A fogtündér írta: Remy

[Kritikák - 25]

+++ betűméret ---


A fogtündér


- Sirius, Sirius! – Egy fekete hajú, erősen kipirult arcú kisfiú szaladt be a képekkel kitapétázott szobába, melynek berendezését néhány bútor alkotta. Az ablakon beáradó napfény épp egy kiskupac könyvre és az azok mellé dobált ruhadarabokra vetődött. – Sirius!

A helyiség tulajdonosa morogva az oldalára fordult ágya rejtekében, így szembe került a nevét kiáltozóval. Nyűgösen félresöpörte arcába hulló sötét tincseit, aztán álmos hangon, ám meglehetősen bosszúsan megkérdezte:

- Mit akarsz, Regulus?
- Mozog a fogam! Nézd meg! – Azzal a fiúcska felmászott a másik mellé, s kitátotta a száját, így mutatván meg fájó tejfogát. – Az előbb vettem észre.
- Akkor húzd ki! – vágta vissza a Sirius nevű, tizenegynéhány éves gyerek. Kócos fejére tette a párnáját, így próbálva elzárni magát a nap zavaró fénysugaraitól, valamint kisöccse változatlan szóáradatát is tompítani kívánta. Ám ez utóbbi nem tűnt megvalósíthatónak: Regulust túlságosan is idegesítette kiesni készülő foga, és elhatározta, nem engedi bátyját visszaaludni.
- Sirius! Figyelj már rám egy kicsit és segíts! – Kétségbeesetten rángatni kezdte a Sirius fején díszelgő párnát, melyet az idősebb fiú két kézzel szorongatott, próbálva megmenteni a napfény elleni küzdelme „segédeszközét”.

Regulus hamar rájött, hogy gyakorlatilag lehetetlen eltávolítani jelenlegi helyéről a testvérével való harc tárgyát, nézve, hogy az jóval több erővel rendelkezett, mint ő maga. Tehát - jobb ötlete nem lévén - leszökkent a szőnyegre, aztán erősen megrántotta a puha, vastag takarót, melybe fivére volt bugyolálva. Az „akciót” követő másodpercben Sirius már egy szál bokszerben, csukott szemekkel kutatta váratlanul eltűnt paplanját. Mikor ráeszmélt, hogy bizony lehunyt pillákkal nehezen fog rábukkanni elveszett tárgyára, rápislogott a merénylőre, s felkiáltott:

- Regulus! Azonnal add vissza!

A kisfiú zihált, de azért arcán széles mosoly terült el: nyilván büszke volt magára győzelme miatt.

- Csak miután segítettél!
- De mégis hogyan segítsek? – Sirius kezdte elveszteni maradék türelmét. – Az előbb már mondtam, hogy húzd ki!
- De akkor biztosan jobban fájna, mint most! – nyafogta a fiatalabb.

Bátyja a szavak hallatán hitetlenkedő képet vágva felült a fekhelyén és rábámult testvérére, akit kicsit meghökkentett mozdulata, s önkéntelenül hátrált egy lépést.

- Hát nem akarod, hogy a fogtündér minél előbb meglátogasson?
- Ki az a fogtündér? – kérdezte Regulus gyanakodva. Szinte biztos volt benne, hogy Sirius csak át akarja verni. Hogy is létezhetne egy olyan fogtündér! Csak mese!
- Az, aki elviszi a fogadat, miután az kiesett – világosította fel okító hangnemben. Már nyoma sem látszott rajta a haragnak vagy a fáradtságnak.
- Minek neki az én fogam? – A kicsi láthatóan még mindig nem hitt a fiúnak, szemébe mégis kíváncsiság költözött. Óvatosan leült a másik elé az ágyra törökülésben, magával húzva a takarót is.

Sirius elnevette magát a kérdésen.

- Hogy ajándékot hozzon neked cserébe, te buta!
- Ajándékot? – Ez volt az a pont, mikor Regulus minden gyanakvása elszállt. Arra gondolt, hogy Sirius még sosem vágta át őt komolyabban, most se fogja ezzel a dologgal. És most különben is magabiztosnak látszott. – Milyen ajándékot?
- Az meglepetés. Szóval azt ajánlom, várd meg szépen, amíg kihullik a fogad, aztán tedd be a párnád alá.

Regulus elgondolkodott, de mielőtt akármilyen választ is kipréselhetett volna magából, Sirius kirántotta a kezéből a paplant, mire a kisfiú meglepetten ráesett a hasára. Mindketten nevetni kezdtek, és némi játékos birkózás után el is felejtették a fogakat a fogtündérrel együtt.


***


A délelőtt Sirius szobájának kitakarításával telt. Mrs. Black ugyanis még az előző nap határozottan felszólította fiát, hogy ekképp cselekedjen, mivel Sirius az iskolából való hazajövetele után rögtön kidobálta minden holmiját a ládájából, éppen úgy, ahogy parancsolták neki. Azonban azt csak később - miután a fiú végzett a kipakolással - közölték vele, hogy mindent a helyére szíveskedjen helyezni. Ehhez a művelethez azonban a Black-gyerek túlságosan fáradtnak bizonyult előző este, tehát erre a napra halasztotta a takarítást.
Szerencsére Regulus jó mókának találta a ruhák szekrénybe és a könyvek polcokra tevését, így ezer örömmel ajánlotta fel bátyjának a segítségét, melyet Sirius hálásan el is fogadott. Ezt persze nem kötötték a szüleik orrára: Siriusnak nem hiányzott már az első Roxforttól távol töltött napján egy pofon, Regulus pedig nem akart még egy, Sirius és a szülei között zajló, kiadós veszekedést végighallgatni.

A legifjabb Blacknek a vidám hangulatban telő munka után mégis eszébe jutott a foga, történetesen ebédelés közben, mikor ismételten beléhasított a fájdalom. A család jelenlétében ezt persze nem verte nagydobra: még a végén ő kapott volna szidást csak azért, mert mozog a foga… Sajnos a szüleitől ez is kitelt volna.

Az étkezés után viszont azonnal bátyjához rohant.

- Sirius, a fogtündér úgy nem hozhat nekem ajándékot, hogy nem esik ki a fogam?

Sirius lepillantott öccsére, aki nagy szemeket meresztve várta a választ. Igazából nem hitte volna, hogy a fogtündéres sztorit a fiúcska komolyan fogja venni, bár talán nem kellett volna meglepődnie ennek ellenkezőjén, hiszen amikor az egyik muglik közt nevelkedett barátja, Remus Lupin előadta neki ugyanezt a mesét, amikor kipotyogott az egyik foga, ő se kételkedett a fiú szavainak igazában. Azonban ő maga hamar rádöbbent, hogy Remus becsapta, viszont tényleg kapott ajándékot - egy szép tábla csokoládét. Talán Regulusnak is kéne valamit adnia, hátha nem bántódik meg annyira, amikor rájön.

- Hahó, Sirius! – rángatta meg a pólójának ujját a kisfiú, mire Sirius hirtelen feleszmélt.
- Igen?
- Azt kérdeztem, nem kaphatok-e a fogam kiesése nélkül ajándékot a fogtündértől.
- Nem hiszem, Regulus. Annyira nem nagylelkű – ingatta a fejét a fiú, folytatva megkezdett kis játékát.
- Kár – hangolódott le az öccse.
- De nyugi – vigasztalta. – Amint kiesik, el fog jönni és hoz magával neked ajándékot.

Regulus ettől a mondattól jobb kedvre derült és nagy boldogan bólintott.
Sirius pedig csak remélni merte: öccsének nem lesz kedve fogtündérekről beszélni délután a családjuk előtt.

Regulus szerencsére nem tett ilyesmit: helyette egész délután Siriust nyaggatta, hogy játsszanak valamit, ám mindent hamar megunt. De legalább a kisfiú nem törődött a tündérekkel, s mivel Sirius nem is akarta, hogy eszébe jussanak, készséggel rohangált utána meg a megbűvölt, előle menekülő plüssmackók után.


***


A fárasztó órákat követő reggelen Sirius azt hitte, megismétlődik az előző nap: Regulus kiabálására ébredt – „Sirius! Sirius!” –, valamint arra, hogy a nap éppen az ő ágyára süt, pontosabban a szemébe. Nyűgösen magára rántotta a pokrócát, s közben arra gondolt, csak most az egyszer hagyja békén az öccse.
Békén hagyás helyett azonban Regulus rávetette magát az ágyra és közben vidáman kiáltozott valamit. Hamarosan Siriushoz is elhatolt a szó értelme:

- Kiesett! Kiesett!

A fiú izgatottan felült a lepedőjén, megragadta testvére vékony vállait. Regulus annyira meglepődött, hogy majdnem leesett a padlóra, s ez csak azért nem következett be, mert testvére erősen tartotta.

- Anya?
- Nem, én az öcséd vagyok – felelte Regulus, miközben furcsa pillantásokat vetett Siriusra.

Egy teljes percen át csak néztek egymásra, miközben agyuk azon járt, vajon melyikőjük az őrültebb, míg végül Sirius kibökte:

- Úgy értem… ki esett ki honnan?
- A fogam. A helyéről. Tudod… – Regulus változatlanul ugyanolyan tekintettel meredt testvérére, aki most kissé csalódottan visszadőlt a párnáira és a feje alá tette a kezét.
- És?
- És mit kell most csinálnom?

Sirius elérkezettnek látta az időt arra, hogy elárulja kisöccsének: egy szó sem igaz a fogtündéres történetből, de mielőtt még megszólalhatott volna, lentről felharsant a kiáltás:

- Kész vagytok már? Tíz percen belül itt lesznek Belláék!

A hangra a fiúk felkapták a fejüket, s végignéztek magukon: mindkettőjükön pizsama volt, hajuk a négy égtáj felé meredt. Regulus gyorsan leugrott Siriusról, s egy „Később beszélünk!” mondattal eltűnt a folyosón, Sirius csak visszahunyta a szemeit egy percre, aztán komótosan kikászálódott az ágyából, és lassú mozdulatokkal öltözködni kezdett.


***


Sirius tudta, hogy borzalmas napnak néz elébe. Ezt már akkor kikövetkeztette, mikor Bellatrix bevágtatott a szobájába, és beleüvöltött a fülébe, hogy azonnal pattanjon ki az ágyából az ő tiszteletére. Sirius így is tett, de nem azért, hogy tiszteletét nyilvánítsa unokanővérének, hanem azért, hogy kipenderítse a magánszférájából, vagyis a szobájából.

Mikor kócos hajjal, de immár felöltözve lerobogott a földszintre, Regulus azonnal odafutott hozzá.

- Szóval, mit kell tennem, hogy kapjak ajándékot? – érdeklődött, s izgalmában egy helyben szökdécselt.
- Nézd, Reg… – fogott bele a magyarázatba egy mélyről jövő sóhaj kíséretében. Már elhatározta, hogy mindenképp elmondja, nem volt teljesen őszinte, de most se tudta befejezni a mondatát, hála édesapjuknak, aki valahogy melléjük került és ráripakodott idősebb fiára:
- Indíts a szobádba és fésülködj meg!

A fiú felnyögött, de kivételesen engedelmeskedett, és miközben odasuttogott az öccsének – „Később!” – megfordult és visszarobogott a szobájába fésülködni.
Nem sietett ezzel a művelettel. Örült, hogy nem kell a rokonait hallgatnia, ráadásnak így tudott még egy kicsit agyalni a fogtündéres problémáján. Még mindig nem tudta, hogyan oldhatná meg ezt a bonyolult helyzetet.

Elmélkedését egy boldog nevetés szakította félbe, mely valahonnan a folyosóról hatolt be saját kis helyiségébe. Kíváncsian az ajtóhoz lopakodott, lenyomta a kilincset és kisandított. Nyomban felfedezte fivérét és Bellatrixet, akik néhány lépésre tőle álltak.

- Te vagy a fogtündér? – kérdezte épp Regulus rokonukat nagy, fénylő szemekkel, vidám mosollyal arcán. Sirius csak ekkor vette észre, hogy testvére kezében egy becsomagolt doboz van.
- Mi? – lepődött meg Bella, s ösztönösen hátrált egy lépést, mikor a kisfiú közelebb merészkedett hozzá.
- Biztos titok és nem mondhatod el, ugye? – kíváncsiskodott tovább a kisfiú. – Legközelebb mit fogsz nekem hozni, Fogtündér?

Bella egy éles sikítást hallatott, azután szaladni kezdett a földszint irányába, a rikkantgató Regulusszal a nyomában.
Sirius elvigyorodott a küszöbön. A jelenet láttán úgy döntött, elég, ha később mondja el az igazat testvérének…


***


Pár perccel később Regulus csalódott arccal csatlakozott hozzá.

- Azt hittem, megtaláltam a fogtündért, de tévedtem. – mondta halkan. – Csupán egy felidegesített, hisztis boszorkány volt az, aki anyáéknak hozott egy vázát. Csak azt akarta, hogy rejtsem el a szobájukban, hogy meglepetés legyen.
- Majd egyszer biztosan meg fogod találni őt – vigasztalta Sirius, de közben majdnem felnevetett kisöccse ábrázatát látva. Meg aztán az egész esetet nevetségesnek találta: Bella, mint egy jótevő tündér! Viccnek is rossz!
- Na, mindegy – sóhajtott a kicsi. – Akkor be kell tennem a fogamat a párnám alá, ugye?
- Igen. És amikor reggel felébredsz, valami más lesz helyette. – Csak azt nem tudta még, hogy mi és kitől.


***


Míg a rokonság körülötte beszélt apró-cseprő dolgokról, Siriusnak elegendő ideje maradt a gondolkozásra. Egy valamiben biztos volt: most már nem mondhatja azt Regulusnak, hogy az egész fogtündér az ajándékokkal csak kitaláció, hiszen a fiú olyan lelkesen várta a meglepetését, mint a karácsonyt általában, és nem lett volna szíve elrontani a kedvét.
A fiú kiült a kert egyik székébe, az állát megtámasztotta a kézfején, és maga elé meredt, de semmi elfogadható megoldás nem jutott eszébe.
Már sötétedett, mikor összeszedte magát és visszaindult a szobájába. Félúton járhatott, mikor nekiütközött valakinek.

- Nem tudsz vigyázni?! – csattant fel az illető. Sirius feltekintett a lány arcába és elvigyorodott.
- Hogy tetszett a buli, Fogtündér? – kérdezte gúnyosan.

Bellatrix tátogott egy kicsit, aztán fújt egy nagyot és faképnél hagyta a nevetéssel küzdő fiút, akinek hirtelen támadt egy kiváló ötlete.
Csak az volt a gond, hogy fogalma sem volt, miképp lehetne kivitelezni.


***


Már az is órákba telt, mire megtalálta, amit keresett. Igazából azt se tudta, hogyan ugrott be neki pont ez a kis tárgy, hiszen évekkel ezelőtt vált a tulajdonává. Talán Bella hatására, ugyanis ő is jelen volt, amikor megvette. Emlékezett, milyen megvető képet vágott…

Miközben kilesett a folyosóra, hogy ellenőrizze, mindenki alszik-e, lopva belepillantott a tenyerébe, amiben nem más volt, mint egy alig öt centis, kutyát formázó ezüst szobrocska. Semmi jobbat nem tudott kiötölni, abban viszont tisztában volt, mennyire vágyott egy ilyen figurára a testvére. Hát most megkapja. Csak be tudja tenni a párnája alá…

Lehető leghalkabban lopakodott be a másik Black-fiú szobájába. Még el se érte a csendesen szuszogó kisfiú ágyát, már remegett is a keze. Ha most lebukik, Regulus egy életre megharagszik rá, amiért nem mondott igazat neki.

Egy óra éjfélt ütött, Sirius pedig majdnem helyben szívrohamot kapott, a testvérének szánt figurát is kis híján elejtette.
Már csak egy lépés választotta el Regulustól, amikor a gyerek megmozdult a takaró alatt. Sirius megmerevedett, aztán megkönnyebbülten fellélegzett, mikor észrevette, hogy fivére szemei csukva maradtak és változatlanul egyenletesen lélegzik. És sikerült eljutnia hozzá.
Remek! De hogyan emelje meg úgy a párnát, hogy a tulajdonosa ne ébredjen fel?
Pár percig némaság uralkodott a helyiségben, aztán a fiú döntött. Olyan óvatosan, amennyire csak tőle tellett, arasznyira megemelte a kicsi feje alatt lévő párnát és becsúsztatta az ajándékot.
Regulus megint megmozdult, de Sirius most már nem foglalkozott vele: gyorsan, de csöndben visszamenekült a szobájába.

Nem hitte volna, hogy ilyen nehéz tündérnek lenni.


***


- Sirius! Sirius!

Az említett felsóhajtott. Három egymást követő napon az öccse kiabálására ébredni nem volt túl felemelő, és remélte, hogy ezt a rossz szokást nem fogják bevezetni.

- Mi van már megint? – morogta elkínzottan. Az éjszakai akciója óta alig telt el néhány óra, ő pedig rettentő álmosságot érzett.
- Kaptam! Tényleg kaptam ajándékot! – Regulus öröme határtalannak tűnt. – De a fogamat nem vitte el… – tette hozzá még mindig mosolyogva.
- Technikai hiba – csúszott ki bátyja száján az első gondolata.
- Tessék? – pislogott értetlenül a fiatalabb.
- Semmi – rázta meg gyorsan a fejét, aztán magára erőltetett egy vigyort, miközben elfojtott egy hatalmas ásítást. – És? Mit kaptál? – próbálta tettetni az érdeklődést.

Regulus előhalászta a zsebéből az ajándékát, és felmutatta.

- Mostantól mindig magamnál fogom tartani! – fogadkozott boldogan, aztán morfondírozni kezdett: – Éppen olyan, mint amit te vettél magadnak valamikor. Tényleg, a tiéd hol van?
- Öhm, nem tudom – vágta rá gyorsan a másik, s gondosan kerülte testvére kutató pillantását.

Öccse még forgatta egy darabig a kezében az ezüstkutyát, aztán hirtelen megint megszólalt:

- Szeretem a fogtündért.
- Ő is téged.
- Honnan tudod? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

Sirius elmosolyodott.

- Megérzés…


Vége



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)