Eltörölt jövő írta: Andro

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---
<< >>


Sokka persze nem adta fel, elhatározta, hogy bármi áron is, de legyőzi Ursát, kerül, amibe kerül. A elkövetkezendő napokban újabb és újabb támadási stratégiákat talált ki, próbálva meglepni a lányt, de úgy tűnt, mintha a fiatal tűzidomár előre készült volna. Sokkának egyszer sikerült elég közel kerülnie az új csapattaghoz, de csak azért, mert Ursa későn vette észre. A lány az utolsó pillanatban fordult meg, és állította meg a fiú támadását egy tűzoszloppal, amin Sokka nem tudott áthatolni.
– Sosem adod fel, mi? – kérdezte Ursa, mikor végre leengedte a kezét és hagyta, hogy a tűz eltűnjön. – Elég kitartó vagy, de meg kell mondjam, kellemetlenül elsieted az akcióidat, ha rólam van szó. Ne légy már ilyen türelmetlen! Egy jó stratéga felméri az ellenfelei gyenge pontját, és csak akkor támad, ha esélyt lát a győzelemre.
– Ne oktass ki engem, te… te… te… TŰZIDOMÁR! – ordította Sokka, majd kis híján a földhöz vágta a kardját. – Ha olyan erős vagy, miért nem küzdesz meg velem végre a képességeid használata nélkül?
– De hát a legutóbb is anélkül döngölt földbe – jegyezte meg halkan Katara, amivel csak még jobban magára haragította a bátyját. – És a fegyverét sem használta. Puszta kézzel kapott el.
– Fogd be, Katara! – torkolta le a fiú a húgát. – Miért nem tudsz legalább egyszer mellém állni? Hát miféle testvér vagy te?
Ursa a szemeit forgatta, ahogy a jelenlétében kitört a testvéri perpatvar. Igazán nem akarta bántani Sokkát, de az a Sokka, akiről ő hallott, sokkal megfontoltabb és körültekintőbb volt, mint az, aki az utóbbi napokban állandóan meg akarta támadni. Néha úgy érezte, két külön személyről van szó. Mikor látta, hogy a fiú abszolút nem foglalkozik már vele, fogta magát és visszatért Aanghoz és Zukohoz, hogy együtt folytassák az edzést. A herceg nem aggasztotta különösképpen, mivel igazán jól haladt, de az Avatar már más kérdés volt. Aang ugyanis, bár igazi zseninek számított, de hajlamos volt elbliccelni a dolgokat, vagy viccet csinálni belőle. Ursa így néha, Zukoval egyetemben vért izzadt, hogy bármire is megtanítsa a fiút. A tűzidomár lánynak néha az az érzése volt, mintha Aang szánt szándékkal nem venné komolyan a dolgot. Bár ő is tudta, hogy ez nem igaz, de mégis idegesítette a fiatal légidomár hebehurgyasága.

~*~

Egy héttel később Ursa elérkezettnek látta az időt, hogy talán kidolgozzanak némi stratégiát arra, hogyan is győzzék le Tűz Ura Ozait. Ehhez azonban gyakorolniuk kellett az összehangolt támadást, amelyhez csapatmunkára volt szükség.
– Mégis, mit javasolsz? – kérdezte Aang, amikor aznap reggeli után Ursa előadta a tervét.
– Egyszerű – válaszolta a lány. – Két csapatot alkotunk. Az egyik csapat Ozaiból és a hadseregéből fog állni, a másik Aangból és… akiket választ. A lényeg, hogy valamelyikünknek el kéne játszania Ozait – folytatta, majd magára és Zukora mutatott. – Mivel csak ketten vagyunk tűzidomárok, logikus, hogy egyikünk bevállalja a Tűz Urának szerepét.
- Zukót már sokszor láttuk akcióban – jegyezte meg Katara. – Ismerjük a mozdulatait, téged viszont még nem ismerünk annyira, Ursa. Szerintem legyél te Ozai. Elvégre mindenre fel kell készülnünk.
– Én pedig lehetnék a hadserege! – jelentkezett lelkesen Toph, mire a többiek akaratlanul is ijedten és aggodalmasan néztek körbe. – Majd én megmutatom, mire vagyok képes!
– Rendben, legyen így – egyezett bele Ursa. – A lényeg, hogy Aangnak el kell jutnia hozzám, hiszen engem kell legyőznie. És mivel nem ismeri minden trükkömet, ez elég izgalmasnak ígérkezik.
Miután így egyetértettek – kivételesen még Sokka sem tett megjegyzést, a két csapat szétvált, hogy megbeszéljék a stratégiát. Hiszen nem tudhattak a másik csapat terveiről. Mikor megvoltak vele, kerestek egy nagyobb területet, ahol egy domb is volt. Ursa fogta magát, felmászott a domb tetejére, hogy mindenre rálátása legyen, míg Toph lejjebb foglalt helyet. Stratégia szempontból választották ki a helyszínt, hiszen fontos volt, hogy semmit se taroljanak le, de ne is legyen senkinek sem túl könnyű dolga.
– Toph, kérdezhetek valamit? – szólalt meg Ursa, miközben kényelembe helyezte magát a dombtetőn. – Nekem miért nem adtál becenevet, ahogy mindenki másnak?
– Még nem tudom, hogy is hívjalak – vigyorodott el a földidomár lány. – De ne félj, te sem fogod megúszni, Tüzeske. Upsz! Asszem így foglak hívni.
Ursa elnevette magát. Tüzeske. Nem is volt olyan vészes, tekintve, hogy annak idején milyen nevekkel illették. És egész kedvesnek is találta, pedig Toph inkább a szókimondó, néha igencsak bunkó lány volt. De sosem akart senkinek sem rosszat, mindössze ilyen volt a stílusa, amit mindenki tudomásul is vett.

A domb aljában Aang, Katara, Sokka és Zuko úgy tűnt, végre megbeszélték a haditervet. Persze Sokka volt az értelmi szerző, Ursa pedig tudta, hogy nem lesz olyan könnyű dolga. Látszott, hogy a fiú igencsak sérelmezte, amit a tűzidomár lány mondott neki és úgy tűnt, eléggé elszánt ahhoz, hogy bebizonyítsa, Ursa téved a taktikai képességeit illetően. Ursa a maga részéről a védelmet ráhagyta Toph-ra, ő csak Aangra akart koncentrálni. Mindenképpen el akarta érni, hogy Aang felvegye az Avatar állapotot, hiszen látnia kellett, hogy a fiú mire is képes, ha ereje teljében van. Már tudta is, hogy bosszantsa fel kellőképpen, és ehhez még csak Toph segítségére sem volt szüksége. Sokkáék végre támadásba lendültek. Katara vízsugárral támadt, Zuko a tüzet vetette be, Sokka hátul maradt, hogy alkalomadtán hátvédként védje a többieket, míg Aang igyekezett előretörni a levegő segítségével. Toph sem volt rest, hegycsuszamlást okozott, köveket görgetett a támadók útjába, akik így kénytelenek voltak taktikát váltani. Ursa odafenn várta Aangot, aki nem is késlekedett sokáig, így a lány el is fordult a domb közepén folyó csatától.
– Gyere csak, Avatar! – kiáltott Ursa, miközben egyik kezében tűzostort alkotott, hogy azzal szedje le az immár a sárkányába kapaszkodva felé suhanó fiút. – Hadd küzdjek meg veled!
– Ahhoz előbb el kéne találnod! – nevetett Aang, ahogy kitért egy támadás elől.
– Ne félts te engem! – kuncogott a tűzidomár lány, majd egy jól irányzott csapással lángba borította a sárkány egyik szárnyát.
Aang kénytelen volt földet érni nem messze Ursától, aki már várta. Mielőtt Aang felocsúdhatott volna, Ursa már támadt is. Előbb a tűzostorral, majd közepes méretű tűzlabdákkal bombázta a fiút, aki igyekezett kitérni a támadások elől és viszonozni azt. Mikor Aang rájött, hogy a tűz elemmel még gondjai vannak, a vizet vetette be, gőzpárává változtatva a tűzlabdákat. Ursa nem esett kétségbe, számított ezekre a dolgokra, de igazság szerint, egy kissé csalódott is volt.
– Többet vártam tőled ennyi gyakorlás után, Aang! – kiabálta Ursa. – Ki gondolta volna, hogy ilyen puhány és gyenge vagy? Így sosem győzöl le, és a világ az enyém lesz, a barátaid meghalnak és mindent elpusztít majd a káosz és a lángok! Milyen gyönyörű látvány is lesz az!
Aang egy pillanatra meghökkenve torpant meg, de nemcsak ő, hanem a többiek is. Beletelt pár másodpercbe, mire mindenki felfogta, hogy ez is a „műsor” része, de addigra Ursa támadott, és bevitt egy jobb horgot a tétován álló Aangnak. Aang nyögve esett térdre, az oldalát markolva, Katara pedig már sietett is oda, hogy segítsen neki. Ám útját hirtelen lángoszlop zárta el, ő pedig kénytelen volt megtorpanni.
– Ne avatkozz bele, Katara! – harsant Ursa hangja. – Ez Aang harca, egyedül kell megküzdenie velem! Ha az igazi Tűz Urával száll szembe, akkor sem lehettek mellette, ezt te is tudod!
– De akkor is… ez… ez csak… gyakorlás, nem? – kérdezte tétován Katara, de Ursa addigra már elfordult tőle.
Aang nehezen, de felállt, az oldala még mindig sajgott. Nem gondolta, hogy egy Ursa korabeli lánynak ekkora testi ereje lehet. Bár mit is gondolt, hiszen Ursa is igazi harcos volt, akit valószínűleg csaták edzettek.
– Gyerünk Aang! Ha engem sem tudsz legyőzni, hogy fogsz megküzdeni Ozaijal? – kérdezte Ursa, miközben kezében tűzpengék jelentek meg. – Úgy tűnik, mégsem vagy olyan erős, mint hittem. Egy senki vagy, szánalmas, gyenge és értéktelen! Gyerünk, küzdj, ha van merszed!
Aang felállt, és szelet küldött Ursára, akit megtántorodott, repült néhány métert, de térden ért földet. Aang nekitámadt, egy sziklát dobott felé, amit a lány könnyedén kikerült. Majd vízostorral próbálkozott, amelyre tűzostor volt a válasz.

A harc egyre jobban elhúzódott, Aang kezdett fáradni, de Ursa mintha most kezdett volna csak elemében lenni. Sorra hárította Aang támadásait, aki egyre jobban kimerült. A többiek a domb aljáról meglepetten, ugyanakkor kétségbeesve szemlélték a dolgot, de egyikük sem mert közbeavatkozni. Még Toph, vagy Zuko sem, főleg, mert utóbbi jól tudta, hogy valószínűleg akkor Ursa őket is elkalapálná. Katara szemében könnyek úsztak, de remélte, hogy a tűzidomár lány nem fogja bántani Aangot, vagy legalábbis nem jobban, mint muszáj. Sokka kezei ökölbe szorultak, és Zukonak úgy kellett visszatartania, hogy ne menjen fel. De a fiú úgyis tudta, hogy szemernyi esélye nem lenne Ursa ellen.
Aang végül nem bírt tovább támadni, Ursa pedig elkapta a grabancát. Aang zilált, kimerülve nézett fel a tűzidomár lány dühös, ijesztő, mégis gyönyörű szemeibe. Mintha a tekintete eleven tűz lett volna. A lány megrázta az Avatart, mint egy rossz gyereket.
– Szánalmas vagy! – ordította dühösen a lány. – Szánalmas, gyenge, hasznavehetetlen kis senki! Nem csoda, hogy a világ lángba borult! A te hibád! A te hibád az egész! Ha elvégezted volna a feladatod, akkor a szüleim még mindig élnének! Hozd vissza őket! Hallod?! HOZD VISSZA A SZÜLEIMET! ADD VISSZA ŐKET NEKEM!
Az utolsó szavakat már könnyes szemekkel sikította, majd elengedte a döbbent, tehetetlen Aangot és lerohant a dombról. Katara, Sokka és Toph azonnal Aanghoz siettek, de Zuko félúton megállt és tűnődve nézett Ursa után. A szíve szerint Aanghoz rohant volna a többiekkel együtt, ám most mégis a magából kikelt tűzidomár lány után sietett, maga sem egészen tudta, hogy miért.

~*~

Miya a nagyteremben ült, és csak nézte a neki háttal álló Zuko herceget. A herceg még nem kérdezett semmit, de azonmód magához kérette a lányt, amint felébredt. Miya zakatoló szívvel várta, vajon az idős férfi mikor szólal meg, mit fog mondani, vajon mikor fog kérdezni Ursa felől. Zuko herceg végre megfordult, majd leült Miyával szemben, egyenesen a lány szemébe nézve, amitől a vízidomárt elöntötte a bűntudattal vegyes kétségbeesés. Nem mintha félt volna a hercegtől, hiszen Zuko sosem bántotta őt, de mégis falazott Ursának. Az idős férfi pedig nem igen szerette, ha hazudtak neki, vagy fontos dolgokat titkoltak el előle.
– Örülök, hogy már jobban van, Zuko herceg – mondta tiszteletteljes hangon Miya. – Nagyon aggódtunk, amikor megbetegedett. Attól féltünk…
– Hol van Ursa? – kérdezte Zuko, félbeszakítva Miya monológját. – Miya, hol van az unokám?
– Hát… Ursa… szóval… – hebegett Miya, miközben idegesen malmozott az ujjaival és próbált valami jó mentséget kitalálni. – Ő… szóval… hogy is mondjam… nem igazán van… itt…
– Akkor hol van? Megint mit műveltetek ti ketten a hátam mögött? – Zuko előrehajolt és mélyen a hercegnő szemébe nézett. – Miya, tudom, hogy neki falazol. Hol van?
Miya nem tudta, mit tegyen. Kétségbeesve nézett mindenhová, csak éppen a hercegre nem, miközben magában átkozta Ursát, amiért ígéretet tett neki. Végül úgy döntött, mégis kitálal, hiszen a herceg előbb-utóbb úgyis megtudná, mi történt. Nagy levegőt vett, majd belevágott.
– Visszament a múltba, hogy megakadályozza, hogy Aang Avatar meghaljon és így mindenki életben maradjon, velem meg megígértette, hogy nem szólok önnek egy szót sem, de nem tudok titkot tartani, főleg ön előtt nem, herceg – vallotta be egy szuszra a lány, majd várt.
– Szóval mégis megtette – sóhajtott fel Zuko herceg. – Ostoba lány. Csak reménykedjünk, hogy a forrófejűségével nem követ el végzetes baklövéseket.
– Haragszik? – kérdezte óvatosan Miya, mire a herceg a fejét rázta.
– Nem, hiszen tudhattam volna, hogy mire képes, ha arról van szó, hogy megváltoztassa, amit nem is lehetne – mondta a férfi. – Az én hibám, nem kellett volna neki, „arról” beszélnem. Bogarat ültettem a fülébe, és most mindannyian viselhetjük a következményeit.
Miya nem szólt egy szót sem, de ő is arra gondolt, amire a herceg. Mindketten reménykedtek benne, hogy Ursa épségben van és hamarosan visszatér hozzájuk, akármi történjen is.

~*~

Zukonak jó időbe telt megtalálnia Ursát. A nap már lemenőben volt, amikor ráakadt a lányra, aki egy tengerre néző sziklán ült, jó messze a nyaralótól és meredten bámulta a hullámokat. A herceg lassan közelítette meg őt, Ursa pedig, ha észre is vette, úgy tűnt, túlságosan lekötötték a saját gondolatai ahhoz, hogy foglalkozzon a fiúval. Zuko nem tudta, hogy is kezdje a beszélgetést, de szöget ütöttek a fejében a lány szavai. Aangot okolta a szülei halála miatt, de hiszen Aang csak egy éve ébredt fel. Zuko nem tudta hová tenni a dolgot, de amikor odaért a lányhoz, leült mellé. Ursa nem fordult felé, nem is mozdult, mint aki lélekben messze járt a szigettől, az egész világtól. Zuko már éppen megszólalt volna, amikor Ursa megelőzte.
– Hogy van? – kérdezte a lány, Zuko pedig tudta, hogy Aangra utal.
– Megmarad – mondta a fiú. – Nem esett komoly baja.
– Nem akartam bántani – mondta halkan Ursa. A hangja megtört volt. – Tényleg… nem akartam bántani, csak… Nem tudom… mi ütött belém.
Zuko egy szót sem szólt, csak lágyan a lány hátára tette a kezét és végigsimított rajta. Ursa felsóhajtott, keserűen, halkan, de nem fakadt sírva. Erős volt, annak kellett lennie, nem sírhatott állandóan.
– Ne okold magad! – mondta Zuko. – Csak belemelegedtél kettőtök küzdelmébe. Néha megesik. – Ám még ő is tudta, hogy a szavai hazugságok, de nem akart rákérdezni és tudta, hogy Ursa hálás érte.
– Legalább Sokkának tényleg van oka gyűlölni engem – nevetett fel keserűen a lány. – Most tényleg adtam neki okot rá, hogy azt higgye kegyetlen gyilkos vagyok, akiben nem lehet megbízni. És talán igaza is van.
– Engem is gyűlölt az elején – vont vállat a herceg. – Majd megbékél, és Aang egyébként sem haragtartó.
– Nem, tényleg nem – bólintott a tűzidomár lány, de nem tette hozzá, hogy ezek után az Avatar rettegni fog tőle. – Te nem gyűlölsz?
– Hasonlítunk – mondta Zuko. – Úgy érzem, tudom mi játszódik le benned, én is jártam hasonló cipőben, így nincs jogom elítélni téged. Neked sem lehetett könnyű életed. És nem vagy egyedül.
Ursa egy szót sem szólt, csak hálásan rámosolygott a fiúra. Zuko olyan ismerős volt, mégis olyan ismeretlen. Tudta, hogy még nem mondhatja el neki, még nem adhatja ki a titkát. Főleg nem most, hiszen úgysem hinnék el. Hagyta, hogy Zuko gyengéden átölelje, miközben le sem vette a tekintetét a tengerről, amelybe lassan kezdett alábukni a narancssárga napkorong.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)