Harry Potter és a Belső Ellenség írta: hetszinvirag

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


5. fejezet: Karácsony a Weasley családnál

Végre elérkezett az idő, hogy hazautazzanak a karácsonyi szünetre. Mindenki nagyon emelkedett hangulatban volt, és még Harrynek is sikerült elfeledkezni a félelmeiről, miközben Ronnal és Hermionéval London felé zötykölődtek, ahol Mr és Mrs Weasley várt rájuk a vasútállomáson. Mrs Weasley sorban megölelte mindegyiküket, majd a három jóbarát bezsúfolódott a Mr Weasley által kölcsönkért minisztériumi autóba, és elindultak Widra St. Capdel felé.

Már besötétedett, mire megérkeztek az Odúba. A kertben Fred és George éppen látványosabb találmányaikból tartottak bemutatót Charlie-nak, aki aznap reggel érkezett Romániából. Bátyjukat láthatóan elbűvölte az ikrek vállalkozáshoz való tehetsége és a sikerességük.

- És gondolj csak bele, anya nem akarta, hogy varázsviccboltot nyissunk – mondta Fred ártatlan hangon, amint biztos volt benne, hogy anyjuk hallótávolságon belülre került.

- Amíg tisztességesen megéltek belőle… - szipákolt egyet Mrs Weasley. – De jó lenne, ha néha itthon is lennétek, nem csak beesnétek mindenféle furcsa órákban. Esküszöm, voltaképpen abban a boltban éltek.

- Anya, tudod, hogy ezt már megbeszéltük – mondta George. – Frednek és nekem folytonosan a verseny élmezőnyében kell lennünk, és csak zárás után van időnk új termékeket kifejleszteni.

- Nos, igen, azt hiszem, jobb lesz, ha mindenki a maga dolgával törődik. Ez a ti üzletetek.

- Igen, és az üzlet nagyon beindult – mondta Fred. – A szünidőre felvettünk egy srácot, de még így is alig tudunk lépést tartani a kereslettel.

- Gondoljátok, hogy elkel majd nyáron a segítség? – kérdezte Ron. – Nem lenne rossz valami pénzkereseti lehetőség.

- És mondd, mire kell neked a pénz, kisöcsénk? – kérdezte Fred.

- Csak nem még több Chudley Csúzlik relikviára? – kérdezte George.

- Tudom már, fel akar szerelkezni a Weasley Varázsvicc Vállalat összes termékével, és azt hiszi, ha nekünk dolgozik, kedvezményt kap majd – folytatta Fred.

- Nem, tudja, hogy nem lennénk ilyen nagylelkűek – mondta George. – De tudod, azt hiszem, hogy valami új szenvedélye lehet.

- Nem! – kiáltotta Fred színlelt meglepetéssel. – A kviddicset biztos semmi nem szárnyalhatja túl!

- De igen! – ragaszkodott hozzá Fred. – Megbízható forrásból értesültem, hogy kicsi Roncimoncinkat megigézte a szebbik nem.

- Micsoda, a mi kisöcsénket? – kérdezte Fred. – Ó, olyan gyorsan felnőnek…

- Befognátok végre?! – kiáltott fel Ron elvörösödve.

- Ó, azt hiszem, érzékeny pontra tapintottunk – ujjongott George.

- Hermione, ez igaz? – kérdezte Fred. – Azt hallottuk, neked valójában tetszik ez a szegény, szánalmas hímnemű teremtmény.

- Pedig te mindig olyan okos nőnek tűntél – tette hozzá Fred.

- Hagyjátok békén! – mondta Ron mérgesen. – Az egy dolog, hogy velem szemétkedni akartok, de Hermionéval nem bánhattok így!

- Ron! – kiáltott fel Hermione bosszúsan.

- Mi van? Éppen megvédelek!

Fredből és George-ból kitört a nevetés.

- Nahát, Ron, te tényleg rossz idegállapotban vagy! – Fred láthatóan jól szórakozott.

- Figyelj, pajtás – mondta George, miközben átkarolta Ront. – Ez a helyzet, rendben? Hermione jó ideje olyan nekünk, mintha családtag lenne, ha esetleg nem vetted volna észre.

- Nem is szólva arról, hogy potenciális sógornőjelöltünk – tette hozzá Fred egy kacsintással.

- És határozottan bántónak érezzük azt a felvetést, hogy nem kellene így bánnunk vele – mondta George.

- Végtére is csak egy tökfilkó nem venné észre, hogy viccelünk – mondta Fred csípősen.

- Továbbá… - kezdte George.

- Továbbá – szakította félbe Hermione -, míg a lovagiasság kedves dolog a maga régies módján, a legmesszemenőbbekig el tudom látni ennek a kettőnek a baját, ha túlságosan arcátlanná válnának, tehát szükségtelen, hogy megvédj.

Ron eléggé lehangolódott, de az ikrek elragadtatottan vigyorogtak.

- Na látod – mondta Fred Ronnak. – Hermione nem sértődött meg. Most pedig mi lenne, ha bemennénk, és utánanéznénk, hogy anya mikor lesz kész a vacsorával?

- És Fred, eszembe jutott néhány remek történet, amit várakozás közben elmesélhetnénk – javasolta George.

- Kitűnő ötlet, George! – értett egyet Fred. – Nem is szólva arról, hogy van néhány elbűvölő családi fotó, amit Hermionénak mindenképp látnia kell, mielőtt komoly terveket szövögetne.

Ron elsápadt. – Ugye nem?

- Ron – mondta George megsebzett hangon. – Hogy kérdezhetsz ilyet? Dehogynem.

- Jöjj velünk, Hermione drágám – mondta Fred, és felajánlotta karját Hermionénak.

- Elmesélünk neked mindent a kisöcsénkről – mondta George, és belekarolt a másik oldalról.

Hermione játékos pillantást vetett Ronra. – Miért ne?

Azzal kart karba öltve elindultak a ház felé, s az ikrek már el is kezdték a történeteket Ron félresikerült gyerekkoráról.

- Az iskolában kellett volna maradnom – mondta Ron elkeseredetten. – Mi jutott eszembe?

Semmi baj, Ron – mondta Harry együtt érzően. – Gyerünk, menjünk be, és nézzük meg, mit csinálnak a többiek.

---

A következő napok aktívan teltek. Harry, Hermione, Ron és Ginny segítettek Mr Weasleynek feldíszíteni a karácsonyfát. Harry izgatott volt, hiszen még sosem volt igazi karácsonya. Mr Weasleyt elbűvölte a lelkesedése, és elmesélte neki mindegyik karácsonyfadísz históriáját, valamint történeteket az elmúlt karácsonyokról. Még azt is megmutatta Harrynek, hogyan varázsoljon vibráló kis fényeket a faágakra. Az összhatás elbűvölő volt, sokkal szebb, mint az a műanyag karácsonyfa, melyet Dursleyék cibáltak elő minden évben a pincéből. Aztán elkezdték a házat feldíszíteni. Koszorúkat lógattak az ablakokra, és fagyöngyöt az ajtók felé, amitől Ron elvörösödött.

Mrs Weasley takarított, és végeláthatatlanul sütötte a pitéket és főzte a pudingot a számos rokonnak és barátnak. Charlie előzékenyen felajánlotta, hogy leviszi a süteményeket a faluba, hogy postára adja őket. Ettől Harry megkönnyebbült, mert biztos volt benne, hogy Errol nem élné túl, ha ezt a rengeteg csomagot neki kellene kézbesíteni.

Az ikrek nem sokat voltak otthon, lefoglalta őket a karácsonyi csúcsforgalom a boltban. De ha otthon voltak, akkor általában valami eldugott sarokban lehetett rájuk bukkanni, ahol összeesküvőkként, halkan beszélgettek, körülöttük a családi fotóalbumokkal. Nem árulták el, mit csinálnak, de Harry gyanította, hogy olyasmit, amivel zavarba akarják hozni Ront.

Karácsony este megérkezett Bill Fleur Delacourral.

- ’Ello – üdvözölt mindenkit Fleur. – Ron, ’Arry. Milyen jó újha látni titeket! – Harry észrevette, hogy Ronon szikrája sem látszik annak a rajongásnak, amelyet két éve érzett a lány iránt. Ez Hermionénak is feltűnhetett, mert melegen üdvözölte Fleurt.

- Nem hiszem, hogy Percy eljön – súgta Harry Ronnak.

- Én sem – felelte Ron ugyanolyan halkan. – Még mindig nem beszélnek anyával és apával. Szerintem túlságosan büszke ahhoz, hogy beismerje, tévedett, amikor a mellé az idióta Caramel mellé állt. Anya próbál úgy tenni, mint aki nem törődik vele, de én tudom, hogy igen, főleg karácsonykor, mikor mindenki más itt van. Idén legalább Percy nem küldte vissza a pulóverét, ez is valami.

- Kész a vacsora – kiabált Mrs Weasley a konyhából.

Mindannyian a konyhába özönlöttek, ami úgy tűnt, kicsit ki lett tágítva, hogy mindenki elférjen, és leültek, hogy elfogyasszák Mrs Weasley nagyszerű főztjét. A vacsora végére Harry teljesen tele lett. Segített leszedni az asztalt, majd kisurrant a kertbe. Hideg és tiszta éjszaka volt. Harry lesöpörte a havat egy padról, leült, és felnézett a felette szikrázó csillagokra. Hallgatta a házból kiszűrődő hangokat és nevetést, és nem emlékezett, hogy mikor érezte magát utoljára ennyire elégedettnek.

- Minden rendben?

Harry megijedt. Nem hallotta Ginnyt közeledni.

- Igen. Csak melegem volt, és gondoltam, kijövök egy kicsit.

Ginny leült mellé.

- Én is szeretek itt üldögélni. Olyan békés. Az ember elfelejti minden gondját.

- Igen – bólintott Harry. – Szóval, van valami ötleted, hogy Fred és George mire készülnek azokkal a régi fényképekkel?

- Nem, de bármi is az, zavarba akarják vele hozni Ront. Eléggé megkeserítik az életét mostanában.

- Igen, de szerintem Hermione élvezi.

Ginny felnevetett. – Így van. Azt mondja, Ron megérdemli, amiért olyan túl védelmező.

- Most megkapta, az igaz – mosolygott Harry.

- Rendben vagy velük?

- Persze. Szerintem nagyon jók együtt.

- Csak azért kérdezem, mert egy ideig elég búskomornak tűntél mellettük.

- Nos, kellett egy kis idő, hogy hozzászokjak, de már minden rendben. Apropó, te kivel találkozgatsz mostanában?

- Pillanatnyilag szünetet tartok – mondta Ginny. – A kviddics meg az RBF-ek mellett most nincs időm még fiúkra is.

Harry bólintott. Ezt meg tudta érteni.

- Nos, mi a helyzet veled? – kérdezte Ginny. – Tetszik valaki, Harry?

Harry nevetett. – Nekem? Arra sincs esélyem, hogy gondoljak rá. Mellesleg, minden szabadidőmet Pitonnal töltöm.

Ginny grimaszolt egyet. – És egyébként az hogy megy?

- Néha úgy érzem, hogy haladok vele valamicskét. Máskor meg biztos vagyok benne, hogy sosem fog sikerülni.

- És Piton milyen? Borzasztó lehet egyfolytában vele tanulni.

- Nem olyan rossz – felelte gyorsan Harry, mivel nem akarta, hogy Ginny sajnálja. Egy pillanattal később rájött, hogy ez tényleg így volt.

- Elsőre az volt – mondta Harry, most már lassabban. Igazából sosem gondolkodott azon, hogy milyenek a Pitonnal való órái. – De azt hiszem, valahogy megszoktuk egymást. Bizonyos értelemben…

Harry elhallgatott, mert nem volt biztos abban, hogy be kellene fejeznie ezt a gondolatot, de Ginny unszolta.

- Bizonyos értelemben micsoda?

- Néha könnyebb vele lenni, mint bárki mással.

Ginny meglepetten nézett Harryre. – Miért? – kérdezte láthatóan megdöbbenve.

- Mert nem kell úgy tennem, mint aki jól érzi magát, amikor valójában nem. Nem kell semmit megmagyaráznom. Van néhány dolog, amiről egyszerűen nem tudok beszélni, Ginny. Ez most még túl nehéz, és minél inkább aggódik értem mindenki, annál nehezebb lesz. Piton nem sajnál, vagy aggódik értem.

Ginny elgondolkodva bólintott. – Azt hiszem, értem. Csak ne feledkezz meg róla, Harry, hogy rengeteg barátod van, és mindannyian itt vagyunk, ha szükséged van ránk.

Harry elmosolyodott. – Tudom, és hidd el, nagyon hálás vagyok érte. Nem tudom, mit csinálnék nélkületek. És nagyra értékelem, hogy a szüleid meghívtak karácsonyra.

- Harry, tudod, hogy te a családhoz tartozol. Már előbb is meghívtunk volna, ha tehetjük. Idén anya a sarkára állt Dumbledore-ral szemben, és ragaszkodott hozzá, hogy elgyere. Azt mondta, hogy kegyetlenség egyedül hagyni téged az iskolában.

Harry megint felnevetett. – Azt hiszem, a kegyetlenség kicsit erős kifejezés.

- Nos, anya néha egy kissé drámai tud lenni – nevetett Ginny is. – De tudod, igaza van. Karácsonykor senkinek nem lenne szabad egyedül lennie.

Harry hirtelen Ginnyre pillantott. Tudta, hogy a lány rá gondolt, de a szavai más képeket idéztek fel benne.

- Gyerünk – mondta. – Menjünk be.

Mindenkit a nappaliban találtak, ahol Fred és George éppen valami nagyon vicces történetet meséltek. Mrs Weasley csak úgy sugárzott, láthatóan el volt ragadtatva, hogy a gyerekei közül ennyien ismét otthon voltak.

Ginny épp csatlakozni akart a társasághoz, de megtorpant, mikor látta, hogy Harry a lépcső felé tart.

- Harry, hová mész?

- Egy perc, és itt vagyok – felelte a fiú, és felsietett a lépcsőn.

Ron szobájába érve Harry addig kutatott a bőröndjében, amíg talált pergament és pennát, majd leült. Aztán megtorpant. Nem tudta, hogy mit is írjon. Valójában elképzelni sem tudta, miért érzi olyan fontosnak, hogy megtegye, kivéve, hogy Ginnynek igaza volt. Senki nem érdemli meg, hogy karácsonykor egyedül legyen. Túlságosan is jól tudta, milyen érzés; emlékezett minden egyes karácsony reggelre, amikor ott ült elfeledve, miközben Dudley a hegyekben álló ajándékait bontogatta. De más karácsonyokra is emlékezett, egy olyan otthonban, ahol még a karácsonyi díszek is hiányoztak, ahol nem volt semmi szeretet vagy öröm. Harry mély levegőt vett. Valószínűleg meg fogja bánni, de pillanatnyilag nem törődött vele. Írni kezdett.

Kedves Professzor!

Csak tudatni akartam önnel, hogy megérkeztem Weasleyékhez. Átvettem a gyakorlatokat, amiket tanított, de ez nem ugyanaz, mint amikor tényleg van valaki, akivel gyakorolni lehet. De azért azt hiszem, rendben lesz. Találkozunk a következő félévben.

Harry Potter

Ui.: Remélem, jól telik a karácsonya.


Harry összehajtogatta a levelet, mielőtt még meggondolhatta volna magát, és Hedvigért nyúlt, aki a kalitka tetejéről figyelt.

- Jól van, kislány – mondta Harry, miközben odakötözte a levelet a bagoly lábához. – Csináld úgy, hogy ez az üzenet holnap reggelre Roxfortba érjen.

Hedvig huhogott egyet beleegyezése jeléül, és kirepült az ablakon.

Harry utánabámult, és egy mélyet lélegzett. A homlokát ráncolta saját butasága miatt. Semmi oka nem volt arra, hogy ilyen ideges legyen. Ez csak egy egyszerű levél volt. Bezárta az ablakot, és lesétált a földszintre. Mr Weasley éppen tojáslikőrt és forró, fűszeres almabort kínált körbe. Hermione Billel és Fleurrel merült bele egy beszélgetésbe a munkájukkal kapcsolatban, így Harry Ronhoz és Ginnyhez csatlakozott, akik sakkoztak. Ron azonban láthatóan nem nagyon tudott a játékra koncentrálni, mivel Fred és George nem hagyták békén.

- Gyakran szoktál Hermionéval sakkozni, Ron? – kérdezte Fred ártatlan hangon, úgy, hogy a többiek ne hallják.

- Ó, fogadni mernék, hogy minden nap játszanak – mondta George hasonlóan halkan. – Szóval, többnyire te adsz neki mattot, vagy ő neked? Vagy elmondható, hogy általában döntetlen a játék?

- Biztos vagyok benne, hogy Hermione remekül sakkozik – mondta Fred. – Fogadok, hogy csúcsformában kell lenned ahhoz, hogy le ne győzze a királyodat.

- Befognátok végre?! – suttogta Ron dühösen.

- Sakk-matt – mondta Ginny.

- Micsoda?! – Ron hitetlenkedve meredt a sakktáblára, majd egy újabb dühödt pillantást lövellt bátyjai felé. Az ikrek csak jókedvűen vigyorogtak rá.

- Mi lenne, ha játszanánk egy parti robbantós snapszlit? – javasolta Ginny.

- Igen, ez jó ötlet – értett egyet Harry.

- Jól hangzik – egyezett bele Fred és George.

Ront nem volt könnyű kiengesztelni. – Csak ha ti ketten megígéritek, hogy befogjátok a szátokat!

- Mit is lehetne mondani a robbantós snapszlival kapcsolatban? – kérdezte George, aki képtelen volt visszafojtani a vigyorgást.

Ron úgy nézett ki, mint aki mindjárt nekiugrik bátyjának az asztalon keresztül, amikor Hermione félbeszakította őket.

- Csatlakozhatok én is? – kérdezte.

- Az remek lenne – felelte Harry gyorsan. Hermione rámosolygott, és Harry tudta, hogy lány többet meghallott a beszélgetésből, mint Ron vagy az ikrek gondolták volna. Elhelyezkedtek a játékhoz, és így, hogy Hermione is ott volt, az ikrek abbahagyták Ron szekálását. Elég sokáig fennmaradtak játszani és beszélgetni, de végül mindannyian ágyba bújtak.

---

Harry arra ébredt, hogy valaki püföli a hálószobaajtót. Felült és a szemüvegéért nyúlt, épp akkor, amikor Fred feje jelent meg az ajtónyílásban.

- Hahó, ti ketten! Nem fogunk egész délelőtt rátok várni. Gyerünk, várnak az ajándékok!

Harrynek és Ronnak nem volt szüksége több rábeszélésre. Kiugrottak az ágyból, és követték Fredet a földszintre, ahol már mindenki más elkezdett hálóköntösben gyülekezni a fa körül. Gyönyörű, napfényes reggel volt, és Harry az ablakon kinézve vakítóan fehér havat és tiszta kék eget látott. Mr Weasley helyezkedett a legközelebb a fához, sugárzó arccal, és Harry úgy gondolta, akkor sem lehetne izgatottabb, ha kisgyerek lenne, és az összes ajándék őrá várna.

- Boldog karácsonyt mindenkinek! – mondta Mr Weasley kitörő örömmel. A jó hangulata ragadós volt, és Harry is azon kapta magát, hogy várakozóan vigyorog, miközben Mr Weasley elkezdte kiosztani az ajándékokat.

Természetesen mindenki kapott egy Weasley-pulóvert. Fleur mindenkinek tartósítóbűbájjal frissen tartott francia süteményeket hozott. Charlie sárkányfogból készült talizmánokat adott mindenkinek, persze Mrs Weasleyt kivéve, aki egy bájos román sálat kapott. Az ikrek annyi Weasley Varázsvicc terméket ajándékoztak Ronnak és Harrynek, amennyivel komoly pusztítást vihettek véghez az iskolában. Ez elbűvölte a fiúkat, de Mrs Weasley tetszését láthatóan nem nyerte el. Mr Weasley kinyitotta az ikrektől kapott ajándékát, és tanácstalanul meredt rá.

- Öö, nos, ez micsoda? – kérdezte végül.

- Ez egy kenyérpirító, apa – válaszolta Fred.

- Mugli találmány – tette hozzá George.

Mr Weasley szeme felcsillant. – Igazán? – kérdezte izgatottan. – Hogy működik? Kell hozzá elketromosság? – Úgy nézett ki, mintha abban a pillanatban fel akarna ugrani, és kirohanni a műhelyébe, de Mrs Weasley megállította.

- Arthur, majd később megnézed! Még vannak felbontatlan ajándékok.

- Persze, természetesen, Molly – Felelte Mr Weasley, és vonakodva lerakta a kenyérpirítót, de Harry látta, amint lopva megsimogatta, mielőtt visszaindult a karácsonyfához.

- Nyisd ki a tiédet, anya – mondta George, és egy nagy dobozra mutatott.

Mrs Weasley kibontotta a csomagot, és elakadt a lélegzete. Egy dísztalár volt benne, elegáns, és nyilvánvalóan elég drága.

- Fred, George, ez túl sokba került!

- Dehogyis – mondta Fred. – Említettük, hogy jól megy az üzlet, anya.

- Emellett, semmi másra nem tudtuk költeni a pénzünket – tette hozzá George.

- Hermione, ez a tiéd – folytatta Fred, mielőtt anyjuk bármi mást mondhatott volna.

Hermione letépte a papírt a csomagról, és egy méretes fotóalbumot talált. Kinyitotta, és elvigyorodott. – Ez nagyszerű!

- Mi az? – kérdezte Ron gyanakvóan.

- Az, kisöcsénk, életed nagy pillanatainak regénye születésedtől mostanáig – mondta George.

- Micsoda?!

Ron félresöpört egy adag díszpapírt és dobozt, és közelebb hajolt, hogy megnézze Hermione ajándékát. Egy elcsukló kiáltást hallatott, és megpróbálta kitépni az albumot Hermione kezéből.

- Ron, hagyd abba! – tiltakozott Hermione, szorosan markolva a könyvet.

- Nem nézheted meg!

- Ez az én ajándékom!

- Azok az én képeim!

Harry is odahajolt, hogy ő is lássa az albumot. Az első képen egy legfeljebb féléves kisbaba volt, kevéske vörös hajjal. Boldogan gügyögött, és a lábujjait szopogatta. Teljesen csupasz volt. Harry nem tudta visszatartani, és elnevette magát.

- Ó, igazán! Micsoda jó barát vagy! – méltatlankodott Ron.

- Ronald Weasley! Azonnal hagyd abba! – szidta meg Ront Mrs Weasley, mikor odajött elsimítani a vitát.

- Ó, időtlen idők óta nem láttam ezt a képet! – kiáltott fel. – Milyen aranyos! Arthur, gyere, és nézd meg ezt!

Ron a kezébe temette az arcát, és elkeseredetten felnyögött.

- Ne aggódj, Ron – mondta Fred. – Nem csak képek vannak benne. Mindenféle dolgot beleraktunk.

- Igen – mondta George. – Még azt a verset is megtaláltuk, amit a játékmackódról írtál hatéves korodban.

- Molly, még mindig vannak kinyitásra váró ajándékok – szólt Mr Weasley a feleségéhez, aki még mindig legkisebb fiának a kisbabakori képeiben gyönyörködött.

- Ó, persze, drágám – felelte Mrs Weasley. – Elnézést.

Mr Weasley együttérzően Ronra mosolygott, és gyorsan körbeadta a megmaradt ajándékokat.

---

Karácsony reggele Roxfortban az összes kastélyban tartózkodót egy nagy kerek asztal körül ülve találta a nagyteremben. Dumbledore egy meglehetősen szokatlan kinézetű, vörös és arany színekben pompázó talárt viselt, melyet apró, mozgó karácsonyi jelenetek díszítettek. Egy helyen gyerekek csúszkáltak egy dombról a hóesésben, másutt mások ajándékot bontogattak egy fa alatt. Jobb ujján egy kórus halkan karácsonyi dalokat énekelt. Úgy tűnt, Dumbledore teljesen elégedett az öltözetével, és kedvesen csevegett mindenkivel, beleértve két elragadtatott elsőévest is, akiknek épp egy régi karácsonyi történetet mesélt.

Bimba professzor egy új sálat kapott a lányától, és büszkén mutogatta mindenkinek. McGalagony professzor egy hosszú pergamentekercset olvasott, amit a nővérétől kapott. Halkan kuncogott magában, de időnként hangos nevetésben tört ki.

- Ó, Minerva, igazán! – szólalt meg végül Piton bosszúsan. Az igazgatóhelyettesnő jobbján ült, és összevont szemöldökkel nézett rá a kezében tartott Reggeli Próféta fölött. – Próbálok olvasni.

- Perselus, még ezen az egy reggelen sem képes nélkülözni azokat az elkeserítő híreket? – kérdezett vissza McGalagony hasonlóan bosszúsan, de továbbra is jókedvűen, majd visszatért a levélhez, és tovább kuncogott. Piton a szemét forgatta, és az újságjába temetkezett.

Egyszer csak egy hófehér bagoly repült be, és méltóságteljesen leszállt az asztal közepére. Piton kivételével mindenki felnézett. A bagoly odabicegett a bájitaltan tanárhoz, felborzolta a tollát, és halkan huhogott. Piton nem vett róla tudomást. A bagoly sértett kinézettel félrebiccentette a fejét, majd belecsípett Piton ujjába.

- Au!

Piton meghökkenten nézett fel az újságból, egyenesen a bagoly szigorú szemébe,

- Mi az?

- Az a szokás, hogy az ember leveszi a levelet, Perselus – jegyezte meg szárazon McGalagony. – Vagy esetleg megtegyem ön helyett?

Piton dühösen meredt a kollégájára, és elvette a levelet Hedvigtől.

- Ez nem Potter baglya? – kérdezte McGalagony, és kinyúlt, hogy megsimogassa a madarat.

- Valóban, az övé – felelte Dumbledore, miközben Piton háta mögé sétált, hogy megkínálja Hedviget egy darab pirítóssal. – Helló, Hedvig. Mi szél hozott erre ezen a szép karácsonyi reggelen?

A kérdést Hedvignek tette fel, de minden szempár Piton felé fordult, aki elolvasta a levelet, megfordította, hogy hátha van valami a hátoldalára írva, majd szemöldökráncolva újra elolvasta.

- Valami baj van? – kérdezte Dumbledore mosolyogva, és Piton válla fölött a levélre pillantott.

- Nincs – válaszolta Piton. Láthatóan meg volt döbbenve.

- Nos, akkor mi a helyzet? – kérdezte McGalagony.

- Semmi – pillantott rá Piton ingerülten. – A fiú semmit nem írt.

- De Perselus, nem egy üres pergament küldött. Bizonyára írt valamit.

- Semmi lényegeset – felelte Piton szokásos gúnyos arckifejezésével. Odalökte a levelet McGalagonynak, aki felvette, és elolvasta. Valami felvillant a szemében, de eltűnt, mielőtt Piton rájöhetett volna, hogy mi az, és amikor megszólalt, hallatszott, hogy erősen uralkodik a hangján, és nem nézett Pitonra.

- Nos, úgy tűnik, Mr Potternek valamiféle bátorításra van szüksége. Haladéktalanul írnia kell neki.

- Micsoda? – Piton kikapta a levelet McGalagony kezéből, és újra elolvasta, keresve benne a rejtett üzenetet, ami az imént elkerülte a figyelmét. De nem, ugyanaz az ostoba fecsegés volt, mint amint egy perce olvasott.

- Maga viccel – mondta hitetlenkedve.

McGalagony a leginkább tiszteletet parancsoló igazgatóhelyettesi pillantásával meredt rá. – Ez egyszerűen udvariassági kérdés, Perselus.

Egy darab pergamen és egy penna jelent meg Piton könyökénél. Felnézett, és látta, hogy Dumbledore jóindulatúan mosolyog rá. – Mindig hordok magamnál, szükség esetére.

Piton maga elé vette a pergament, és végignézett az asztaltársain. Megkönnyebbülten vette észre, hogy a többi tanár éppolyan értetlennek tűnik, mint amilyennek saját magát érezte. McGalagony azonban egy percre sem vette le róla a tekintetét.

- Rendben. Mit javasol, mit írjak? „Olyan jó hallani magáról. Várom mielőbbi válaszát.”?

- Ha ez a legjobb, amit össze tud hozni – felelte McGalagony, nem véve tudomást Piton gúnyos hangvételéről.

Piton felhorkant, és kezébe vette a pennát.

- Nem kell elsietni, Perselus – mondta Dumbledore. – Biztos vagyok benne, hogy Hedvig örülne egy kis pihenésnek. – Megsimogatta Hedviget, aki cserébe kedvesen megcsipkedte a hüvelykujját. – És kétlem, hogy Harry olyan türelmetlenül várná a választ. Szünidő van, a barátaival tölti az időt. Biztos vagyok, hogy ezer dolog van, ami lefoglalja.

Piton kissé összeráncolta a homlokát, és újra Potter levelére pillantott, majd ismét a felé néző, várakozással teli arcokra. Ez határozottan nem a megfelelő hely volt a levélíráshoz. Összeszedte a holmiját, és felállt.

- Hedvig az irodámban lesz, ha szüksége van rá – mondta Dumbledore.

- Igenis, igazgató úr.

Piton visszavonult az irodájába, és újra elolvasta Potter levelét, habár már akár emlékezetből is fel tudta volna mondani. Ennek egyszerűen semmi értelme nem volt. Dumbledore-nak igaza van. A fiúnak bizonyára számtalan jobb dolga van, mint hogy levelet írjon az iskolába, főleg ilyen közhelyeset.

Nem mintha ő maga jobbat tudna írni, ismerte be magának Piton. Nem emlékezett, hogy a szakmai levelezésétől eltekintve mikor írt utoljára levelet. Az elég jól ment neki. Annak volt célja. De az üres udvariaskodás sosem volt az erőssége. Amikor megpróbálkozott vele, hogy ilyesmit írjon, az végül mindig úgy hangzott… Nos, mint Potter üzenete: erőltetettnek és félénknek. Nos, ilyet nem hajlandó írni. Ha Minerva ragaszkodik hozzá, hogy válaszoljon Potter ízetlen levelére, olyasmit kap a fiú, amit egyhamar nem fog elfelejteni.

---

Tökéletes nap volt, könnyen lehet, hogy Harry életének legjobb napja. Miután kinyitották az ajándékokat, megették a finom reggelit, beleértve a Fleur által hozott francia süteményeket is. Aztán kimentek kviddicsezni, és ez még Ron fejéből is kiverte Hermione fotóalbumát. Bill és Charlie remekül repültek, és a játék majdnem olyan izgalmas volt, mint amiken Harry az iskolában vett részt. A délutánt a tűz mellett ülve töltötték, ahol sakkoztak, és robbantós snapszlit játszottak. Harry úgy érezte, hogy ahányszor csak megmozdul, Mrs Weasley a kezébe nyom valami ennivalót, így már félig tele volt, mire elkészült a vacsora. De micsoda vacsora volt az!

Az asztalon egy egyszerű fehér abrosz volt, amelyet teljesen elleptek a pompás ünnepi ételek. Volt egy hatalmas pulyka, amelyet életében alighanem eltalált egy bazibumm-bűbáj, és szédítő mennyiségű tál, tele finomságokkal, krumplival, karácsonyi pudinggal, és mindenféle más csodálatos étellel.

Mrs Weasley elragadóan nézett ki az ikrektől kapott új dísztalárjában. Mindenki meg is dicsérte, de Harry észrevette, hogy attól a mosolytól, amit Mr Weasleytől kapott, még el is pirult. Az a mosoly olyan volt, mint ahogy Ron szokott néha Hermionéra nézni. Mr Weasley megcsókolta a felesége arcát.

- Boldog karácsonyt, Molly – mondta halkan. Mrs Weasley egy ragyogó mosollyal ajándékozta meg a férjét, és Harry hirtelen elgondolkozott, hogy vajon fog-e egyszer valaki rá is így nézni.

A pillanat elszállt, és mindannyian elfoglalták helyüket az asztalnál, beszélgettek és nevettek. Harryt elborította az a túláradó érzelem, hogy mennyire szerencsés, amiért része lehet ennek a családnak, még ha csak egy rövid időre is. Vacsora után felment Ron szobájába, és kinyújtózott az ágyán. Éppen kezdett elbóbiskolni, amikor kocogtatást hallott az ablak felől. Hedvig volt az.

Harry felugrott, és beengedte. Hedvig felrepült a kalitka tetejére, és megrázta a tollait. Harry egy kis ennivalót nyújtott felé, észrevette a lábára kötött levelet, mire összeráncolta a szemöldökét. Nem gondolta, hogy Piton válaszol neki! Lassan odanyúlt, elvette a levelet Hedvigtől, és elolvasta.

Mr Potter!

Köszönöm, hogy boldog karácsonyt kívánt nekem, bár az igazat megvallva, kellemesebb volt, mielőtt az átkozott baglya belém csípett. Mindazonáltal nem hibáztatom a madarat: bizonyára magától tanulta. Ha legközelebb ír nekem, mondja meg, mit akar, ahelyett, hogy ostoba közhelyekkel dobálózik. Ennél még önnek is több esze van.

P. Piton

Ó, és biztosan kellemesen telt a karácsonya.


Harry szótlanul meredt a levélre. Piton egyszerűen hihetetlen volt. Képtelen volt egyszerűen figyelmen kívül hagyni Harry levelét, vagy valami hanyag választ írni. Nem, Pitonnak mindenképp vissza kellett vágnia! Nos, ezt nem ússza meg szárazon, gondolta Harry eltökélten. Nem Piton az egyetlen, aki képes sértésekkel dobálózni. Harry felkapott egy darab pergament, és dühösen írni kezdett, majd Hedvighez fordult.

- Sajnálom, kislány. Lenne még egy utad.

---

Ezúttal Hedvig nem az asztalra szállt le. Ehelyett Piton székének a háttámláján helyezkedett el, és hangosan huhogott.

- Ez nem lehet igaz – nézett rá Piton hitetlenkedve.

Válaszul Hedvig türelmetlenül kinyújtotta a lábát. Piton a homlokát ráncolta, de elvette a levelet, és olvasni kezdte.

Kedves Piton professzor!

Megígértettem Hedviggel, hogy ezúttal nem fogja megcsípni önt. Nem szeretném, hogy elkapjon valamit. Igaza van. Remekül telt a karácsonyom, egészen addig, amíg vacsora után meg nem érkezett a levele. Elnézését kérem az ostoba közhelyekért. Csak boldog karácsonyt akartam kívánni, de számítottam rá, hogy emiatt leharapná a fejemet. Jó tudni, hogy vannak olyan dolgok az életben, amik előre láthatóak.

Őszinte tisztelettel:

H. Potter


Pitonnak megvolt a gyakorlata, hogyan tartsa kordában az érzelmeit, így sikerült elrejtenie meglepetését. Ezúttal legalább Potter nem próbálkozott ezzel a hamis alázatoskodással, és megszokott pimasz arcát mutatta. Valójában egészen túltett magán, amitől persze a levele érdekesebb olvasmánnyá vált. Persze nem mintha Piton annyiban hagyhatná a fiú arcátlanságát.

- Minden rendben, Perselus? – kérdezte Dumbledore szelíden.

- Persze – válaszolta Piton, miközben előhúzta a pennáját. Átfutotta Harry levelét, és gyorsan, magában mosolyogva írni kezdett. Amikor befejezte, Hedvig lábához kötözte a levelet. A bagoly vetett rá még egy utolsó megrovó pillantást, és szárnyra kelt.

- Ezúttal mi mondanivalója volt Potternek? – kérdezte McGalagony.

- Csupán szüksége volt néhány olyan instrukcióra, melyeket tudtommal már elég világosan megadtam – válaszolt Piton könnyedén. – Kétlem, hogy újra jelentkezne.

Ennek ellenére másnap reggel Hedvig újra megjelent.

- Nyilvánvaló, hogy bármit is mondott, az nem volt megfelelő – mondta McGalagony, és próbálta nem elnevetni magát Piton megrökönyödését látva. – Tudja, az általam adott feladatokkal még sosem volt problémája.

Piton vetett felé egy gyilkos pillantást, de nem szólt semmit, csak elvette a levelet a hasonlóan morcos kinézetű madártól. Elolvasta, majd lecsapta az asztalra.

- A fiú teljességgel elviselhetetlen! Azt hinné az ember, hogy legalább a szünidőben van egy kis nyugalmam tőle!

- Talán ha nem válaszolna a leveleire, Perselus, nem írna többet – javasolta Dumbledore.

Piton elszörnyedve nézett rá. – És hagyjam, hogy az övé legyen az utolsó szó?

- Perselus, mi az ördögről van ebben szó? – kérdezte McGalagony, és felvette a levelet.

- Semmi köze hozzá – felelte Piton. Megpróbálta kitépni a kezéből a levelet, de McGalagony úgy tartotta, hogy ne érje el.

- Az én házamba tartozik, Perselus. Azt hiszem, emiatt van hozzá közöm – McGalagony elolvasta a levelet, majd olyan arckifejezéssel nézett Pitonra, amely egyszerre volt megbotránkozó és derült. Visszaadta a levelet Pitonnak, és a reggelijével kezdett foglalkozni.

- Csak ne felejtse el, Perselus, hogy amíg a fiú az iskolán kívül van, nem róhat ki büntetőmunkát, és nem vonhat le házpontokat.

---

- Harry, kinek írogatsz?

Harry meglepődött. Annyira belefeledkezett a legutolsó levelébe, hogy nem vette észre, amikor Ron bejött a szobába.

- Senkinek – válaszolta.

- Nos, az elmúlt héten minden nap írtál neki. Vagy úgy gondoltad, senkinek nem tűnik fel, hogy Hedvig egyfolytában ide-oda repdes?

- Csak az iskolába írok – mondta Harry. – Én, öö…, megígértem Piton professzornak, hogy tudatom vele, hogy haladok a gyakorlással.

- Nincs semmi baj, ugye? – kezdett Ron azonnal aggódni.

- Nem, persze, hogy nem. Csak be kell jelentkeznem nála.

- Ilyen is csak Piton lehet, hogy még a szünidőben is talál rá módot, hogy megkeserítse az ember életét! – mondta Ron.

Harry lepillantott legutóbbi Pitonhoz intézett kirohanására, és egy szikrányi bűntudatot érzett. – Nem nagy ügy, tényleg. Valójában az én ötletem volt. – Ez legalább nagyjából igaz volt.

- Nos, siessünk. Anya már nyitja az almabort. Mindjárt itt az ideje köszönteni az új évet.

Harry gyorsan befejezte a levelet, és útjára bocsátotta Hedviget, majd csatlakozott a többiekhez. Az új évi ünnepség jóval éjfél utánig tartott, és része volt egy kerti bemutató Fred és George leglátványosabb és legszeszélyesebb találmányaiból. Mrs Weasley ciccegett, hogy csoda, hogy nem gyújtják fel az egész házat, de mindenki más végtelenül élvezte a mulatságot. Egy óra is elmúlt, mire Harry és Ron végül ágyba kerültek. Harry kimerülten, de boldogan mászott be a paplan alá, lekapcsolta a lámpát, és hamarosan elaludt.

---

- Harry! Ébredj fel!

Harry szeme felpattant. Ron hajolt felé és rázta.

- Harry! Jól vagy?

Harry izzadságban úszott, és remegett, de amint lassan tudomást vett a környezetéről, és rájött, hogy hol van, kezdett megnyugodni.

- Igen, jól vagyok – felelte erőtlenül. Felült, és látta, hogy nincs egyedül Ronnal. Hermione és Ginny is ott volt az ikrekkel együtt. Elgondolkozott, hogy vajon milyen hangosan sikoltozott.

- Régóta nem volt ilyen rossz – mondta Ron sötéten.

- Nem – értett egyet Harry. – Voldemort még saját magán is túltett ma éjjel.

Harry a kezeibe temette az arcát, és megpróbálta kizárni az emléket. A mugli árvaház személyzetének fogalma sem volt, hogy mi történik, és persze esélyük sem volt a védekezésre. A halálfalók mindenkit megöltek. Harry még mindig hallotta, amint a halálra rémült gyerekek sikolya visszhangzik a fejében.

Harry érezte, amint egy kéz nehezedik a vállára, és felnézett. Ginny volt az. Nem szólt semmit, de határozott, együtt érző tekintete enyhített a borzalmon, amit Harry érzett.

- Rohadt Voldemort, rohadt halálfalók! – mondta Ron. – Azt hinné az ember, valaki tesz valamit, hogy megállítsa őket!

- Nem hallottad még? – kérdezte Fred gúnyosan. – Harrynek kéne megmenteni minket.

- Ez nem vicces! – csattant fel Ginny.

- Ezt mondd a Reggeli Prófétának – válaszolta George undorodva. – Úgy tűnik, ez az egyetlen megoldás, ami eszükbe jut.

- Apa azt mondja, a minisztérium megtesz minden tőle telhetőt – mondta George elkeseredetten. Egyszerűen nincs elég auroruk.

- Meg persze senki nem akar kiállni Voldemort ellen. A legtöbb ember túlságosan fél attól, hogy harcoljon – tette hozzá Fred.

- Nos, amíg vége nem lesz ezeknek a támadásoknak, Harry, találnod kell egy módot, hogy kizárd a víziókat – mondta Hermione szigorúan. – Egyáltalán nem segítettek a Piton professzortól vett óráid?

- Nem igazán – sóhajtott Harry. Aztán érezte, ahogy összeszorul a gyomra. Piton. Harry élénken emlékezett a tanárához írt legutóbbi levelére, és az ebben a pillanatban egyáltalán nem tűnt helyénvalónak. Harry kiugrott az ágyból, és pergamen után kezdett kutatni a bőröndjében.

- Harry, mit csinálsz? – kérdezte Ron.

- Írnom kell Pitonnak.

- Mi? Most? Éjjel két óra van.

- Tudom, de muszáj, hogy ez a levél még Hedvig előtt Roxfortba érjen. Kölcsönkérhetem Pulit?

Ron úgy nézett Harryre, mint aki meg van róla győződve, hogy barátjának elment az esze, de mielőtt bármit mondhatott volna, Fred megszólalt.

- Nahát, ezek azok a levelek, amiket Pitonnal írogattatok egymásnak egész idő alatt? – Fred és George Harry nyitott bőröndje mellett álltak, és egy köteg levelet olvasgattak.

- Adjátok ide azokat! – Harry megpróbálta elragadni tőlük a leveleket, de az ikrek könnyedén kivédték.

-Jaj, ne már, Harry – mondta George. – Nem mindennap lát az ember ennyi sértést ide-oda repkedni. Nagyon hatásos.

- Miről beszéltek? – kérdezte Hermione. Előrelépett, és elvette az egyik levelet George-tól.

- Jaj, ne! Harry, Piton meg fog ölni!

- Nem, nem fogja – mondta George. – Olvasd el a hátulját.

Hermione megfordította a levelet. – Szent egek! Harry, hogy a fenébe kezdődött ez?

Ron és Ginny is Hermione és az ikrek mellé léptek, és ők is elkezdték olvasni a leveleket. Harry felsóhajtott.

- Írtam Pitonnak egy buta levelet, és neki persze muszáj volt visszaírnia és sértegetnie. Így aztán mérges lettem, visszaírtam neki, és, hát, azt hiszem, most már egyszerűen egyikünk sem akar kihátrálni az egészből.

- Harry, nem hiszem el, hogy ezeket mondtad Pitonnak – úgy tűnt, Ron teljesen el van ragadtatva.

- Igen, és ki gondolta volna, hogy Pitonnak ilyen piszok jó humorérzéke van? – tette hozzá Fred.

- Tessék? – kérdezte Harry.

- Harry, Piton már rég idejött volna, és kitekeri a nyakadat, ha ebből bármit is komolyan vesz – mondta George. – Ez nyilvánvalóan jó tréfa.

- Így van. Ezek remek sértegetések, de senki nem így ír, amikor tényleg dühös – tette hozzá Fred. – Úgy értem, nem haragszol rá igazán, ugye?

Harry fontolóra vette a kérdést. – Nem – felelte, és meglepődve jött rá, hogy ez az igazság.

- Nos, akkor minden rendben – mondta George. – Tudod, Fred, ez ötletet adott egy új termékhez.

- Mi lenne az? – kérdezte Fred.

- Vitriolpenna! – mondta George lelkesen. – „Sértegesd barátaidat stílusosan!”

- Remek ötlet! – kiáltott fel Fred. – Több ezret vesznek majd belőle!

- Örülök, hogy remek ötletnek tartjátok – szólt közbe Harry. – De higgyétek el, holnap nem lesz vicces, amikor Piton megkapja az utolsó levelemet a Reggeli Prófétával együtt!

- Ne izgulj, Harry – mondta Fred. – Használhatod Mercuryt. Utol fogja érni Hedviget.

- Anglia leggyorsabb baglya. Garantáltan! – ígérte George.

- Tényleg megengeditek, hogy használjam? – kérdezte Harry.

- Jótevőnknek és következő sikertermékünk inspirálójának? Hát persze! – mondta Fred.

- Te megírod a levelet, mi biztosítjuk, hogy odaér – mondta George. Freddel együtt elindultak a bagolyért, és menet közben a pennák megbűvölésének nehézségeiről beszélgettek.

Harry leült, és írni kezdett. Mire kész lett, az ikrek visszatértek egy szép nagy szürke bagollyal, mely túlságosan méltóságteljes volt ahhoz, hogy Fred és George Weasleyhez tartozzon. Harry a bagoly lábához erősítette a levelet, miközben George beszélt hozzá.

- Na figyelj, Merc. Harry baglyának körülbelül három óra előnye van hozzád képest, és nem éppen lassú. Piton professzorhoz tart Roxfortba, és neked előtte kellene odaérni. Menni fog, pajtás?

Mercury határozottan huhogott egyet, és felszállt, majd szinte azonnal beleveszett az éjszakába.

---

A Reggeli Próféta címlapján egy árvaház romjai voltak láthatóak. Az írás maga nem sok tényt tartalmazott, mivel kevés szemtanú volt, de nyilvánvalóan a halálfalók műve volt.

- Ez rettenetes! – jelentette ki Flitwick professzor. – Egyszerűen rettenetes.

- Ez a legszörnyűbb a legutóbbi tettei között – mondta Madam Pomfrey.

- De miért ölte meg azokat a szegény gyerekeket? – kérdezte Bimba professzor. – Miféle haszna származhatott belőle?

- Muglik voltak – mondta McGalagony nehezen kordában tartott dühvel. – Neki ez elég ok.

- Azt hiszem, ez több annál – mondta Dumbledore szomorúan. – Szerintem azt remélte, hogy ezzel eltemetheti a múltja maradványait.

- Hogy érti ezt, Albus? – kérdezte McGalagony.

- Hacsak nem tévedek nagyot, ez volt az az árvaház, ahol Tom Denem felnőtt – felelte Dumbledore.

Piton nem figyelt a körülötte folyó beszélgetésre, és nem szólt egy szót sem. Csak egy ember járt a fejében, és önkéntelenül felpillantott a gerendák közötti nyílásra, ahol a baglyok érkeztek. Nem mintha Potter baglya bármi hasznos információt hozhatna. Nyilván még lefekvés előtt elküldte. Piton a homlokát ráncolta. Ma reggel nem volt kedve komolytalankodni. Ekkor egy bagoly repült be a nagyterembe. De nem Hedvig volt. Ez egy nagy szürke bagoly volt, és egyenesen Piton előtt szállt le. Mindenki az ismeretlen látogatóra meredt.

- Úgy tűnik, mostanában szokatlan módon megnövekedett a levélforgalma, Perselus – kommentálta McGalagony.

Piton épp a levélért nyúlt, amikor megérkezett Hedvig, és minden teketória nélkül lehuppant a nagy szürke bagoly mellé. A két bagoly egymásra nézett, és a szürke közelebb lépett Pitonhoz. Hedvig felborzolta a tollát, és ő is közelebb lépett.

- Ó, maradjatok már nyugton mindketten – förmedt rájuk Piton. A két bagoly abban a minutumban megdermedt, és Piton kihasználta a lehetőséget, hogy mindkét levelet magához ragadja.

Elsőnek a szürke bagoly levelét nyitotta fel, és egyből felismerte Potter kézírását.

Professzor!

Kérem, ne vegye figyelembe azt a levelet, amit Hedvig ma reggel hoz önnek. Ha már megkapta a Reggeli Prófétát, tudja, hogy miért. Tudom, hogy azt mondta, meg kellene tanulnom kizárni ezeket a víziókat, de már mindent megpróbáltam, és egyszerűen nem tudom, mit tehetnék még. Igaza volt. Az iskolában kellett volna maradnom. Ott legalább már megszoktam. Ilyen szörnyűségeknek nem kellene az Odúhoz kötődniük. Nem kívánok boldog új évet. Nem hiszem, hogy bárkié is az lesz.

Tisztelettel:

HP


Piton szótlanul McGalagony elé csúsztatta a levelet, aki elolvasta, és továbbadta Dumbledore-nak. Amikor Dumbledore is befejezte az olvasást, McGalagony megszólalt.

- Albus, talán oda kellene mennem, és visszahozni Pottert a Roxfortba.

- Nem, Minerva – felelte Dumbledore. – Annak ellenére, amit most Harry gondol, jobb helye van a barátai között. Egy magányos kastély nem megfelelő hely egy elkeseredett léleknek.

- Akkor írnia kellene neki.

- Azt hiszem, Perselus képes válaszolni a saját leveleire – mondta. Mindketten Pitonra pillantottak, aki semmi jelét nem mutatta, hogy hallotta volna a beszélgetésüket. Gondolataiba mélyedve, összefont karral, lehajtott fejjel ült. Ajka vékony, dühös vonallá préselődött.

- Perselus? – kérdezte Dumbledore gyengéden.

Piton felnézett, és sóhajtott. – Gondoskodom róla, igazgató úr – mondta. – Szavamat adom rá. – Azzal felállt, és kiszáguldott a Nagyteremből.

---

Harry csak félszívvel vett részt az újévi ünnepségen. Kviddicseztek, de még az sem enyhítette az elmúlt éjszaka látott víziók súlyát. Kedvetlenül evett, ami arra késztette Mrs Weasleyt, hogy a szokásosnál is többet sürgölődjön körülötte, de ezúttal Harry nem bánta a kényeztetést. Ráadásul nem csupán a vízió nyugtalanította; attól is tartott, hogy Piton mit fog neki mondani. Frednek és George-nak igaza volt. Sokkal könnyebb volt sértéseket vágni egymás fejéhez, mint megpróbálni komolyan beszélni a férfival.

Késő délután végre kopogás hallatszott a konyhaablak felől, Mercury visszatértét jelezve. Egyenesen Harryhez repült, aki elvette tőle a levelet, és miközben mindenki köré gyűlt, kibontotta.

Potter!

Bármilyen nyugtalanítóak is az álmaid, ne feledkezz el arról, hogy csupán víziók. Nem tudod befolyásolni az eseményeket, melyeket látsz, és nem vagy felelős értük. Ha nem is álmodtál volna róla múlt éjjel, a támadás attól még bekövetkezett volna.

Mindazonáltal nyilvánvalóan javadra válik, ha amennyire csak lehet, visszaszorítjuk ezeket a víziókat, és meg fogod tanulni, hogyan legyél úrrá rajtuk. Szavamat adom, hogy erről gondoskodom.

PP

Ui.: McGalagony professzor ragaszkodott hozzá, hogy a baglyod itt töltse az éjszakát, hogy megkapja a ’jól megérdemelt pihenését’, ahogy ő fogalmazott. Holnap estére visszaér a madár.


- Hát, ez unalmas – színlelt csalódottságot Fred. – Egyszer sem sértegetett. – Harry nem figyelt rá. Megkönnyebbült, hogy Piton komolyan vette a levelét, és tudta, hogy a tanárának igaza van. Semmit sem tehetett volna, hogy megállítsa a támadást az árvaházban. Azonban az utolsó mondat volt az, ami megragadta a figyelmét, és reménnyel töltötte el. Szavamat adom, hogy erről gondoskodom. Harry az elmúlt hónapok során rengeteg dolgot megtudott Pitonról, és biztos volt benne, hogy a férfi sosem adta a szavát olyankor, ha nem gondolta teljesen komolyan.

- Harry, jól vagy? – kérdezte Ginny.

Harry felnézett rá, és elmosolyodott. – Igen – felelte. – Igen, jól vagyok.





<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)