltűnt a színről, és én éppen elkezdtem hinni, hogy vége már a borzalmaknak, amikor hirtelen betegek lettek. Goldstein azt mondta a minap, hogy a sárkányhimlő nem fertőző, és Bernard is váltig állította ezt akkoriban. Éppen ezért máig nem tudom, hogyan lettek mindketten betegek. De most, látva Aurorát, megsejtve a gondolatát annak, hogy rá is hasonló kínok várnak, hogy elveszíthetjük őt… Nem voltam képes megbirkózni ezzel a gondolattal – fejezte be rekedtes hangon a férfi.

Miközben beszélt, végig az ágyban alvó Aurorát nézte, és a mondandója végén sem nézett Hermionéra. Ő azonban nem hibáztatta a férfit ezért. Ösztönösen simított végig a férfi arcán, és elérte, hogy az végre a szemébe nézzen.

- Lucius, figyelj. Aurorával nem fog megtörténni mindez. Túl van a nehezén, és te meg én vigyázunk rá. Nem lesz könnyű, és talán nem is egy pillanat múlva látjuk majd a javulást. De jobban lesz. Mi vagyunk a szülei, mi is mindent túléltünk. Ő is jobban lesz.

Határozottan jelentette ki mindezt, jóllehet, ő maga is nagyon félt, és egyáltalán nem merte még megengedni magának azt a luxust, hogy megnyugodjon.

A férfi néhány pillanat múlva bólintott. Hagyta, hogy Hermione egy pálcaintéssel kétszemélyes ülőalkalmatossággá varázsolja az ágy melletti széket, és maga után húzva őt, vele együtt leüljön rá. Némán nézték az alvó kislányt, kissé egymásnak dőltek, és bár több szó nem esett köztük, tudták, hogy mindketten ugyanazért fohászkodnak magukban.


Sziasztok! Meg is hoztam a következő fejezetet, és ezzel nagyjából elérkeztünk a történet feléhez. Nem feltétlenül szeretném magamat tartani a hetente történő feltöltésekhez, szívesen hozom néhány naponta, de kár lenne tagadnom, hogy a kritikák jelentősen fokozzák az írói kedvemet és az ihletemet. Így, ha megkérhetlek benneteket, a fejezet elolvasása után írjátok meg, hogy szerintetek van-e igény a további részek feltöltésére.

Mert - bár a megtekintések száma nagy - a vélemények ezzel nem arányosak, ezért nem vagyok biztos benne, hogy nagy érdeklődésre tart számot a történet, hiszen könnyen lehet, hogy csak véletlenül nyitjátok meg, esetleg a felénél be is zárjátok. Szóval nagyon sokat segítene, ha akár névtelenül is megírnátok, hogy érdekel-e titeket a folytatás, mert ha igen, akkor örömmel hozom a további részeket! :)

Hála az Adminok kedvességének és bizalmának, listás lettem, tehát ezentúl nem kell várnotok az engedélyezésre, csaló kritikák nélkül rögtön olvashatjátok az új fejezetet. Előre is nagyon köszönöm, ha megerősítetek egy-két szóval abban, hogy érdemes-e folytatnom a történetet! :)



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)