Csillaghullás írta: Szello_Abigel

[Kritikák - 8]

+++ betűméret ---
<< >>


Második fejezet, amelyben Osszián haditervet kovácsol



A matekszertár ajtaja az iskola második emeletének legvégén, a folyosó egyik eldugott beugrójából nyílt. Osszián még sosem járt itt, sőt ezelőtt nem is tudatosult benne, hogy létezik olyan, hogy matekszertár.

És erre reggel jött rá, amikor az asztalnál ette a kiflijét. Éjjel keveset aludt, mert a fanfictionökön és Bálinton rágódott. A fanfictionöket nem merte megnyitni, de Bálintra azért rákeresett a közösségi médiában. Kutatása nem vezetett sokra, Bálint akkurátusan védett minden információt az idegen szemek elől.

Osszián kókadozva ült az asztal mellett.

– Tudod, hol van a matek szertár? – fordult hirtelen mozdulattal a vele szemben ülő Aurórához.

– Második emelet vége, miért? – Auróra a kakaóját kanalazta. Ossziánt ez mindig halálra idegesítette, hogy a húga képtelen volt egyszerűen lekortyolni azt a hülye kakaót.
Auróra csodálkozó tekintettel vizslatta.

– Oszkó, tudod milyen nap van?

– Ja, péntek – vont vállat és belekortyolt a bögréjébe. A meleg tej azonnal bajuszt festett a felső ajka fölé, húzódott tőle a bőre. Osszián utálta, főleg azért, mert a szőr, aminek lassan oda kellett volna nőnie, még nem jelent meg.

– Pénteken nincs matekfaktod.

Osszián egy hatalmasat ásított, utána válaszolt.

– Ja.

– Akkor mit keresel a matekszertárban?

– Találko... izé, semmit, tanulnom kell a könyvtárban.

Auróra felvont szemöldökkel vizslatta, majd látványosan elvigyorodott. Osszián felsóhajtott, bekapta a kiflije csücskét, aztán felpattant, a hátizsákot a hátára csapta, és az ajtó felé indult. Rágás közben húzta fel a cipőjét.

– Hé, várj már meg!

Auróra a lépcső aljában érte utol. Osszián nem vágyott most semmilyen társaságra, főleg nem Auróráéra, de a suliig vezető három utca alatt kevés volt az esélye, hogy lerázza Aurórát. Maximum akkor, ha Auróra beugrik a szomszéd panelházban lakó Grétihez, és inkább vele jön, minthogy Ossziánt boldogítsa. De Auróra szintén jobbra kanyarodott, amikor kiléptek a kapun.

– Na, kivel találkozol?

– A könyvekkel a könyvtárban.

– Aha, aha. És mi olyan fontos, hogy könyvtárazni kell?

– Irodalom, megint kell valami szar esszét írni. – Osszián sóhaját messzire vitte az őszi szél. Az esszé egyébként tényleg igaz volt.

Auróra halkan hümmögött mellette.

– Hogyhogy nem Ákossal mész? – támadott vissza Osszián. Devecseri Ákos tizenkettedikes volt, Fazekas Bálint osztálytársa, és Auróra évek óta epekedett érte. Ákos az alattuk lévő emeleten lakott.

– Nem akarjuk nagy dobra verni, hogy járunk.

Osszián a húgára sandított. Nem értette, milyen csoda folytán, de Ákos hirtelen felfigyelt Aurórára. Másfél hónappal ezelőtt egy délután arra jött haza, hogy Ákosék ajtaja előtt ülnek a fal mellett és beszélgetnek. Amikor meglátták, elhallgattak, ő pedig egy köszönés után ment is tovább.

– Vagy inkább csak nem akar felvállalni.

Auróra felsóhajtott.

– Ne kezd megint! Megbeszéltük, hogy a suliban mindig mindenki a többiek előtt éli az életét, és ez egyáltalán nem romantikus, így mi nem akarjuk ezt.

Osszián tizenöt éve ismerte Aurórát, tudta, mikor hazudik.

– Nekem mindegy. Csak Ákos a suliban folyton más lányokkal...

– Figyi, most jutott eszembe, hogy Grétivel megegyeztünk, hogy ma is együtt megyünk – hadarta Auróra, majd hátat fordított Ossziánnak és elrohant. Ütemes lépései dalamára csilingeltek a táskájára tűzött kitűzők.

Osszián elmosolyodott. A Devecseri téma mindig kapóra jött, ha meg akart szabadulni a húgától.

*


A matekszertár tényleg ott állt a második folyosó legvégén, egy furcsa beugróban. Osszián biztos volt benne, hogy még sosem járt erre az elmúlt két év alatt. A szertár ajtaja mellett ott állt Bálint, és zsebre dugott kézzel, a falnak dőlve várta Ossziánt. Szemét lehunyta, de a közeledő léptekre felnézett.

Osszián odasétált Bálint mellé.

– Hali – kezdte lazán.

– Szia.

– Öhm. Nem megyünk be? Vagy zárva van?

– Kinyittattam Hókuszpókkal.

– Hogy kivel?

– Hókuszpók, Jenci bá, a portás... Ti nem így hívjátok? – kérdezte Bálint, és miközben lenyomta a kilincset hátranézve a válla felett Ossziánt vizslatta.

– Nem, eddig nem, de most hogy mondod...

Jenci bá haja a feje tetején hiányzott, két oldalt viszont dúsan burjánzott.

Osszián belépett a szertárba Bálint nyomában. Odabent nyomott porszag ült, mert a szertárnak egyetlen ablaka sem volt. Osszián felkattintotta a kapcsolót, mire az izzó halkan felmorrant, párszor pislákolt, végül egy hangos kattanás után sárga fénnyel borította be a szertár unalmas polcait és szekrényeit.

Osszián bőrén futkározott az idegesség. Valójában fogalma sem volt, mit kellene kezdenie Bálinttal és az egész helyzettel.

– Szóval – szólalt meg, mert zavarta a hosszú csend. Bálint nyugodtan nézegette a polcokat, ujjával végigsimított az elől hagyott tárgyakon, de Osszián hangjára felé fordult.

– Olvastad a sztorikat? – Bálint úgy kérdezett, mint egy kihallgatást végző rendőr.

– Nem... vagyis egyet elkezdtem, de olyan furcsa volt.

Bálint bólintott, megenyhültek az arcvonásai.

– Ja, eléggé furcsa érzés, hogy rólad... rólunk irkálnak a hátunk mögött, nem?

Osszián miután megtalálta a fanficeket, rájött, hogy egyáltalán nem érti az embereket.

– Arra gondoltam... – kezdte Osszián, de Bálint megint a polchoz fordult, és kezébe vett egy Rubik-kockát. A tekergetés hangosan kattogott a csendben. Osszián gondolatai vadul vágtáztak, miközben Bálintot figyelte. Bálint hosszú ujjaival gyorsan tekerte a kockát, de Osszián látta rajta, hogy fogalma sincsen, hogyan kell kirakni.

– Válassz ki egy színt, és először arra koncentrálva rakj ki egy oldalt.

– Hm? – Bálint visszatette a Rubik-kockát a polcra. – Ja, még sose sikerült, pedig Harkai tíz plusz pontot ad annak a dogában, aki év végére megtanulja kirakni.

– Ez tök jó, nálunk Komlós sose ad plusz lehetőséget senkinek.

Hallgattak. Osszián suttyomban az órájára nézett. Öt perc telt el, és még nem jutottak semmire. Most vagy soha.

– Szóval arra gondoltam, hogy megkereshetnénk a fanfiction írókat üzenetben, és megkérhetnénk őket, hogy álljanak le az írással.

Elfogytak a felfedezni való polcok. Bálint megrángatta a mellette álló szekrény ajtaját, de kulcsra volt zárva. Ossziánhoz fordult.

– Felőlem. Felosztjuk őket, vagy írjunk mindenkinek mind a ketten?

– Nemtom... talán ha mind a ketten írunk, úgy hatásosabb, nem?

Bálint elhúzta a száját.

– Ja, gondolom.

– Remek, akkor mondjuk összeírom őket és átküldöm üzenetben, és akkor megírjuk nekik, hogy álljanak le, így oké?

– Aha, persze – vont vállat Bálint.

Osszián elköszönt és otthagyta Bálintot. Fél pillanatig tétovázott csak, hogy merre menjen, de a lába magától indult el a rajzterem csigalépcsője felé.

Osszián azt szerette a legjobban a suliban, hogy a rajztermet egy fém csigalépcsőn át lehetett megközelíteni, ami a suli egyetlen harmadik emeleti termébe vezetett, ami egy toronyban kapott helyet. Hálás volt az eldugottságáért, ide csak az jött fel, akinek órája volt.  Felsétált a csigalépcsőn, és leült a terem előtt álló egyik székbe. Az ajtó mögül kihallatszott Endre bá megnyugtató hangszíne, ami olyan volt, mint egy lassan kattogó metronóm. Osszián szerette, a szíve mintha az ütemre dobbant volna. Észrevétlenül megnyugodott.

Elővette a telefonját, megnyitotta a Wattpad applikációját és egy jegyzettömböt, hogy felírja az írókat, akik a Basszián fandomban alkottak.
Huszonhárom nevet számolt össze. Végigolvasta az összes történet leírását. Voltak nagyon egyszerűek is, például „Osszián, ahogy a rajzterem csigalépcsőjén lefelé rohan, megbotlik és Bálint karjaiba zuhan. Létezhet szerelem első látásra? Naná! Édesen vattacukros fluff, remélem, szeretni fogjátok!” de megtalálta a „Basszián egypercesek” című novellafűzért is, aminek olyan hashtagjei voltak, hogy majdnem lefordult a székről. A #topbálint és #bottomosszián már meg sem lepte, de a #mpreg, #bdsm, #creaturefic mind nagyon hátborzongatóan hangzott.

Amikor kicsengettek, Osszián fellélegzett. Elrakta a telefonját, és leballagott a büfébe egy kakaóscsigáért, majd tíz perc múlva már jóllakottan visszaült a székbe, és még negyven percig rajzolgatott. Emberalakokat, mozdulatokat skiccelt fel a papírra. Az összes rajz meztelen férfiakat ábrázolt.

A következő kicsengetéskor a vállára kapta a táskáját, és elindult a tesiterem felé. Elhatározta, hogy majd délután átküldi a listát Bálintnak, ha hazaért.

*


Osszián épp, hogy kilépett a suli ajtaján, máris felrezgett a zsebében a telefonja. A kijelzőn az „Apa" felirat alatt az apja képe vigyorgott rá. Osszián a fotót a balatoni nyaraláskor csinálta, amikor felfedezték, hogy a telefonján van olyan funkció, hogy automatikusan fényképez, ha valaki mosolyog, de a funkció nem működött tökéletesen, mert csak az erőltetett, ezer fogas mosolyt érzékelte, így az apja a képen idétlenül vigyorgott. Osszián szerette ezt a fotót. Az anyjához és Aurórához is az ekkor készült vigyorgósat állította be.

– Szia!

– Oszkó! Figyelj, azért hívlak, mert Anya már biztos mondta, hogy koncert lesz, és arra gondoltunk, hétvégén ezért inkább nem jönnék haza, mert ha...

Osszián nem akarta ezt. A mellkasában mindig elszorult valami, ha felnőtt embert hallott magyarázkodni. Gyorsan félbeszakította az apját.

– Anya mondta. Nem gond.

– Biztos? Tudom, hogy megbeszéltük a mozit, és ha szeretnéd, akkor szívesen hazajövök, a koncertet meg hagyjuk a fenébe.

Ossziánt elfogta a vágy, hogy azt mondja: Oké, gyere haza, hagyd a hülye koncertet. Felnőtt ember vagy, legyél a fiaddal és a lányoddal. De tudta, hogy nem lenne igazságos. Az apja kidolgozza a belét értük, azért hogy nekik könnyebb legyen. Igazán megérdemli, hogy elmenjen a koncertre. A mozi máskor is ott lesz.

– Biztos, semmi gond.

– Szuper. Milyen volt a suli?

Osszián időközben lesétált a hazafelé vezető három utcából egyet.

– Csak a szokásos.

Ossziánnak eszébe se jutott, hogy elmesélje az apjának vagy az anyjának a fanfictionöket. Az anyja valószínűleg berobogna a suliba és felelősöket keresne. Mindig a legrosszabbkor tört elő belőle az anyatigris. Az apja... az az igazság, Osszián nem tudta, hogyan reagálna az apja egy ilyen hírre, valószínűleg azt mondaná, nyugalom, idővel minden megoldódik.

Amíg Osszián hazafelé sétált, az apja mesélt a munkájáról, Osszián pedig arról, miket rajzolt, bár csak azt mondta, embereket, azt nem említette, hogy pucér férfiakat, de sejtette, hogy az apja úgyis tudja.

– Arra gondoltam, hogy a koncert előtt, ha belefér, még megoldhatnánk azt a mozit, ha hazamegyek, oké?

– Persze, ha belefér, menjünk. Addig majd megbeszéljük.

– Oké, csak most valami akciót válassz, nem akarlak megint beégetni azzal, hogy elalszom, mint a múltkor.

Osszián elnevette magát. Az egy vicces mozizás volt, az tény.

Miután lerakták a telefont, Osszián majdnem el is felejtette, hogy haragszik az apjára. Majdnem.

*


Osszián az ágyon ült, és az egyik kedvenc rajzolós youtuberének új videóját nézte, amikor felcsippant a telefonja. Nórival beszélgetett öt perccel korábban az irodalom esszével kapcsolatban, így rá számított, de amikor Bálint profilképe jelent meg a videó közepén, Osszián majdnem kiejtette a kezéből a mobilt.

„Na, összeírtad őket?”

Bálint ennyit kérdezett. Ossziánnak pedig ekkor jutott eszébe, hogy tökéletesen megfelejtkezett arról, hogy átküldje Bálintnak a listát a nevekkel.

„Persze, ne haragudj, hogy még nem küldtem. Kiment a fejemből.”

„Akkor mégse zavarhat annyira a tudat, hogy irkálnak rólunk, ha ilyen könnyen el tudod felejteni" és még egy röhögőfejet is csatolt hozzá.

Osszián erre nem reagált, csak bemásolta a neveket. Bálint egy percig nem írt. Osszián elképzelte, ahogy megnyitja és átböngészi a listát. Nem sokat mondhattak neki a Little_Pny9, remetelany, GWH, vagy a Moonlightcarrot nevek.

„23? Baszki, ennyi üzit megírni. Írhatom mindnek ugyanazt, nem?”

„Nemtom. Rád bízom.”

„Oké.”

És Bálint nem írt többet. Osszián megpróbált visszatérni a videóhoz, de folyton Bálinthoz kószáltak a gondolatai. Végül engedett a kisértésnek, hiszen úgyse látja majd senki, csak ő.

Üres papírt vett elő, odaült az íróasztalához és nekilátott. A kezdeti kusza vonalakból még az sem volt egyértelmű, hogy egy emberalak kerül majd a papírra. Osszián látta az emlékei között Bálint alakját, ahogyan áll a szertárban, kezében a Rubik-kockával, arcán a türelmetlen koncentrálás tükröződött. Magas, vékony alakja majdnem a legfelső polcig ért, szőke haját a fekete-fehér grafitrajzon egyszerűen csak fehéren hagyta. Osszián utált hajat rajzolni, de Bálinté rövid volt, nem kellett vele sokat vesződnie. Fekete kapucnis pulcsit és farmert rajzolt a fiúnak, majd visszatért az archoz. A szemöldöke közé ráncot satírozott, apró ívet kanyarított az áll fölé. Határozott vonalú ajkat és elszántan csillogó sárgászöld szemeket rajzolt, amik szürke színt kaptak. Osszián szívesen odapöttyözte volna Bálint szeplőit, de nem ismerte őket eléggé, nem tudta, milyenek, hol vannak és mennyien, de arra emlékezett, hogy ott ülnek Bálint orra környékén. Kissé elálló fülek, hosszú ujjak, köztük a Rubik-kocka. Majdnem készen volt.

Osszián gondolt egyet, és Bálint mellé odarajzolta önmagát is. Bálint válláig ért. Fekete haj, sötét szem, semmi különleges.

Amikor letette a ceruzát, akkor jött rá, mit tett. Megrajzolta élete első Basszián fanartját. Felszusszant, megrázta a fejét, majd a rajzot a mappájába tette, és inkább lefeküdt aludni.

*


„Osszián mosolya beragyogta a termet. Bálint elkapta a tekintetét, de két perc múlva újra a fiút figyelte. Osszián fekete haja kócosan meredezett mindenfelé. Farmer és fehér póló volt rajta. Bálintnak ez különösképpen tetszett Ossziánon. A fiú egyszínű pólókat hordott, leginkább fehéret, nem idomult be egyetlen együttes mellé sem. Olyan volt, mint egy fehér lap, ami várja, hogy teleírják. Bálint kedvet érzett hozzá, hogy ő legyen az első, aki ezt megteszi.”

Osszián a szobája sötétjébe bámult. Tényleg mindig egyszínű pólót hordott, de főleg azért, mert ez volt a legolcsóbb, meg mert nem volt kedve ruhákkal foglalkozni. És ezt az író egy ilyen fehérlapos hasonlattá alakította. Osszián bénábbnak érezte magát, mint a róla mintázott karakter.

Lehet, hogy rossz ötlet volt folytatni az olvasást, de úgy gondolta, taktikai szempontból fontos lehet az ellenség ismerete. Visszafordult a telefonhoz.

„A teremben füllesztő volt a meleg, mivel Komlós tanár úr beteg volt, így mindkét faktos csoportot összevonták. Bálint áldotta a szerencséjét, különben sosem jutott volna eszébe Osszián, mint lehetséges korrepetítor.

Pedig Osszián a területi matematika versenyen első helyet ért el. Ez csak annak sikerülhet, aki tényleg ért hozzá. A reggeli napfény Osszián fekete hajában játszadozott, és Bálint elhatározta magát, hogy megkeresi a fiút óra után és beszél vele.”


Osszián léptek surranását hallotta elhaladni az ajtaja előtt. A telefonja fél egyet mutatott, a lakásban mindenhol csend honolt, és Auróra azt mondta, hamar lefekszik, mert fáj a feje. Osszián gyorsan mozdult, kiugrott az ágyból, és kinyitotta az ajtót. A sötétség ellenére is ki tudta venni az alakot, aki a bejárati ajtó zárját markolta, és próbálta minél halkabban jobbra fordítani, hogy kijusson a lakásból. Osszián az alak mögé lopakodott, aztán egy ujjal megbökte Auróra vállát, aki felkiáltott ijedtében, majd dühösen sziszegni kezdett.

– Mi a szart csinálsz? Anya felébred és lebukok!

Egy pillanatra mindketten elhallgattak, de az anyjuk szobájából nem szűrődött ki semmilyen zaj. Osszián a sötétben nem látta Auróra arcát, a nappali ablakából beszűrődő lámpa fénye csak a feketeséget változtatta szürkévé. Körvonalakat adott, de részleteket nem.

– Hová készülsz?

– Csak Ákossal találkozunk. Náluk.

– Nem mehetsz le.

– Ne már! Nem csinálunk semmit, csak beszélgetünk.

– Aha. Éjjel fél egy van. Beszélgessetek Messengeren. Tizenöt éves vagy, ő meg tizennyolc. Láttalak, hogy csütörtökön is ellógtatok együtt a negyedik óra után.

– Nem érted. Ákosnak van pár... problémája és...

– Menj a szobádba.

Osszián nem szólt többet, csak várt. Megpróbálkozott a legkomolyabb nézésével, és a karját is összefűzte a mellkasa előtt.

– Ha lemegyek, beárulsz?

– Még szép. A lépcsőn se jutsz le, felkeltem anyát. Tudod milyen, felveri az egész házat.

– Cseszd meg, hallod. Szart se tudsz Ákosról.

Osszián megrázta a fejét.

– Ha rendes lenne, nem fél egykor akarna veled találkozni. Majd összefuttok holnap, vagy hétfőn a suliban.

– A suliban nem beszélgetünk. – Auróra dühösen megpördült, és cseppet sem halkan a szobája felé caplatott.

– Ez is milyen furcsa, mintha nem is járnátok együtt. Miért nem mer mások előtt felvállalni?

Auróra háttal állt, megrázta a fejét, hosszú lófarokba kötött haja össze-vissza csapkodott mögötte.

– Hagyjál már ezzel, szart se értesz.

– Akkor mondd el.

– Nem lehet.

Osszián majdnem megsajnálta Aurórát, olyan szomorúnak és elveszettnek tűnt az ajtóban. Eszébe jutott a kicsi Auróra, akire mindig vigyázni akart a játszótéren, de nagyon hamar fordult a kocka, és Auróra volt az, aki megvédte őt a többiektől. Most legalább visszaadhatja neki a szívességet, még akkor is, ha Auróra utálja ezért.

– Nézd, lehet, hogy tényleg... – Közelebb lépett a lányhoz, aki beért a szobájába, és a küszöbről fordult vissza hozzá.

– Fulladj meg – sziszegte Auróra, majd Osszián képébe csukta a szobája ajtaját.

Osszián visszabújt az ágyába. A kezébe vette a telefonját, megnyitotta a Wattpadot, de nem volt ereje tovább olvasni az I hate you but I love yout vagy más néven az IHYBILY-t, ahogy a rajongók rövidítették a sztorit.

Tényleg szart se tudott Ákosról, de a ház falai papírból voltak, és Devecseriék vitái néha még az ő szintjükre is felhallatszottak.

Osszián átfordult a másik oldalára. Aludni szeretett volna. A hétvégén mind a huszonhárom üzenetet meg akarta fogalmazni.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)