Szerelmeslevél csokoládéfolttal írta: NymphaTonks

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<<


Esőcseppek hullnak szanaszét, ahogy Tonks hazaérve megrázza az esernyőjét. Sietve megszabadul a sáros bakancsaitól, és már pördül is be a konyhába, mosolya széles, mint mindig, valahányszor hazaér, de azon nyomban leolvad az arcáról, ahogy megpillantja Remust az asztal fölé görnyedve, amint ollóval a kezében épp egy újságcikket vág ki.

Körülötte szögek hevernek, egy kalapács bujkál az egyik szék alatt, és mindent beborítanak az újságcikkek. Egy régi mugli telefon is hever a mosogatókagylóban felsorakozott piszkos edények mellett. Remus arca komor, ruháját festékfoltok tarkítják az oly sok szakadás mellett, és Tonks nagy szusszanással veszi tudomásul, hogy már megint így látja őt. Félúton a munkakeresés, a szobafestés és a bútorösszerakás között…

Próbál nem csalódott képet vágni, de nehezen tud parancsolni magának, és a haja akaratlanul is bíborszínűvé változik. De úgy tűnik, Remus nem veszi észre ezt az aprócska közjátékot. Halvány mosollyal lép közelebb hozzá, óvatos csókkal köszönti őt, majd már mutatja is a legújabb újságkivágást, és sorolni kezdi, hová telefonált be a délelőtt folyamán, hogy állást találjon. Tonks csak bólogat, miközben átbotorkál a földre kiszórt szegeken és elhalad egy köteg mugli újság mellett is, hogy a mosogatókagyló csapjából vizet töltsön magának. Remus követi őt, és tovább magyaráz, hangjába izgatottság vegyül, és Tonks szeretne vele együtt örülni, de ebben a pillanatban képtelen erre, és csupán egyetlen kérdés szalad ki a száján:

– Muszáj ezt csinálnod?

És már meg is bánja, hogy egyáltalán kimondta, hiszen Remus komor arcának látványánál nincs is rosszabb. De ő tudja, látja és érzi, hogy a férfi bármennyire is szeretne munkát találni, a sorozatos visszautasítások csak egyre rosszabbá varázsolják az amúgy is bizonytalan lábakon álló lelkiállapotát.

– Mit? – Remus óvatosan kérdez vissza, de Tonks látja rajta, hogy pontosan tudja, mire gondolt.

– Hát ezt! – mutat körbe elkeseredetten. – Minden tele van újságkivágásokkal… A múlt héten öt mugli újságot vásároltál csak az álláshirdetések miatt. Azt hittem, ezt megbeszéltük.

Remus nyel egyet. A tekintetébe, ami zavartságot tükröz, némi csalódottság is vegyül, mire Tonks szíve görcsbe rándul, és már bánja, hogy megint előhozakodott ezzel a témával. A legutóbb is veszekedésbe torkollott az egész.

– Én meg azt hittem, megértesz. Nem várhatom el, hogy engem is te tarts el.

– Már azzal is eleget tettél, hogy eladtad a yorkshire-i házadat, Remus. Ráadásul a fizetésem pont elég arra, hogy…

– Nem, nem elég – szakítja félbe a férfi, és fáradtan nekidől a félig összerakott konyhabútornak. – Te is tudod, hogy a Minisztérium ingatag lábakon áll. Ha esetleg történne valami… nem engedném, hogy tovább dolgozz ott.

Tonks ledöbben a kijelentés hallatán, és hirtelen fogalma sincs, hogy mit válaszolhatna erre.
– Nem teheted – nyögi ki végül. – Nem akadályozhatod meg, hogy…

– De igen. Amíg a biztonságod a tét, bármit megtehetek, és ha a Minisztérium többé már nem tudja garantálni azt, hogy az ott dolgozóinak nem esik bántódásuk, akkor nem hagyom, hogy többé betedd oda a lábad. És te is tudod, hogy anyagilag nem bírnánk sokáig, szóval muszáj munkát találnom. Valamit tennem kell.

Remus, mint mindig, most is megfontoltan válaszol, ez pedig valamiért dühíti Tonksot.
– Ostobaságokat beszélsz! – tör ki belőle. Zavarja Remus makacssága és a borúlátó elgondolások felcsigázzák. A szíve hevesen ver a mellkasában, de ahogy belenéz a férje aggodalommal teli tekintetébe, nem tud másra gondolni, csak arra, hogy az igazság, bármennyire is fájó, befészkelte magát Remus szavaiba, amik könyörtelenül felforgatták az ő nyugalmát. – Van elég pénzünk – folytatja kissé bizonytalanul. – És a Minisztérium soha…

– Honnan tudod, Dora? – Remus megrázza a fejét. – Sosem tudhatod, mi vár ránk az elkövetkezendő időkben.

– Muszáj mindig ilyen borúlátónak lenned?

Tonks szeme megtelik könnyel, és a haja azon nyomban a szürke egyik árnyalatába hajlik. Remus szomorú mosollyal néz rá, és közelebb lép hozzá, hogy a karjaiba zárhassa őt. Tonks sírni szeretne, de valami mégis meggátolja abban, hogy szabadjára engedje a könnyeit. Túlságosan zaklatottnak érzi magát, és még Remus ölelő karjai sem tudják elhozni számára azt a nyugalmat, amire igazán vágyik ezekben a percekben. Reszketegen kapaszkodik a festékes és foltos ingbe, és egy pillanatra lehunyja a szemét.

– Keresek valami munkát – súgja a fülébe vigasztalón Remus, és még szorosabban vonja őt magához. – Valahová csak felvesznek… és így már biztosabb lábakon állhatunk anyagilag. Átvészeljük ezt a helyzetet, meglátod. Együtt menni fog.

Tonks kihallja Remus mosolyát a szavaiból, mire az ő szája széle is felfelé kúszik, és hosszú idő után először végre teljesen nyugodtnak érzi magát. A borús gondolatok, a félelem, a kétely mintegy vezényszóra röppen el a szívéből, helyébe pedig kellemes melegség költözik. Könnyes arcát Remus festékfoltos bőréhez simítja, és ebben a pillanatban teljesen biztos abban, hogy bármilyen sötét fellegek is fogják eltakarni az eget, az ő közös napfényüket még ez sem fogja tudni elfojtani, hiszen együtt képesek bármiféle akadályt áthidalni.



<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)