Fekete hangjegyek írta: Momo137

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
>>


Álomcsapda

A napsugarak álmosan sütnek be az ablakon. Halvány fényük narancssárga csíkokat fest a fehér falra. Az irodában már csak egyedül én vagyok. Körülöttem üres asztalok. Az egyedüli hang a lift előtti neoncső zúgása és a számomra robajként ható óramutató kattogása. Tik-tak.

Felnézek az órára. Hét óra huszonkét perc. Nyugtalanul rángatózik a lábam az asztal alatt. Nem tudok a munkára koncentrálni. A telefonomon megszólal az ébresztő. Arra az esetre állítottam be, ha megint sötétedésig dolgoznék. Nem nyomom ki azonnal a hangot, hadd csörögjön. Ironikus, hiszen úgysincs miből felébredni.

Ez nem egy álom.

Éreztétek már úgy, hogy el akartok veszni? Valahol mélyen, a sztüxi sötétben?

Nagy nehezen összeszedem a papírjaim. Kínosan egyenes oszlopba rendezem őket. Az asztal szélére rakom a halmot és elindulok kifelé az irodából. Ma nem viszem haza a munkát. Az orvos azt mondta, ez megkönnyíti az elalvást. Már az ajtóban állok, amikor hirtelen visszafordulok és belesöpröm a papírköteget a táskámba.

Kilépek a folyosóra. A lámpák fehér fénye néha pislant egyet. Még ők is álmosak. Beállok a liftbe, megnyomom a földszinti gombot. A halk zene megnyugtat, és lassan absztrakt zsongássá fullad. Ásítok egyet. Tágra nyílnak a szemeim. Próbálok kapaszkodni az érzésbe. Lehunyom a szemem és hátradőlök. A hátamnak nyomódó hűvös tükör az ellentéte elmém tömjénfüstös bódultságának.

Aztán eszembe jut az aznap reggeli megbeszélés. Egek, mi van, ha a főnököm félreértette, amit mondtam? Vajon szóljak neki holnap, hogy nem úgy értettem? Lehet, hogy csak rontana a helyzeten... Az agyam kattog, én pedig dühösen rácsapok az üvegre. Az ajtó egy csippanással kinyílik. Ingerülten elcsörtetek a recepció előtt. Az éjszakás őr fel sem néz a telefonjából. Még ő is el tud veszni.

A hűvös levegő mellbevág, mikor kilépek. Az éj lusta szele újabb gondolatot fúj a fejembe. Basszus. Nem köszöntem el az előbb. Elindulok szembe a tömeggel. Egy kis darab bőrt tépkedek a körömágyamon. Az emberáradatban néha összeütődik a vállam máséval. Kétségbeesetten ismétlem, hogy elnézést, bocsánat.

Megállok a teabolt előtt és ellenőrzöm a címet. Belépéskor csilingelés jelzi az érkezésem. A deres hajú öregúr már éppen a kabátját veszi. Felnéz, és halk sóhajjal újranyitja a kasszát. Rohanva nézek végig a polcokon. Leveszek két nyugodtzöld dobozt. A bácsi mozdulatai lassúak. A sarokban álló, sötét fából készült, ódon óra fél nyolcat mutat. Tik-tak. Ujjaimmal versenyt dobolok a térdemen. Az teaárus rosszallóan összevonja a szemöldökét, de nem szól semmit. Később, már a város utcáin, a lelkeket vonzó utcai lámpák mellett belém mar a bűntudat. Lehettem volna kedvesebb. A gondolataim megint gonosz fogócskát játszanak velem. Próbálom lenyugtatni magam.

Benyitok az üres lakásba. Megigazítom a kabátokat a fogasokon. Ujjaim kapkodósak. Egy részem szeretne sietni, minél hamarabb ágyba kerülni. A másik már tapasztalt. Ő sok apró hibát szúr ki az előszoba rendjében. Legyen mivel elfoglalni magunkat. Kipakolom a papírokat az ebédlőasztalra. Melléjük helyezem a jegyzetfüzetem és a tollam. Nem tudom, minek. Úgysem lesz rájuk szükségem. Felforralom a vizet és előveszek egy bögrét. Kibontom a dobozt és beleszagolok. Édeskés, fűszeres illata van. Kellemes. Ettől biztos elalszom. Nem rakok bele se citomlevet, se cukrot. Még a végén az adalékanyaguk miatt nem tudok elaludni. Hagyom ázni a teát. Az illata kitölti a szobát, felkúszik az orromba és végigsimít lázas elmémen. Felsóhajtok. Éhes vagyok. Kinyitom a hűtőt és gyorsan be is csukom. Ilyen későn nem egészséges enni. A fürdőszobába sietek. Mögöttem a konyhapult feletti óra elüti a kilencet. Tik-tak.

Fogat mosok, és közben magamat bámulom a tükörben. Arcom legalább két árnyalattal sápadtabb, mint szokott lenni. Bőröm száraz, szemem alá karikákat vájt az ébrenlét. Kiköpöm a fogkrémet és fél lábra állva nézem, ahogy a fehér hab a lefolyóba csörgedezik. Lassan, álmosan. Állkapcsom megfeszül, és ásítok egyet. Aztán újra. A tükör sarkából látom, ahogy csempén egy óra rajzolódik ki. Mutatói lefolynak a falon. Felkapom a fejem és hátranézek. A halványkék csempén még folt sincs, nemhogy óra. Széthasad a fejem. Ledobom a ruháim, és belépek a zuhany alá. A tusfürdővel együtt a kosz is lefolyik a vádlimon. A víz összegyűlik a kád alján. Homlokomat a csempének támasztom. A lábaim majd’ összecsuklanak alattam, de az agyam csak nem nyugszik.

Vajon hány dolgot tudok elbaszni egy napon?

Kimászok a zuhany alól, a törölköző érdes anyaga rózsaszínre dörzsöli a bőröm. Visszamegyek a konyhába. A teafű illata még mindig a levegőben táncol. A tenyerem végighúzom a bögre oldalán. Tik-tak. Berakom a mikróba. Amíg a pultnak támaszkodom, tekintetem a papírokra téved. Mi van, ha holnap ezeket az ügyeket fogják kérni? Előrehozott tárgyalások mindig vannak. Csak egy pillanat az egész. Merengésemből egy éles pittyegés szakít ki.

Az itallal a kezemben leülök az ágy szélére. Lassan kortyolok bele. Kissé keserű. Ilyen ízű lehet Hüpnosz csókja is. A tea felénél elnehezül a szemhéjam. Óvatosan lerakom a bögrét és beledőlök a puha takarók közé. Talán most olyan mélyre bezár az álom börtöne, hogy vissza se találok. Színes, virágszerű minták örvénylenek körülöttem. Rózsaszín és tejfehér. Az éber mandulafa virágai.

Néhány másodperc elmúltával felébredek. Felkapcsolom a lámpát és ránézek a vekkerre. Három órát aludtam. Mellettem a takaró gyűrött a rugdosástól. A francba. Kivánszorgok a mosdóba. A tehetetlenség könnyei szöknek a szemembe. Csak aludnom kellett volna. Nem olyan nehéz. Visszafele megakad a tekintetem az ebédlőasztalon. Minden oda van készítve. Csak egy perc. Hátha a jogi definíciók segítenek elaludni. Tik-tak.

Tollam pacásan kacskaringózik a lapokon. A fejem hasogat. A betűk táncra kelnek körülöttem. Itt az alkalom. Csak előredőlök és már alszom is. Nem sikerül. Tik-tak. Felnézek a gyógyszeres szekrényre. Az altatós doboz felirata hívogatóan mered rám a lámpafény mögül. Nem szabad! Ha most beszedem, reggel nem tudok majd felkelni. Nem késhetek megint. Ez már késő bánat.

A sós cseppek lecsorognak az arcomon. Nem! Nem! Nem! Csak aludni szeretnék! Miért olyan nehéz ezt megérteni? A toll hegye felszakítja a lapot. Vörös köd borítja el az agyamat és mindent a parkettára söprök. Felállok, hogy összeszedjem. Felkavarodik a gyomrom, megtántorodom. A kép zavarossá válik, előttem színes pacák táncolnak.

Az ablakon keresztül mályvaszínű sugarak jutnak a szobába. Tik-tak. Összeszorítom a szemem. Tik-tak. Ránézek az órára és gyomorgörccsel veszem tudomásul, hogy

ha akarom, ha nem, újabb nap kezdődött.Tik-tak.



>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)