Minden egyes hiba írta: BethyRoseCorvine

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---
<<


1. fejezet
Az utolsó első nap


~ 1977. szeptember 1., csütörtök ~

James egyedül sétált a londoni vasútállomáson. Utazóládáit maga előtt tolva próbálta kivárni a megfelelő pillanatot. Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli, futni kezdett, egyenesen neki egy jegypénztár falának. Bár már többször ment át ezen a falon, az utolsó pillanatban lehunyta a szemét, és úgy szaladt tovább. Mikor kinyitotta, láthatóvá vált számára a vörös színű Roxfort Expressz és a peronon búcsúzkodó tömeg. Szinte minden diákot elkísért egy-egy családtag, ő viszont egyedül érkezett. Nem is bánta nagyon, hisz végzősként nem lenne túl menő, ha édesanyja szétpuszilgatja a fejét búcsúzáskor. Átvágva a tömegen már indult volna a vonathoz, amikor valaki megszólította.

– Potter!

Bárhonnan felismerné ezt az ellenszenves megszólítást, pedig hogy örült volna, ha soha többé nem kellene hallania. Piton volt az. Zsíros haja a fejére lapult, horgas orra pedig talán még görbébb volt, mint mikor James utoljára látta.

– Pipogyusz! – vigyorgott rá erőltetetten.

– Szánalmas vagy, mint mindig – vonta össze idegesen szemöldökét. – Örülnék, ha idén végre leszállnál rólam az idióta barátaiddal együtt!

– Ránk gondolsz, Pipogyusz? - lépett James mellé Sirius, Remus társaságában.

Szórakozottan álltak barátjuk mellett és várták, hogy mit lép Piton. A fiú arca pirosas színben játszott az elfojtott dühtől. Legszívesebben megátkozta volna őket, de nem tehette. Motyogott valami olyasmit, hogy „idióták”, majd hátat fordítva otthagyta őket, Jamesék pedig röhögve néztek utána.

Miután kellően kiszórakozták magukat a mardekáros fiún, mindhárman felcibálták csomagjaikat a vonatra. Remus elköszönve tőlük indult is a prefektusi kocsiba. Bár már nem igen volt szabad fülke, Sirius leleményes volt, és két másodévest elküldve szereztek egyet maguknak. Mindketten felpakolták a holmijukat az ülések feletti polcokra, majd kényelmesen helyet foglaltak.

James az ablakon kinézve a nyüzsgő tömegben megpillantott egy vörös hajkoronát. Lily volt az, aki utazóládáival és baglya kalitkájával próbált felkapaszkodni a vonatra. Egy hugrabugos fiú látva szenvedését felsegítette a lányt a gőzös járműre.

– Nem hiszem el, hogy még mindig ugyanazért a lányért esedezel – rázta fejét értetlenül Sirius. – Komolyan, annyi más lánnyal összejöhettél volna.

– Nekem ő kell! – vágott vissza James.

– Persze… – forgatta szemét. – Ő, akit még érdekelni se érdekelsz.

– Hagyjál már! – lökte meg barátját. – Inkább azt mondd meg, hogy hol a fenébe voltál tegnap este! Anya direkt a kedvencedet főzte.

Sirius mivel a múlt év során elszökött a családjától, Potteréknél kötött ki. Fleamont és Euphemia örömmel fogadták, hisz James volt egyedüli fiújuk. Siriusra szinte úgy tekintettek, mintha második gyermekük lenne és neki is megpróbáltak mindent megadni.

– Ahj, nem hoztál véletlenül magaddal? – kérdezte felcsillanó szemekkel Sirius.

– Nem, apa megette a te részedet is. Na, de hol voltál?

– Biztos akarod tudni? – húzta óvatos mosolyra a száját, miközben nevetőráncok jelentek meg sötét szemei körül.

– Inkább nem – rázta meg fintorogva a fejét James.

A vonat pontban tizenegykor indult. James és Sirius kérdőn néztek össze, amikor maguk mögött hagyták a kilenc és háromnegyedik vágányt. Az rendben van, hogy Remus prefektusi kötelezettségei miatt nem utazott velük, de így is hiányoltak még egy embert.

– Lehet lekéste – vonta meg vállát James.

***

Peter a vonat hátuljában foglalt helyet három mardekáros társaságában. Nem túl megszokott képet festettek így négyen, hisz a griffendélesek nem igazán szoktak mardekárosok köreiben lenni. A két ház maximum az órákon vagy az étkezéseknél szokták idejüket egy légtérben tölteni. De ott is igazi csoda, ha kibírják balhé nélkül.

– Utálom ezt a szenny iskolát! – mérgelődött a társaság egyedüli lány tagja. – Várom az év végét, már annyira be akarok tenni ezeknek az idiótáknak!

Peter a sarokban meglapulva hallgatta a beszélgetést, és próbált észrevétlen maradni. Nem igazán szerette volna, hogy valaki beszélgetni kezdjen vele. Meg volt ő anélkül is.

– Miranda! Nem akarod világgá ordítani, hogy idő előtt bebukjuk az egészet? – pirított rá mérgesen a mellette ülő fiú.
– Evan, ne már! – forgatta szemét unottan a lány. – Nem mondtam semmi konkrétat.

– Mi lenne, ha legalább öt percet kibírnátok veszekedés nélkül? – szólt be nekik a harmadik mardekáros tag enyhe francia akcentussal.

– Atile, maradj ki ebből! Amúgy nem veszekszünk, csak beszélgetünk – szépítette a festett szőke hajú lány, majd feltűrve a blúza ujját, láthatóvá téve ezzel alkarját.

– Akartam is mondani, hogy ha lehet, rejtsétek el a jegyeket! – jutott eszébe a francia srácnak, amikor a lány csuklójára tévedt a tekintete.

– Mióta vagy te a főnök? – kérdezte Miranda felháborodottan, és egy kézmozdulattal el is takarta a tetováláshoz hasonló jelet.

– Amióta szerinte érettebb vagyok nálatok. – Arcán egy öntelt mosoly jelent meg.

Peter mindig is csodálta a fiút. Erős volt, határozott és magabiztos. Minden, ami ő nem. Soha nem vágyott másra, mint arra, hogy egy ilyen srác észrevegye. Mindig jelentéktelen volt, s habár a Tekergőkre mindig is számíthatott, ők sosem tekintettek rá egyenlő félként. Viszont Atile más volt. Sosem nézte le őt, nem hagyta ki semmiből, kedves volt vele.

Még a múlt tanévben lettek jóban, amikor mindketten büntetőmunkára lettek küldve. Atile azért, mert felgyújtotta egyik tanárja talárját, Peter viszont igazából nem tett semmit, csak Jamesék egy balhéjuknál gyorsabban léptek le, mint ő. Így amikor Frics rátalált, ő került bajba. A gondnok legnagyobb sajnálatára a büntetés nem a hüvelykujjnál való fellógatás volt, hanem a Trófeaterem kitakarítása.

Az első percekben szó nélkül porolták a díjakat, de Peter meglepetésére a francia akcentusú fiú beszélgetést kezdeményezett vele. Szinte minden érdekelte, amit Peter mondott, így a kis termetű fiú felszabadultan társalgott vele. Beszélgettek a családjukról, az otthonukról, a muglikról és még Voldemortról is. Igaz, az iskolában Dumbledore betiltotta, hogy róla beszéljenek, hisz az igazgató megvetette a sötét varázsló nézeteit. A diákok leleményesek voltak, és álnevet találtak ki neki, mint a „Tudjukki”. A tanárok persze hamar rájöttek, hogy róla van szó, de nem igazán tudtak mit tenni ellene. Az összes varázslóújság a Reggeli Prófétától kezdve, mindegyik róla és hírhedt tetteiről írt.

A nap már lebukott a hegyek mögött, de azok csúcsát még vöröses fényben árasztotta el. Az erdő fái között már nem szűrődött át fény, így kicsit fenyegető hatást keltett. Peter a gondolataiba merülve nézte a tájat a bepárásodott üvegen keresztül, amikor valaki megszólította. Kérdőn nézett fel Atile-ra, aki éppen Mardekár címeres talárját vette magára.

– Még érkezés előtt meg kéne keresned azokat az idiótákat! – mondta, értve ez alatt Jameséket. – Tudod, nem kéne gyanút fogniuk, és ha velünk érkezel, az több mint gyanús.

Peter bólintott, majd szó nélkül felállt. A tárolóból levette a holmiját, és már indult is volna a folyosóra, mikor Atile utána szólt.

– Csak természetesen! És ne mondj nekik semmit!

Ládáját maga után vonszolva nézett be minden fülkébe, de csak a vonat elején találta meg őket. Sirius egy osztálytársukkal, Marlene-nel beszélgetett, James pedig az ablak üvegének dőlve az ülésre feltett lábakkal aludt olyan mélyen, hogy még horkolt is.

– Hát te meg? – nézett csodálkozva rá Sirius. – Azt hittük, elaludtál.

– A vonat végében ragadtam néhány marde… – a szó végét elharapta, mikor rájött, hogy ezt nem kéne mondania.

– Bunkóztak veled?

Peter legszívesebben rávágta volna, hogy nem, de az gyanúba keverte volna. Így a lehető legegyszerűbb válasszal felelt Siriusnak.

– Aha.

Hely hiányában egy ideig ügyetlenül ácsorgott a kabin ajtajában, de csak addig, míg Sirius észre nem vette Peter bénázását. Megragadta James lábát és lerántotta az ülésről, szerencsétlennek viszont a lábával együtt a teste is zuhant a földre.

– Au! - nyögte álmosan a szemüveges fiú.

– Bocs, de már amúgy is kelned kellett – mondta gonoszan Sirius, miközben felhúzta barátját a vonat padlójáról. – Nézd, ki került elő!

– Te meg merre voltál? - kérdezte Petertől, miközben helyreigazította a szemüvegét az orrán.

– Néhány mardekáros feltartotta – válaszolt az alacsony fiú helyett Marlene, aki épp készült elmenni. – Na, sziasztok, fiúk! Nekem még át kell öltöznöm.

– Itt is át öltözhetsz! – kiáltott utána Sirius, de a lány már nem hallotta, vagy úgy tett, mint aki nem hallotta volna.

A vonat nem sokkal Peter érkezése után ért be Roxmortsba. A fiúk már átöltözve szálltak le a Roxfort Expresszről, ami Jamesnél és Siriusnál annyit jelentett, hogy mugliruhájukra rávették talárjukat. Elsőként Hagridot látták meg, aki a két és fél méter magasságával mindenki feje fölé tornyosul. Az elsősöket ő kísérte a Roxfortba, de nem a szokványos úton közelítették meg az iskolát. A tavon keresztül mentek csónakokkal, mert onnan a leggyönyörűbb az épület.
Mindenki más hintóval ment a Roxfortba, melyeket (a legtöbb diák számára) láthatatlan lények húztak.

Jamesék sietve törtek utat maguknak, hogy még fogjanak maguknak egy üres hintót. Sirius ért a leggyorsabban oda, és már fel is kapaszkodott a járműre. James is könnyedén cipelte utazóládáit, csak Peter botladozott utánuk. A két fiú mindig is sokkal ügyesebb volt nála, még a Griffendél kviddicscsapatban is játszottak. Ő viszont maximum annyihoz értett, hogy megbújt az árnyékukban.

Az út a kastélyig nem telt sok időbe, még negyed órát se vett igénybe. Mielőtt a Nagyterembe indultak volna, holmijukat felvitték a Griffendél tornyába. Remus cuccai már a helyükön voltak, mivel előbb érkezett a többieknél, és mikor az étkezőbe értek, már látták is az asztaluknál. Nem volt társaság nélkül, Lilyvel beszélgetett. James szeme felcsillant, mikor meglátta a vörös hajú lányt. Míg Sirius és Peter velük szemben, addig tőlük James leválva Lily mellett foglalt helyet.

– Szia Evans! – köszöntötte szórakozottan a lányt, miközben kényelmesen elhelyezkedett.

– Nem itt szoktál ülni – nézett rá összeráncolt homlokkal Lily. – Amúgy is, ez Marlene helye.

– Majd ül Sirius mellé – vágott vissza a lánynak.

Marlene nem volt szomorú, mikor nem ülhetett barátnője mellé. Sőt, még örült is a változtatásnak, boldogan foglalt helyet Sirius mellett. Jamesnek viszont rá kellett jönnie, hogy ezzel semmit sem ért el. Lily mit sem törődve vele, folytatta a beszélgetést Remusszal.

– Egy kis figyelmet kérnék! – McGalagony hangja töltötte be a termet. – Mielőtt megkezdenénk a beosztást, Dumbledore igazgató úr szeretne szólni néhány szót.

– Isten hozott benneteket! - szólt kedvesen, da hangja aggodalmat és fáradtságot tükrözött. – Mindenki számára kívánom, hogy ez az év felhőtlen legyen, bár erre jelenleg kevés esélyt látok. Voldemort, kinek nevét valamennyien ismeritek, olyan tetteket készül véghez vinni, melyekre évszázadok óta nem volt példa.

Még várt pár pillanatot, hogy a zúgolódás elcsendesedjen és folytatta.

– Szeretném, ha tudnátok, hogy a Roxfort a legbiztonságosabb hely számotokra, de ez nem azt jelenti, hogy az iskola falai között nem leselkedik rátok veszély. Ezért arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok el az új szabályokat, amelyeket bővebben a holnapi nap során a házvezető tanáraitoktól fogtok megtudni.

Az igazgató úr beszéde, valamint a Teszlek Süveg szokásos mondókája után következett a beosztás. McGalagony két sorba terelte az elsőéveseket, majd elővette smaragdzöld talárjából a gondosan megírt névsorát.
– Arra szeretném kérni az elsősöket, hogy ha nevüket hallják fáradjanak ki, és üljenek le előttem! – szólt élesen McGalagony kezében a Süveggel. – Clayton Alvar!

Egy nyakigláb fiú sétált ki a tanárnő elé. Leült, majd türelemmel várta, hogy hova osztják
be.

– Hollóhát! – kiáltotta a fejfedő, és Hollóhát asztalánál tapsolni kezdtek.

– Joy Branstone! – szólított a tanárnő egy szeplős fiút, aki annyira remegett, hogy alig bírt megállni a lábán.

– Hugrabug! – kiáltotta a Süveg rögtön azután, hogy a fiú fejére került.

– Ricky Butler!

– Griffendél! – Jamesék asztala megtapsolta a szőke hajú fiút, aki büszkén foglalt helyet.

– Kimberly Hulbert!

– Hollóhát! – kiáltotta a Süveg, és így a pufók kislány a Hollóhát táborát erősítette.


Mire véget ért a beosztás, szinte mindenki gyomra korgott az ürességtől. James unalmában a mellette ülő Lilyt idegesítette a szokásos agymenésével. Mikor az asztalokon megjelentek az ételek, a lány remélte, hogy végre befogja a fiú. De James teli szájjal is beszélt tovább. Lily kénytelen volt félbehagyni az étkezést. Idegesen felállt az asztaltól, és faképnél hagyta a még mindig beszélő fiút.

– Öhm, ennyire gáz voltam? – kérdezte zavartan.

– Dehogy! Jó voltál – mondta gúnyosan Sirius, aki az egészet röhögve nézte. – A legjobb az volt, mikor a kviddicsről beszéltél, közben véletlenül köptél egyet.

– Francba! – nyögte ki James, miközben körülötte mindenki szakadt a röhögéstől.

Miután mindannyian befejezték vacsorájuk elfogyasztását, feltápászkodtak az asztaltól, és a klubhelyiségükbe indultak. Sirius elől Marlene-nel hülyéskedett, utánuk James Remust fárasztotta, hogy ő próbált normálisan viselkedni, de mindig megzakkan Lily társaságában, Peter pedig sereghajtóként kullogott utánuk. Végzős létükre nem tévedtek el, rövid idő alatt felértek a Griffendél tornyába. A kör alakban elhelyezkedő klubhelyiségben Emmeline-re és Dorcasra találtak. A kandalló előtti díványon ültek, és beszélgettek valamiről. Tulajdonképpen Dorcas magyarázott valamit, miközben kezeivel hadonászott össze-vissza. Marlene boldogan huppant le melléjük, aztán le is hervadt arcáról a mosoly, amikor meghallotta miről van szó.
– Mi a pálya? – kérdezte vidáman Sirius, de az ő öröme is hamar alábbhagyott.

– McGalagony engem választott csapatkapitánynak! – mondta ünnepélyes mosollyal Dorcas.

– Az nem lehet! – James elfehéredett.

Ő és Sirius, amióta kviddicsezni kezdtek, mindig is csapatkapitányok akartak lenni. Mivel idén végzősök és a csapat legjobbjainak számítottak, ők voltak a legesélyesebbek a posztra. De mégsem ők kapták meg.

– De lehetséges! – vigyorgott rá önelégülten a lány. – Még nyár végén kaptam egy baglyot McGalagonytól.

Marlene, aki a szobatársa és egyben a Griffendél egyik hajtója volt, már előre tudta, hogy kész kínzás lesz minden egyes edzés. Dorcas, bár kedvelték a csapattársai, mindig idegesítő, parancsolgatós és fárasztó lány volt.

– Nekem ebből a napból elég is volt! – sóhajtott fel James, és felbotorkált a hálótermekhez vezető lépcsőn.

– Ennek meg mi baja? – nézett kérdőn a többiekre Dorcas.

– Lily – válaszolta egyszerre Marlene, Sirius és Remus.

– Akkor azért rohant fel idegesen Lily is? – kérdezte Emmeline. – Pedig azt hittem, hogyha kikerül Piton a képből, összejönnek.

– Mindenki azt hitte – nézett szomorúan maga elé Marlene.

Lily és Perselus másfél éve vesztek össze, amikor a fiú „sárvérűnek" nevezte a lányt. Igaz, hogy csak felindulásból mondta, de eléggé megbántotta vele. Bár Lily megbocsátott Pitonnak, soha többé nem beszéltek, legalább is önszántukból. Lilyn kívül nem nagyon bírta őt senki, és ezek után mindenki Jamesnek drukkolt. A fiú, amióta meglátta a lányt, fülig szerelmes volt belé. Bár ezt több ezerféle módon próbálta jelezni, Lily látszólag nem nagyon viszonozta.

Siriust és Marlene-t magukra hagyva, mindenki más felment a hálótermekbe, hogy a hosszú nap után végre lepihenhessenek. Mikor Remus és Peter beléptek szobájukba, Jamest még ébren találták. A plafont bámulva töprengett, leginkább Lilyn. Remus meggyötört arcát nézve a fiúnak, megsajnálta.

– Nem utál téged, csak sok ez az egész neki – szólt neki halkan, hogy az épp ágyba bújó Peter ne hallja. – Tudod, ez az egész, ami mostanában zajlik, eléggé kiborította.

James bár jól hallotta Remust, nem felelt. Elhúzta baldachinos ágya függönyét, majd lehunyva világosbarna szemeit megpróbált elaludni. Pár perc után halk szuszogás kíséretében sikeresen elnyomta az álom.


~1977.szeptember 2., (péntek)~

James, Remus és Peter reggeli programja az volt, hogy Siriust próbálták kirángatni az ágyból. A fiú valószínűleg nem igazán töltötte alvással az éjszakát. Szemei körül sötét karikák húzódtak, a haja kócosan állt össze-vissza. Lassú mozdulatokkal kelt ki az ágyból, majd felnyitva bőröndjét – amelyből még nem sikerült kipakolnia – , kivette belőle az egyenruháját. Miután felöltözött és vállig érő haját copfba fogta, készen is állt az indulásra.

Sietve rohantak le a szeszélyes lépcsőkön, hogy még leérjenek a reggeli végéig. A Nagyterem bejáratánál szinte belefutottak Lilyékbe, akik előttük értek le nem sokkal. Marlene pontosan úgy festett, mint Sirius. Bambán bámult maga elé, és próbált nem csiga módban vánszorogni. Mind együtt foglaltak helyet az asztal végén. Az egyik oldalon Dorcas, Emmeline, Marlene és Sirius. Másik oldalon Peter, Remus, Lily és a vörös hajú lány legnagyobb sajnálatára mellette James foglalt helyet.

– Jól telt az este? – kérdezte Remus a hulla párost nézve.

– Remekül – felelte Sirius, miközben málnás dzsemmel próbált megkenni egy pirítóst. – Beszélgettünk…

– ...a hajtó stratégiákról – fejezte be a mondatát Marlene.

A többiek jót szórakoztak az átlátszó alibijükön. Egyikük se hitte el, hogy Sirius és Marlene az éjszaka közepén a kviddicsről beszéltek.

Eléggé igyekeztek az evéssel, mert reggeli után tájékoztatójuk volt McGalagonnyal. James, aki tányérjára elég nagy mértékű ennivalót halmozott fel, ismét megpróbált beszélni Lilyvel, Potter módra bocsánatot akart kérni a lánytól. A vörös hajú lány – mivel nem ette meg a tegnapi vacsoráját se –, kénytelen volt meghallgatni.

– Bocsánat, hogy tegnap idegesítő voltam, valamint, hogy véletlen leköptelek – kezdett bele James a tőle megszokott módon. – Tudod, a közeledbe egy barom vagyok, és…

– Te mindig egy barom vagy – szólt közbe a lány.

Sirius a röhögéstől majdnem belefulladt a narancslevébe.

– De tegnap izgatott is voltam, mert el akartalak... – Hirtelen elnémult.

James próbált beszélni, de a nyelve a szájpadlásához ragadt. Zavartan körülnézett a teremben, és meg is találta a rontás okozóját. Piton gyors léptekkel haladt az ebédlő kijárata felé, a kezébe pedig még mindig ott pihent a pálcája. James fel is pattant az asztaltól, felborítva ezzel az ételeket és italokat. Remus utána kapott, de már késő volt, pár lépés alatt beérte Pitont. Ahelyett, hogy James rontást mondott volna rá, az öklét használta. Egy hangos reccsenés kíséretében törte be Perselus orrát. A fiú az ütéstől hátratántorodott és a földre zuhant. James már készült a következő ütésre, amikor háta mögül megszólalt McGalagony szigorú hangja.

– James Potter!

***

– El nem tudom képzelni, hogy mi a bánat ütött magába Potter! – szólt mérgesen a
professzor asszony. – A viselkedése felháborító!

McGalagony irodájában voltak. James a tanárnővel szemben foglalt helyet. Lesütött szemekkel próbált bűnbánó arckifejezést erőltetni magára, bár egyáltalán nem bánta a dolgot. Lehet, nem az volt a legjobb megoldás, hogy leüti Pitont, de jól esett neki.

– Első nap! Az első napot nem bírta ki anélkül, hogy valami balhéba legyen része! – túrt bele meggyötörten őszülő hajába a professzor asszony. – Az agyamra megy Potter!

– De tanárnő Pipo... mármint Perselus kezdte!

– Engem nem érdekel, ki kezdte! A büntetőmunka már úgy is ráfér magára. – húzta gonosz mosolyra száját a tanárnő.

– Ne már! - nyafogott James. – Még csak most kezdődött az iskola!

– Nekem mondja, Potter? Máris őszebb lettem pár hajszállal! Maga és a balhés sleppje fog engem a sírba vinni – mérgelődött McGalagony. – Húsz oldalas beadandót kérek a jövő hétre! Az majd talán elveszi az idejét és a kedvét a bajkeveréstől.

– Húsz oldalt?! – sápadt el James. – De hát miről?

– Nekem erre nincs időm, Potter – dörzsölte meg idegesen a szemeit a professzor asszony. – Válasszon egy témát, lehetőleg legyen köze a átváltozástanhoz!

Mivel Jamesnek McGalagonnyal volt órája, kénytelen volt a tanárnő társaságában megkeresni a termüket. Bár szerette a tanárnőt, most egy sárkány barlangjában is jobban érezte volna magát. Eléggé magára haragította, pedig igazából nem ő tehetett a dologról. Az a görény Pipogyusz – gondolta magában, majd eszébe jutott Lily, akit reggel faképnél hagyott. Bűnbánó arccal lépett be a tanárnő után a terembe. Szemével rögtön a lányt kezdte el keresni. Emmeline mellett foglalt helyet, összefont karokkal és kifejezéstelen arccal nézett maga elé. Mikor összetalálkozott a tekintetük, a lány szeme szikrákat szórt a dühtől. Tehát haragszik. James hosszan sóhajtva ült le Sirius mellé.

– Na, mi volt? – kérdezte a szürke szemű fiú.

– Nem nagy ügy, csak egy beadandót kell írnom egy választott témáról.

– Akkor mi ez a világvége arckifejezés a ronda fejeden? – kérdezte viccelődve Sirius.

McGalagony bele is kezdett az évre vonatkozó információk diktálásába. Elsősorban az új szabályokról magyarázott, mely Jameséket eléggé untatta. Szó volt a takarodó előbbrehozásáról, a prefektusi őrjáratok megduplázásáról és a Roxmorts látogatásáról. A tanárnő rosszallóan nézve Jamesék négyese felé külön kiemelte, hogy a Tiltott Rengeteg megközelítése még mindig szigorúan tilos. Aztán szó került a kviddicsre is. Eltartott egy ideig, míg McGalagonynak sikerült rendet teremtenie Sirius, Marlene és Dorcas között. Azon volt a vita, hogy Dorcas eléggé kegyetlen edzéstervet állított össze. Az óra végére maradt a legfontosabb, a RAVASZ vizsgák.

– Szeretném tudatni Önökkel, hogy lehet, vannak olyan diákok is, akik nem szándékoznak minden tantárgyból letenni a vizsgákat, ennek ellenére mindenki számára kötelező a gyakorlati felkészítő órákon részt vennie! - nézett szigorúan végig a végzős osztályán. – Ezeken az órákon a házak külön fognak részt venni. A griffendéleseket a szerdai napokon, a hatodik órában várjuk a földszinti párbajteremmé alakított helyiségben.

– Párbaj? – kérdezte egyszerre James és Sirius feldobódva.

– Jól hallották! Párokba osztva fognak egymás ellen párbajozni. – A tanárnő izgatottan beszélt, mint aki épp a legszebb gyermekkorát élné. – Természetesen névsor szerint osztottam be önöket, hogy véletlenül se kerüljön Black és Potter egy párba. Az aztán mindenkire nézve katasztrofális lenne.

James és Sirius a tanárnővel egyetértően bólintottak. Egyrészt kettejük ellen senki nem merne kiállni, másrészt ketten tényleg elég nagy botrányokat tudnak összehozni.

– Így tehát a párok a következők lennének: Black és Evans, Fenwick és Fortescue, Longbottom és Lupin, Meadowes és Mckinnon, Pettigrew és Podmore, végezetül pedig Potter és Vance párosa – fejezte be a mondandóját McGalagony.

A tájékoztatóóra után terveik szerint a Tekergők az udvaron töltötték volna szabadidejüket, de kint vihar készülődött. Nem szokatlanok a nyár végi zivatarok, de ez másmilyen volt. Olyan vihar volt, mely azt sejtette, hogy valami rossz közeleg. Valami, ami mindent meg fog változtatni. A változás szele csavarta a Roxfort környező fáinak törzsét, és az égen sötét felhők gyülekeztek.



<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)