Ami a rakparton történik írta: Nasu

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Csele sokféleképpen elképzelte a szombat estéjét, de azt nem gondolta volna, hogy Áts Ferivel fog hemperegni a rakpart kavicsos-homokos talaján – már megint. Jóval távolabb tőlük Csónakos és Geréb éppen a Pásztor ikreket csépelték, bár a hangokból ítélve az is előfordulhatott, hogy éppen a Pásztorok csépelték őket. Ezt nehéz lett volna megállapítani. A "baszdmegok" és "kurvaanyázások" egyformán röppentek fel mind a Pál utcai fiúk és a vörösingesek szájából, fűtött kiáltozásuk szinte egybeolvadt a pesti éjszakában. Cselét azonban most csak a lába között vergődő Áts Feri érdekelte.

– Milyen érzés lefokozva lenni? – nézett rá az egykori vörösinges vezérre diadalittasan. – Biztos jó szar lehet, hogy Pásztor Ádámka parancsolgat helyetted és összevissza csicskáztat.

Feri a megjegyzésére csak elmosolyodott, majd hirtelen megrántotta Cselét a kabátjánál fogva és nemes egyszerűséggel fordított a helyzetükön: most már Csele volt a Duna partjának kavicsaihoz szögellve, és a vörösinges fiú vigyorgott rá magabiztosan.

– Milyen érzés, hogy a százezer forintos kabátodat összemocskolod és szétszakítod egy értelmetlen és gyerekes verekedés miatt?

– Csak hatvanezer forintba került a kabát – jegyezte meg Csele felhúzva az orrát, kijavítva a fiút. – És köszönöm szépen, eddig felettébb élvezem az estét.

Áts Feri elnevette magát, Cselének pedig talán annyira nem zavarta a fülét a nevetése, mint amennyire kellett volna zavarnia.

Az utóbbi egy hónapban ez volt a második alkalom, hogy ismét összeverekedtek egymással. Ugyan egy három évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Csele kapja meg a nagy Áts Ferit verekedőpartnernek, de a Grundon történtek óta megváltozott a hierarchia a vörösingesek vezetésében. Most már Pásztor Ádám és Imre számítottak a legkomolyabb ellenfeleknek, Áts csak egy ugyanolyan másodrendű tiszt volt, mint a Wendauer vagy a Szebenics. Feri magas volt ugyan és széles vállú, erős fiú, de már régen nem keltett olyan csodálattal vegyes félelmet a Pál utcai fiúkban, mint tizennégy éves korukban.

Áts Feri csak egy volt a sok közül. Ahogy Csele is. Az igazi játszmákat soha nem ők döntötték el, ők mindig csak másodhegedűsök maradtak a két banda életében.

– Ha bemosok neked egyet a szemed alá, mit gondolsz, elég lesz? – kérdezte Feri csevegve, miközben Csele kezeit a feje felé szorította. Csele kissé felnyögött a hirtelen durva érzéstől, ahogy a csuklója a kavicsos, kemény talajhoz simult. – Vagy valami komolyabb sérülés kell, hogy a férfi becsületed ne csorbuljon?

– És ha én tökön rúglak téged, az mit gondolsz, elég lesz? Mert éppen erre készülök – válaszolta Csele ugyanolyan csevegő hangnemben, dölyfösen Feri arcába mosolyogva. A fiú meglehetősen közel volt hozzá, annyira közel, hogy szinte látta a szeme színét a pesti éjszakában. Nevetős barna szemei voltak.

– Hát ezt sajnos nem hagyhatom neked, Csabika – közölte Feri egy féloldalas, játékos mosollyal, majd Csele legnagyobb döbbenetére megragadta őt a derekánál fogva, majd ismét fordított a helyzetükön: ezúttal Feri háta nyomódott megint a földnek – önszántából –, Cselét pedig felülről szorította magához szorosan, minden erejével. Messziről talán úgy tűnhetett, hogy Csele felülkerekedett a vörösinges fiún és éppen ő áll nyerésre, de valójában Áts erős, izmos karjai tartották őt a fogságukban.

– Mi a jó istent csinálsz? Engedj már el! – habogta Csele, miközben a kezei kényszerűen a másik fiú mellkasának nyomódtak. Érezte, hogy az arcát egészen a füle tövéig elönti a forróság.

– Megvédem magam? Így nem tudsz olyan könnyen belém térdelni – nevetett Áts, és Csele legszívesebben felpofozta volna a nevetős pofáját. A fiú már megint nem vette ezt komolyan, már megint csak azt hitte, hogy játszadoznak egymással és nem éppen háborúznak. Cselének a becsülete ezt egyszerűen nem hagyhatta!

– Most azonnal engedj el és folytassuk a verekedést! – nézett rá parancsolóan a fiúra, annyi daccal és elhatározással, amennyit ki tudott magából préselni. Feri kezei forróak voltak a derekán, de ennél is forróbb volt a mellkasa és a törzse, ami most veszélyesen szorosan szorult Csele saját testének.
A kezeivel megpróbálta magától távol tartani, de úgy remegtek az ujjai a fiú mellkasán, hogy az már szinte szánalmas volt.
Feri talán észrevette a reszketését, de nem mutatott hajlandóságot arra, hogy elengedje. Csak továbbra is furcsa szórakozottsággal mosolygott rá.

– Tudni akarod, Csabika, hogy mit gondolok erről az egészről? Hogy milyen érzés „lefokozva" lenni? – kérdezte a vörösinges hirtelen, a dunai éjszaka nyugalmába, Cselével a karjaiban. Körülöttük csak a víz csobogása hallatszott és a barátaik dulakodása valahol a távolban. Csele egy pillanatra megfeledkezett a reménytelen vergődéséről és a fiú ujjairól, melyek szinte már a húsába vájtak a drága szövetkabáton keresztül. Feri annyira komolyan nézett rá, hogy nem lehetett nem a szavaira koncentrálni.
– Az az igazság, hogy nem nagyon érdekel már ez az egész bandaháborúsdi – vallotta be a fiú mélyen a szemeibe nézve, barna pillantásával fogságba ejtve Cselét. – Nem nagyon hat meg, hogy Ádám irányít. Talán ennek így kellett történnie, ő jobb vezető nálam.

Csele nem akart hinni a fülének, a csodálkozástól szinte lélegezni is elfelejtett. Legszívesebben elnevette volna magát, ahogy a fiú komoly arcát fürkészte. Ez egy vicc? Áts Feri csak ugratja őt?

– Aha. Ha annyira nem érdekel, akkor mi a fenét keresel itt? Mi a fenének veszel részt az összes összetűzésünkben? – meredt rá felháborodva, értetlenül. Talán egy kis része el is hitte volna ezt az egészet, ha nem éppen Áts Feri karjai között szorongott volna fogságba esve.

– Szerinted miért? – Feri elégedetlenül és keserűen megcsóválta a fejét, majd egy mély sóhajjal elnézett a Pásztor ikrek irányába. A sötétben csak nagyjából láthatta a fiúk alakját, Cselével teljesen elsodródtak a barátaiktól – vagy a fiúk voltak azok, akik a dulakodás során méterekkel arrébb kerültek tőlük és elnyelte őket a pesti éjszaka. Feri arcán egy fáradt grimasz jelent meg. – Ha nem figyelek rájuk, akkor valami hülyeséget csinálnak. Valakinek muszáj visszafognia őket, vigyázni rájuk. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha komoly bajba keverednének. – Feri vonásai kissé ellágyultak, a hangja gyöngédebb lett. – Olyanok nekem, mintha a testvéreim lennének.

A komoly vallomásra Csele szemei elkerekedtek. Megdöbbentette őt Feri őszintesége és az az ismeretlen, lágy melegség a hangjában, ahogy a Pásztorokról beszélt. Már majdhogynem kedvesnek és szeretetteljesnek tűnt abban a pillanatban, egy olyan srácnak, aki több egy alávaló, szemét vörösingesnél. Csele mellkasát valahogy mégis elöntötte a keserűség.

– A testvéreid éppen az én testvéreimet verik péppé – rázta meg a fejét a fogait összeszorítva, dölyfös arccal. – Kösz szépen, igazán jól megy ez a visszafogás.

Feri erre csak hetykén elmosolyodott. Csele valahogy ismét forróbbnak érezte a tenyerét a derekán, pedig nagyon nem akart a fiú izzó ujjaira koncentrálni.

– Nem minden helyzetben kell őket visszafogni – rángatta meg a vállát Feri, egészen nemtörődöm módon. A féloldalas, szemét, vörösinges mosoly visszatért az ajkaira. – Csónakos nagyon elkanászodott az utóbbi időben, néha el kell kenni a száját a kisfiúnak.

Ami azt illeti, ezzel Csele egyetértett. Csónakos mostanában folyamatosan valami balhéba keveredett – Gerébbel karon öltve, akivel valószínűleg nem voltak túl jó hatással egymásra – és igazából az ő hibája volt, hogy már megint összetűzésbe keveredtek a reál gimisekkel. Ezt azonban soha az életben nem vallotta volna be az ellenséges fiúbanda egyik tagjának sem, főleg nem Áts Ferinek. Soha nem árulta volna el az egyik legjobb barátját.

– Ha még egyszer így mersz beszélni Csónakosról, akkor én kenem el a szádat! – csattant fel Csele ismét, újult erővel, pimaszul. Kezdett elege lenni a fiúból. Ez igenis egy komoly ügy volt, és nem puszta heccből estek egymásnak! Miért nem veszi őt komolyan?

– Hűha. Cselecsibe, neked aztán kinyílt a csipád – sóhajtott fel Feri megjátszott drámaisággal Csele elszánt szemeibe nézve, miközben alig észrevehetően beleszúrta a körmeit a fiú derekába. – Mióta lett az elkényeztetett kis úri ficsúrból egy... verekedős úri ficsúr?

Feri csalafintán vigyorogva vizslatta az arcát, már majdhogynem elismerően – lenyűgözve? –, mintha most látná őt először. Cselét ismét elöntötte a vér. Mégis mit képzel ez magáról? Csele soha nem volt egy anyámasszony katonája, mindig részt vett ő is a Pál utcaiak összes harcában!

– Talán mióta beleuntam abba, hogy mindenki csak az elkényeztetett kis úri ficsúrt látja bennem – kiabálta dacosan. – Mint például te!

– Nekem nincs igazán bajom azzal, hogy az vagy. Talán a barátaidat zavarja? Vagy te nem tudod magadat elfogadni?

Feri ismét nyugodtan mosolygott rá, idegesítően nyugodtan és Csele nem akarta elhinni, hogy Áts minden egyes provokációjára így reagál. Nevetősen, jókedvvel, mintha élvezné, hogy kóstolgathatja őt. Mintha legalább kedvelnék egymást, mintha igazán ismerné őt és igazán belelátna a lelkébe... A gondolatra Csele háta egészen megizzadt. Nem akart elmerengeni azon, hogy Áts Feri mennyire fején találta a szöget az előző megjegyzésével.

– Elég volt már ebből, Áts – nyögte be kissé dadogva, vörös és szenvedős arccal. Rettentően melege volt a kabátjában és rettentően melegen feszült hozzá a másik fiú mellkasa. – M-most akkor folytatjuk a verekedést vagy egész este csak lökni fogod nekem a sódert a hülyeségről?

– Igazából senki sem akadályoz meg abban, hogy megüss engem – jegyezte meg Áts, miközben ismét szorított egyet Csele vékony derekán. A kezei alig pár centiméterrel feljebb csúsztak a fiú hátán, azt az apró kis rést keresve, ahol a fiú kabátja meghasadt a dulakodásuk során. – A karjaid végig szabadok voltak. Ha annyira verekedni akarsz, akkor miért nem verted már be a képemet, Csabi?

Csabi. Áts Feri még soha nem hívta őt Csabinak, mindig csak gúnyosan Csabikának szólította. Cselének most már nem csak az ujjai remegtek a fiú mellkasán, de az ajkai is reszketősen csúsztak meg egymáson, ahogy megérezte Áts ujjait egyre inkább a hátára fonódni. Igaza volt Ferinek, Csele karjaihoz egyáltalán nem ért hozzá, csak alattuk szorította őt magához, egyre szorosabban.

– N-ne szórakozz, hogy ütöttelek volna meg? – ellenkezett Csele vörös arccal, hadarva és szörnyen zavarban. Úgy érezte, hogy ki kell magát magyarázni a másik fiú előtt. – Teljesen védtelen vagy, így n-nem bántanék senkit! Még ha éppen azért is vagy védtelen, mert a hatvanezer forintos szövetkabátomat szorongatod, amit már így is széttéptél és majd vehetek magamnak egy új...

Csele nem tudta befejezni a mondatot, mert Feri nevetős arca közelebb hajolt hozzá és váratlanul összeérintette az ajkaikat.

Cselének a torkába kúszott a szíve, a vérnyomása magasba szökött. „Mi történik?"

Feri rásimította a száját az övére, puha, finom érzés terült szét az ajkain, amely olyan volt, mint a selyem. A vörösinges fiú arcán csalafinta mosoly futott végig, majd pimaszul beleharapott az alsó ajkába. Cselének fogalma sincs, hogy miért – nem értette igazán a saját testét és reakcióit –, de abban a pillanatban ő is vadul visszaharapott. Talán, mert elege volt Feri játékából, talán, mert be akarta bizonyítani neki, hogy ez igenis egy komoly ügy és komoly küzdelem folyik kettejük között!
Feri arcán egy még szélesebb vigyor futott végig a harapása nyomán és Csele érezte a fiú leheletét a szájában, mert hirtelen elnyíltak alatta az ajkai, és a vörösinges fiú nyelve találkozott a sajátjával. És onnantól fogva már igazán harcoltak egymással a dominanciáért, a saját igazukért, a bandájukért, vagy csak azért, mert élvezték és mindketten akarták. Nagyon-nagyon akarták.

Csele szédülve próbált megkapaszkodni a fiú mellkasában, miközben teljes testével a másikhoz simult. Feri keze közben a derekát szorította és felhasadt kabátja résein keresztül simogatta őt. Az egész olyan volt, mint egy vad álom – csókolózni a Duna parton az ellenséggel, a kavicsokon és a homokban, a tündöklő Hold fényében –, Csele pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve belemosolygott a csókjukba és oldalra rántotta Ferit. Pont úgy, ahogy korábban a fiú rántotta magával őt.

Pörögve fordultak ismét a kavicsokon, miközben marták egymás száját és Csele tudta, hogy most már a szakadt kabátján kívül gazdagabb lesz néhány kék-zöld folttal is, de nem igazán bánta. Feri ugyanolyan vadul mosolyogva harapott az ajkába, ugyanúgy nekipréselte az egész testét, ugyanúgy forgott vele, tépett bele a hajába, vájta bele a körmeit a ruháján keresztül a húsába.

Csodálatos, értelmetlen, érzéki harc volt.

Amikor kifulladva szétváltak, Csele kabátján már több új nyílás is tátongott, Feriét pedig teljesen belepte a por és piszok. Mindkettejük arcán és nyakán apró homokszemcsék gördültek le és úgy festettek mindketten, mint akik alaposan elpáholták egymást, nem pedig vadul csókolóztak a rakpart homályában.

A háttérben Csónakosék és Pásztorék még mindig üvöltöztek egymással, barátaik éles hangja pedig kirángatta őket a furcsa éjszakai bágyadtságból. Talán Csele volt az, aki hamarabb magához tért. Végre kikászálódott Feri öleléséből – aki ezúttal hagyta neki, hogy kikászálódjon –, majd a torkát köszörülve sütötte le a szemeit.

– Khm... mit gondolsz, ez elég lesz, hogy megvédjem a férfi becsületem? – kérdezte feltápászkodva a földről, miközben fintorogva, izzadt tenyérrel mutogatta Ferinek a kabátját, amely immár négy helyen is ki volt szakadva. Teljesen úgy festett, mint aki élete harcában vett részt pillanatokkal ezelőtt és mindent megtett annak érdekében, hogy ne hozzon szégyent a Pál utcai fiúk nevére.

Feri elvigyorodott a látványon. Maga is felkászálódott a poros-kavicsos földről, majd magabiztosan közelebb lépett a fiúhoz és ismét beleharapott Csele alsó ajkába. Csak úgy. Csele egészen megszédült. Olyan gyengéd volt a fiú harapása, hogy akár egy búcsúcsóknak is megállta volna a helyét.

– Egyelőre elég lesz – lehelte Feri a meglepett Csele szájába, gyengéden, majd elhajolt tőle, és némán mosolyogva elindult, hogy a segítségére siessen a hadakozó barátainak. Talán azért, hogy megvédje őket, talán azért, hogy visszavonulót fújjon végre.

Csele pedig óvatosan, remegve beharapta az alsó ajkát, ahogy a fiú távolodó alakját figyelte.

Habár még nem ért véget a küzdelmük a másik fiúbandával az estére, mégis úgy érezte, hogy alig várja az újabb megmérettetést a vörösinges másodtiszttel.







Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)