Álomfonat írta: melone08

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Szívemben düh tombol, viszket a tenyerem,
Előttem a világ egy merő förtelem,
Nézem, nézem, de már látni nem akarom;
Terjed, mint vírus, az emberi borzalom.

Emitt térdepel egy éhező kis árva,
Könnyes szemmel, kérőn, egy falatra várva,
Cserepes csöpp szája vizet rég nem látott;
Odaadná érte szívét, mint virágot.

De hiába nyújtja csonttá aszott karját,
Mert aki látja, még az tartja a markát,
Odahívja őt: - Ha cipőmet lemosod,
Lesz majd víz a porban, na, azt felnyalhatod.

És megteszi neki, hisz' mi mást tehetne?
Hátha megsajnálja, akkor tán ehetne,
De amint lemossa a barna bőrcipőt,
A cipő gazdája a földre rúgja őt.

Amott, lent a hóban egy koldus didereg,
Elmennek mellette közönyös emberek,
Észre sem veszik, hogy nincsen semmi mása,
Csak megfáradt arca, szeme csillogása.

Lábán a cipő, mintha csak szandál volna,
Takarója sincs, mely alá begubózna,
Átázott kartonból épült meg az ágya,
Jéggel átitatott a kevés ruhája.

Hamarosan kihűl, elaludni nem mer,
Tudja, ha így lesz, a szíve többé nem ver,
Szemére borul az örök álom súlya,
És ott fekszik majd, mint társai: kinyúlva.

Azt hiszi az ember, csak ő lehet áldott,
Hogy csak neki teremtették e világot,
Szentül hiszi, hogy ő nem érhet még véget,
Miközben űzi őt, mint vadat, az élet.

Márpedig az élet oly' türelmes vadász;
Rohan, mikor loholsz, megpihen, ha megállsz.
Nem siet ő, hiszen mindig az a vége,
Hogy te leszel végül ropogós ebédje.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)