Csillaghullás írta: Szello_Abigel

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<< >>


Hatodik fejezet, amelyben Osszián élő modellt rajzol



A Basszián fanok csoportban nagy volt a nyüzsgés. Osszián a telefonján görgette lefelé a bejegyzéseket. Az ujja megrezzent a képernyő felett, amikor meglátta a következő szöveget:


„Nem hiszem el, az a troll, aki Osszián nevében írogatott nekünk, most Bálint nevében szállt rám. Nagyon gonosz dolgokat írt, pedig szerintem nem annyira rossz a sztorim, mint ahogyan ő beállítja. Más is tapasztalt ilyet vagy csak engem üldöz a balsors egy ilyen hülyével?”


Osszián beleolvasott a kommentek közé.

„Nekem is írt, meghívtam a csoportba.” Majd a mondatot nevetős szmájlik sokasága követte.

„Nekem azt mondta, nem vagyok tehetségtelen, de szerinte inkább alkossak saját karaktereket, mivel a mostaniak nem hasonlítanak az igazi énjükre. Majdnem lefordultam a székről, úgy vihogtam. Nemtom, milyen troll ez, de azt hiszi, bevesszük, hogy ő az igazi Bálint. Szerintem ugyanaz csinálja, aki Osszián nevében írt.”

„Én hittem neki, és levettem az egyik novellát a Wattpadról, de akkor visszatöltöm!”

„Pfffff, szánalmas, az is lehet, hogy egy féltékeny másik író. Szerintem ne is törődj vele, én imádom az írásaidat, az A/B/O fanfic máig a kedvencem.”


A bejegyzés alatt már száztíz komment volt, és folyamatosan érkeztek az újak. Osszián nem tudta, örül-e neki. Bálint akciója több figyelmet kapott, mint az ő béna üzenete, de az írok legtöbbje sértődöttnek tűnt, nem pedig közreműködőnek.

Osszián elfeküdt az ágyán kezében a telefonnal. Mára már csak az alvás volt hátra, de előtte még rá akart írni Bálintra.

„Hogy sikerült a matek?”

„Örök hálám! Szerintem mindent félreszámoltam, de legalább a deriválást megcsináltam. Volt kombinatorika is, nemtom jó lett-e. Harkai azt mondta, a hétvégén javítja, szóval legelőbb hétfőn tudom meg az eredményt.”

„Szurkolok!”

„Most már fölösleges, de egyébként tényleg kösz.”

„Én köszönöm az irodalmat, tegnap nekiültem és írtam egy vázlatot.”

„Bármikor. Idén érettségi tételeket is dolgozunk ki, majd azokat is odaadom.”

Osszián mosolyogva nézte Bálint szavait.

„Kösz! El fogom fogadni, mert rémesen gyenge vagyok magyarból.”

„Meglepő módon nekem az megy.”

Osszián összevonta a szemöldökét, miközben a hátára fordult az ágyban.

„Akkor miért nem magyar faktra mentél?”

Bálint gépelt, aztán abbahagyta, aztán újra gépelt és megint abbahagyta. Végül annyit küldött: „Passz.”

A nevetős emoji hamisnak látszott az egyetlen szó után. Osszián témát váltott.

„Láttad a csoportban a kifakadást? Az üzeneteid miatt nyafogott az A/B/O-s csaj.”

„Komolyan? Mindjárt megyek és elolvasom.”

„Mit írtál neki?”

Osszián csak percek múlva kapott választ.

„Bemásolom: Kedves Subidubi11! Fazekas Bálint vagyok, a fanfictionjeid valós megfelelője. Olvastam az alfa/béta/omega írásodat, és szeretném megosztani a véleményemet. Gondolkodtam rajta, hogy kommentbe írom, lássa a világ, de inkább megkegyelmezek.
Szóval. A történet egyrészt olyan nyelvezettel van írva, mintha egy diszlexiás ötödikes követte volna el. Ha már valamit kiokádsz magadból az internetre, akkor az lenne az alap, hogy a helyesírási szabályokat betartod. Általában, ha valaki ezt nem teszi meg, sosem olvasok tovább, de itt muszáj volt, hiába okozott fizikai fájdalmat már az, hogy az első bekezdésen is átverekedjem magam.
Miközben te azon fáradoztál, hogy ne kelljen leírnod, hogy „fasz", helyette olyan fantasztikumokat dobtál a szövegbe, mint „szerszám" és „kéjdorong", azt hittem, levakarom az arcom szenvedéseim közben. Arról ne is beszéljünk, hogy a karaktereknek semmi egyéb motivációja nincs, csak a dugás. Oké, ez a legkevesebb gond, hiszen ez egy PWP fic, de  pont ezért jó lenne, ha utána járnál a férfi anatómiának és az anális szex alkalmazásának is, nem beszélve a knotted szexről. Ja, és légyszi, addig ne írj pornót, amíg nem tudod leírni, hogy fasz vagy farok, esetleg pénisz.
Ne haragudj, ha nem voltam kedves. Mindenkinek, aki rólam ír, szeretem kiemelni a pozitívumokat is, de itt nem találtam semmit. A történet minden egyes mondattal egyre borzalmasabb lett.
Kérlek szépen, az összes jövőbeli olvasó és az én kedvemért is, légy olyan kedves, tüntesd el ezt a förmedvényt az internetről, de szerintem a laptopodról is töröld örökre. Köszi, hogy meghallgattál.
Fazekas Bálint"

Osszián az üzenet elolvasása után a plafont bámulta. A felragasztott, sötétben világító csillagok azután is fehér pontokként égtek a retináján, hogy lehunyta a szemét. Bálint túl őszinte volt, egy ilyen üzeneten mindenki felháborodott volna. Felsóhajtott, mert biztos volt benne, ez fel fogja kavarni a kedélyeket a csoportban. Visszafordult a telefonjához.

„Tudom, hogy túl szemét voltam, de baszki... annyira borzalmas az egész.”

Osszián ezt megértette, ő is utálta az A/B/O ficet, pedig nem is jutott el a kéjdorongig. Csak abban bízhatott, hogy a téma elül majd, ahogy egy idő után minden bejegyzés elcsendesedik.

„A többiekkel kedvesebb voltál?”

„Próbáltam. Az IHYBILY-t olvastad?”

„Csak az elejét.”

„Szerintem az az egyetlen tűrhető történet a fandomban. Vannak hibái, de néha meglepően jól kapja el a karaktereket.”

Osszián erre nem tudott mit reagálni. Nem akart Bálinttal megint egy Basszián fanficről társalogni. Aludnia kellett volna, de kavarogtak a gondolatai. Tudta, mi a legjobb módja, hogy lenyugtassa őket. Felkattintotta a kislámpát, előkereste a rajzfakton elkezdett meztelen férfialakot, párszor végigsimított rajta az ujjával, majd belevetette magát a rajzolásba. A rajzlapon sikló ceruza hangja megnyugtatta a zsibongó zsigereit.


*



Osszián a tesinadrágját rángatta magára, amikor a mellette álló Viktor megszólalt.

– Lesz ez a buli...

– Milyen buli? – fordult felé Osszián. Viktor éppen levette a pólóját, és az öltöző padjára dobta.

– Házibuli szombat este, Rókánál... És arra gondoltam, szülinapi meglepiként elviszem rá Nórit. Szerinted?

Osszián szerint ez egy szar ötlet volt, mert Nóri könyvet olvasni, meg lovagolni szeretett leginkább, nem zajos buliba menni félrészeg iskolatársak közé, mégsem mondta ki, amit gondolt. Nem akart tanácsot adni a barátai szerelmi életére vonatkozóan.

– Ha szerinted jó ötlet, akkor menjetek – felelte diplomatikusan.

Viktor lerogyott a padra.

– Még azt se tudom, mit adjak neki! Te mit veszel?

– Rajzolok neki és vettem egy könyvet.

– Milyen könyvet?

– Az Equust.

– Aha. Ez nekem nem mond semmit.

– Egy srácról és egy pszichológusról szóló dráma. – Viktor szótlanul pislogott, ezért Osszián folytatta. – Vannak benne lovak.

– Az jó, akkor biztos tetszeni fog neki – bólogatott Viktor. Osszián a nyelvére harapott, nehogy elnevesse magát.

– Vegyek én is könyvet?

– Annak biztosan örülne – bólogatott Osszián lelkesen.

– Vagy kaphatna valami rajzcuccot? Csak ahhoz sem értek, és azt mindig kap az anyukájától is. Meg szombatig bármit rendelek, nem fog ideérni.

Osszián lenézett Viktor elgyötört arcára. A fiú ráncolt homloka alatt ülő szeme kétségbeesetten csillogott. Viktornak igaza volt, ő az Equust már több, mint egy hónapja megrendelte. Egy sóhajjal leült Viktor mellé.

– Ha szeretnéd, odaadhatod te az Equust.

– Komolyan? – bámult rá Viktor.

– Aha. Én majd veszek valami mást, még van pár nap.

Viktor felnevetett.

– Köszi! Basszus, ezért kérhetsz bármit, én annyira...

Osszián is elnevette magát, aztán Viktorhoz vágta a tesigatyáját.

– Öltözz inkább, mert mindjárt becsengetnek.

– Neked nincs kedved jönni a buliba? – kérdezte aztán Viktor, amikor a nadrágot húzta a derekára.

– Hogy oda menjek önszántamból, ahol Róka lakik? Kizárt.

Viktor szóra nyitotta a száját, de ekkor felhangzott a csengőszó, így inkább a cipőjét húzta sietve a lábára.


*



Osszián hét óra előtt kettő perccel hallotta, hogy kattan a mikró ajtaja. Felkászálódott a gépe elől, ahol éppen a toldis esszével küzdött. Már majdnem befejezte, csak a tételmondat megfogalmazása és a lezárás maradt hátra.

Kislattyogott a konyhába, ahol Auróra a mikró mellett állt.

– Mit csinálsz?

– Vacsorát melegítek.

Osszián csapdát sejtett.

– Miért?

– Mert éhes vagyok?

Auróra az elmúlt két évben, amióta az anyjuk a fodrászatban hétköznaponként este kilencig dolgozott, egyetlen egyszer sem melegítette meg a vacsorát.

– Oké – felelte Osszián, és leült az asztalhoz. – Idehoznál nekem egy tálat, meg egy villát?

Auróra nem szólt egy szót sem, csak lábujjhegyre emelkedve nyúlt a tányérért, aztán a fiókból választott egy villát, és Osszián elé tette az asztalra.

Miután a mikró csengetett, Auróra ketté osztotta a dobozban lévő tésztát és a felét Osszián táljára merte. Már leült volna, de Osszián felsóhajtott.

– Hoznál nekem egy poharat?

– Persze – bólintott Auróra, és a szekrényből elővett egy sima üvegpoharat.

– Hm, inkább egy műanyag pohárból lenne kedvem inni.

Auróra felsóhajtott, és míg a szekrényben az ikeás színes poharak után kutatott, addig Osszián gyorsan a szájába lapátolt egy falatot.

Auróra végre megtalálta az egymásba tornyozott poharakat és levette a legfelsőt, egy kéket és az asztalra tette. Éppen leült, amikor Osszián megszólalt.

– Inkább egy citromsárgából lenne kedvem inni.

Auróra gyilkos pillantást vetett a bátyjára, de felpattant és a szekrény mellől egy citromsárga pohárral tért vissza.

– Tessék.

– Köszönöm, húgocskám – vigyorgott Osszián. Auróra megforgatta a szemét. Osszián figyelte, ahogy újra leül, a villájáért nyúl és akkor szólalt meg.

– Szeretnék egy kis...

– Fulladj meg, Oszkó, nem kapsz semmit.

Osszián lebiggyesztette az ajkát.

– Akkor azt se fogod megkapni, amiért ilyen pincsikutya módra körülugrálsz. Ez megjegyzem, eléggé rémisztő. Beteg vagy, vagy akarsz valamit?

Auróra csendben evett, de a pillantásával Ossziánt fürkészte. Lassan, óvatosan formálta a szavait.

– Csak... az érdekelne, hogy tényleg Bálint írta-e azokat az üzeneteket, amiket megosztottak a csoportban.

Osszián reggel óta nem lépett be az álprofiljába.

– Megosztották? Én csak a kiborulós bejegyzést láttam. Az A/B/O-s csaj volt?

– Nem csak ő, többen is. Némelyik eléggé...

– Őszinte?

– Kegyetlen.

Osszián elhúzta a száját.

– Csak le akarja állítani a dolgokat.

– Úgy, hogy olyanokat ír, hogy jobb lenne, ha más hobbit keresne az író, mert a novellája emberiségellenes bűntett?

Osszián vállat vont. Nem tartozott Bálint helyett magyarázattal.

– De akkor tényleg ő írta őket?

– Aha.

Auróra nem szólt, csendben rágta a vacsoráját. Osszián is hallgatott. Vajon jó ötlet volt Bálinta bízni az üzenetek megírását? Ha még jobban elharapódzik a dolog, akkor az együttműködés az írókkal még nehezebbé válik.

– Csalódtam Bálintban – sóhajtott Auróra, majd felállt, hogy az üres dobozt a mosogatógépbe tegye.

– Csalódni csak abban tudsz, akit ismersz.

Auróra Osszián felé fordult és megrázta a fejét.

– De olyan sok Basszián fanficet olvastam már, azt hittem, ismerem.

– Látod, pont ezért akarjuk leállítani... lefogadom, hogy a legtöbb fanfiction engem is másnak mutat.

– Ez igaz... kivéve mondjuk az IHYBILY-t.

– Az nem Bálint szemszögében van írva?

– Nem mindig. Általában két fejezet Bálint, egy fejezet Osszián.

Mivel Osszián erre nem mondott semmit, Auróra fogta magát és a szobájába vonult. A krumplistészta után Osszián úgy döntött, az esszét majd befejezi holnap, és inkább megnézni a csoportot, milyen üzeneteket osztottak meg. Legnagyobb rémületére az írok egymás után töltötték fel a Bálinttól kapott üzeneteket. Lincshangulat uralkodott.

Inkább kinyomta az egészet, rá sem akart gondolni, ehelyett nekiült rajzolni, hogy a másnapi rajzfaktra befejezze a meztelen férfi alakját.


*



Osszián kezében megremegett a ceruzája, amikor a rajzlap fölé tartotta. A terem zsibongása halk morajlássá szelídült, ahogyan körülötte mindenki nekilátott a munkának. Osszián nagyot sóhajtott, tenyerével egyszer, majd még egyszer is végigsimított a rajzlapon, hogy eltüntesse a nem létező koszokat és gyűrődéseket.

Amikor felemelte a fejét, Bálint őt nézte és pimaszul vigyorgott. Jobb kezét a zsebébe dugta, lezserül a tanári asztalnak támaszkodott, a bal kezével pedig a hajába túrt. Kifejező póz volt, remek rajzot lehetett készíteni róla. Osszián mégis hezitált.

Endre bá a tanári asztal mellett megköszörülte a torkát. Osszián rápillantott. A férfi felvont szemöldökkel figyelte, és Osszián erre csak egyet tehetett: megrázta a fejét, elmosolyodott és nekikezdett a rajzának.

Amikor múlt csütörtökön Endre bá azt mondta, szerez nekik élő modellt, Osszián el is felejtette, hogy azon poénkodtak, lehet, Bálintot kell majd lerajzolnia. Amikor beültek Nórival a terembe, minden olyan volt, mint egy átlagos napon, csakhogy a becsengetés előtt öt perccel Bálint besétált az ajtón a tesis rövidnadrágjában és a fekete színű ujjatlan trikójában.

– Itt vagyok, Endre bá – állt meg a tanár előtt. – Meztelenül kell pózolnom?

Osszián ekkor ejtette le a ceruzáit a földre. Mindenki a hang irányába fordult. Osszián gyorsan lehajolt, hogy összeszedje a méregdrága Faber-Castell készletét, amire csomót spóroltak, hogy megvehessék. Amilyen szerencséje volt, biztos az összesben ripityára tört a hegy. Míg vöröslő arccal dolgozott, Bálint és Endre bá beszélgetésére figyelt.

– Dehogy kell meztelennek lenned, ez a szett tökéletes. Legalább Osszián is gyakorolhatja a láb rajzolását.

Osszián pipacspiros arccal mászott elő a pad alól. Tényleg folyton rosszul rajzolta a lábakat. Bálint rávigyorgott, aztán visszafordult Endre bához.

– Mikor kezdünk?

– Szólni fogok, addig ülj le hátul, kérlek.

Bálint engedelmeskedett, és elvonult a terem végébe. A hátralévő öt perc csigalassan folydogált. Osszián mellett Nóri a múlt órán kezdett rajzát csinosítgatta. Osszián hátrapillantott Bálintra. A fiú az egyik kerek ablakon bámult kifelé, arcát keretbe foglalta a délutáni napfény. Osszián ujja alatt megbizsergett a téma. Elhatározta, hogy ezt majd megrajzolja otthon. Lába, mintha magától mozdult volna, odavitte az ablakhoz Bálint mellé. Úgy tett, mintha csak ki akarná nyitni. Utálta ezeket a hülye körablakokat, mert a százhatvanöt centijével lábujjhegyre kellett állnia, hogy ki tudja billenteni az ablak nyitható felső részét.

Osszián nyújtózott, ujjai éppen rásimultak a kilincsre, amikor Bálint mögé lépett.

– Segítsek?

Osszián bólintott. Bálint olyan közel állt hozzá, hogy érezte a fiú testéből áradó hőt. Ahogy elnyúlt a feje mellett, látta meztelen karján a szőke szőrszálakat, és amikor oldalra fordította a fejét, ott volt Bálint nyaka, mellkasa és Osszián tüdejéből hirtelen kiszorult az összes levegő.

Bálint visszaült a székére, miután kinyitotta az ablakot.

– Mit keresel itt? – sziszegte Osszián.

– Endre bá bejött az edzőterembe, és megkérdezte, hogy kinek lenne kedve modellt állni. Jelentkeztem.

– Miért?

– Az ötösért. Meg mert ez egy tök jó lehetőség, hogy megtaláljuk ki rajzolta a fanartokat.

– Uborkás Ivettre gondolsz?

– Rá hát, meg Páli Malvinára – bólogatott Bálint.

Osszián elsápadt.

– Az is lehet, hogy nem is rajzfaktosok – nyögte.

– De az is lehet, hogy igen. És ott fogok állni a terem közepén, és mindenki rajzára rálátok.

Osszián megrázta a fejét.

– Nem hiszem, hogy felismernéd.

– Egy próbát megér. Vagy azért vagy ennyire ellene, mert szeretnéd, ha több olyan rajz is készülne? – vigyorgott Bálint kihívóan Ossziánra.

Osszián felsóhajtott. Minden a feje tetejére állt azzal, hogy Bálint a rajzfakton is megjelent. Mintha a világa összezavarodott volna, és a Bálint nevű invazív növényfaj mindent ellepne az életében, mint Bálint mamájának kerítését a borostyán.

– Nem, persze, hogy nem – motyogta Osszián válaszul. – Oké, legyen.

– Ígérem, ügyes leszek.

Osszián vállat vont, majd visszasétált a padjához. Csak nyugalom. Volt annyi rajztapasztalata, hogy ne úgy rajzoljon, ahogy Páli Malvina. Legalábbis nagyon bízott benne.

Hát így került ebbe a helyzetbe. Már az is elég kínos volt, hogy az óra első tíz percében elemezték egymás rajzait, és habár Osszián csupa pozitív megjegyzést kapott, kivéve, hogy az alak lábát rossz ívben rajzolta, mégsem tudta érdekelni, hogy az egész terem az általa készített meztelen férfit bámulja. Sokkal nagyobb problémának érezte, hogy ezúttal majd Bálintot kell rajzolnia.

Osszián ceruzája óvatosan siklott a papíron. Keze lassan a megszokott mozdulatok táncába kezdett, végre átadhatta magát az alkotás örömének. Egy perc sem telt el, és már nem látta másnak Bálintot, mint a tökéletes témának, amit meg kell örökítenie. A modellt álló alak elvesztette a nevét, csak a látvány volt a lényeges, a nyaka puha bőre, a csípője vonala, a combja íve és a szőke haja, a fekete trikó ráncolódása a hasfalon és a kar izmai. Osszián bánta, hogy Bálint zsebre dugta a kezét, szerette volna lerajzolni a szép, hosszú ujjait. Az is kár volt, hogy Bálint túl messze állt, így Osszián nem rajzolhatta az orra alá a szeplőit, pedig többször is megremegett a ceruzája hegye, miközben Bálint arcát rajzolta. Most szépen sikerült az álla íve, tökéletes méretű lett az orra és Osszián szája kiszáradt, amikor Bálint ajkát rajzolta. Bánta, hogy grafittal kezdte, színessel kellett volna életet vinnie azokba a kifejező ajkakba. Bálint őt nézte, sárgászöld szeme különleges árnyalattal csillogott, és Osszián megfogadta, hogy otthon az egész rajzot újra fogja csinálni színesben. Csak úgy, magának, mert Bálint jó téma volt.

– Kérhetek egy kis szünetet? Elzsibbadt a karom – törte meg Bálint a csendet.

Osszián összerezzent.

– Persze, mozgasd meg magad – mondta Endre bá.

Bálint ezen felbátorodva a félkörbe állított asztalok mentén sétált el, és mindenki rajzát jól megnézte. Amikor Osszián mellé ért, egészen közel hajolt hozzá, úgy szólalt meg.

– Nincs is ilyen szép szám – majd végignyalt az ajkán.

Timi, három székkel arrébb, felnyögött. Bálint a vöröslő fejű Ossziánra vigyorgott, majd elindult tovább, hogy a többiek rajzát is megnézze. Timié előtt fél percig is elidőzött.

– Folytathatjuk – jelentette ki, miután végzett a sétájával és visszaállt a helyére. Megpróbált pont úgy beállni, de Endre bá kellett, hogy kiigazítsa a mozdulatait.

Osszián visszahajolt a rajzlapja fölé. Nem tudta lecsillapítani a háborgó szívverését.


*



„Na? Mire jutottál?”

Osszián nem bírta tovább. Este tizenegy múlt, és Bálint a rajzfakt után nem jelezett neki semmit.

„Bocs. Edzésen voltam.”

„Oké, semmi gond. Milyen edzésre jársz?”

„Foci.”

Osszián maga elé képzelte Bálint magas és vékony alakját focimezben, térdzoknival. Egyből meglódult a képzelete, és már a megfelelő formán és eszközökön gondolkodott, hogy hogyan és mivel kellene megrajzolni, amikor Bálint újra írt.

„Szerintem Timi az egyik.”

„Komolyan?”

Osszián összevonta a szemöldökét. A legutóbbi rajz, amit Timitől látott, a szuperhőslány volt, ami egészen más stílusban készült, mint Uborkás Ivett rajzai.

„Aha. Nem hallottad, hogy felnyögött, amikor rájátszottam a Basszián dologra?”

Osszián arca a szobája nyugalmában is tűzvörössé vált az emlékre.

„Lehet csak egy sima olvasó, aki benne van a csoportban. A rajza milyen volt?”

„Hát... nemtom, mint a többieké. Nagyjából mindenki elég bénán rajzolta. Klaué és Nórié még tetszett, de egyértelműen a tiéd volt a legvalósághűbb, az volt a kedvencem.”

Osszián mosolya szétterült az arcán, imádta hallgatni, ha a rajzát dicsérik. És ha az a valaki pont Bálint, aki történetesen szerepelt is az adott rajzon, az még jobb érzés volt. Olyan mintha a belsőjében egy puha, édes kismacska dorombolt volna elégedetten.

„De mi van, ha Uborkás Ivett vagy Páli Malvina nem is jár a faktra?”

„Vagy Timi az egyikük?”

„Végülis lehet.”

Osszián beleegyezett, bár az ösztöne azt súgta, hogy Timivel rossz irányba gondolkodik.

„Befejezted a rajzodat?”

„Majdnem teljesen. A többit megcsinálom emlékezetből a hétvégén.”

„Majd megmutatod?”

Osszián felvont szemöldökkel nézte Bálint szavait. A három kis pont után újabb sorok jelentek meg.

„Még sosem csinált rólam senki rajzot.”

„De, a Basszián fanok csoportban.”

Osszián a mondat végére odabiggyesztett egy röhögős arcot.

„Még sosem rajzolt rólam senki ilyen szép rajzot.”

Az Osszián belsőjében doromboló kismacska nagymacskává nőtt. Ő pedig gondolkodás nélkül egyezett bele, hogy Bálint majd megnézhesse a kész művet. Miután elköszöntek egymástól, Osszián bebújt a takarója alá, de nehezen nyugodott meg. Legszívesebben nekiült volna rajzolni, de elhessegette a gondolatot. Holnap péntek, aztán pedig ott lesz az egész hétvége, hogy befejezze.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)