Minden egyes hiba írta: BethyRoseCorvine

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
>>


Prológus


~1971. Szeptember 1.~

– James Potter! – szólította az összekuszálódott hajú, szemüveges fiút McGalagony professzor.

A fiú épp a Nagyterem elvarázsolt mennyezetét bámulta elképedve, amikor szólították, így először kissé megilletődött a nevét hallva. A már eleve gyönyörű, gótikus stílusú vonásokat viselő terem mennyezete úgy volt elvarázsolva, hogy a kinti égbolt képét mutassa. A felhőtlen időnek köszönhetően ezernyi csillag ragyogott a diákok feje felett.

James nagy nehezen levette tekintetét a ragyogó mennyezetről, hogy aztán összeszedve magát, lazán kisétáljon. Erősen koncentrált, hogy ne látszódjon rajta, mennyire izgul. Semmiképp nem akart a Mardekárba kerülni, de igazából a Hugrabug és a Hollóhát se vonzotta. Számára csak egyetlen ház jöhetett szóba, ami nem más, mint a Griffendél. Az a ház, ahová a bátor, s hősi lelkű varázslók és boszorkányok jártak.

Miután McGalagony a fejére rakta a Teszlek Süveget, kezét tördelve várta, hogy az beossza valamelyik nevezetes házhoz. Szerencséjére a süveg nem sokat gondolkodott, pillanatokon belül kiáltotta a választ, hogy mindenki számára hallható legyen.

– Griffendél!

Az asztalnál, ahol az oroszlán címerrel ellátott talárt viselők ültek, hatalmas ováció és tapsvihar tört ki. James megkönnyebbülve állt fel, és a neki integetők felé vette az irányt. Előtte már négy elsőst soroltak a Griffendélhez. Két lányt és két fiút. Gondolkodás nélkül ült le a sápadt, sebhelyes arcú és egy eléggé alacsony fiú mellé.

– James – nyújtotta a kezét először a sápadt fiúnak. – James Potter.

– Igen, hallottam – forgatta a szemét, de azért kezet fogott vele. – Remus Lupin.

James végignézve rajta, sejtette, miért volt ellenszenves a fiú. Míg rajta Madam Malkinnál vásárolt, vadonatúj talár díszelgett, addig Remuson valószínűleg az édesapja régi, kopottas iskolai talárja volt. Továbblépve ezen az információn fordult az aprócska fiúhoz, és várta, hogy megszólaljon. Pár perc kellett azért a fiúnak, hogy észrevegye, neki kéne bemutatkoznia.

– Peter... Pettigrew – mondta ki zavartan.

El sem hitte, hogy érdekel bárkit is, hogy hívják, annyira jelentéktelennek érezte magát a griffendéles asztalnál. (Apró termetével amúgy is alig érte fel a tölgyből készült asztalt). Eddig Jamesen és Remuson kívül mindenki átnézett rajta, és tapsolni is alig tapsoltak, mikor beosztották.

Sok-sok perc telt el, mire végre új taggal bővülhetett Jamesék asztala. Sok elsőssel gyarapodott a Hugrabug, a Hollóhát, de még a Mardekár is, viszont a Griffendél asztalánál még mindig csak öten voltak. James, Remus, Peter, valamint a két lány, Marlene és Emmeline. Marlene igazán csinos lány volt, világosbarna hajához mogyoróbarna szemek társultak. Mellette Emmeline eléggé félénk lánynak tűnt, sötét haját gyönyörű tengerkék szemébe fésülte.

– Lily Evans! – szólt élesen McGalagony hangja.

Egy hosszú, vörös hajú lány foglalt helyet a tanárnő előtti széken. Miután fejére került a Süveg, világoszöld szemeit behunyva koncentrál. Sokáig tartott, míg a Teszlek Süvegnek sikerült döntenie arról, hogy ész vagy bátorság van több a lányban.

– Griffendél! – mondta ki végül határozottan.

James körül a diákok tapssal fogadták a lányt, de a fiú nem moccant. Ámulva nézte, ahogy Lily az asztalukhoz siet. Rendkívül szép lány volt, viszont James azt is észrevette, hogy szomorúan intett valakinek a még besorolásra várakozók közül.

Lily Marlene-ék mellett foglalt helyet, akikkel rögtön összebarátkozott. James kicsit sajnálta is, hogy nem a lány közelében ült, mert így esélye se volt beszélgetni vele. Bár pár perc után a kedve is elment a beszélgetéstől.

– Perselus Piton!

Egy fekete, zsíros hajú fiú foglalt helyet a tanárnő előtt. A süveg alig került rá fejére, rögtön érkezett is a válasz.

– Mardekár!

Lassan, letörve sétált a tapsoló mardekárosokhoz. Miután az asztal szélén magányosan helyet foglalt, a Griffendél asztalánál kezdett el valakit bámulni. A lány háttal volt Pitonnak, de James látta, hogy őt nézi. A keze ökölbe szorult, és elpirult a dühtől.

– Citromba haraptál? – kérdezte Remus Jamest fürkészve, akinek elég érdekes fintor játszott az arcán.

– Mi? – eszmélt fel gondolataiból, ahol épp Perselus meggyilkolásán morfondírozott.

– Csak mert egy ideje figyelembe se veszed, hogy új tagokkal bővült az asztalunk, valamint elég ijesztő tekintettel nézed azt a fiút a mardekárosoknál – vonta fel a szemöldökét Remus.

– Öhm... – gondolkodott az erre megfelelő válasszon –, elbambultam.

– Persze – bólintott unottan, majd tovább figyelte a házakba való beosztást.

James körbenézett az asztaluknál, és örömmel nyugtázta, hogy tényleg több taggal bővült a Griffendél. Két lánnyal és további három fiúval, akik valamivel messzebb telepedtek le.

Peter szótlanul bámult maga elé, Remus egy a talárja zsebéből kiszedett rongyos könyvet olvasott. Nem voltak a legizgalmasabb társaság James számára, aki unalmában a vörös hajú lányt és az őt bámuló fiút figyelte. Még beszélni se beszélt vele, de már most gyűlölte Perselust, a zsíros fejével és a horgas orrával együtt.

– És akkor legutolsóként – kezdett bele McGalagony –, Sirius Black!

A terembe lévő addigi zsivaj elhalkult, mikor a sötét hajú fiú fejére került a süveg. Sirius a Süveg karimája alól unottan várta, hogy hova osztják be. Eddig minden Black, kivétel nélkül a Mardekárba került, így számára is ez volt az egyetlen lehetőség. Szülei akarata alapján nem kerülhetett az ügyetlen hugrabugosok közé, sem az okoskodók hollóhátasokhoz, de legfőképpen nem gyarapíthatta személyével a pökhendi griffendéleseket. Persze sosem adta szülei véleményét, mindig is az oroszlánszívűekhez akart tartozni. Hosszú, néma tanakodás után meghozta döntését a Teszlek Süveg.

– Griffendél! – kiáltotta a hagyományt megszakítva.

A megdöbbenéstől pár perces síri csendbe burkolózott a terem. A Black fiú azt gondolta, valami tévedés lehet, ő aztán biztosan nem lehet griffendéles. Meghökkenve indult el az ugyanannyira meghökkent Griffendél asztal felé. Az ott ülő tanulók feleszmélve döbbenetükből, hatalmas tapsviharral fogadták új tagjukat, Sirius pedig még mindig elkerekedett szemekkel ült le Jamesék hármasa mellé.

– Mit ne mondjak, ez aztán tényleg meglepett – mondta köszönés helyett.

– Szerintem mindenkit – nézett fel a könyvéből Lupin.

Minden varázslócsaládból származó ismeri a Black családot legalább hallásból, így Lupin, James és Peter is tudta, hogy elég szokatlan egy Blacket a Griffendél asztalánál látni.

– Basszus! – jutott valami eszébe Siriusnak.

– Mi az? – kérdezte James értetlenül.

– Otthon meg fognak ölni – túrt bele idegesen a sötétbarna, vállig érő hajába. – Sipor biztos, hogy örömmel fogja eltüntetni a hullám, legalábbis azt, ami maradt belőle.

Valóban nem sok jó várt rá otthon, hisz a családja utálja a griffendéleseket és úgy nagyjából mindenkit, aki nem mardekáros. Összeszorított szájjal gondolt át minden eshetőséget, de arra jutott, hogy semmiképpen nem fog jól kijönni ebből a dologból.

– Ki az a Sipor? – kérdezte alig hallhatóan Peter.

– A házimanónk – felelte közömbösen Sirius, mintha ez lenne a legtermészetesebb.

– Van házimanótok? - lepődött meg James.

– Aha, de ne izgulj, Sipor élvezi, hogy a Black ház szolgája lehet. – A fiú szürke szemei szomorúan csillogtak. – Főleg azt, amikor engem kell…

– Pszt, figyeljetek! – szólt közbe Remus, és fejével a tanári asztal felé biccentett.

Az igazgató úr, Albus Dumbledore állt fel éppen, és türelmesen várta, hogy a diákok elcsendesedjenek és rá figyeljenek.

– Isten hozott benneteket! – kezdett bele, mire a teremben minden tekintet rászegeződött. – Mind a régi és mind az új diákokat üdvözlöm az idei tanév megnyitóján. Mielőtt belekezdenénk az ínycsiklandó lakomába, szeretnék pár szót szólni.

A teremben mindenki egyhangúan felsziszegett. Az elsősök csak fájdalmas grimasszal nyugtázták, hogy még egy ideig üres marad a gyomruk. Az idősebbek merészebbek voltak. Olyasmi megjegyzésekkel bombázták az igazgatót, mint a „ne már!" vagy az „éhesek vagyunk, hadd együnk!", de Dumbledore figyelembe sem véve őket, folytatta.

– Főként az elsőévesekhez szólnék. – Tekintetével végignézett rajtuk, és kissé szigorúbbra vette a vonásait. – Az iskola melletti erdő tiltott terület minden diák számára. A Rengeteg olyan szörnyeket rejt, mellyel ha szembetalálkoztok, nem biztos, hogy túlélitek. Különösképpen teliholdkor ne császkáljatok az erdőben, hisz köztudott, hogy a Tiltott Rengeteg otthont ad néhány vérfarkasnak is.

Remus a szó hallatán kényelmetlenül fészkelődött a helyén. Idegesen ropogtatta az ujjait, és próbált higgadt maradni. Összefonódott a tekintete az igazgatóéval, aki alig észrevehetően, nyugtatólag rámosolygott. Az igazgató tudta egyedül a titkát. Azt a titkot, ami miatt majdnem fel sem vették az iskolába. Dumbledore megsajnálta őt, ezért tett néhány intézkedést a fiú ügyében, hogy diáktársai is biztonságban élhessenek mellette.

Remuson kívül Peter is el volt fehéredve, annyira megrémült a hír hallatán, aprócska teste még remegni is kezdett. Mi tagadás, nem volt egy tipikus griffendéles, aki szinte mindent csak mókának vesz, ellenben Jamesszel és Siriusszal, akik viszont egyáltalán nem voltak megrémülve. Éppen azt tervezgették, hogyan szöknek ki megnézni, valójában mit rejt a Tiltott Rengeteg. Hamar megtalálták egymással az összhangot. Mindketten örök bajkeverők, és valószínűleg a jövőben a tanárok rémálmaivá válnak majd.

– Na, de nem akarom tovább húzni a szót – fejezte be mondandóját Dumbledore, majd kettőt tapsolt. – Kezdődjék hát a lakoma!

Asztalokon temérdek mennyiségű étel és ital jelent meg, mire minden diák feldobódva állt neki a falatozásnak. James nagy toronyba halmozta fel tányérjára az ételeket. Szedett egy keveset a mézes csirkéből, a sült kolbászból, a szalonnából, a marhasültből, a krumplipüréből és a rizsből is, ezeket pedig töklével öblítette le. A többiek csak nézték, hogy bír ennyi mindent megenni, míg ők csak egyféle húst egyféle körettel fogyasztottak el, mégis dugig tele voltak.

Miután mindenki befejezte az étkezést, az igazgató megkérte a házak prefektusait, hogy az elsősöket kísérjék a klubhelyiségeikbe. A griffendéles elsősök Pamela Cote vezetésével távoztak a Nagyteremből és indultak fel a tornyukba. Ez nem ment olyan könnyen, hisz a kastély minden részén volt valami érdekesség, ami lekötötte a gólyák figyelmét. Szinte minden festménynél megálltak és csodálták, ahogy a képeken az emberek mozognak, némelyik még integetett is nekik. Ott voltak még a szellemek is, akik úgy lebegtek a diákok felett, mintha az teljesen normális lenne. A legnagyobb döbbenetet viszont a lépcsők okozták, amelyekből száznál is többet lehetett az épületben találni. Voltak olyanok, melyek vándoroltak, de volt olyan is, amelyiknél vigyázni kellett, mert eltűnt az egyik lépcsőfok.

Elég sok időbe telt, mire szegény Pamela fel tudta őket könyörögni a klubhelyiségük bejáratáig. Ott a Kövér Dáma portréja fogadta őket, és a jelszót követelte. Miután Pamela kimondta a jelszót, hogy „futyfuringus”, a portré utat engedett nekik egy kerek alakú klubhelyiségbe. A helyiség vörös és arany színekben pompázott. Téglafalai, díszes keretű ablakai és egy hatalmas kandallója volt. Az otthonos hangulatú szobában puha fotelek és díványok kaptak még helyet. A közös helyiségből két lépcső vezetett a hálókörletekbe. Pamela felterelte a fiúkat az egyik lépcsőn, a másikon a lányokat kísérte fel.

– Evans! – szólt a sötétvörös hajú lány után James.

– Igen? – fordult vissza a lány zavartan.

– Csak be akartam mutatkozni, James vagyok.

– Tudom – mondta szemét forgatva. – Engem meg, ha lehet, hívj Lilynek!

Azzal faképnél hagyta a srácot, és a többi lány után ment.

Miután James utolérte társait, együtt keresték meg hálószobájukat. Nagy mázlijukra az utazóládáikat valaki már felvarázsolta, így azt már nem kellett maguk után vonszolni.

A háló ugyanolyan köralakban helyezkedett el, mint a lentebb lévő klubhelyiség. A szobában négy baldachinos ágy terpeszkedett skarlátvörös függönyökkel. Mindegyik ágyhoz tartozott egy éjjeliszekrény, valamint egy láda, mely a ruhák tárolására szolgált. Az ablakok keskenyek voltak és csaknem a plafonig értek. A szoba közepén pedig egy oroszláncímeres szőnyeg terült el.

James levágta magát a bejárattól legtávolabb eső ágyra, Sirius tőle a balra esőt foglalta el, Remus pedig a jobbra esőt, így Peternek maradt az égett függönnyel rendelkező ágy.

***

James pizsamába öltözve feküdt hanyatt az ágyán. Bárhogyan is próbálkozott, nem jött szemére az álom. Nem volt honvágya és nem is félt a sötétben, egyszerűen csak még nem volt álmos. Ledobta magáról takaróját, majd lábujjhegyen a ládájához osont. Előhalászta belőle apja köpenyét. Egy láthatatlanná tévő köpeny volt, melyet azért kapott, hogy ha már bajt kever, azt tegye ügyesen. Persze, erről Mrs. Potter mit sem tudott.

James néma tanakodás után Sirius ágya mellé lépett.

– Pszt! Ébren vagy? – kérdezte a függöny mögötti fiútól.

– Nem – jött a szarkasztikus válasz, majd elhúzódott a függöny. – Miért?

– Van kedved körbenézni az épületben?

– Eszetekbe ne jusson! – bukott elő Remus feje. – Első nap balhéba akartok kerülni?

– Nem fogunk lebukni – forgatta a szemét James. – Ha használjuk a láthatatlanná tévő köpenyem, akkor biztosan nem.

– Ne már! Azok baromi ritkák – ámult el Sirius. – Mégis hol szerezted?

– Apámtól kaptam, ő pedig az ő apjától – felelte James vidáman. – Remus nem jössz velünk?

Remus arcán látszott, hogy azon gondolkodik, vajon mennyi buktatója lehet az esti kiruccanásuknak, de végül beleegyezett. Már éppen indulni akartak, amikor Peter mászott elő függönye mögül.

– Ne hagyjatok itt, félek egyedül! – kérlelte a szobatársait. – Veletek megyek, csak ne hagyjatok egyedül!

Így történt, hogy négyen először indultak éjszakai túrára a kastélyban. Miután lesettenkedtek a klubhelyiségbe, James gondosan magukra terítette a láthatatlanná tévő köpenyt, és szinte egymás sarkán lépkedve indultak felfedező útjukra. Az épület éjszaka még inkább hasonlított egy labirintushoz, folyosóit sötétség lepte el. Peter remegett a félelemtől, Remus szitkozódott, mert Sirius állandóan rálépett sarkára, James pedig csillogó szemekkel vezette újdonsült barátait a Roxfort rejtélyes folyosóin.





>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)