Elfelejtett szerelem írta: Narcissza

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---


Elfelejtett szerelem

Egy ház romjai között egy fiatal taláros nő éppen egy megperzselt füzetet emel ki a romok közül. Hosszú fekete haját tépdesi a vad szél. Nem messze tőle egy vörös hajú fiatalember áll, nem figyelve arra amit a másik tesz. A hölgy tekintete zavarosan futja végig a sorokat, amelyek hiányosak a dátumok terén, de mégis érthetőek.
- Charlie, benne vagy ebben a…- Elhallgat nem tudja pontosan mi is ez a könyvecske, de azt tudja, mihez hasonlít leginkább.- …naplóban. – Fejezi be eléggé sután. A Charlie néven szólított alak csodálkozva lép oda a lány mellé. Aki összehúzott szemöldökkel nézegeti a lapokat. Olyan ismerősek neki, csak tudná honnan. Charlie eközben döbbent arccal olvassa végig pár sort. Bár felesleges a kézírást anélkül is felismeri, hogy a tartalmát tudnia kéne. Kiveszi a lány kezéből és belelapoz. Végül elővesz a zsebéből
- Charlie, jól vagy? – Kérdezi a lány érdeklődve tőle. A férfi némán nemet int a fejével, de ez valahogy a fekete hajú szépséget nem győzi meg.
- Ez a napló…Arabell, te tényleg nem emlékszel? Ez a tiéd volt valaha. – Charlie hangja döbbent csenden hal el, ahogy a lány felfogja a szavak értelmét. Nagyon jól tudja, hogy hatalmas erejű felejtő átok érte nemrég. De egy ilyen részletre emlékeznie kéne. A férfi felé nyújtja a naplót és Arabell döbbent csendben átveszi tőle. – Ne itt olvasd el, menjünk vissza a hadiszállásra. Ara némán bólint és magához szorítja szerzeményét, életének egy kicsiny darabkáját és szó nélkül hopponálnak el a legutolsó gyilkosság helyszínéről.
A Rend hadiszállása ezúttal visszaköltözött a megszokott helyre, de a lány még azt is elfelejti, hogy jelentést kellene tennie, az újabb három halottról. Charlie viszont megértő pillantással kíséri a lány lépteit, ahogy eltűnik a lépcsőfordulóban. S mikor eltűnik engedi csak meg magának, hogy ellágyuljon a pillantása. Szereti ezt a nőt, aki az átok miatt még a szerelmét is elfelejtette.
Eközben Arabell felért a Könyvtár szobába ahol egy asztalhoz ülve kinyitja a könyvet és olvasni kezdte.



Április 19.

Sosem értettem, hogyan lehet úgy írni naplót, hogy az ember szóról szóra emlékszik arra amiről éppen beszélgetett bizonyos emberekkel. Rejtély marad az is számomra, hogy miért a naplónak mondom el azokat a szörnyű titkokat amiket homály kell, hogy feddjen amíg én élek és lélegzem. S talán azt sem fogom soha megérteni, hogy miért voltam olyan botor, hogy a szívemet is kitártam.
Aki ezt a naplót valaha megtiszteli azzal, hogy végigolvassa, arra fog rájönni, hogy az élet még azokkal is kegyetlen akik átlagosnak mondhatók. Igen, átlagos vagyok csak a kor amiben élek nem éppen mindennapi. Voldemort visszatért, két éve és előröl kezdődött az egész rémuralom aminek egyszer vége szakadt. Úgy tűnik már a kis Potter gyerek sem a régi, ha a Nagyúr még mindig talpon van. Harry alattam jár egy évfolyammal és nem is sejti, hogy a Mardekárban minden második ember legszívesebben kinyírná. Nekem is közéjük kéne tartoznom, de teljesen feleslegesen nem ölök meg senkit.
Egy bélyeg amely örökre elválaszt attól az embertől aki elvett tőlem valami nagyon fontosat: a szívemet. A bélyeg amely elválaszthatatlanul belém égett és velem létezik: a Sötét Jegy. Szüleim nagy álma vált valóra azzal, hogy egyetlen gyermekük a gonoszt szolgálja. Élettelen élőként hajkurászom magam egyik napból a másikba. Létezek, mert még egy kicsit bírnom kell. Nemsokára itt a nyár, és vége az iskolának. Csak addig kell kibírnom, hogy újra láthassam.
Sosem hittem volna, hogy pont egy Weasleybe szeretek bele, de ő más, mint az agyalágyult testvérei. Mindig is más volt. Ő még tényleg aranyvérű és bár az ellenségem, nekem van akkora szerencsém, hogy veleszületett tehetségem van az elmém védelmére. A Nagyúr sosem fogja megtudna mi van köztem és Charlie között. Ha pedig rájön vagy én vagy ő már halott lesz.
Charlie hét évvel idősebb nálam. Nem számít, csak annyiban, hogy amíg iskolában vagyok nem láthatom. De ennek nemsokára vége, egy hónap múlva meglesz az összes vizsgám. Nem várom meg a tanév végét, feltéve ha kihúzza még addig az iskola meg az igazgató. Tudom, hogy Malfoy készül valamire, azt parancsolták, ha segítséget kér szó nélkül segítsek. A kis féregnek azonban nem fogok, pedig már jött hozzám ezzel. De én közöltem vele, hogy hová kívánom és ott kérje legközelebb a segítségemet is, ha majd találkozunk. Állítólag a Nagyúr nagyon dühös lett, de engem nem tud bántani. Különben ki fogja fenntartani a mágikus útvonalat közte és az iskolában lévő hívei között? Mivel egyedül én vagyok ilyen varázslatra képes nem tehet ellenem semmit.


Június 2.


Végre! Eljöttem, most Charlienál vagyok, egy darabig. Mielőtt a Nagyúr megsejtené, hogy hová léptem meg a Roxfortból tovább fogok állni, de muszáj volt újra látnom. Ő most nincsen itt, elment, mert dolga volt. Nem baj ez éppen elég idő, hogy megírjam az utolsó bejegyzést a naplómba. Csodás napok töltettem itt és végre úgy lehettünk együtt Charlieval, hogy nem kellett számolni a perceket amik még hátra vannak. De most lassan újra elkezdhetem magamban számolni az eltelt másodperceket. Utálom az Időt, ha kicsit kiléphetnék belőle, akkor lenne még erőm, hogy továbbinduljak. Ő még nem tudja, hogy ha este hazajön már nem talál itt engem.
Nem akarom, hogy szenvedjen, de talán ő is érzi, hogy itt volt az ideje annak, hogy továbbálljak. Reménykedem, hogy eljön az idő, amikor a Nagyúr miatt nem fog már fájni egyikünk feje sem. Remélhetőleg életben leszünk mindketten és végre megkapjuk azt amit megérdemlünk.
Bár reménykedhetnék még, de lassan teljesen érzéketlen leszek az ehhez hasonló dolgokra. Hív a Nagyúr, keres érzem a karomban a veszítő meleget. Majd szétszaggatja, de most nem szabad úgy tennem, mintha érezném, még egy kicsit bírnom kell.
Le kell még írnom, hogy gyűlöltem gyilkolni, hogy gyűlöltem magam amiért gyáva voltam meghalni. Inkább szenvedtem, és tűrtem, hogy parancsolgassanak. Vakon mentem azután amiben a családom hit, s amiben én meghaltam félig.
Senki nem tudja, hogy mi van köztem és Charlie között éppen ezért óvatosnak kell lennem a Rend tagjaival is. Most már nem csak a halálfalók elől kell menekülnöm, he ez kitudódik. Hanem azok elől is akiknél megtalálhattam volna a másik lehetőséget. Változni akartam, de már késő volt mikor eszembe jutott.
Későn ismertem meg Charliet. Későn ahhoz, hogy a jót válasszam. Viszont korán ahhoz, hogy együtt lehessünk.
Az utolsó bejegyzésem ez. Soha többé nem írok naplót, soha többé nem fogom egy könyvvel megosztani életem felszínes titkait.



E két bejegyzésen kívül, egyik másik sem volt teljesen épp. Zavarosan voltak, hiányosak és megégett egy részük. Ám Arabellnek ez a két oldal rengeteg emléket adott vissza. A lány csendesen csukta be a könyvet. Volt egy dolog, amit fontos volt megtudnia. Túlzottan belemerült a naplóba, nem vette észre, hogy időközben Charlie az ajtóban állt meg és őt nézte, ahogy olvasott és emlékezett. Boldog volt, néhány részeltnél ugyanis a lány mosolygott. Arabell ekkor azonban megérezte, hogy nézik. Felpillantott és halvány mosoly jelent meg az arcán, ami szinte azonnal el is tűnt.
- Charlie, valamit tudnom kell. Ezt a naplót, hány éves koromban írtam? –Kérdezte érdeklődve a férfitól. Charlie nem mozdult. Arabell azonban nem akarta elárulni magát. Az is eszébe jutott amit a fiú iránt érzett, s bár teste és szíve teljesen nem felejtette el, mégsem tudta eddig mit jelent az a vonzalom amit a férfi iránt érez.
- 18 évesen. Azután soha nem láttalak naplót írni. – Arabellnek még egy valami nem volt biztos. Azt tudta, hogy egy éve van a Rendnél, de tudott még valamit. Állítólag hosszú ideig feküdt kómában az átoktól. Tehát még egy kérdés felmerült benne.
- Mennyi ideig voltam kómában és mikor talál el az átok?
- Majdnem egy évig, és miután elmentél tőlem, azután két hónappal, de csak körülbelül tudom…- Arabell hatalmasat nyelt. Látott valami Charlie szemében, amit eddig teljesen másnak vélt látni. Felállt és odalépett a férfihoz aki reménykedve emelete rá a pillantását.
- Két hosszú évig vártam arra, hogy egyszer eszedbe jut mit is jelentesz nekem. Arabell, mond, hogy végre rájöttél! – Charlie tekintet ködös volt és most először a feketehajú szépség is láthatta, hogy szerelemmel teli. A választ szavakkal erre a kérdésre nem lehet kifejezni. Egy szó azonban alkalmas rá.
- Visszajöttem…Charlie, visszajöttem! –Ezekkel a szavakkal borult sírva elfelejtett szerelme nyakába.
A naplóba pedig új, ezúttal tényleg egy utolsó bejegyzés került:


Sosem felejtem el a szél zúgó hangját, a természet halk nyögéseit. Azon az éjszakán még a Hold is csak nekünk ragyogott. Azon az éjszakán mikor visszatértem abba a világba, ahol a szerelem sosem pusztul el.





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)