Csillaghullás írta: Szello_Abigel

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Tizenötödik fejezet, amelyben Ossziánt csapdába csalják



Amikor az év utolsó napjának délelőttjén Osszián lekászálódott a bicikliről, és felnézett az előtte álló házra, még nem gondolta, hogy a nap utolsó óráját Rókával fogja tölteni.

Helyette az előtte álló házat figyelte, a nagy ablakokat, a fehér függönyöket. Kifújta a levegőt, így zakatoló szívverése egy kicsit lelassulhatott. Bálint legalább mégsem óriási palotában lakott, csak egy átlagosnál csinosabb kerttel rendelkező, közepesen nagy házban. A kovácsoltvas kapu szép ívmintái közé meglepően színes karácsonyi égősort fűztek.

Osszián idegesen nyomta meg a csengőt, mire őrült ugatás hangzott fel, majd előrohant egy veszetten csaholó kutya a ház mögül, aztán a bejárati ajtóban megjelent Bálint. Osszián fejéből minden gondolat kihullott a papucsos, tréningnadrágos fiú látványától.

– Manci, elég már – morogta Bálint, és arrébb rángatta a kutyát a kapuból a nyakörvénél fogva. – Hali.

– Szia – válaszolta Osszián még mindig kábán.

Bálint lenyomta a kilincset és a kutyát féken tartva kitárta a kaput.

– Gyere nyugodtan, nem bánt.

– Oké – mondta óvatosan. Amíg betolta a biciklijét, addig Bálint a kutyával folytatott kisebb birkózómeccset.

– Mancika, hééé, állj már le – lihegte kifulladva, és újra arrébb húzta a kutyát, aki Osszián derekáig ért és mindenképpen a nyakába akart ugrani.

– Szép neve van – mondta Osszián visszanézve a válla felett. Alig bírta visszafogni bujkáló mosolyát.

Bálint lihegve bólogatott.

– A bátyám elnevezte Manfrédnek, amikor megkaptuk, mert szerinte az olyan férfias kutyanév – mondta, miközben Manci füle tövét vakargatta. – Aztán az állatorvosnál derült ki, hogy lány, így lett Manci.

Bálint a kutyához hajolt és csücsörítve gyűrögette az állat pofáját, aki cserébe lelkesen összenyálazta Bálint kezét.

– Megsimogatod? Nem bánt, inkább csak kajla – nézett fel rá Bálint. Osszián tüdejében bent rekedt a levegő.

– Rendben – felelte.

Neki sosem volt háziállata, mert a panelban nem jutott rá hely, de Piri mamánál szerencsére mindig volt legalább egy kutya és két-három macska is. Manci rövid, barna szőre puha volt és hideg. Osszián szerette az érintését. A kutya, miután végigszaglászhatta Ossziánt, azonnal megnyugodott és már nem is akart a nyakába ugrani. Inkább eldöcögött a ház mögé, így Osszián belülről is szemrevételezhette Bálinték házát: hófehér járólap, tükörsima felületek, modern bútorok. Ráadásul úgy tűnt, mindennek megvan a maga helye. Nem lógott ki a beépített szekrény ajtaja mellett a kabátok ujja. Nem hevertek levetett cipők az előtérben, mert nem fértek be a szekrénybe. Még esernyőtartójuk is volt! Az egészalakos tükör felett végigvezetett fényfüzér apró csillagokból állt, és amikor Osszián a kabátját levéve belenézett a tükörbe, idegenebbnek érezte magát, mint valaha.

Aztán Bálint kézen fogta, és a jobbról induló lépcső felé húzta. Lerúgta a papucsát, és Ossziánt maga elé penderítve kezdett beszélni, miközben felsétáltak a fokokon.

– Erre van a szobám. Tényleg köszi, hogy rám szánsz egy csomót a szabadidődből. Teljesen elfelejtettem, hogy feladták a feladatot.

– Tudom, írtad.

– Igen. Elvileg le fogják osztályozni, és nem lenne rossz valami értelmes jegyet összeszedni rá, mert mindjárt itt a félév vége – magyarázta Bálint. Osszián úgy gondolta, a fiú végtelenül zavarban lehet, mert össze-vissza fecsegett. Ezt már mind átbeszélték online, amikor Bálint felkérte az újabb matek korrepre.

Bálint szobája nagy volt és tágas. Ossziánt meglepte az átlagosnál több könyv, pedig Bálint mondta, hogy szeret olvasni, és a könyvesboltban is otthonosan mozgott. A fiú ágya be volt vetve és egy katonai mintás ágytakaróval leterítve. A függönyök fehéren simultak a kék falak, és a nagy ablakok elé. Az íróasztal, a szekrény és a komód is fából készült. A falon zenekarok plakátjai sorakoztak. Osszián csak a híresebbeket ismerte, ezért épp közelebb lépett, hogy elolvasson egy metálzenekar nevet, amit azzal a szokásos, olvashatatlan betűtípussal írtak, amikor Bálint megszólalt.

– Még nem nyomtattam ki. Harkai azt mondta, neki mindegy melyiket, de egy emelt szintű és egy közép szintű feladatsort is végig kell csinálnunk. Szerinted melyik év lehetett a legkönnyebb?

– Passz – fordult Osszián Bálint felé. – Válaszd a tavalyit, úgy rémlik, azt mintha megoldottam volna gyakorlásként.

– Önszorgalomból? – bámult rá Bálint.

– Aha.

– Mindig elcsodálkozok ezen, hogy van, aki magától nekiáll matekozni. Brrr – rázkódott meg Bálint nevetve, majd leült a gép elé. Osszián éppen a könyvespolc felé tartott, de a szeme sarkából észrevette, amikor Bálint feltűrte a pulcsija ujját és a csuklóján ott simult a karácsonyra adott karkötő. Osszián megpróbált nem foglalkozni a belsőjében szétáradó bizsegéssel, és vöröslő arccal a könyvek felé fordult.

Két perccel később már Bálint ágyán ültek és a kinyomtatott érettségi feladatlapokat forgatták.

– Oké – sóhajtott Osszián, amikor látta, mennyi feladat vár rájuk. – Kezdjük az elején. Ha valamit tudsz, csináld meg, ha valamit nem tudsz, akkor hagyd békén és haladj tovább. A végén majd visszatérsz arra, amit nem tudtál.

Bálint bólintott és nekilátott. Az egyszerűbb, bevezető feladatokkal úgy látszott, gond nélkül boldogul, ezért Osszián tovább pásztázta Bálint szobájának berendezését.

A szemben lévő falon egy egész polcnyit foglaltak el a focis trófeák. Még egy összehajtogatott piros mez is ott feküdt a kupák között. Az ajtó melletti sarokban pedig súlyzókészlet pihent. Osszián inkább gyorsan visszafordította a figyelmét Bálintra, nehogy az agyába férkőzzön a meztelen felsőtesttel súlyt emelő Bálint képe, de így sem járt jobban, mert a tekintete megtalálta a karkötőt, ami a feketeségével annyira gyönyörűen simult Bálint porcelánfehér bőrére, hogy Osszián tüdejébe nem jutott elég levegő.

– Elakadtam – érkezett megmentésül Bálint bejelentése.

– Akkor haladj tovább.

– Már mindent megcsináltam, amit tudtam – nyögte Bálint kétségbeesetten.

Osszián megbánta, hogy az emeltszintű feladatsorral kezdték. Közelebb hajolt Bálinthoz, és titkon örült, hogy végre újra a matekkal foglalkozhat, amíg elmagyarázza a feladatokat.

Nehezen haladtak, csak másfél órával később jutottak a végére. Amikor Osszián visszatért a Bálint szobája mellett lévő mosdóból, a fiút az ágyon elnyúlva találta.

– Kész. Végem. Nincsen egy élő agysejtem sem – hempergett Bálint az ágyon. Osszián megkövülten állt az ajtóban, és nem akart Bálint felcsúszott pólójára nézni. Két választása volt, vagy elfordul, vagy odaül Bálint mellé az ágyra. Az elsőt választotta.

– Tarthatsz szünetet – mondta a könyvespolcnak.

Bálint mocorgott mögötte az ágyon, aztán megszólalt.

– Kell valami könyv kölcsönbe?

– Ő... nem, csak körbe nézek. Köszi.

– Ez úgy hangzott, mintha egy boltban lennél, és valami silány szart akarnék a nyakadba sózni – mondta Bálint és felnevetett.

– Bocsi – vörösödött el Osszián zavartan. Amikor megfordult, Bálint szerencsére már felült, a pólója is visszacsúszott a hasfalán. Most csak a haja állt édesen összevisszán, és Ossziánba ebben a pillanatban csapott bele a felismerés, hogy mi a franc van vele.

Nem. Nem, nem és nem!

Szótlanul bámulta Bálintot, aztán megköszörülte a torkát.

– Öt perc múlva neki kéne állnod a középszintű feladatsornak. Dolgom van este.

Legszívesebben letépte volna a rángatózó szemöldökét, de Bálint még mindig nem ismerte az árulkodó jelet, mert megkérdezte:

– Mégis eljössz Róka szilveszteri bulijába?

Bálint hangja annyira reménykedő volt, hogy Osszián alig hitt a fülének. Bálint tényleg, többször is rákérdezett már, hogy nem akar-e menni, de Osszián nem volt hajlandó Rókával egy buliban megjelenni.

Mivel Viktor még mindig náthás volt, Nóri meg belázasodott, sikeresen elkapva a vírust a barátjától, így Osszián semmit sem tervezett az estére. Esetleg otthon rajzolást. Még mindig remélte, hogy bekerül a kiállításért folyó verseny második szakaszába.

– Rajzolnom kéne – mondta, ezzel lenyugtatva a szemöldökét.

– Tényleg, Endre bá visszajelzett azóta?

– Miután kijavítottam a fényeket, és befejeztem a negyedszeri újrarajzolást, tegnap este azt írta, hogy szerinte így már tényleg tökéletes. Szóval reggel be is küldtem a pályázatot.

Bálint úgy pattant fel az ágyról, mint egy rugó.

– Megmutatod? A végleges verziót.

Osszián somolyogva előkereste a képet, amit Nórinak csinált, majd Bálint elé sétált a telefonjával, és megmutatta a rajzot.

– Hű – sóhajtotta Bálint és belekapaszkodott Osszián vállába. – Szerintem az első verzió is nagyon jó volt, de ez... ez tökéletes.

Ossziánnak meg kellett köszörülnie a torkát.

– Köszi. Most viszont vissza a matekhoz.

Ahogy Bálintra nézett, találkozott a tekintetük és ott a telefon fölött Osszián másra sem tudott gondolni, csak Bálint szájára.

El kell tűnnie innen minél hamarabb!

– Oké – mosolyodott el Bálint, aztán elvette a kezét, és visszaült az ágyra.
Újabb két órával később végre túljutottak a középszintű feladatsoron is.

– Hogy lehet, hogy ez még nehezebben ment, mint az emeltszintű? – kérdezte Osszián az arcát dörzsölgetve.

– Elfáradtam... vagy csak húztam az időt, mert nem akarom, hogy hazamenj.

Osszián Bálintra kapta a tekintetét, aki egy nagyon hosszú pillanatig el sem mosolyodott. És amikor Osszián már a visszautasító választ tervezte, csak akkor pukkant ki belőle a nevetés.

– Még jó, hogy vicceltél – nyögte zavarodottan Osszián.

– Ennyire baj lenne, ha tényleg járnánk? – És ezt Bálint olyan nyugodtan kérdezte, hogy Osszián eltátotta a száját.

– Hát az álszakítást akkor nehezebb lenne megoldani, az biztos – dünnyögte.

Bálint megint felnevetett, aztán szép kupacba rendezgette a feladatlapokat, és az íróasztalára dobta a halmot. Osszián is indulni szeretett volna, de még csak el sem kezdte az elköszönő mondatot, amikor Bálint felkiáltott.

– Jézusom, fél kettő van! Hát ezért nem tudtam koncentrálni, ennem kell!

– Eddig nem érezted, hogy éhes vagy?

– Összezavarsz a jelenléteddel – vont vállat Bálint komoly arccal, de Osszián ezúttal nem hitt neki.

– Mindjárt itt sem vagyok és akkor... – indult az ajtó felé.

– Nincsen kedved velem enni? – Osszián megtorpant, Bálint sietve hadart tovább. – Csak mert egyedül vagyok, a szüleim elutaztak egy hülye pesti orvosi szilveszteri buliba, a bátyám lelépett a barátnőjéhez, én meg tökre ráérek estig, amíg a buli kezdődik. – Osszián megfordult és szóra nyitotta a száját. – És biztosan te is éhes vagy. Anyám telerakta a hűtőt, de van mirelit pizza is, ami tudom, hogy nem a legjobb kaja, de...

Bálint egyre vörösebb arccal hadart, és Osszián tudta, hogy akármit is érez, akármennyire is menekülne, képtelen lesz nemet mondani a fiúnak.

– Maradhatok, ha szeretnéd.

– ...szerintem van vagy négy féle, még hawaii... ó. Szuper. Gyere, megmutatom a konyhát – lépett ki Bálint az ajtón egy mekönnyebbült sóhaj után.

A pizza még annak ellenére is finom volt, hogy mirelitből melegítették, de talán csak azért, mert Osszián farkaséhes volt.

– Na, mit nézzünk? – kérdezte Bálint, miután kezükben a tálukkal, hasukban pár életmentő falat után leültek a kanapéra.

– Nemtom – mondta Osszián, és az ananászdarabokat fixírozta a pizzája tetején.

Bálint a kezébe nyomta a távirányítót.

– Azért válassz csak valamit, én addig hozok magamnak egy sört. Te kérsz?

Osszián nem szokott random napokon alkoholt inni. Igaz, ma szilveszter volt, és tudta, ennél nagyobb buliba úgysem fog eljutni. Persze haza kellett tekernie a biciklivel, de a pizza úgyis felszívja majd a sört, és... Bálint türelmesen várta a válaszát, és Osszián tudta, ha nemet mondana, Bálint azt is tudomásul venné, és nem kezdené győzködni, hogy na, miért nem iszol. Talán pont ezt győzte meg.

– Kérek, köszi.

Bálint egy fejbólintás után eltűnt a konyhában, majd fél perc múlva Osszián kezébe nyomott egy üveg sört.

Osszián két óra múlva még mindig a kanapén ült Bálint mellett, aki hangosan olvasott a telefonjából, és alig bírta visszafogni a nevetését.

– „A napsütötte reggel fényesen áradt be a szobába, a napsugarak szinte átdöfték Bálint szembogarait.”

– Még szerencse, hogy csak szinte – bólogatott Osszián. Bálint folytatta:

– „Amikor végre kidörzsölte a szemeiből az álmot, ami pont Ossziánról szólt, és ásítozott eleget, hogy eléggé felébredjen, akkor végre kimászott az ágyból.”

Osszián a szája elé kapta a kezét. Fogalma sem volt, miért tartja ezt az egyszerű bekezdést ennyire viccesnek. Rámarkolt a sörösüvegére, törökülésben feljebb mászott Bálint mellett a kanapén, és újra a fiúra fókuszálta a figyelmét, aki tovább olvasott a telefonja fölé hajolva.

– „A fürdőben fogmosás közben észrevette, hogy ma reggel sokkal kockásabb a hasa, mint tegnap.” Baszki, mekkora szar. Tudod, az izmok csak úgy reggelre kinőnek.
Osszián inkább csak csendben kortyolt, és Bálint nevetéstől kipirult arcát nézte, meg azt, ahogyan rázta a fejét és közben szőke haja a homlokába hullott.

– „Hiába, a sok gyúrás megérte. Miután friss lett a szája illata a fogkrémtől, felöltözött. Elsőként egy szexi fekete alsógatyát kapott magára, utána egy Children of Bodom feliratú fekete pólót, majd pedig egy fekete farmert. Irtó jól nézett ki, még a szőke haját is beigazította, aztán elindult az iskolába.”

– Ez szerintem egyébként nem is olyan vészes – közölte Osszián.

– Szeretnéd az Az Alfa emberét? Megkereshetem a kéjdorongot!

– Jézusom, ne – köhögött Osszián, mert ijedtében félrenyelte a sört.
Bálint felhúzta a lábát a kanapéra, és a zoknis nagylábujja Osszián térdéhez ért.

– Na várj, már keresem is – simogatta Bálint jelentőségteljes mozdulatokkal a kijelzőt.

– Ne, ne, légyszi, folytasd a kutyásat!

Bálint mosolyogva megkegyelmezett, és folytatta a történet olvasását. Osszián a száját figyelte, ahogyan formálja a szavakat. Az ujjait nézte, ahogyan tartják a telefont, na meg a karkötőt a csuklóján. Mellettük a két pizza maradéka, meg egy-egy üres sörösüveg hevert. A tévében még mindig ott vibrált a Netflix főoldala, de azóta sem jutottak el addig, hogy nézzenek is valamit.

– „Az iskolába minden olyan volt, mind minden másik napon.” Akkor minek írod le, cseszd meg – morogta Bálint, és Osszián nagyon bírta ezeket a közbeszúrt megjegyzéseit. – „Bálint tanult, jegyzetelt, még matekból is ötöst kapott, csak egy valami zavarta, de az nagyon. Annyira, hogy nem tudott eléggé koncentrálni matekon és az ötöse mellé rögvest kapott egy egyest is.” Mert az csak így megy, Harkai óránként hat jegyet oszt ki.
Ossziánból kipukkadt a nevetés. Bálint rá nézett.

– Mi van?

– Vicces vagy.

– A fanfiction az.

– Nem – rázta a fejét Osszián. – Hanem a hozzáfűzött kommentjeid.

Bálint somolyogva vállat vont, majd folytatta.

– „Ami ennyire zavarta, az nem volt más, mint valaki hiánya. De vajon ki hiányozhatott Bálintnak annyira, hogy gondolkodni se tudott?” Na vajon ki? – nézett fel Ossziánra. – Neked van ötleted?

– Fogalmam sincsen.

– „Hát persze, hogy Osszián!” Ki gondolta volna? „Hiába kóborolt fel-alá a folyosón, vagy ment el egészen Osszián osztályához, a fiú nem volt ott. Biztos megbetegedett, gondolta Bálint. De annyira ideges volt, hogy enni sem tudott és a menza helyett inkább hazament.” Bah, na azért a kaját azt nem hagynám ki! „Kárba mondjuk nem veszett semmi, mert Róka mindent bezabált, Bálint, sőt még Osszián adagját is!”

Bálint és Osszián egymásra meredtek, aztán egyszerre vihogtak fel.

– Szegény Róka – vinnyogta Bálint.

– Szerintem ez a leírás teljesen helytálló – nevetett Osszián, aztán hirtelen köhögőrohamot kapott, mert Bálint nevetés közben rámarkolt a combjára.

– Ezt este el kell mesélnem Rókának. Szerintem nem is tudja, hogy beleírták az egyikbe.

– Viktor nem fog örülni – köhögte Osszián, de legalább újra kapott levegőt, mert Bálint elvette a kezét, hogy tovább görgesse a sztorit.

– Na várj, ez uncsi... hazafelé sétálok indokolatlan tájleírás közben. Aztán jön egy kutya, de... na ezaz, megvan.

Osszián alig figyelte, mit mondd Bálint, mert a szeplőit számolgatta. Vajon ha úgy igazán berúgna, akkor a szeplőkből is dupla annyit látna? Lehet megérné. Bálint hangja rángatta ki a merengésből.

– „Bálint éppen a kutyus fejét simogatta, amikor bensőjében Osszián miatt kesergett. Azóta a csók óta rajongott érte.” – Bálint megköszörülte a torkát, de folytatta. – „Osszián olyan édes volt, folyton rá gondolt, meg hogy mennyire összeillenek. Igazából teljesen másban voltak jók, de az ellentétek vonzzák egymást, nem?”

Osszián és Bálint egymásra bámultak. Abban, amit Bálint olvasott volt igazság. Osszián rajzolt és matekozott, Bálint pedig focizott és...

– Miért nem magyar faktra mentél? – csúszott ki Osszián száján a kérdés.
Bálint rábámult, mintha Osszián feltette volna az egyetlen kérdést, amire nem számított.

– Apámék miatt – vont vállat Bálint, aztán elhallgatott. Osszián csendben bámulta, ahogyan kortyol egyet a söréből, majd beletúr a hajába. – Amikor kicsi voltam, kábé olyan kilenc éves, akkor volt egy időszak, amikor író akartam lenni. Hülyeség, nem? Eléggé szar szakma, mert nem nagyon lehet belőle megélni. És ezt a szüleim is közölték. Azért próbálkoztam, írtam egy saját mesét, később novellát meg verset is. Aztán úgy döntöttem, megmutatom anyáéknak, hogy mit gondolnak róla. Azt mondták, mind rémes, felejtsem el az egészet, úgyhogy inkább elengedtem az írást.

Osszián összevonta a szemöldökét.

– Megmutattad másoknak is?

Bálint megrázta a fejét. Osszián azon töprengett, hogyan mondja el óvatosan, hogy talán a szülei nem a legjobb kritikusok voltak, amikor Bálint Ossziánra nézett.

– Mi lenne, ha most bevallanám, hogy én írtam valamelyik Basszián fanfictiont?

– Akkor eléggé kiborulnék – felelte Osszián őszintén.

– Nyugi, csak viccelek. Bassziánt sosem írtam, de másfélét igen.

– Komolyan? És feltetted Wattpadra?

– Dehogy – rázta meg Bálint a fejét. – Csak unaloműzés volt, nem mutattam meg senkinek.

Osszián a sörösüveg címkéjét kapargatta a körmével.

– Szerintem nem kéne feladni, amit szeretnél.

– Írásból nem lehet megélni – rázta Bálint a fejét. – Még ha tényleg írnék is valami jót, kellene mellé valami rendes munka.

– Ez igaz, de attól még lehetne olyan a munkád, amit szeretsz csinálni.

– Például?

– Bármi, aminek köze van a könyvekhez?

Bálint olyan keserűen nevetett fel, hogy Osszián úgy érezte, mintha a mellkasát szorongatnák.

– Képzeld el a Fazekas doktorék fiát a Libriben eladóként. Vagy még jobb, a városi könyvtárban könyveket pakolni.

Bálint belekortyolt a sörébe.

– Én csak azt tudom, hogy amikor a könyvesboltban segítettél, akkor egyszerűen annyira... annyira... – gyönyörű, fantasztikus – boldognak láttalak, mint soha korábban.

Bálint hirtelen közelebb dőlt és átkarolta Osszián vállát. Bálint szeplői túl közel kerültek. Osszián hangosat nyelt.

– De csak mert még sosem láttál focizni! Gyere el az év első meccsére. Akkor még úgyis járunk majd.
Osszián bólintott és ezzel hagyta, hogy Bálint elterelje a témát.

– Na, figyelj, olvasom a kutyásat! „Szóval éppen egy könnycsepp gördült le a szeme sarkából és a kutya fejére esett, aki Bálint combján pihentette a fejét. Aztán még egy és még egy, záporoztak a könnycseppek, szegény kutyus azt hihette volna, hogy odabent megeredt az eső, de nem hitte, mert sokkal fontosabb dolga is volt. Merthogy a kutya elkezdett átváltozni. Fogta magát és egyszerre csak kihullatta a szőrét, visszalapult a nagy orra, eltűnt a nagy füle, visszahúzódott a farka és hopsz, Osszián teljesen meztelenül ott kuporgott Bálint előtt.”

– Jesszus.

– Aha, várjál. „Vau, mondta először. Aztán megköszörülte a torkát. Vagyis szia. Bocs, túl sokáig voltam kutya.”
Osszián és Bálint újra egymásra néztek és kipukkadt belőlük a nevetés.

– Szerintem ennyi elég volt ebből – rázta a fejét Osszián és lekortyolta a maradék sörét.

– Egyetértünk. Kérsz még egyet? – kérdezte Bálint, miközben a Basszián hashtaggel ellátott történetek között bogarászott.

– Sört vagy sztorit?

– Bármelyiket.

– Nemtom. Haza kell tekernem. Félek, hogy megfekszi a gyomromat.

– Akkor majd nem mpreget olvasok – mondta Bálint és Osszián kezébe nyomott egy teli üveg sört.

Osszián a sörösüveget bámulta, aztán megrántotta a vállát és hátra dőlt a kanapén.

– Két kérdésem van. Az egyik, miért van ennyi sörötök itthon. A másik, mi az az mpreg.

– A sört anyámék vették, mert úgy volt, itthon szilvesztereznek, csak utolsó pillanatban meghívták őket ebbe a puccos orvosi szilveszteri buliba.

– És nem lesznek mérgesek, ha sok hiányzik belőle?

– Majd azt mondom, elvittem Rókához a buliba – vont vállat Bálint. Ja, hogy ez másoknál ilyen egyszerűen megy? – Mi is volt a másik kérdésed?

– Mi az a mpreg?

– Male pregnancy.

– Jézusom. Kérlek, mondd, hogy te ilyet sosem írtál.

Bálint Ossziánra vigyorgott, aztán visszafordult a telefonhoz és tovább görgette a listát.

– Fogadjunk, hogy én lennék az, aki szülök – morogta maga elé Osszián még mindig sokkosan.

– Csak valld be, hogy érdekel! – nevetett Bálint.

– Egy egészen kicsit. Borzalmasan morbid az ötlet, de mégis...

– Tudom – bólintott Bálint. – Érdekel, hogy vajon hogyan valósították meg.

– Olyasmi.

– Na jó, választok egyet.

– Csak ne a legnépszerűbbet, az úgyis PWP.

– Örülök, hogy tanultál valamit – nézett rá büszkén Bálint. – Ez a harmadik. Figyelj. „Osszián a könyvtárban a történelem témakörnél ült le egy székre. Innen jól megfigyelhette, ki mikor érkezik. Bálint öt perccel később jelent meg. Szia, mondta, miközben lerogyott a székre. Éppen edzésről jöhetett, mert csapzott volt a haja és lihegett. Bocs, még sosem voltam a könyvtárában.”

Bálint Ossziánra nézett és összemosolyogtak. Édes érzés volt annyira ismerni Bálintot, hogy fanfiction olvasás közben képes legyen kiszűrni a valótlan állításokat. Osszián belekortyolt a harmadik üveg sörbe.

– „Nem baj. Mért hívtál? Kérdezte Bálint. Valamit el kell mondanom, suttogta Osszián. Oké... Osszián idegesen körbenézett, de nem látott senkit maguk körül, így meg mert szólalni. Emlékszel, amikor a múltkor véletlenül lefeküdtünk egymással?” Hogy lehet véletlenül lefeküdni? – horkant fel Bálint.

Osszián erre nem tudott mit mondani. Ő igazából el tudta volna képzelni, hogy véletlenül megcsókolja Bálintot, aztán véletlenül beletúr a szőke hajába, aztán véletlenül leveszi a pólóját és véletlenül...

– Aha. Tiszta hülyeség – motyogta.

– „Emlékszem. Akkor jó, mert terhes vagyok, mondta Osszián. Bálint nagy szemeket meresztett rá. Nem lehetsz terhes. De, mert Inkubusz vagyok.” Shit, bocs, nem volt kint a creaturefic hashtag – morogta Bálint.

Osszián csak pislogott.

– Szerintem ez amúgy is szar, inkább mégsem érdekel ez a mpreg dolog.

– Megértem. Valahogy engem sem vonz a gondolat.

Osszián elgondolkodott.

– Miért gondolják úgy, hogy egy meleg srácnak szülnie kéne ahhoz, hogy apa lehessen?

– Mert a legtöbb meleg fanfictiont lányok írják? Amúgy nem tudom, de a válasz biztosan nem ilyen egyszerű. A fanfictionökben semmi sem egyszerű. Rengeteg féle kink van. Az mpreg pedig nem a legrémesebb közülük.

– Nem akarom tudni, mi a legrémesebb! – rázta Osszián a fejét.

Bálint felnevetett, aztán inkább a dohányzóasztalra dobta a telefonját.

– Na, nem nézünk valamit?

Ossziánnak eszébe jutott az a dorama, amit a húga említett.

– Auróra egyszer beszélt egy sorozatról, ahol két srác megjátssza, hogy együtt járnak. Lehet, hogy hülye ötlet, de...

Bálint a sörösüvege száját rajzolta körbe-körbe az ujjával, aztán Ossziánra nézett.

– Dehogy, még az is lehet, hogy hasznos lesz. Mi a címe?

Osszián előkereste a telefonját a zsebéből és megnyitotta a jegyzetet, ahová felírta az Auróra által ajánlott sorozatok címeit, merthogy több is volt a témában.

A harmadikat végül megtalálták a Netflixen. Amikor már a negyedik rész közepén jártak, Osszián csak akkor kezdett el gondolkodni, hogy talán nem a legbölcsebb dolog Bálinttal, besörözve meleg fiúkról készült sorozatot nézni.

– Hú, működik a kémiájuk – mondta Bálint, amikor a képernyőn a két srác egymáshoz túl közel hajolva acsarkodott. Bálint kutató tekintettel vizslatta Ossziánt.

– Aha. Rosszabbra számítottam – nyögte Osszián. Bálint olyannyira valós volt mellette, mint soha eddigi életében. Hiszen órák óta együtt voltak, és Bálint lénye beleivódott Osszián sejtjeibe. Körülvette az illata, testéből felé áramlott a hő és Osszián hallotta a fiú egyenletes lélegzését is.

– Megcsókolhatlak? – kérdezte hirtelen Bálint.

– Mi? – fordult felé pislogva Osszián.

– Semmi, semmi. Én csak... – Bálint a távirányítóért nyúlt, és leállította a sorozatot. – Megegyeztünk, hogy ha lehet, nincs csók, igaz?

Osszián bólintott.

– De néha... – Bálint idegesen a hajába túrt. – Jó, igazából sokszor, nagyon sokszor gondolok arra, hogy szeretnélek megcsókolni.

Osszián szája kiszáradt, de nem merte megnyalni, nehogy Bálint félreértse. De olyan rossz lenne, ha félreértené? Osszián talán nem szerette volna Bálintot megcsókolni?

– Én... néha én is... – motyogta, mire Bálint közelebb lendült. Osszián érezte, hogy Bálint lehelete az arcát csiklandozza. Lehunyta a szemét.

Aztán felzenélt Bálint telefonja.

Osszián kinyitotta a szemét. Bálint ajka milliméterekre volt a sajátjától. Bálint elhúzódott és szitkozódva nyúlt a telefonjáért.

– Már ennyi az idő? A picsába.

Mielőtt felvette a telefont felpattant. Amikor beleszólt, Osszián hátradőlt a kanapén. Úgy érezte magát, mint akit letiport egy elefántcsorda.

– Igen, pont itt van... Igen... Azt mondta, ő nem jön. Miért?... Devecseri? Biztos?

Osszián a szóra azonnal kiegyenesedett és Bálint felé fordult, aki neki háttal állva telefonált.

– Oké. Köszi, hogy szóltál. Csá!

Mire Bálint ránézett, Osszián már felugrott a kanapéról.

– Kornél hívott. A húgod összefutott Devecserivel Róka bulijában. Kornél látta őket felszívódni az emeleti lépcsőn. Róka ráadásul kurvára ideges.

– A francba!

Osszián cseppet sem törődve a két és fél sörrel, a bejárati ajtó felé lendült. Bálint sietve követte.

– Nem kell mosdóba menned?

Osszián a kabátját rángatta magára, és Aurórát szidta a fejében, így nem is figyelt a mondatra.

– Csak induljunk már!

– Oké. Róka két utcára lakik, gyalogolunk, jó? Te se ülj bicóra, meg én se vezetek – mondta Bálint, miközben magára kapta a bakancsát. Osszián bólintott, majd türelmetlenül kirontott az ajtón, Bálinttal a nyomában.

Azon a két utcán szótlanul vágtak át. Ossziánban fortyogott a harag. El sem akarta hinni, hogy a húga van ennyire hülye, hogy újra beveszi Devecseri dumáját, ráadásul úgy, hogy már Róka is bejött a képbe. Ha nem kellett volna rohannia, talán lett volna ideje ráeszmélni, hogy Rókára úgy gondol, mint a kisebbik rosszra a húga életében.

Hamar odaértek Rókáék házához, és útközben csak egyszer dobtak majdnem petárdát a nyakukba, egyszer meg elsodorta őket egy félrészeg társaság. Osszián észre sem vette, mikor telt el az egész nap, és mikor sötétedett be teljesen.

A házban zúgott a tömeg, bömbölt a zene, Osszián pedig senkivel sem törődve rontott az emeleti lépcső irányába. Bálint követte. Osszián fel akarta tépni egyesével az összes ajtót, de Bálint megragadta a karját és előre mutatott.

– Nézd, az ott nem a húgod?

A folyosó végén tényleg ott állt Auróra, és egy nyitott ajtón készült belépni. Mosolyogva figyelt befelé a szobába. Osszián tíz lépéssel szelte át az emeleti folyosót, és még mielőtt az ajtó becsukódott volna, elkapta a húga karját, és kipenderítette az ajtón.

– Oszkó, mit keresel itt? – rebegte döbbenten Auróra.

– Ezt nekem kéne kérdeznem! Mit művelsz? Ráadásul komolyan Devecserivel? – Osszián felkapta a fejét. – Hol van? Beszélnem kell vele!

Amikor berontott az ajtón, még nem értette azonnal, hogy mi történt, mert Rókát állt bent a nyitott ablaknál, és éppen kiüvöltött valakire, hogy ne a bokorba hányjon. Majd becsapta az ablakot és megfordult, aztán Ossziánra bámult.

– Mi a francot keresel...

– Jó szórakozást! – rikkantotta Auróra.

– Beszélgessetek – tette hozzá Bálint, aztán egy hatalmas dörrenéssel rájuk csapták az ajtót.

Osszián és Róka egyszerre ugrottak a kilincshez, de Osszián tudta, hogy késő. Összezárták az ősellenségével!




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)