Csillaghullás írta: Szello_Abigel

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Harmadik fejezet, amelyben Osszián fanfictiont olvas



„Bálint a matekóra végeztével Osszián után szaladt és megállította a fiút a folyosón. Osszián csodálkozva bámult rá a sötét szemével és Bálint bőrén furcsán futkározott valami különleges érzés.

– Segítened kell, ha nem lesz kettes a következő dogám, akkor megbukom félévkor.

Osszián összevonta a szemöldökét.

– Miért segítenék én neked?

– A régi idők emlékére? – vigyorodott el Bálint, és közben beletúrt rövid, szőke hajába.

– Ó, hagyjál már!

– Nem emlékszel arra a napra? A délutánra a matekszertárban?

Osszián megrázta a fejét.

– Csak arra emlékszem, hogy betörtem az orrodat. – Bálint elkapta Osszián karját, igy sikeresen megállította.

– Csak majdnem törted be – pontosított Bálint. – Kérlek, Osszián, szükségem van a segítségedre.

– Keress mást, végeztünk!

Azzal Osszián kirántotta a karját Bálint szorításából, majd elsétált a folyosón. Bálint a falnak dőlt, és megmasszírozta a mellkasát, ami egészen elszorult a távozó Osszián látványára.”



Hm. Osszián átváltott a kommentszekcióra és mazsolázni kezdett. Arcára kékesfehér fényt festett a monitor fénye a szobája sötétjében.

„Bírom, hogy van múltjuk. Lehetne már jelenük is.”

„A leírásban azt írtad, sok szex lesz, de semmi smutot nem látok. Mikor esnek már egymásnak, uncsi...”


Erre az egy kommentre negyvenhat válasz érkezett, de Osszián nem merte elolvasni őket.

Végül becsukta a Wattpadot és hátradőlt a fotelben. Az IKEÁs fekete bőr pörgős székben mindig tett egy kört, ha gondolkodott. Most is ellökte magát, és mire visszapördült a laptop képernyője elé, elhatározásra jutott.

Nóri órák óta nem volt online. Osszián tudta, hogy szombatonként Viktorral randizós napot tartanak. Egyiküket sem akarta zavarni. Ráírt a húgára.

„Egy hétig megírom a leckéd, ha elmondod, ki írja az IHYBILY-t.”

A húga megnézte az üzenetet, de nem válaszolt. Osszián felsóhajtott, és visszafordult a monitorhoz. Az első fejezet végére ért az olvasással, és úgy döntött, folytatja, mert ha elküldi a leveleket, akkor le fogják venni a netről, és soha többet nem lesz lehetősége megtudnia, mit is gondolnak róla mások, még ha csak Bálint kitalált karakterének szemén keresztül is.

Osszián, amikor szombat reggel felébredt, úgy tervezte, még délelőtt elintézi az üzeneteket, de hiába próbálkozott, nem tudta a levelet jól megírni. Miért olyan rohadtul nehéz neki megnyílni mások előtt még az online térben is?

Hamar feladta, és inkább kisétált a konyhába, ahol az anyja a szombati ebédet főzte, Auróra meg még mindig aludt. A húga baba kora óta korán kelt, egészen két héttel ezelőttig. Osszián össze tudott adni kettőt meg kettőt: a húga biztosan hajnalig csetelt Devecserivel.

Az anyja gyakorlott mozdulatokkal hámozta a krumplit. Osszián elmélázva figyelte a lábos alján landoló krumplikockákat. Vajon Auróra máskor is kiszökött már éjszaka?

– Van valami terved mára? – kérdezte az anyja, miközben Osszián a hűtőajtó mellett ette a kedvenc túrórudiját.

„Igen, anya, azt tervezem, leszedetem a netről a rólam írt meleg fanficeket.” Ezt mégse mondhatta, úgyhogy csak vallat vont.

Ebéd előttig rajzolt egy kicsit, megírta a matekleckét. Ebéd után pedig azt tervezte, visszatér a laptop elé, hogy összehozza végre a tökéletes levelet, amit a fanfiction íróknak fog elküldeni. De Auróra keresztülhúzta a számításait, amikor felpuffadt, vörös szemekkel ült le az asztalhoz.

– Mielőtt kérdeznétek, előjött az allergiám – jelentette be, és összefont karral lehuppant a székre Ossziánnal szembe.

– November van – jegyezte meg Osszián csendesen.

– És? Enyhe az ősz.

– Sose voltál allergiás, akkor mondod, ha bőgtél valami miatt.

– Oszkó – szólalt fel békítőleg az anyjuk.

Az asztal közepén érintetlenül állt az ebéd.

– Miért nem lehet tiszteletben tartani, amit kérek?

– Nem lehet, ha Devecseri miatt bőgsz.

– Együnk. Kicsit talán elsóztam a... Devecseri?... Auróra, van valami közted és a Devecseri fiú között?

Auróra elmosolyodott.

– Nyugi, anya. Osszián szart se tud, és ezt tegnap is megmondtam neki.

Auróra tekintete sötétlen örvénylett. Ossziánnak már a nyelvén volt a válasz, de visszanyelte. Az anyjuknak semmi köze nem volt hozzá, hogy Auróra éjjel ki akart szökni. Ami nem történt meg, azért a húga nem érdemel büntetést.

Feszülten rezgett a levegő a gőzölgő leves fölött.

– Akkor jó. Délután felhívhatnánk apát videócseten. Mit szóltok?

– Oké.

– Rendben.

Ezután csak a kanalak és villák csörrenése hallatszott.

Délután háromkor mindannyian odaültek az anyjuk laptopja elé. Osszián nem szerette a videócsetet, mert zavarta, hogy csak mellkastól felfelé látja az apját. Mintha egy másik valóságban létezett volna.

– Helló család – mosolygott az apja a képernyőn. Túl sötét karikák húzódtak a szeme alatt.

– Szia, apa – válaszolt Osszián és Auróra.

Az anyjuk egyből beszélni kezdett, és elmesélte, mi történt velük a héten. Nem volt semmi izgalmas, csak az anyjuk munkahelyi nyűgjei és a tervezett koncert. Auróra néha szintén közbeszúrt egy-egy mondatot. Osszián hallgatott. Ők már megbeszélték a dolgokat az apjával a telefonban.

Osszián apja is mesélt, az építkezésről, ahol éppen dolgozott. Hogy gond van a tervező munkájával, és az építtető folyton az ügyvédhez szaladgál, de remélhetőleg minden rendben lesz, és nem fogják felfüggeszteni az építkezést.

Osszián szerette volna, ha az apja itthon dolgozik. Hiányzott neki. Akármennyire is nehéz volt a szüleivel, Osszián mégis akkor érezte magát a legjobban, ha hétvégente az apja hazajött és négyen ültek az asztalnál. Ha hallotta a mély hangját, ha látta az apját, ahogy a kávéfőzőn matat kora reggel. Ha áthallotta a papírvékony falon az apja suttogását és az anyja válaszkuncogását. De kellett a pénz, és Németország sokkal jobban fizetett, mint Magyarország. Úgyhogy inkább mélyre nyelte a gyomrába a reményt, hogy minden befuccsol és az apja hazajön.

Hamarosan elbúcsúztak, de Osszián még mindig nem tudott a levél írására koncentrálni, inkább festett egy kicsit. Ujjai alatt a sárga szín szélfútta tincsekké simult össze és Osszián azon kapta magát, hogy a tudatalattija újra Bálintot választotta témául.

*


„Te, elolvastam egy csomó fanfictiont. Nem gáz, hogy folyton téged írnak passzívnak? Mintha te lennél a csaj.”

Osszián legszívesebben kiokosította volna Viktort, hogy ez nem így működik, de inkább nem vesződött vele. Majd ha egyszer tényleg coming outol, akkor talán beszélget erről Viktorral.

„Nemtom. Nem olvastam sokat, de amúgy se szoktam ezen gondolkozni.”

Osszián hazudott. Persze, hogy gondolt rá, az IHYBILY második fejezetében Bálint sarokba szorította őt a fiú mosdóban.


„Bálint dühe a torkában dobogott. Nem értette, mit kell ekkora cirkuszt művelni. Ez csak egy kis matek korrepetáció, semmi több.

Osszián az ajtónak dőlt, behúzta a nyakát, összeszorította a szemét. Bálint a szeme sarkába gyűlő apró ráncokat végigsimította az ujjával.

– Attól félsz, hogy újra megütlek?

Osszián suttogva válaszolt.

– Nem, hanem attól, hogy újra megcsókolsz.”



Osszián csodálta az emberi kreativitást. Egészen elképesztő volt, hogy az, hogy tavaly Bálint ossianos pólója miatt összekapott Rókával, és végül véletlenül képen törölte Bálintot, egészen idáig fajult. Osszián tisztán látta, hogy ez az eset volt a katalizátor. Az egyetlen ütésen kívül semmi sem történt, mégis verekedést, meg csókot vizionáltak a rajongók.

És Osszián akaratlanul is elképzelte, milyen lenne megcsókolni Bálintot, beletúrni a szőke hajába, ami olyan könnyen megrajzolódott a ceruzája alatt, ami csak úgy kibújt az ecsetéből. Megborzongott, aztán inkább becsukta a Wattpadot és megnyitotta a Netflixet. Figyelemelterelés kellett.

*



„Bálint orrába fúródott Osszián szaga. Jó volt, erős és édes. Fejbekólintotta a felismerés: Osszián egy Omega volt. Mivel Bálint meg egy Alfa volt, így egyszerre birtokolni akarta.

Osszián a matekszertár fülledt melegében Bálinthoz bújt.

– Kérlek, akarlak – súgta.

Bálint ellent próbált állni. Mégiscsak a suliban voltak. De Osszián olyan nagyon nézte a szemeivel, bennük ült a könyörgés. Aztán Osszián letérdelt a földre, és onnan nézett Bálinta és a szemeiben még mindig ott ült a könyörgés és Bálint ennek nem tudott ellenállni. Aztán már nem is akart.

– Rendben – adta be a derekát, aztán kigombolta a nadrágját és elővette a szerszámát.”



Osszián felprüszkölt. A lehető legrosszabb ötlet volt úgy indítani a vasárnap reggelt, hogy random megnyitott egy Basszián fanficet a Wattpadon. A legnépszerűbbre nyomott, a hashtagek közül csak az első hármat látta: #a/b/o #alfabalint #omegaosszian és ez érdekesen hangzott. Osszián hamar megbánta a választását, ennél az IHYBILY klasszisokkal jobban volt megírva.

Délelőtt tízkor a szörnyű fanfiction végre kikergette Ossziánt az ágyból. Ahogy kislattyogott a nappaliba, és kivette a szokásos reggeli túrórudiját a hűtőből, elhatározta magát, ma már mindenképpen elküldi a levelet. Gyors és fájdalommentes munkát szeretett volna végezni, és rendületlenül hinni akart a sikerben.

Az anyja sárga cetlin üzent, hogy leugrott a kisboltba, Auróra pedig még aludt. A tegnapi videócset óta ki se dugta az orrát a szobájából. Vajon Devecseri szakított vele, mert nem szökött ki éjjel? Osszián ebben reménykedett.

Miután kidobta a túrórudi papírját, visszament a laptopjához. Felbuzgott benne a tettvágy. El fogja érni, hogy az összes fanfiction lekerüljön a világhálóról!

Mire az anyja hazaért, Osszián egy kissé esetlen, de őszinte levelet fogalmazott meg.


„Szia! Azért írok, mert szeretnélek megkérni, hogy szedd le a netről a Basszián történeteidet. Nagyon furcsa érzés olvasnom őket, mert rólam szólnak. Köszönöm, ha megteszed!
Török Osszián”



A képernyőn ott állt az üzenet, a hófehér háttéren fájón feketéllettek a betűk. Osszián tudta, hogy gáz, hogy valami sokkal jobbal kellene előrukkolnia, de nem volt kedve többet foglalkozni a kérdéssel. Így hát kimásolta a szöveget, és mind a huszonhárom írónak elküldte. Aztán kikapcsolta a laptopot, és nekiállt elolvasni az irodalomra feladott novellát.

És ez az egyszerű üzenet teljesen a feje tetejére állította Osszián világát. A huszonhárom író a lehető legváltozatosabban reagált. Osszián kapott anyázós választ, kedves elutasítást is. Volt, aki egyszerűen csak ignorálta, mások afelől érdeklődtek, tényleg az igazi Osszián-e vagy valaki álprofillal szórakozik.

Az I Hate You But I Love You írója azonban egészen különleges választ írt neki:


„Kedves Osszián!

Remélem, nem haragszol meg rám, ha nem törlöm le egyből, az első szóra a regényemet. Habár ez egy real person fic, rengeteg munkám van benne és fontos az olvasói visszajelzés annyira, hogy egyelőre ezt tartsam szem előtt.

Fogalmam sincs, hogy valójában Török Osszián vagy-e. Ha igen, először szeretnék tőled mindannyiunk nevében elnézést kérni. A legtöbbünk jól tudja, hogy nem egészen jó ez az egész, csak annyira elszaladt velünk a ló, annyira gyorsan nő a fandom, hogy ez az egyik legjobb szeglete most az internetnek. Rengeteg barátságot kötöttem a ship miatt és ha rosszul is érzed magad, talán segít, ha arra gondolsz, hogy már csak a létezéseddel is egy egész kis közösséget hoztál létre. Mennyire szuper dolog, nem igaz?

Valójában nem tudom, mit kezdjek az üzeneteddel. De az IHYBILY nagyon fontos nekem és nem szeretnék felhagyni az írásával. Sajnálom. Jó lenne, ha meg tudnánk oldani valahogy ezt az ellentétet. Olvastad már egyébként? Talán tetszene, talán törölni sem akarnád. Persze nem azt mondom, hogy jól írok, csak sokan szeretik. Hátha te is!

És csak azért, hogy lásd, az üzeneted valószínűleg semmit sem fog változtatni a dolgokon, elmondom: van egy külön basszián csoport is, ahol sokat beszélgetünk írok és olvasók, sokat írunk, néha közösen is. Még fanartok is vannak! Ha szeretnél csatlakozni, hogy körülnézz, a Facebookon keress rá a Basszián fanok csoportra, és lépj be.

Írj nyugodtan! Szeretném, ha meg tudnánk ezt beszélni!

Moonlightcarrot”



Osszián sokszor elolvasta az üzenetet, de minden egyes olvasással csak egyre jobban méregbe gurult. A düh és csalódottság úgy ült meg benne, mint homok a folyómeder alján. Egyetlen reménye Bálint volt, aki még nem jelentkezett, Osszián pedig nem mert ráírni.

Inkább elővett egy fekete lapot, és a pasztellkréta készletével egy éjszakai, holdfényben fürdőző sötét erdőt rajzolt. A munka megint segített, kiűzte zsigereiből a dühöt és szorongást és Osszián egészen elégedett lett a végeredménnyel, pedig béna volt tájképekben. Lefényképezte és feltöltötte a rajzolós Instagram oldalára. Mindegyik új posztja fölött perceket ült, és azt várta, ez lesz-e majd a siker első lépcsője. De nem jöttek az új követők, sem a lájkok. Ott volt az anyja, az apja, Nóri és Viktor, néhány random osztálytárs a suliból, de senki más. Osszián rápillantott: követők száma: 22. Keserű íz áradt szét a szájában.

Este tizenegyre jutott el addig, hogy feladta minden ellenérvét. Leginkább a fanartok érdekelték. Új email címet, aztán később új Facebook profilt regisztrált. Remegő ujjal nyomott rá a csatlakozom gombra. Aztán várt.
Összerezzent, amikor felpittyent a mobilja és Bálint profilképe jelent meg a kijelzőn.

„Írtál már nekik?”

„Aha. Mindenkinek elküldtem ugyanazt az üzenetet, nem volt nyerő ötlet.”

„Miért?”

„Nem hiszem, hogy leveszik a sztorikat. Sőt, kiderült, hogy saját csoport is van. Basszián fanok névvel. Épp most léptem be álnévvel.”

Ebben a pillanatban Ossziánt beengedték a csoportba. Az első, rögzített poszt így hangzott: Basszián vagy Básszián, te mi mellett teszed le a voksod?

Osszián így tudta meg, hogy a shipjük neve hivatalosan Básszián lenne, a nevük összeolvasásából, de a hashtagek miatt átváltottak a Basszián névre, mert az amúgy is „viccesebb". Osszián szörnyülködve olvasta a százhetven kommentet. Az összes tag álprofilt használt, de úgy tűnt, mintha ismernék egymást, mintha tudnák, ki kicsoda.

„Megnéztem a csoportot. 148 tag. Kik ezek az emberek, de komolyan? Az összes csaj a suliból benne van vagy mi a szar?”

„Én sem értem.” Pötyögte Osszián. „Te írtál nekik?”

„Még nem. Gondoltam, ha neked nem sikerül az egyik módszer, kitalálhatunk valami mást.”

Osszián kibámult az ablakon. A szobája a szomszédos, ugyanolyan panelra nézett. Nem sok volt a városban, Osszián nem szerette. Papírból voltak a falak. De itt a tizediken egész jó volt a kilátás, még a messzi templom tornyát is láthatta volna, ha nincs éjszaka.

Osszián lekapcsolta a laptopját, bemászott az ágyba, és a kezébe vette a telefonját. Azon gondolkodott, mit írjon Bálintnak. Hogyan tudnának sikeresen együtt dolgozni az ügyön? Újra megrezzent a telefonja.

„Találjunk ki mást!” Írta Bálint.

„Mégis mit? Megint verekedjünk össze?”

Ossziánból a teljes kétségbeesés beszélt. Utált verekedni.

„Most leverhetnélek én téged.”

Osszián tenyere izzadni kezdett Bálint szavaitól. Megtörölte a takarójában. Bálint folytatta.

„Szerintem akkor indult be a csajok fantáziája is, nem?”

„Ja, ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, sose szólok a póló miatt.”

„Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, sose vettem volna fel azt a hülye pólót.”

Osszián szívverése a gyomrában lüktetett. Megrázta a fejét. Az idegesség teljesen összezavarta a teste működését.

Bálint újra írt.

„Beszéljünk holnap a suliban. Most lépnem kell. Matekszertár, fél nyolc?”

Osszián beleegyezett, aztán elköszönt, de nem jött álom a szemére. A csoport nem hagyta nyugodni. Újra végignézte a posztokat, csak hogy elszörnyülködhessen. Volt hetente egyszer tematikus fic ajánló rovat, keddenként pedig a fanartokat posztolták.

Osszián a képekre váltott, hogy végignézze őket. A legtöbbje gyenge, amatőr munka volt, látszott rajtuk a gyakorlatlanság. Kivéve az Uborkás Ivett által feltöltött három képet. Osszián dübörgő szívvel bámulta önmagát és Bálintot. Az első rajzon a suli udvarán álló nagy tölgyfa mellett csókolóztak. A másodikon kézen fogva sétáltak. A harmadik pedig szintén egy csók volt, de csak az arcukról és Osszián végre látta, hová rajzolta más Bálint szeplőit.

Szerette volna összehasonlítani a képet az igazi Bálint igazi szeplőivel. Holnap reggel lesz is rá lehetősége, amikor... Osszián rájött, hogy mi zavarja. Újra megnyitotta Bálint üzenetét. Ott ált feketén-fehéren.
Osszián felült az ágyon. Ráírt Aurórára.

„Fent vagy még? Átmehetek?”

„Nincs kedvem a képedet látni. Mivan?”

„Mi van a matekszertárral?

„Üdv a való világban, Oszkó!”

„Elmondanád?”

„A matekszertárt mindenki arra használja, csak hogy oda járjon csókolózni, meg egyéb... A suli legeldugottabb folyosóján van és szerintem az összes ott lévő cucc használaton kívüli.”

Osszián csak pislogott.

„Nyitva szokott lenni?”

„Dehogy, de aki akart, már régen szerzett hozzá kulcsot. Nekem is van.”

Osszián félrenyelte a nyálát, a fal túloldalán Auróra felnevetett.

„Kéred? Kölcsönadom.”

„Kérem. Készítsd ki, reggel korán elmegyek itthonról.”

„Csak nem? Találtál magadnak valami srácot a suliban? Úristen, kérlek, mondd, hogy Bálinttal találkozol ott. El fogod veszíteni a szüzességed???”

Osszián nem válaszolt. Ledőlt a párnájára és a csendben azt hallgatta, hogy Auróra pakolászik a szomszéd szobában. Bálinton járt az esze és azon, miért folyton a matekszertárban akar vele találkozni. Lehetséges, hogy... nem. Nem! Osszián nem hagyhatta, hogy a fanfictionök átmossák az agyát. Holnap reggel maga fog megbizonyosodni róla, hogy Bálint hazudott-e neki.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)